Igen, köszönöm! (bár kevesebbet lennék magammal)

Azoktól is érdemes még kérdezni, akiknél pl. bevásárló táska van, vagy a busznál várakoznak, vagy idősek, mert ők általában helyiek és ismerik a várost és akkor szoktam kérdezni, ha eltévedtem, addig nem.

igeeennn...és nincs rossz idő, csak rosszul öltözött cserkész/apropó: láttad az Oscaros animációs filmet, a Fel-t?- csak belepillantottam, de nagyon szórakoztató/

tehát akkor nem kérdez, ha nem érdekli a téma
ha úgy gondolja, hogy kineveti a tanár a feltett kérdés miatt
ha a tanár a feltett kérdésre általában azt válaszolja:- ezt már tudnod kellene..nem tudod? házi feladatnak megoldod
ha nem akarja a diák, hogy a tanár felfigyeljen rá, véleményt alkosson róla- amit aztán a kárára fordít/egyszerűbb meghúzódni a padokban, s az "osztályszócsövét" felbiztatni, hogy terjessze elő a fontos kérdéseket

a játékról:

A fiaim már felnőttek-a legkisebb is az idén lesz nagykorú, úgyhogy max annyit kérek: csak azt akarom tudni, mikor, hol vagytok..

persze a legkisebb lányom , aki még csak 13 lesz, az egyenjogúságot úgy értelmezi, hogy mindez rá is vonatkozik..a fiaim ilyenkor mindig éberek, s kérik, hogy a lányokkal is tartassam be azokat a szabályokat, amiket tőlük gyerekként elvártam-

Ó, köszönöm!
A filmet nem láttam, de a válaszok jók!
Játszani meg a felnőttek is szoktak azért.
Még egyszer köszönet a cserkészeknek.
Üdv
nX

Szívesen!

most azon gondolkodom, hogy mit szoktam játszani a nagyranőtt gyerekeimmel?
társasjátékokat nem,- ők nagyon szeretik a carcasonét, vagy régebben a honfoglalót,

De!- van egy ígéretem, hogy felvisznek oda, ahonnan 100km-es távolságból látni a Tátrát szép időben

-decemberben azzal fogadtak a kórházból hazaérkezve, hogy disznót fognak vágni!- először tetszett az ötlet- hogy azért csak értelmesebb móka, mint a paintbalozás-...de aztán fokozatosan rájöttünk, hogy majd máskor játszuk el ezt a disznóölést- mert se böllér nem akadt hirtelen, aztán malac sem volt, így elnapolódott..

A Carcasone, az micsoda? Nekem egy csontváz jut eszembe róla.
A Tátra -közelről-távolról - gyönyörű!
Disznóölés? Az Unióban?
Én még emlékszem, amikor annó Kolozsváron a blokkok (vagyishogy a panelházak) között az utcán vágták az emberek a disznót. Folyt a vér a járdákon; ott ment a pörkölés is. De volt, aki az erkélyen végezte ugyanezt. Mint egy Kusturica-filmben. Zene a la Boban Markovic Orkestar.
De szép is volt!
üdv

Szia Nemosinex!

A Carcassonne stratégiai társasjáték. Célja egy középkori vidék felépítése mezőkártyák segítségével. Nevét a dél-franciaországi Carcassonne városról kapta, mivel a játékosok egyik fontos feladata minél nagyobb erődített városok létrehozása. 2001-ben elnyerte az év játéka (Spiel des Jahres) címet.
A tábla fokozatosan épül a játék folyamán a játékosok által elhelyezett mezőkártyák segítségével. Pontokat a létrehozott mezőkombinációkkal lehet szerezni (alapesetben utakat, réteket, városokat és kolostorokat építhetünk).

Unió ide, Unió oda- zajlottak a disznóvágások a múlt éven is.
Azonban előkészültem már megfelelően, ha esetleg megint előhozakodnak ezzel a fiaim. Anyut kikérdeztem, leírtam, mi a gazdasszony feladata ezen a neves eseményen,-otthon évente öltünk disznót, de nemigazán figyeltem oda, mik is a fontos tudni- tennivalók a hurka, kolbász , zsír készítésénél.

Kár, hogy stratégiai... Különben megpróbálnánk.
A hurka-, kolbászkészítésnél a kezdet gusztustalan... a folytatás perverz, a végkifejlet egész rendben van... addigra már nem is emlékszünk szegény malacra.
Felénk a férfiak bátorításként reggel bedöntöttek egy-két kupica pájinkát, mielőtt kimerészkedtek az öles késsel a malachoz... aztán legyőzték, rendszerint.
Huhhh, ez jó mulatság, férfimunka volt.
Nem tudom, ma is így zajlik-e.

