7. MIRE VAN SZÜKSÉGÜK GYERMEKEINKNEK? Cseri Kálmán Pasarét, 2003. június 29.
Alapige:Jn 13,12-17; 34 Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket. (...) Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagyok, ha szeretitek egymást!"
Igehirdetés
Két héttel ezelőtt azt vizsgáltuk, hogy a Biblia tanítása szerint hol a gyermek helye a családban. Láttuk, hogy milyen helytelen, ha sehol nincs megbecsült helye, ha tehernek, nyűgnek érzik a gyermeket, és ezt még meg is mondják neki nagyobb épülésére. De nem helyes semmiképpen az sem, ha ő van a középpontban. Úgy lehet tönkretenni, ha körülötte forog minden, ha az első helyre teszik őt és bálványozzák.
Láttuk, hogy a Biblia szerinti rangsor ez: Isten, a házastársam, a gyermekeink. Ez a harmadik hely pedig nem a legutolsó, hanem a legvédettebb, a legbiztonságosabb hely, ahol egészséges felnőtté fejlődhet minden gyermek.
Folytassuk ma a Szentírás kérdezgetését, és arra keressünk Isten igéjében választ, mire van feltétlenül szükségük a gyermekeknek. Egy gondos szülő itt most hosszú listát tudna elsorolni, és bizonyára a legtöbb, amit említene, megfelelne a valóságnak.
Amit a Biblia mond, abból most három olyan dolgot szeretnék kiemelni, ami banálisnak és magától értetődőnek tűnik, és mégis igen sok gyermek nélkülözi ezeket a fejlődéséhez szükséges feltételeket.
A Biblia hangsúlyozza, hogy minden gyermeknek szüksége van szülőkre, testvérekre és olyan pozitív mintára, példára, ami formálja őt, hogy valóban teljes értékű felnőtté növekedjék fel. Mit jelent ez?
1) Fontos, hogy minden gyereknek legyenek szülei, mégpedig két szülője legyen: egy anya, egy apa, akik egymást szeretik és az ő egymás iránti szeretetük, megbecsülésük, egymáshoz való mindvégig tartó hűségük az a közeg, amiben megfelelően fejlődhet a gyermek.
Sajnos ma már ott tartunk, hogy még azt is meg kell jegyezni, hogy minden gyermeknek két különnemű szülőre van szüksége, akik házasságban élnek - ez a Biblia tanítása. Ez nem valami ókonzervatív rögeszme, hanem Isten úgy alkotott meg minket, hogy erre van szükség az egészséges fejlődéshez.
A Szentírás nem tud arról, hogy két egynemű ember összeállhat, és szülői szerepet játszhat úgy, hogy örökbe fogadnak gyermekeket. A gyermeknek látnia kell, hogy milyen egy igazi édesanya, hogy milyen egy hivatása magaslatán álló, olykor tévedéseket elkövető, de azokat megbánó édesapa, és akkor lesz előtte példa.
Kellenek tehát a szülők, de ilyen feltételekkel. Olyan szülők, akikre a gyermek feltétlenül számíthat. Akik mindketten a maguk helyén, a maguk sajátos feladatait egészen természetesen és folyamatosan végzik. Akik megadják a gyermekeiknek éppen azt, amire szükségük van a testi és lelki növekedésükhöz is. Akiktől a gyermek kap: időt, érdeklődést, törődést, oktatást és nevelést is, biztatást és fenyítést, dicséretet és intést. Akiktől megismerhetik azt is, hogy ki a teremtő és gondviselő Isten, ki a mi megváltónk, Jézus Krisztus. Mit tett értünk, miért van szüksége a gyermeknek is Őreá, és hogyan lehet odatalálni hozzá. Ezek feltétlenül kellenek ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek gyermekeink.
Ha azonban valakinek ez nem adatott meg, akkor ne legyen a szívében keserűség, és ne tegyen szemrehányást senkinek, mert Isten csodálatosan tudja pótolni ezeket a hiányokat is. Sok szép példát tudnék említeni arra, amikor valaki mindettől, amit itt most röviden felsoroltam, elesett, vagy ennek egy részétől, és mégis értékes, lelkileg-szellemileg érett felnőtté nőtt fel, mert megismerte menet közben az Úr Jézus Krisztust és megismerte szerető mennyei Atyját, és a vele való közösségben megkapta pótlásként azt, amit emberileg nélkülöznie kellett.
Úgy megmelegedett a szívem, amikor a mai napra kijelölt 68. zsoltárt olvastam reggel, és abban ott van ez a csodálatosan meleg biztatás is, hogy "Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten.". Ha tehát valakinek mégsem adatott meg az, hogy két szerető szülő gondoskodjék róla mindvégig, annál inkább keresse a mennyei Atyával való közösséget, és Isten pótolja azt, amitől így elestünk.
