|
"Ha a tudomány is azt mondja akkor már biztos. De a tudomány két év múlva mást fog mondani, mert újabb felfedezéseket szerez addig. Az Úr szava meg megáll évezredek óta és míg ez a világ világ lesz igazság marad. Az én beszédem lélek és élet mondja Jézus. Uram kihez mehetnénk örök életnek beszéde van tenálad – mondja Péter az Úrnak.
Nem elég nekünk, hogy Ő azt mondja? Persze sokszor nem is tudjuk, hogy mit mond. Nem ismerjük az Ő ígéreteit. Vagy ha ismerjük azt mondjuk, hogy nem úgy kell azt érteni. Hát úgy kell érteni ahogy Ő mondja. Csak komolyan kellene érteni. Hittel ráállni és várni, hogy beteljesül. Mind igazak és ámenek amik szádból kijöttenek. Énekli a gyülekezet hangosan és tele van bizalmatlansággal és hitetlenséggel, mert nem lehet azt tudni azért, hogy igazak e és ámenek. Micsoda belső tartást békességet biztonságot ad a hívő embernek az, hogy az Úr megmondta, meg van írva én bízom benne és várom. Akkor is ha késik, akkor is ha sok minden ellentmond annak amit Ő megmondott, akkor is az az igazi. Ki fog derülni. Próbáljuk ezt ki. A hívő életben nagy előre lépés az, ha valaki ráhagyatkozik az igére és csak az igére.
A harmadik az amiről néhány szót ejtenünk kell, miféle áldozatról van itt szó? A Biblia magyarázók évszázadok óta két véleményen vannak és nem tudnak megegyezni ebben. Vannak akik azt mondják hogy itt ténylegesen arra gondolt Jefte, hogy égő áldozatként megáldozza azt ami vagy aki először kijön a házán. És a lányával is ezt tette volna. Mivel ő jött ki és nem egy bárány lépett ki, a leányát megölette, és elégette az oltáron égőáldozatként, mert itt ez a szó van. Ezt olvastunk a 31. versben: Megáldozom azt egészen égőáldozatul. A másik vélemény pedig az, hogy mivel a Szentírás tiltja az emberáldozatot és Isten ezt a pogányok utálatos szokásának mondja és megtiltja az ő népének, s mivel Jefte hívő ember és az Írást ismerő ember volt lehetetlennek tűnik, hogy ő megölette volna az ő tulajdon gyermekét és megáldozta volna az oltáron. Hanem itt arról van szó mondják ezek a magyarázók, hogy a szentsátorban sok olyan szolgálat volt amit nők végeztek el. A 2Móz 35,38 részében föl is vannak ezek sorolva. És voltak többen olyan nők akik egy életen át ezt a szolgálatot vállalták ilyen módon szentelték oda életüket az Úrnak. Ezek nem is mentek férjhez. Házasság nélkül maradtak, hogy teljesen és egészen az Úrnak szolgálhassanak. És amikor itt Jefte a leányát látja kijönni, akkor ő arra gondol, hogy erre a szolgálatra adja oda a leányát. Ezt látszik megerősíteni az, hogy Jefte lánya is azonnal megérti miről van szó vállalja ezt, és azt mondja hogy két hónapot kér hogy elsirassa az ő szüzességét az ő leánybarátaival. A férjhezmenetel előtt volt ez szokás Izráel népénél. Tehát úgy tekinti Jefte leánya ezt, mint aki férjhez megy az Úrhoz. Mint aki elkötelezi magát egy szolgálatra, többén nem a lány pajtásaival lesz, de nem is fiatalasszonyokkal, asszonyokkal mert nem fog férjhez menni, hanem azoknak a közösségében, akik szolgálnak az Úrnak. Ezért hangsúlyozza a következő versben még egyszer, hogy: ő pedig soha nem ismert férfiút. Ne döntsük el most, hogy mi történhetett ott. Ténylegesen megáldozta e vagy ez volt az áldozat.