Ma már legkönnyebben úgy zajlik, hogy elmész a Metróba, hazaviszel egy féldisznót, s kezdődhet a feldolgozás /itt egyébként már egy jó ideje nem szúrják, hanem lelövik a szegény párát /

Nagycsalád lévén, nálunk nagy hangsúly van a munkán./egyszerűbben azt is mondhatnám, hogy sokat dolgozunk/. Általában a fiúk az apjuknak, a lányok nekem segítenek.
De a múltkor úgy alakult, hogy összefutott a család ebéd előtt a konyhában, mindenkinek jutott még egy kis munka, s így megtapasztalhattuk, hogy nemcsak azért volt "jobb ízű a falat, mert mindnyájan ettünk," de azért is, mert együtt készítettük. Olyan történelmi, gyönyörű pillanat volt. Ritkán érzem át annyira az egységet, mint akkor.

De jó! A jó cserkész, ugye, főzni is tud?!

6. A GYERMEK HELYE

Cseri Kálmán
Pasarét, 2003. június 15.


Alapige:1Sám 1,27-28
Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle. Én viszont felajánlom az Úrnak. Legyen egész életére felajánlva az Úrnak! És imádták ott az Urat.


Igehirdetés

Öt alkalommal volt szó eddig arról, hogy mit tanít a Szentírás a házasságról és a családról. Legutóbb ennek a hívő ószövetségi családnak az életébe pillantottunk be, amelyről most is olvastunk. Talán még emlékszünk arra, hogy Elkánának és Annának az volt a bánata, hogy nem született gyermekük. Mivel istenfélők voltak, Istentől kértek gyermekáldást. Amikor megszületett a kis Sámuel, azért adták neki ezt a nevet, hogy még az is emlékeztesse őket mindig arra, hogy Isten meghallgat, Isten imádságot meghallgató Úr. Amikor pedig felcseperedett a gyermek, akkor egészen odaadták őt Isten szolgálatára.

Ma egyetlen kérdésre keressünk választ: mit tanít a Biblia arról, hol van a gyermekek helye a családban. Hol a gyermek helye? Hol jelöli ezt ki Isten?

Először két végletet hadd említsek, amelyek messze távol vannak a Szentírásból kapott isteni utasítástól, de amelyekkel sajnos elég gyakran lehet találkoznunk.

Az egyik ilyen véglet az, amikor a gyermek teher, felesleges. Csak gondot okoz. Minek is van? Jobb lenne, ha nem lenne. Vagy: jobb lenne, ha később jött volna. Sok szülő ezt meg is mondja a gyermekének: téged nem akartunk ám, csak úgy lettél. Korábban jöttél, mint ahogy szerettük volna. Szerettünk volna még tanulni, gyűjteni, utazni, élni.

Ki kell mondani: rettenetes lélekgyilkosság az, amikor valaki ilyesmit mond. Már az is baj, ha ilyet gondol. De ha kimondja, az szülői szörnytett. Olyan sebeket okoz ezzel, amiket egy életen át hordoznak ezek a gyerekek. Minden alap nélkül rossz lelkiismeretük lesz, mintha ők lennének az okai a szüleik boldogtalanságának. Mintha miattuk nem valósulhatott volna meg sok jó dolog. És sok más lelki görcs is születik abból, ha valaki nem érzi magát várva vártnak, elfogadottnak, fontosnak, értékesnek.

Sose tegyetek ilyet! És sose kövessétek el azt a bűnt se, amikor a szülők nem fogadják el a gyermekük nemét. Amikor ilyeneket mondanak: ha már lettél, legalább fiúnak születtél volna. Vagy amikor a kamasz fiukkal küszködnek, azt mondják: bárcsak egy aranyos kislányt kaptunk volna. Ez is múlhatatlan sebeket okoz a gyermekek lelkében.

A lelkigondozó tudja, hogy sokszor ezeket a sebeket csak az igazi újjászületés gyógyítja meg. Csak a gyógyító Jézus Krisztus és az újjáteremtő Szentlélek tudja begyógyítani.

Mert ezek a gyerekek lelkileg egész gyermekkorukat magányosan töltik el. Van, amikor fizikailag is, mert ha sosem érnek rá a szülők velük játszani, vagy ha csak kötelességből teszik azt néha úgy, hogy játék közben is örökké az órájukat nézik, mert sietnek valahova, ha soha nincs idejük arra, hogy nyugodtan, elengedetten beszélgessenek, valamit együtt dolgozzanak, együtt megfejtsenek, együtt nevetgéljenek, akkor megint csak azt élik át: fölöslegesek, terhet jelentenek. Jobb lenne, ha nem lennének.

Vagy keresnek maguknak más társaságot, aztán foghatja a fejét a szülő később, hogy kik közé keveredtek és milyen lejtőn indultak el. Annak, hogy utcagyerek, sokféle változata van, és ez a helyzet űzi oda sokszor a gyerekeket.

Ez tehát az egyik véglet: a gyerek senki, teher, minek van. Menjen innen, hagyjon békén.

A másik véglet pedig az, amikor bálványozzák a kicsikét. Többnyire drága játékokból építenek egy emelvényt neki, arra felhelyezik őt, és istenként tisztelik. Körülötte forog minden és mindenki. Ő szabja meg a szülők időbeosztását is, a programjaikat. Ő szabja meg az étrendet a családban, a családi költségvetést. Csakugyan imádják a drágát.