Ha pedig valaki úgy látja, hogy nem adta meg a reá bízott gyermekeknek azt, amit meg kellett volna, és még pótolhatja, akkor lásson munkához még ma! Ha pedig már nem pótolhatja, akkor annál inkább átéljük Isten kegyelmének a nagyságát, hogy Ő azokat a megbánt bűnöket is kegyelmesen megbocsátja és eltörli, amiket már soha nem tudunk jóvátenni. Ilyen gazdag a Biblia tanítása Isten kegyelméről.
2) Azután szükségük van a gyerekeknek testvérekre. Minél többre. Az a torz gondolkozás, ami ma széltében-hosszában dívik, teljesen távol áll a Szentírástól, és le lehet mérni azt a sok kárt, amit okoz. Ha egy gyermeknek vannak testvérei, akkor tanul meg alkalmazkodni, és az alkalmazkodás létfeltétel, különösen az élet nehéz helyzeteiben. Akkor tanulja meg, milyen öröm valakinek segíteni. Akkor lesz természetes neki, hogy megtanul lemondani, várni, esetleg a másikat előre engedni, örömöt szerezni, áldozatot hozni, együtt örülni a másik sikereinek, és együtt bánkódni - esetleg együtt sírni - a sírókkal úgy, ahogy a Szentírás mondja.
Az ilyen gyermek tanulja meg, hogy nem ő a világ közepe, és nem a többiek vannak őérte, hanem ő van másokért. Miközben ez életgyakorlattá lesz a számára, aközben bontakozik ki igazán gazdag emberségre. De akinek testvérei vannak, az tanulja meg azt is, hogy adott esetben számíthat mások segítségére, nincs egyedül. A gyermekéért vagy gyermekeiért igazán felelősséget érző szülő vállalja a gyermeket, a további gyermekeket - azok érdekében.
Most megint nem lenne helyes, ha mondanám a példákat, hogy milyen torzulásai vannak annak, ha ez hiányzik valahonnan, és milyen áldások kísérik azt, ha mindezt komolyan veszi egy szülőpár, egy család. De megint mondom: ha valakinek ez nem adatott meg, ne legyen szemrehányás a szívében senkivel szemben, és ne tápláljon keserűséget magában. Mert Isten ezt is ki tudja pótolni. Isten tud adni mindnyájunknak olyan jó barátokat, olyan lelki testvéreket, akikkel sokszor közelebbi és mélyebb kapcsolatba kerülünk, mint a vérrokonainkkal.
A gyülekezetnek egyebek között ez is áldása, hogy senki nem marad egyedül. Kereshetünk, találhatunk, Istentől kérhetünk maguknak lelki testvéreket. És ezt szeretném is mondani: keressünk, fogadjuk el. Egyik sem lesz hibátlan és szuper, talán még mi sem vagyunk azok. Fogadjuk el azt, aki van, akit Isten ajándékoz és becsüljük meg. Megint az a feladat: ha valaki pótolhat még ezen a téren, tegye meg, ha pedig nem, hálásan fogadj el a helyzetét.
3) A harmadik, amiről a Biblia sokféle összefüggésben beszél, hogy minden gyermeknek és mindnyájunknak szükségünk van olyan pozitív mintákra, példaképekre, akiket ha nem is minden tekintetben követ az ember, de akik mégis útmutatóként ott vannak: így is lehet élni. Esetleg én is szeretnék ehhez hasonlóan élni.
Nagy a veszélye annak, hogy a negatív példaképek magasodnak fel egy gyermek szeme előtt, és akkor azokat fogja követni. Általában azt követi, aki ott van előtte. Csak később tud szelektálni és alakul ki egy bizonyos szűrője.
Elnézést kérek az összehasonlításért, de ahogyan az állatok a kölykeiknek nemcsak táplálékot visznek, hanem megtanítják őket táplálékot szerezni, és erre az önállóságra úgy jutnak el, hogy látják, hogy a szülők hogyan csinálják, meg játékosan gyakorolják annak egyik-másik mozzanatát, ugyanígy minden embergyermeknek látnia kell, hogyan lehet helytállni, amikor összejönnek a bajok. Hogyan kell egy döntést meghozni, amikor ellene és mellette is szólnak szempontok. Hogyan kell beosztani a pénzt, időt, rangsorolni a feladatokat. Hogyan viselkedik egy érett felnőtt, ha megalázzák, ha bánat éri. Hogyan éli át az örömét. Hogyan kell szeretni, simogatni. Hogyan kell egymásnak segíteni, egymást biztatni. Hogyan lehet bocsánatot kérni és megbocsátani, becsületesen élni, hogyan kell imádkozni.
