b) Ugyanakkor viszont sok biztatásra is szükségük van gyermekeinknek. Bátorításra, buzdításra. Arra, hogy a lelkükre beszéljünk, hogy meggyőzzük őket, mi jó nekik. Nemcsak pillanatnyilag, hanem hosszú távon. Ami pillanatnyilag kellemetlen, lehet, hogy hosszú távon az lesz hasznos. Érdemes ezt vállalni a jövő érdekében. Az értelmére hatni - ez van ebben a szóban.
De benne van ebben a magatartásban az is, hogy engedjük őket hibázni, azután együtt törekedjünk a hibák kijavítására. Engedélyezzünk újrakezdést sokszor egymás után, türelmesen. S ahogy nőnek, engedjünk nekik egyre több szabadságot, mert akkor válnak önálló, felelős, döntés-képes, teherbíró felnőttekké.
Ha azonban egy anyuka a gyermekének minden lépését figyeli, örökké a sarkában van, mindent szóvá tesz, mindent észrevesz, mindent meghatároz; ha az apja soha nem dicséri meg és mindenben talál valami hibát; ha a gyerek sose veheti fel magától azt, amit szeretne, nem ehet azt, amit kíván; nem mehet el oda, ahova szeretne, és egyáltalán, ha nem tud semmi olyat tenni, ami mindenestől jó lenne, akkor nemcsak hogy nem érzi otthon magát, hanem bekövetkezik az, amitől itt óv minket az ige: elkeseredik és haragra ingereljük. De legfőképpen nem lesz önálló emberré.
Az ilyen szülői magatartás nem a gondoskodó szeretet jelenlétére utal, ha-nem a szükséges bölcsesség hiányára. Hadd mondjam el ezt még egyszer, hogy azok is meghallják, akik nem akarják: ez a kicsinyes, erőszakos, fejlődésképtelen nevelési magatartás nem a szeretet meglétét mutatja, hanem a szükséges bölcsesség hiányát. Ezzel pedig sok kárt okozunk, mert ennek a mélyén mindig gőg van. Az a szülői gőg, hogy én mindent jobban tudok, és csak úgy jó, ahogy én megszoktam. Ami nyilvánvalóan nem is igaz. Az ilyen szülő azt akarja bizonyítani, hogy ő milyen fontos, sőt nélkülözhetetlen. Márpedig minden nevelés célja, hogy előbb-útóbb kiderüljön, hogy feleslegesekké váltunk. Már egyedül is tudják csinálni, - esetleg jobban, mint ahogy tőlünk látták. Ehhez azonban az az út vezet, amit Isten igéje ad elénk.
Segíteni kell tehát, hogy önállóságra jussanak a gyerekek, mégpedig már akkor, amikor még otthon vannak. Nem majd akkor, ha anyagilag is függetlenekké válnak a szülőktől.
És akkor mi a szülő feladata ilyenkor - kérdezte kétségbeesve valaki? Az, hogy csendes készenlétben ott álljon. Fél-szemét a gyerekeken tartja, és ha szükség van a segítségére - főleg, ha kérik is -, akkor szívesen segítsen.
A kacsáknál lehet azt megfigyelni, hogy amikor először vezeti vízre a kacsa a piciket, akkor lassan, fokozatosan száll vízre ő. Mindig hátranézeget és nyilván kacsanyelven, valami furcsa hangon bátorítja őket, hogy ne féljenek a víztől, ez az ő elemük, menjenek csak utána. Ami-kor megtanultak úszni és nagyobbak, akkor sokszor a parton napozik a kacsamama, és néha-néha nézeget oda, hogy nincs-e baj a vízen.
Ez a cél, hogy egyedül is tudják csinálni, esetleg jobban, mint ahogy mi, mert még ez is előfordulhat.
Természetesen a fegyelmezésnek és a biztatásnak az aránya és formája változik a gyerekek életkorával együtt. A négyévesnek egyszerűen a fejére húzom a sapkát, amikor hideg van, legfeljebb vidám beszélgetés közben. Ha nem akarja, meggyőzőm őt, hogy a mikulásnak is volt sapkája. Józsika a mikulás bácsi és észre sem veszi, hogy sapkában léptünk ki a hidegbe. A tizenkét évesnek már nem mondok ilyeneket, de figyelmeztetem, hogy ma hideg van. A húsz évesnél meg tudomásul veszem, ha sapka nélkül megy el. Nem értek egyet, hogy mínusz tíz fokban miért nem lehet felvenni, lehet, hogy ő fizeti meg majd az árát, de ott már nem okoskodom.
Ellenkező esetben oda fogunk jutni, amit az első szolgálati helyemen hallottam, hogy egy kilencvenhárom éves déd-mama kikiabált a szobából a hetven éves fiának: Pistike, vettél fel sálat? Ez nem növelte a bácsinak a tekintélyét előttünk.
Aki az Úr tanítása szerint neveli gyermekeit, az tudni fogja a fegyelmezés és biztatás helyes arányát. Az mindkettőt gyakorolja, és annak mindig a reá bízott gyermekek vagy unokák valóságos szükségei vannak a szeme előtt, és azoknak megfelelően igyekszik segíteni. Ez azt jelenti, hogy ne azért és akkor fenyítsük a gyerekünket, amikor felmérgesített bennünket a főnök. Neki nem ugorhattunk, akkor a gyereken verjük le a mérgünket. Ne akkor legyünk lágyak és elnézőek, amikor estére hazatérve semmihez nincs erőnk meg kedvünk, hanem mindig az legyen a szemünk előtt, hogy használjunk a gyereknek. Ezért mondtam, hogy ne az oka, hanem a célja határozza meg a nevelésünk gyakorlatát.