Ezt azután meg is szokja, egy idő után meg is követeli, és torzó lesz belőle. Nemcsak a nagyszülőknek a kísértése ez, hanem némely anyukáknak is, és elkezdik már az áldott állapot közepe táján. Egyre kevesebbet törődnek a férjükkel meg önmagukkal is, és csak a várva várt kicsike tölti be a gondolataikat. Vége van mindennek vége a házaséletnek, vége mindenféle gyengédségnek és figyelmességnek, mert jön a császár, már készen van a talapzata.

És ha ez állandósul, miután hazajöttek a kórházból, és szintén sokadrangúvá válik minden és mindenki, csak ő a fontos személy, akkor a legbiztosabb úton haladnak a házasságuk meg a gyermekük tönkretétele felé. Ez a másik véglet.

És mit tanít nekünk Isten igéje? Hol van a helye a gyermeknek a családban?

Megkérdeztem többeket, hogy milyen sorrendbe raknák a következő három dolgot egy család értékrendjén belül: házasság, gyermek, Isten? Mi a helyes rangsor?

A legtöbben a gyereket tették az első helyre, utána a legtöbben a házasságot másodikra, és Isten a sor végére került. A vallásosabbak Istent tették a második helyre és a házasság került a sor végére.

Mit tanít nekünk a Szentírás?

Isten igéje egyértelműen és határozottan azt mondja, hogy ennek a háromnak az Istentől rendelt sorrendje, ami nekünk és gyermekeinknek a legjobb, ha első helyen Isten van, a másodikon a házasság és a harmadikon a gyerekek.

Az, hogy a harmadik helyre kerülnek ők, nem azt jelenti, hogy ők az utolsók, hanem azt, hogy az a legvédettebb hely. Mert ha egy család fölé borul az élő Isten gondviselő szeretete, és ezen belül a szülők mindvégig szeretik egymást, akkor ebben a kettős burokban van leginkább védve a gyermek. Vagy amikor ez így van, ott általában többes számban lehet beszélni: a gyermekek. Ebben a védettségben fejlődnek harmonikus személyiséggé, egészséges jellemmé. Ebben a biztonságban válhatnak a szó eredeti, bibliai értelmében emberré. Amikor pedig kiszabadulnak majd, és önállóak lesznek, akkor ebből a védettségből kikerülve tudnak helyesen élni a szabadságukkal. Mert ez a biztonság felkészítést is jelent az önállóságra és a szabadságra.

Isten igéje tehát azt mondja, hogy ha jót akarunk a gyerekeinknek, akkor legyen az életünkben az abszolút első helyen mindig az élő Isten, akit egy szívvel, egy szájjal tiszteljünk, mint szülők. Utána következzék a házastársunk, akit minden élethelyzetben a legelsősorban szeretünk, és szintén tisztelünk, segítünk. Így fogjuk tudni helyesen együtt szeretni a gyermekeinket. Nem majomszeretettel, hanem azzal a szeretettel, ami azt adja nekik mindig, amire éppen szükségük van. De ha ő áll a talapzaton és kis istenné tesszük, vagy ha senkinek tekintjük, átnézünk rajta, egy tárgy, akkor feltétlenül tönkretesszük.

Elkána és Anna életében ez volt a sorrend. Amikor valami gondjuk volt, azt Istennek mondták el. Gyermeket is tőle kértek. Amikor megkapták, neki köszönték meg. Amikor már nagyobbacska volt, neki ajánlották fel és adták vissza. Isten megbízásából próbáltak a kis Sámuelnek meg a testvéreinek (született még öt testvére) jó szülei lenni, de Isten volt az abszolút tekintély. Őreá néztek mind a ketten, utána egymásra való tekintettel hoztak döntéseket. Ezért mondhatjuk el: jól járt a kis Sámuel, hogy éppen ilyen családba született!

Hogyan működik ez a bibliai családmodell, ha valóban Isten van az első helyen a családban, azután a házaspár következik, és utána a gyermekek a legnagyobb biztonságban. Hogyan működik ez?

Most csak a vázlatát lehet elmondani annak, amit erről a Szentírás tanít, de talán ez is segítség lesz sokunknak.

1. Isten van tehát az első helyen az istenfélő családokban. Itt fontos látnunk, hogy ezt nem mi döntöttük el. Nem mi tesszük Istent az első helyre. Ő tőlünk és a magas vélekedésünktől teljesen függetlenül az első helyen van, mert Ő az Isten, akárhogyan vélekedik róla bárki is. A hívő ember csak felismeri és elismeri, hogy Ő az Isten, és így viszonyul hozzá. Ezért lesz a valóban istenfélő családoknál természetes az, hogy ki az Úr a házban. Az Úr az úr a házban. Az az Úr Isten, aki előtt tisztelettel borul le apa és anya. És látva tőlük a gyerekeik jó modellt, jó mintát, talán majd ők is eljutnak oda, hogy ők is szívükből tisztelik Őt.

