Boglárka írta:
"Évekig tart, mire kiismerjük a gyermekeink szükségletetét", de mielőtt kiismerné, előtte is tennie kell érte; ilyenkor (is) kap egy plusszt a hívő szülő az imádságon keresztül; Istentől kapott bölcsességet!
mandula írta:
A fenti mondatodat úgy értem, mintha lenne egy időszak, amíg az ember kiismeri a gyermeke szükségletét, aztán miután kiismerte, már nincsen semmi kétsége, semmi bizonytalansága. De amíg van, addig meg imádkozhat.
Én nem így élem meg.
Az, hogy imádkozom, az az alap.
(De feltételezem, hogy ezt te is így gondolod, csak valamiért nem ez jött le nekem.)
Szia Mandula!
Valóban nem így értettem. Röviden írtam a múltkor, mert nem volt kedvem az anyaságot elméleti síkon elemezni (örültem volna, ha ehelyett már gyakorlati példákat látok leírva).
Tulajdonképpen nem csodálkozom azon, hogy Zsu fennakadt Busch-nak ezek a kategorikus kijelentésén : "az igazi anya pontosan tudja, mire van a gyermeknek most, ebben a pillanatban szüksége."
Én sem gondolok tévedhetetlennek senkit, a gyermekét szerető, lelkiismeretesen nevelő „igazi anyát” sem.
Amikor olvastam Busch írását, egy pillanatra én is meghökkentem ezen, de továbbsiklottam rajta, egy kicsit szenvedélyes, szubjektív állításnak láttam, ami nyilván az édesanyja iránti elfogultságból adódott.
Nem gondoltam, hogy bárkinek lelki traumát okoz ez a szubjektív vélemény, ezért benne hagytam a szövegben. (Mivel generálta, hogy megszólaltak itt olyanok, akik különben talán hallgattak volna – tán nem is olyan nagy baj…)
Busch másik kijelentéséhez kapcsolódik az írásom, ami félreérthető volt.
Ezt mondta: "Ezért fel nem foghatom, hogyan akarhat egy nő igazi anya lenni anélkül, hogy Istentől ilyen bölcsességet és ilyen szeretetet kérne. Anyák, akik nem tudnak imádkozni, nem igazi édesanyák!”
Én sem osztom azt a nézetét, hogy aki nem tud imádkozni, az már nem is igazi anya. De! Abban kétségtelenül igaza van, hogy a hívő szülő rendelkezik egy olyan plusz lehetőséggel, többlettel a gyermeknevelésben, amivel egy ateista szülő (aki nem hisz Istenben) nem; ez a plusz, hogy folyamatos kapcsolatban van Istennel és kérhet Tőle segítséget, bölcsességet imádságban.
Úgy van, Mandula, ahogy írod, hogy a szülőnek egyfolytában tanulnia kell, meg kell a gyerekeket ismernie. És ami jó az egyiknek, az nem jó a másiknak.
Isten viszont – akinek a teremtményei vagyunk valamennyien – tökéletesen ismeri a gyerekeket, ezért egyedülálló lehetőség Tőle tanácsot kérni a gyerekekkel kapcsolatban (is).
De tényleg nem szeretnék erről én beszélni, akinek nincs gyermekem, szóljanak inkább azok, akiknek vannak gyakorlati tapasztalataik.
Üdv! B.
Rosta, olyan jókat lehet az írásaidon nevetni.