Befejezésül hadd irányítsam tekintetünket a mi mennyei Édesatyánkra. Hogyan nevel Ő minket? Ugyanezt mondja el a Szentírás Istenről.
A Zsidókhoz írt levél 12. részében többször egymás után előfordul ez a szó: fenyítés. Ő fenyít minket, de ez az Ő bölcs szeretetének az egyik megnyilvánulása. Ennek határozott célja van. Mi a célja Isten fenyítésének? Így olvassuk: "... hogy szentségében részesüljünk." (Zsid 12,10) Ő adni akar valami nagy kincset a gyermekeinek. Aki bizalommal fogadja tőle a fenyítést is, aki komolyan veszi azokat a határokat, amiket Ő kijelöl, aki teljesíti azokat a követelményeket, amiket Ő ad, azt Ő nagy gazdagsággal ajándékozza meg: az Ő szentségében részesül.
Ugyanakkor a Szentlélek munkájáról újra és újra azt olvassuk, hogy Isten azért küldte az Ő Szentlelkét, hogy biztasson, bátorítson, buzdítson, lelkesítsen, vigasztaljon, erősítsen bennünket. Adjon kedvet az újrakezdéshez, adjon erőt a teher hordozáshoz, az állhatatossághoz. A fenyítés és a buzdítás, ha valakinek a pedagógiájában, a mi mennyei Atyánk pedagógiájában tökéletes egyensúlyban van.
Engedjünk, hogy Isten neveljen minket! Tanuljuk meg a gyermekeinket úgy nevelni, ahogy az az Úr tanításából következik! Vegyük komolyan ma az intésnek ezt a részét (majd a gyermekek engedelmességéről is lesz szó): "Ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel."
Ne azt mondogassuk újra és újra, hogy ki mennyiben nem teljesíti azt, amit az ige előír neki, tehát a gyermek mennyiben nem engedelmeskedik, a szülő mennyiben nem helyesen neveli, hanem sokkal inkább könnyítsük meg egymásnak az engedelmeskedést is, meg azt is, hogy nevelődjenek, formálódjanak. Jussunk el erre a helyes gyakorlatra, miközben magunk is kérjük és engedjük, hogy formáljon minket a mi mennyei Atyánk.
Imádkozzunk! Édesatyánk, mindenekelőtt türelmedet köszönjük meg. Magasztalunk téged azért, mert kezedbe vetted az életünket, mert most is a lelkünkre beszéltél, mert a te Szentlelkeddel folyamatosan meggyőzöl minket.
Köszönjük, hogy még nem mondtad azt: elég, ilyenekkel nem foglalkozol tovább. Áldunk téged végtelen hosszú tűrésedért. Nem akarunk visszaélni ezzel. Szeretnénk formálódni. Szeretnénk tanítható tanítványaiddá válni, Urunk Jézus Krisztus. De még erre sem vagyunk képesek magunktól. Add ehhez is a te kegyelmedet és a te Szentlelkeddel, az engedelmesség Lelkével támogass minket.
Kérünk, bocsásd meg mindazt a bűnt, amit ezen a téren elkövettünk. Akár keserű szemrehányás van bennünk, hogy nem kaptuk meg ezt a szüleinktől, akár mint szülők vagy nagyszülők követtünk el ilyen mulasztásokat és bűnöket.
Köszönjük, hogy van mihez tartanunk magunkat. Köszönjük, hogy ismerhetjük, és egyre jobban megismerhetjük az Úr tanítását. Adj ebben nekünk állhatatosságot. Szeretnénk téged magadat egyre jobban megismerni, megváltó Urunk Jézus Krisztus. Szeretnénk nevelődni, formálódni, tisztulni a te iskoládban. Így szeretnénk alázatosan neked engedelmeskedve nevelni a reánk bízottakat.
Könyörgünk hozzád minden családért, különösen azokért, ahol ez egyáltalán nincs a helyén. Kérünk, segíts nekünk is újat kezdenünk. Abbahagyni a régi beidegződéseket, és valóban az Úr tanítása szerint berendezni egész életünket, különösen a családi életet.
Könyörgünk a gyermekeinkért. Kérünk, legyen a te áldásod most a kis hittanosokon Neszmélyen. Te kísérd el a kis konfirmandusokat Kölkedre. Adj mind a két helyen hozzájuk illő eledelt. Áldd meg azokat, akik szolgálnak körülöttük, és add, hogy higgyék, hogy a mi munkák nem hiábavaló az Úrban.
Könyörülj meg rajtunk is, hogy legyen hiteles mondanivalónk a családban, és az életünk legyen megerősítő illusztrációja annak, amit mondunk.
Könyörgünk hozzád népünk fiatalságáért. Könyörülj meg ezen az ifjúságon, Urunk. Hadd jusson el sokakhoz az evangélium ezen a nyáron is, hogy sokan megszabaduljanak szenvedélyeknek a rabságából, az erkölcstelenség posványából, a nihilnek, a semminek a fogságából, hadd jussanak el sokan az Isten fiainak a szabadságára.
Köszönjük, hogy rád bízhatjuk egész jövőnket, a kenyerünket, az egészségünket, a békességet, az evangélium előrehaladásának az ügyét, legszemélyesebb gondjainkat. Áldunk téged, mert minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk. Ámen.
/Cseri Kálmán 8. NEVELJÉTEK ŐKET! című igehirdetése az Ef 6,4 alapján Pasarét, 2003. július 6./
_________________ „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)
|