Ezt a hívő csak felismeri és elismeri. És akkor kerül a helyére és teljesedik ki az élete. Mivel felismerte és elismerte, hogy Isten az Úr, ezért nem akar uralkodni sem a házastársán, sem a gyerekein, sem az öregedő szülőkön. Senkin, mert az Úr uralkodik, és együtt akarnak engedelmeskedni ennek az Úrnak. Így is van akaratuk, de közös imádságuk az, amit Dávid így mondott: taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert

"te vagy Istenem. Nem a gyerek a kis isten. Nem a zsarnok apa próbál uralkodni. Nem a furfangos anya, vagy egy anyacsászárnő nagymama akarja az uralkodói pálcát a kezében tartani, hanem az Úr az Isten, és mindnyájan készek meghajolni előtte.

Mennyi felesleges veszekedésnek az elejét veszik így! Nem egymással mérkőznek a hatalomért, hanem komolyan veszik, hogy "Tied a hatalom", mi pedig egymást segítve szeretnénk a te akaratodat teljesíteni. Az ilyen családban sokkal könnyebb megbocsátani, hiszen Isten bocsánatából élnek a hívők. Sokkal könnyebb egymásnak és másoknak is segíteni, hiszen Jézus Krisztus nagy segítségét kaphatták és ez adott nekik új életet. Sokkal könnyebb egymást szeretni, mert az Isten örök szeretete élteti őket is, és az árad rajtuk keresztül.

Az egész családi menetet meghatározza az, ha tudatosan az Úr az úr a házban, Őt istenítik, Őt imádják, neki akarnak engedelmeskedni.

2. Ezután a második helyen a házastársam van. Nem a szüleim többé - ezt láttuk -, nem is a gyerekeink, nem ők parancsolnak, az Úr parancsol mindnyájunknak, és Őelőtte leborulva mi ketten egymást szeretjük a legjobban.

Azok a szülők tesznek a legtöbbet a gyerekeikért, akik egymást igazán szeretik. Nagy igazságot mondott az, aki egyszer ezt mondta: az az apa teszi a legtöbbet a gyerekeiért, aki szereteti az anyjukat és fordítva is. Ezt nekünk komolyan kell vennünk. Nem lehet rövidre zárni a dolgokat, illetve ha megpróbáljuk, ott mindenki sérül, és senki sem kapja meg azt, amire szüksége lenne.

Mert ebben a kettős burokban vannak igazán védve a gyerekek. Ez ad olyan fészekmeleget, ahol kibontakozhatnak, s ahonnan majd szárnyukra engedjük őket, és öröm lesz nézni, hogy repülnek, mert jó irányba repülnek.

A Biblia egyébként is azt tanítja, hogy a gyermek nem végső célja és értelme a házasságnak, hanem gyümölcse. Fontos a gyümölcs, fontos, hogy minél több gyümölcs legyen, fontos, hogy egészséges gyümölcsöt teremjen egy fa. De a házasságnak nem a gyermek a végső célja, hanem az, amit Isten így jelölt meg: lesznek ketten egy testté. Van ennek biológiai jelentése is, bele van sűrítve ebbe a szexuális élet, de benne van ebben az is, hogy két egymást szerető ember között olyan különös lelki egység jöhet létre a házasságban, ami egyetlen más emberi kapcsolatban sem jöhet létre. Szinte egy új személyiség valósul meg: a házasság személyisége. Ez a végső cél.

Így érthetjük meg azt, hogy ha egy házasságba nem adatik gyermek, pedig szeretnének. Akkor annak a házasságnak is van értelme, az emiatt még nem válik értelmetlenné. S amikor az utolsó gyermek is kiröpült és önálló lett, akkor a két otthon maradt szülőnek a házassága nem vált céltalanná, ha addig is fontosak egymásnak és ápolták az egymással való közösségüket.

Azért kerül válságba sok házasság, amikor megint magukra maradnak, nem tudnak mit kezdeni egymással, mert addig sem ők voltak a legfontosabbak egymás számára ezen a földön. Erre tudatosan törekedni kell minden házasságban.

Megint csak azt kell mondanunk, hogy Elkána és Anna házassága szép példa erre. Elkána akkor is látta értelmét házasságuknak, és szerette feleségét, amikor hosszú időn át nem született gyermekük. Akkor sem fordult el a szíve tőle, amikor végleg otthagyták a kis Sámuelt Éli főpapnál a silói templomban, mert nem a kis Sámuel kötötte őket össze. Nem ő volt a házasságuknak a tartalma.

Hogyha így van, csak akkor következik be az is, hogy nem lesz féltékeny Istenre egyik házasfél sem. Ez is azért fordul elő, mert egymással nincs meg az Istentől rendelt kapcsolatuk. Nem kell félnünk attól, ha házastársunk szereti az Úr Jézust, és engedelmeskedni akar neki. Tegyük ezt együtt. Szeressük együtt az Urat. Ebben a szeretetben lesz igazán masszív, teherbíró az egymás iránti szeretetünk is. Így fogjuk okosan szeretni a gyerekeket is.

3. Ha így lesz harmadik helyen a gyermek, akkor soha nem lesz feleslegessé, de soha nem fogjuk bálványozni őt. Akkor nem fogjuk imádni, hanem szeretni. Szeretni pedig azt jelenti a Biblia nyelvén, hogy megadom a másiknak azt, amire szüksége van.