Az ige ismeretében én valószínűnek tartom azt, hogy ez volt az áldozat. Erre áldozta oda Jefte a leányát, és a leány önmagát. Hogy ilyen módon szolgálja Istent egy életen át. Ez sem volt ám könnyű dolog! Maga a munka sem volt könnyű, amit ott végezni kellet. Meg ez az elhatározás sem. Jefte részéről sem. Azt olvassuk, hogy ő volt az egyetlen lánya. Se több fia se több leánya nem volt. Az egyetlen gyermek, akitől unokája születhetett volna. És nagyon fontos volt, hogy ki ne haljon a család. Rendkívül fontos volt. Óriási áldozat egy egygyerekes édesapa részéről, hogy az egyetlen olyan szolgálatra kötelezi, az Ő fogadása miatt, ahol házasság nélkül fog élni megfosztja őt ezzel mindattól ami akkor egy leánynak az álma volt. Szerelemtől, családtól, gyermektől. Megfosztja önmagát attól, hogy unokát ringathasson a karján vagy lovagoltathasson a térdén és kihal a család. Éppen most, amikor ő dicsősége csúcsán van, a nagy győzelem után. Ez óriási áldozat volt. De egy pillanatra sem rendül meg az elhatározásában. Mert azt mondja, hogy az Úrnak fogadtam és amit az Úrnak fogadtam azt teljesíteni kell. Hálával áldozzál az Úrnak, és teljesítsd a felségesnek tett fogadásaidat. Ebből nem lehet engedni. És ha az édeslánya? Akkor is. És ha az egyetlen? Akkor is. Nem csak az szent amit az Úr mond, az is szent amit mi mondunk neki. És ebből engedni nem lehet. Utólag visszakozni nem lehet. Nagyon tiszteletre méltó ez a keménység Jefte hitében. Önmaga ellen dönt ő itt. És így tud engedelmes lenni.
És végül azt nézzük meg hogy mit jelentett ez a lányának. Azt amit már eddig is röviden elmondtam. Ráadásul úgy hogy nem ő vállalta. Hanem ő csak tudomásul veszi. Nem ő akarta ezt. De elvállalja. Csodaszép az amit az édesapjának mond. És ebben lehet ő példa a számunkra. A 36. verset érdemes lenne könyv nélkül megtanulnunk. „ Ő pedig ezt mondta az atyjának : Atyám, ha fogadást tettél az Úrnak, úgy cselekedjél velem, amint fogadtad. Miután az Úr megadta a győzelmet a te ellenségeiden.” Ha fogadást tettél az Úrnak, úgy cselekedjél velem, ahogyan fogadtad.Nem mondja azt hogy atyám hogy mondhattál ilyet. Hogy nem gondoltál erre? Nem mondja azt, hogy ezt az Úr sem kívánhatja. Tévedés történt. Nem mondja azt, hogy ez a te dolgod az Úrral, én ezt nem vállalom. Egy szó ellenkezés sincs benne. Emberileg el lehetnek ítélni Jeftét, de ha az Úrnak tette a fogadást senki nem szólhat tovább semmit. Meg kell tenni. Cselekedni kell. Ezzel mint egy oda áldozza magát képletesen mondom mint egy maga megy fel az oltárra. És meghozza ezt az áldozatot. Ebben szégyenít meg minket Jefte leánya.
Hálát adtam Istennek, hogy éppen most került sorra ez az ige, ahogy sorba megyünk most ezeken az igéken, mert éppen az elmúlt napokban ma, tegnap, tegnapelőtt, beszéltem többekkel, akik tele vannak keserűséggel, és elégedetlenséggel amiatt, hogy valami miatt rosszul sikerült a nyaruk. Nem sikerült egy utazást megvalósítani és ez borzasztó.
Hétfőn reggel találkoztam valakivel, akivel szombaton szakított a vőlegénye és dühöngött és tele volt keserűséggel, szidta az életet, szidta Istent, káromolta az Ő szent nevét. Mindenkire dühös volt. Annyira elborult, hogy nem is lehetett vele józanul beszélgetni. Majd talán később vissza lehet térni még rá.
Tegnap találkoztam valakivel, akinek máig is fáj még húsz év után is, hogy nem azon a pályán dolgozhat, amit mindig szeretett volna és még most is megpróbálja, hogy átmenjen arra a pályára, amire a szíve húzta. Emberileg teljesen érthető . De emiatt egy életen át keseregni, öklöt rázni Istenre, emberekre, mindenkire. Helyes magatartás ez? Hívő embertől semmiképpen nem. Jefte leánya fölmegy maga az oltárra. Azt az oltárt más építette, a háta mögött egyezett meg valaki az Urral, hogy arra az oltárra valakinek oda kell kerülnie, ez a valaki éppen ő lett . Zokszó nélkül elfoglalja ott a helyét.