Sorolhatnánk még. Fontos, hogy akinek Isten megadta, hogy gyermekek között, gyermekek szeme láttára élhet (és szinte kivétel nélkül ilyenek vagyunk, mert a szomszédot is látják, meg a nagybácsit is lefényképezik a lelki fényképezőjükkel, amikor együtt van a család. Nagy felelősség felnőttnek lenni, és aki ezzel a felelősséggel mint lehetőséggel is tudatosan él, az nagyban hozzájárulhat a felnövő nemzedék egészséges, jó irányba történő fejlődéséhez.
Ezért fontos az is, hogy hiteles keresztyén legyen az, aki a szájára meri venni az élő Isten nevét, vagy azt gondolja magáról, hogy hívő, vagy akár csak vallásos. Mit látnak? Azt látják-e a gyerekek az életében, amiről beszél. Úgy él-e, ahogy a gyerekeknek javasolja, vagy esetleg tőlük megköveteli. A megszentelt, Istennek engedelmes, tiszta jézusi élet mindennél meggyőzőbben prédikál. Akkor is, ha nem azonnal lehet lemérni ennek a hatását, hosszú távon beépül a gyerekeink életébe.
Jézus Krisztus többször is beszél ennek a fontosságáról. Talán a legismertebb történet ez, amiből olvastam ezt a részletet. Amikor az utolsó vacsora után leveti a felsőruháját, egy edénybe vizet tölt és megmossa a tanítványok lábát. Ezt valamelyik tanítványnak illett volna megtennie a vacsora elején. De ez nekik rangon aluli volt. Erre nem volt hajlandó egyik sem, vagy talán eszükbe sem jutott. Pontosan ez prédikál, hogy Jézusnak eszébe jut, mi esne jól másoknak. Nem rangon aluli neki ez az egyébként rabszolgákkal végeztetett szolgálat, hanem nekigyürkőzik és szó nélkül, csendes szeretettel végig mossa a tanítványok lábát. Amikor látja az értetlenséget az arcukon, akkor megmagyarázza nekik. Ti engem így szólítotok: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha én, az Úr és a Mester, meg tudtam mosni a ti lábatokat, akkor nektek is meg kell tanulni egymás lábát megmosni, most a szó minden átvitt értelmében is.
Mert, és itt mondja a minket érdeklő mondatot: példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ki is úgy tegyetek. A végén mondja: ha tudjátok ezeket, boldogok akkor lesztek, ha cselekszitek is ezeket. Ezután mondja az új parancsolatot, azt a csodálatos megbízatást: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Példát adott arra, hogyan kell szeretni. Ha lábmosásra van szükség, akkor azt végzi el, ha valami olyat tehet értünk, amire csak Ő képes, akkor azt teszi meg, mert nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
Amikor valaki azt mondja a másiknak: szeretlek, akkor erre is kellene gondolnia, hogy ez azt jelenti, hogy kész vagyok az életemet odaadni érted. Úgy szépen lassan, néhány esztendő vagy évtized alatt. Duzzogás, keserűség nélkül, örömmel. Miért? Mert szeretlek. Megéri? Ilyen butaságot nem kérdez az, aki valóban szeret. Pontosan ez hitelesíti a szeretetét, hogy ez eszébe sem jut.
Így lett Jézus pozitív mintává minden idők emberei számára. Pál apostol komolyan vette ezt, és ebben is követte a Mester példáját, mert levelei tele vannak az erre való buzdítással, illetve az erről való csendes bizonyságtétellel. A korinthusiakat így biztatja: legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé. Thesszalonikában részletesen leírja, hogy emlékezzetek vissza, hogyan éltünk közöttetek, és kövessétek a példánkat. Nem voltunk terhetekre, nem voltunk erőszakosak, de mint a dajka dajkálgatja a gyermeket, úgy dajkálgattunk titeket. Mint ahogy az apa gondoskodik a fiáról, úgy gondoskodtunk rólatok... Ti vagytok a tanúim és az Isten milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek. (1Thess 2)
Ez nem dicsekvés és nagyképűsködés. Ő ezt tényekkel támasztja alá. Mivel a thesszalonikaiak tanácstalanok voltak, hogy is kell élni igazában egy hívőnek, azt mondja Pál az egyszerűség kedvéért: úgy, ahogy minket láttatok, mert minket Krisztus formált ilyenekké. Titeket is Ő fog formálni, nem a mi példánk, ez csak minta arra, hogy valahogy így, ebbe az irányba kell elindulni.
Amikor utolsó levelét írja a börtönből szeretett lelki gyermekének Timóteusnak, akkor egyebek közt erre is figyelmezteti őt: Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak (mert még azt is ismerted, mert engedtem, hogy a szívembe láss, hogy milyen szándékok vezérelnek engem), láttad a hitemet, türelmemet, szeretetemet, állhatatosságomat, ismered üldöztetéseimet, szenvedéseimet - kövessed ezt a példát. (2Tim 3,10)
_________________ „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)
|