Néha arra van szüksége, hogy kiporoljuk a fenekét. Erről is beszél a Szentírás: a kemény szeretetről. Nem azért, mert engem feldühített a főnök és megverem a gyerekemet, hanem azért, mert neki akkor arra van szüksége. Ehhez kell Istentől kapott bölcsesség. De ez is csak akkor működik jól, ha mindenki a helyén van. Isten is a helyén van, akire ilyenkor feltekintünk, hogy Uram, mit kell most tenni, mert ilyen helyzet még nem volt, még négy éves nem volt, még tizenhárom éves sosem volt, húsz éves sem volt soha. Minden feladat új a nevelésben. Egészen másként tizennégy éves az egyik, mint a másik.

Nem is lehet Istentől kapott bölcsesség nélkül helyesen nevelni őket, helyesen szeretni őket, megadni nekik azt, amire szükségük van. De ha ki-ki a helyén van, akkor Isten csodálatosan megadja ezt, és sokszor maga a szülő csodálkozik azon, hogyan tudtam most így eltalálni, hogy ez volt a helyes az ő érdekükben. Isten vezet ebben is minket.

De a gyerekek nem kultuszra vágynak, hanem arra, hogy gyermekként szeressük őket. Ahogy nőnek, egyre több szabadságra neveljük őket. Nem, hogy szabadon eresszük, és csinálj, amit tudsz a nagy életben, hanem felkészíteni arra, hogy legyen iránytűje, amivel eligazodik az élet dzsungelében. Hogy legyenek szempontjai, amik alapján dönt majd egy számára meglepő helyzetben. Hogy hasznosítsa az otthon látott sok-sok jó példát arra, mikor mit kell tennie. Nem biztos, hogy úgy fog viselkedni, mint ahogy a szülőktől látta, de ha az alapokat leraktuk, akkor azokra az alapokra fog építeni, amik igaznak bizonyultak a szülők életében is.

Ilyenkor bosszulja meg magát az, ha valaki bálványozta a gyerekét. Mert aki bálványozza, az magához igyekszik kötni. Képtelen elengedni, sose lesz igazán önálló, a szabadsággal helyesen élni tudó felnőtt, érett személyiség a gyermeke. A szülő önzése értéktelenebbé teszi a gyermeket.

Ahol egy szülőpár imádja az Istent, aki az első helyen van, igazán szereti egymást, az így tudja nevelni a gyermekét, és így tudja majd elengedni, ahogy itt Anna és Elkána tette a kis Sámuellel. Ők nem tekintették saját tulajdonuknak ezt a gyermeket, mint ahogy nem is az. Minden gyermek Isten tulajdona, aki teremtette őket, csak ránk bízza egy időre. Mondom Jézus Krisztus szép szavát: sáfárokká teszi a szülőket egy időre, hogy lehetőleg ne tegyenek kárt a gyerekeikben, hogy ne csak az atyáiktól örökölt hiábavaló életet vigyék tovább, hanem Istentől kapott kincseket is tudjon továbbadni nekik a szülő, és amíg a szülő nevelheti őket, addig hadd ismerjék meg a gyermekek azt, akinek a tulajdonai ők. Hadd ismerjék meg a szülőtől az élő Istent. Ez gyönyörű papi feladata minden szülőnek, és mindenkinek, akire Isten gyermekeket bízott.

Ez tehát a bibliai sorrend: Isten, házasság, gyermek. Akkor járnak jól a gyerekeink, ha ezt komolyan vesszük. És ha egy családban nem istenfélők a szülők, akkor is ez a sorrend: előbb a házastársam és utána a gyermekeink. Ez nem a gyerekek elhanyagolását, mellőzését jelenti.

Mond-e valamit a Biblia azokról és azoknak, akiknek nincs házastársuk, és akiknek nincsenek vér szerinti gyermekeik? Mond bizony.

Valaki, aki egész életében egyedül élt, nem házasodott meg, nem születtek gyermekei, ezt írja az egyik levelében: "Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)

Pál apostol egyedül élte le az életét, de mivel az életében az első helyen az élő Isten állt, ezért szenvedélyes vágyat érzett arra, hogy legyenek lelki gyermekei. Hogy bábáskodjék emberek újjászületésénél. Hogy sokakat odavezessen az Úr Jézushoz. És ennek érdekében sok mindenre képes volt. Képes volt minden áldozatra. Amíg olyan korúak voltak lelkileg, tejjel táplálta őket, amikor már kinőtt a foguk és egy kicsit érettebbek voltak, keményebb eledellel táplálta őket (ott van a leveleiben a nyoma ennek). Név szerint számon tartotta őket. Volt úgy, hogy naponta imádkozott értük. Amikor leveleket ír nekik, a levél elején biztosítja őket erről. Sok-sok nevet felsorol és érdeklődik: ez hogy van? és azok kibékültek-e már? és azok meggyógyultak-e már? mert naponta hordozlak titeket az Isten előtt. Szenvedélyesen szerette lelki gyermekeit és egyre többeket hívott az Úr Jézushoz, hogy új életet kapjanak. Ez nemcsak a nagy Pállal volt így, ez ma is így van.