Vajon nem erről beszél Jézus is az Újszövetségben? Nem ezt jelenti az, hogy aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét naponta, és kövessen engem? Én nem tudom mennyire értjük mi ezeknek a Jézusi szavaknak a mélységét? Amikor olyan rettenetes dühvel tudunk duzzogni apró kellemetlenségek miatt. Amikor úgy érezzük, mint Jónás hogy méltán haragszunk a tök miatt. Ahelyett, hogy egész életünket oda szánnánk az Úrnak. Az a tapasztalatom testvérek, hogy sok hívő embernek sincs fogalma se arról mit jelentene az egész életünket odaszánni. Hogy ezen belül, hogy tagadja meg önmagát milyen nevetséges, milyen tragikomikus az, hogy ha én egy egy meghiúsult álmomat siratom. Hogy ha én föl vagyok háborodva, mert Isten áthúzta egy egy számításomat. Teljesen értelmetlen ezen az összefüggésen belül. Hát vagy őrá bíztam mindent és akkor nekem nincsenek is külön számításaim őnélküle. Ha még is vannak adjak hálát hogy áthúzta. Mert az engedelmességem hiúsulna meg, ha másfelé mennék. Legyen áldott az Ő neve, hogy nem enged arra. De én úgy szerettem volna. Hát az az én bajom, hogy én még mindig csak itt tartok hogy nem látom hogy hol a helyem és ő hol áldana meg. És olyan helyere akarok menni ahol őrá nem számíthatok. Hát kell az neked? Ettől akar megőrizni. Nem engedi meg. Legyen áldott érte! Ez a hitnem már a magas iskolája. Na de azért az alap meg a közép iskola után oda kellene eljutnunk minél többünknek. Áldani az Istent, azért amit nem enged meg. Hát vagy igaz az, hogy azoknak akik Isten szeretik miden a javukat munkálja. Vagy, ha nem igaz akkor, miért idézzük vagy miért kezdtünk hallgatni Istenre? Ha viszont igaz, akkor ezzel a hálával fogadjak mindent, ami az Ő kezéből jön. Még akkor is ha ilyen nehéz kimutatni olykor, mint Jefte lánya esetében, hogy az Ő kezéből jön . Mert ugye itt lehetne ám okoskodni, hogy miért ígérte ezt az apukája? Miért nem igazgatta Isten másként ezt a dolgok? Miért őneki kellett először kilépnie az ajtón? Nem volt e ez véletlen? Ilyeneket azok kérdeznek akiknek fogalmuk sincsen arról, mit jelent az Úr vezetése szerint élni. Mit jelent az engedelmesség. Mit jelent az hogy valaki eldöntötte egy életre hogy ő odaáldozza magát az Úrnak. Magát mindenestül. Ebben benne foglaltatik a pénze, az ideje, a gyerekei, a karrierje, az egészsége, a kényelme, minden, minden, minden. És hogyha olyan szolgálatokat kér tőle az Úr, ami miatt a kényelme szenved csorbát, tegnap emiatt háborgott valaki. Akkor nem háborog. Hát ő azt is odaadta az Úrnak. És ha most átmenetileg kényelmetlenné akarja tenni az Úr az életét tegye. Nyilván így kell megtanulnia valami, vagy így lehet áldássá . Neki mindent megér az, hogy az Úrral együtt maradjon. Inkább kelljen kényelmetlenül élni, mint hogy elszakadjon az Úrtól. Hát ez világos! Ha világos. Nem könnyű ez, könnyű erről így beszélni, meg hallgatni és nagyon nehéz amikor az elevenünkbe vág és valamit el akar venni.Ami nekünk drága volt. De ha ő akarja elvenni, hát akkor ott már nincs huzakodásnak helye, ha én mindenestül odaadtam magamat neki. Az az övé! Hát vegye el, az övé! Ha a gyerekemet. Az is az övé. Itt csak ugyan vérre megy a játék. És erre csak az képes testvérek, aki életében egyszer már igazán megértette azt hogy valakinek a vére hullott ki azért,hogy mi egészen és igazán az Úréi legyünk. Hogy valaki maga ment föl az oltárra, és nem áldozatot hozott, hanem önmagát áldozta oda. Azért, hogy mi képesek legyünk elengedni mindent, ami megkötöz ,és ami lehetetlenné teszi azt, hogy igazán gazdagok legyünk és használjon minket az Úr.
Jézus Krisztus önmagát áldozata oda azért, hogy mi is készek legyünk önmagunkat, élő szent és Istennek kedves áldozatul tényleg az oltárra tenni. Nem csak ígérgetni a Róm.12.1-et hanem élni. Ami testünket, is az van ott, élő szent és Istennek kedves áldozatul, mint a mi okos tiszteletünket. Így lehet a mi egész életünk, egyetlen szép istentisztelet. Így lehet a mi életünk, akár milyen erőtlen nyomorult is az, de ha magunkat az Úrnak szenteltük, a nagy mennyei istentisztelet előképe itt, és utalhat arra, és így olvad bele majd a mi életünk, a mennyei seregek sokaságába, ha véget ér ez a küzdelem, és magasztaljuk szüntelen az Urat. A bárány Krisztusnál, aki önmagát adta érettünk, azt tudja önmagát adni hálából neki és másoknak."/Cseri Kálmán 1983.08.18 igehirdetése /
_________________
„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)
|
de igyekszem hogy az egész olvasható lehessen. 