Akinek az életében csakugyan úr az Úr, aki Jézus Krisztust mint Urát tiszteli és követi, annak a szívében szenvedélyes vágy ébred, hogy sokakat hozzá vezessen. Ahogy az ő életét Jézus oldotta meg, sok nyomorult embernek a nyomorúsága hadd oldódjék meg igazán, és legyenek boldogok. Ahogy minden szülő szíve vágya, hogy a gyermeke boldog legyen, minden hívőnek a szíve vágya, hogy legyenek lelki gyermekei, és azok boldogok legyenek.

Ilyen értelemben érvényes az Ézsaiás 54,1, ahol ezt mondja Isten "Ujjongj te meddő, aki nem szültél, vígan ujjong! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! - mondja az Úr."

Isten segítsen mindnyájunkat, hogy akármilyen a családi állapotunk, akárhogyan alakult az eddigi életutunk, akármilyen a sorsunk, kerüljön az első helyre a feltámadott dicsőséges Jézus Krisztus. Tudjuk Őt igazán tisztelni, Istenként magasztalni, Megváltónkként hálát adni neki, tanítványaiként követni.

Ezután legyen a szívünkben ez a vágy és engedjünk ennek, hogy akár vannak vér szerinti gyermekeink, akár nincsenek, legyen minél több lelki gyermekünk, akiket sokszor fájdalommal szülünk meg újra és újra, mert visszaeshetnek, elbukhatnak, megcsúfolnak bennünket, hálátlanok lehetnek. De nekünk makacsul szabad hinnünk, hogy akiben Isten elkezdte a munkáját, azt be is végzi. Nem mi szüljük újjá őket, mi legfeljebb megszülni tudtuk (az édesanyjuk) őket. Isten Szentlelke teremti újjá az életüket. De mi tudjuk mutatni azt az utat, ami Jézushoz vezet. Tudunk előttük járni és elmondani azt, amit Pál le mert írni: legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé (1Kor 11,1).

Ebben akar minket megújítani Isten. Akármilyenek a körülményeink, sokakat vezethetünk hozzá. Azután rábízhatjuk őket a mi hű Jézusunknak a kezére, aki nem feledkezik el rólunk, s ha mi lehunyjuk a szemünket, és nem tudunk értük imádkozni, Ő akkor is szüntelen él, hogy esedezzék érettük. És Ő, aki elindítja őket az úton, célba is fogja vezetni őket."

/6. A GYERMEK HELYE Cseri Kálmán 1Sám 1,27-28 alapján
Pasarét, 2003. június 15./

7. MIRE VAN SZÜKSÉGÜK GYERMEKEINKNEK?
Cseri Kálmán
Pasarét, 2003. június 29.


Alapige:Jn 13,12-17; 34
Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket. (...) Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagyok, ha szeretitek egymást!"


Igehirdetés

Két héttel ezelőtt azt vizsgáltuk, hogy a Biblia tanítása szerint hol a gyermek helye a családban. Láttuk, hogy milyen helytelen, ha sehol nincs megbecsült helye, ha tehernek, nyűgnek érzik a gyermeket, és ezt még meg is mondják neki nagyobb épülésére. De nem helyes semmiképpen az sem, ha ő van a középpontban. Úgy lehet tönkretenni, ha körülötte forog minden, ha az első helyre teszik őt és bálványozzák.

Láttuk, hogy a Biblia szerinti rangsor ez: Isten, a házastársam, a gyermekeink. Ez a harmadik hely pedig nem a legutolsó, hanem a legvédettebb, a legbiztonságosabb hely, ahol egészséges felnőtté fejlődhet minden gyermek.

Folytassuk ma a Szentírás kérdezgetését, és arra keressünk Isten igéjében választ, mire van feltétlenül szükségük a gyermekeknek. Egy gondos szülő itt most hosszú listát tudna elsorolni, és bizonyára a legtöbb, amit említene, megfelelne a valóságnak.

Amit a Biblia mond, abból most három olyan dolgot szeretnék kiemelni, ami banálisnak és magától értetődőnek tűnik, és mégis igen sok gyermek nélkülözi ezeket a fejlődéséhez szükséges feltételeket.

A Biblia hangsúlyozza, hogy minden gyermeknek szüksége van szülőkre, testvérekre és olyan pozitív mintára, példára, ami formálja őt, hogy valóban teljes értékű felnőtté növekedjék fel. Mit jelent ez?

1) Fontos, hogy minden gyereknek legyenek szülei, mégpedig két szülője legyen: egy anya, egy apa, akik egymást szeretik és az ő egymás iránti szeretetük, megbecsülésük, egymáshoz való mindvégig tartó hűségük az a közeg, amiben megfelelően fejlődhet a gyermek.

Sajnos ma már ott tartunk, hogy még azt is meg kell jegyezni, hogy minden gyermeknek két különnemű szülőre van szüksége, akik házasságban élnek - ez a Biblia tanítása. Ez nem valami ókonzervatív rögeszme, hanem Isten úgy alkotott meg minket, hogy erre van szükség az egészséges fejlődéshez.

A Szentírás nem tud arról, hogy két egynemű ember összeállhat, és szülői szerepet játszhat úgy, hogy örökbe fogadnak gyermekeket. A gyermeknek látnia kell, hogy milyen egy igazi édesanya, hogy milyen egy hivatása magaslatán álló, olykor tévedéseket elkövető, de azokat megbánó édesapa, és akkor lesz előtte példa.

Kellenek tehát a szülők, de ilyen feltételekkel. Olyan szülők, akikre a gyermek feltétlenül számíthat. Akik mindketten a maguk helyén, a maguk sajátos feladatait egészen természetesen és folyamatosan végzik. Akik megadják a gyermekeiknek éppen azt, amire szükségük van a testi és lelki növekedésükhöz is. Akiktől a gyermek kap: időt, érdeklődést, törődést, oktatást és nevelést is, biztatást és fenyítést, dicséretet és intést. Akiktől megismerhetik azt is, hogy ki a teremtő és gondviselő Isten, ki a mi megváltónk, Jézus Krisztus. Mit tett értünk, miért van szüksége a gyermeknek is Őreá, és hogyan lehet odatalálni hozzá. Ezek feltétlenül kellenek ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek gyermekeink.

Ha azonban valakinek ez nem adatott meg, akkor ne legyen a szívében keserűség, és ne tegyen szemrehányást senkinek, mert Isten csodálatosan tudja pótolni ezeket a hiányokat is. Sok szép példát tudnék említeni arra, amikor valaki mindettől, amit itt most röviden felsoroltam, elesett, vagy ennek egy részétől, és mégis értékes, lelkileg-szellemileg érett felnőtté nőtt fel, mert megismerte menet közben az Úr Jézus Krisztust és megismerte szerető mennyei Atyját, és a vele való közösségben megkapta pótlásként azt, amit emberileg nélkülöznie kellett.

Úgy megmelegedett a szívem, amikor a mai napra kijelölt 68. zsoltárt olvastam reggel, és abban ott van ez a csodálatosan meleg biztatás is, hogy "Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten.". Ha tehát valakinek mégsem adatott meg az, hogy két szerető szülő gondoskodjék róla mindvégig, annál inkább keresse a mennyei Atyával való közösséget, és Isten pótolja azt, amitől így elestünk.

Ha pedig valaki úgy látja, hogy nem adta meg a reá bízott gyermekeknek azt, amit meg kellett volna, és még pótolhatja, akkor lásson munkához még ma! Ha pedig már nem pótolhatja, akkor annál inkább átéljük Isten kegyelmének a nagyságát, hogy Ő azokat a megbánt bűnöket is kegyelmesen megbocsátja és eltörli, amiket már soha nem tudunk jóvátenni. Ilyen gazdag a Biblia tanítása Isten kegyelméről.

2) Azután szükségük van a gyerekeknek testvérekre. Minél többre. Az a torz gondolkozás, ami ma széltében-hosszában dívik, teljesen távol áll a Szentírástól, és le lehet mérni azt a sok kárt, amit okoz. Ha egy gyermeknek vannak testvérei, akkor tanul meg alkalmazkodni, és az alkalmazkodás létfeltétel, különösen az élet nehéz helyzeteiben. Akkor tanulja meg, milyen öröm valakinek segíteni. Akkor lesz természetes neki, hogy megtanul lemondani, várni, esetleg a másikat előre engedni, örömöt szerezni, áldozatot hozni, együtt örülni a másik sikereinek, és együtt bánkódni - esetleg együtt sírni - a sírókkal úgy, ahogy a Szentírás mondja.

Az ilyen gyermek tanulja meg, hogy nem ő a világ közepe, és nem a többiek vannak őérte, hanem ő van másokért. Miközben ez életgyakorlattá lesz a számára, aközben bontakozik ki igazán gazdag emberségre. De akinek testvérei vannak, az tanulja meg azt is, hogy adott esetben számíthat mások segítségére, nincs egyedül. A gyermekéért vagy gyermekeiért igazán felelősséget érző szülő vállalja a gyermeket, a további gyermekeket - azok érdekében.

Most megint nem lenne helyes, ha mondanám a példákat, hogy milyen torzulásai vannak annak, ha ez hiányzik valahonnan, és milyen áldások kísérik azt, ha mindezt komolyan veszi egy szülőpár, egy család. De megint mondom: ha valakinek ez nem adatott meg, ne legyen szemrehányás a szívében senkivel szemben, és ne tápláljon keserűséget magában. Mert Isten ezt is ki tudja pótolni. Isten tud adni mindnyájunknak olyan jó barátokat, olyan lelki testvéreket, akikkel sokszor közelebbi és mélyebb kapcsolatba kerülünk, mint a vérrokonainkkal.

A gyülekezetnek egyebek között ez is áldása, hogy senki nem marad egyedül. Kereshetünk, találhatunk, Istentől kérhetünk maguknak lelki testvéreket. És ezt szeretném is mondani: keressünk, fogadjuk el. Egyik sem lesz hibátlan és szuper, talán még mi sem vagyunk azok. Fogadjuk el azt, aki van, akit Isten ajándékoz és becsüljük meg. Megint az a feladat: ha valaki pótolhat még ezen a téren, tegye meg, ha pedig nem, hálásan fogadj el a helyzetét.

3) A harmadik, amiről a Biblia sokféle összefüggésben beszél, hogy minden gyermeknek és mindnyájunknak szükségünk van olyan pozitív mintákra, példaképekre, akiket ha nem is minden tekintetben követ az ember, de akik mégis útmutatóként ott vannak: így is lehet élni. Esetleg én is szeretnék ehhez hasonlóan élni.

Nagy a veszélye annak, hogy a negatív példaképek magasodnak fel egy gyermek szeme előtt, és akkor azokat fogja követni. Általában azt követi, aki ott van előtte. Csak később tud szelektálni és alakul ki egy bizonyos szűrője.

Elnézést kérek az összehasonlításért, de ahogyan az állatok a kölykeiknek nemcsak táplálékot visznek, hanem megtanítják őket táplálékot szerezni, és erre az önállóságra úgy jutnak el, hogy látják, hogy a szülők hogyan csinálják, meg játékosan gyakorolják annak egyik-másik mozzanatát, ugyanígy minden embergyermeknek látnia kell, hogyan lehet helytállni, amikor összejönnek a bajok. Hogyan kell egy döntést meghozni, amikor ellene és mellette is szólnak szempontok. Hogyan kell beosztani a pénzt, időt, rangsorolni a feladatokat. Hogyan viselkedik egy érett felnőtt, ha megalázzák, ha bánat éri. Hogyan éli át az örömét. Hogyan kell szeretni, simogatni. Hogyan kell egymásnak segíteni, egymást biztatni. Hogyan lehet bocsánatot kérni és megbocsátani, becsületesen élni, hogyan kell imádkozni.

Sorolhatnánk még. Fontos, hogy akinek Isten megadta, hogy gyermekek között, gyermekek szeme láttára élhet (és szinte kivétel nélkül ilyenek vagyunk, mert a szomszédot is látják, meg a nagybácsit is lefényképezik a lelki fényképezőjükkel, amikor együtt van a család. Nagy felelősség felnőttnek lenni, és aki ezzel a felelősséggel mint lehetőséggel is tudatosan él, az nagyban hozzájárulhat a felnövő nemzedék egészséges, jó irányba történő fejlődéséhez.

Ezért fontos az is, hogy hiteles keresztyén legyen az, aki a szájára meri venni az élő Isten nevét, vagy azt gondolja magáról, hogy hívő, vagy akár csak vallásos. Mit látnak? Azt látják-e a gyerekek az életében, amiről beszél. Úgy él-e, ahogy a gyerekeknek javasolja, vagy esetleg tőlük megköveteli. A megszentelt, Istennek engedelmes, tiszta jézusi élet mindennél meggyőzőbben prédikál. Akkor is, ha nem azonnal lehet lemérni ennek a hatását, hosszú távon beépül a gyerekeink életébe.

Jézus Krisztus többször is beszél ennek a fontosságáról. Talán a legismertebb történet ez, amiből olvastam ezt a részletet. Amikor az utolsó vacsora után leveti a felsőruháját, egy edénybe vizet tölt és megmossa a tanítványok lábát. Ezt valamelyik tanítványnak illett volna megtennie a vacsora elején. De ez nekik rangon aluli volt. Erre nem volt hajlandó egyik sem, vagy talán eszükbe sem jutott. Pontosan ez prédikál, hogy Jézusnak eszébe jut, mi esne jól másoknak. Nem rangon aluli neki ez az egyébként rabszolgákkal végeztetett szolgálat, hanem nekigyürkőzik és szó nélkül, csendes szeretettel végig mossa a tanítványok lábát. Amikor látja az értetlenséget az arcukon, akkor megmagyarázza nekik. Ti engem így szólítotok: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha én, az Úr és a Mester, meg tudtam mosni a ti lábatokat, akkor nektek is meg kell tanulni egymás lábát megmosni, most a szó minden átvitt értelmében is.

Mert, és itt mondja a minket érdeklő mondatot: példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ki is úgy tegyetek. A végén mondja: ha tudjátok ezeket, boldogok akkor lesztek, ha cselekszitek is ezeket. Ezután mondja az új parancsolatot, azt a csodálatos megbízatást: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Példát adott arra, hogyan kell szeretni. Ha lábmosásra van szükség, akkor azt végzi el, ha valami olyat tehet értünk, amire csak Ő képes, akkor azt teszi meg, mert nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

Amikor valaki azt mondja a másiknak: szeretlek, akkor erre is kellene gondolnia, hogy ez azt jelenti, hogy kész vagyok az életemet odaadni érted. Úgy szépen lassan, néhány esztendő vagy évtized alatt. Duzzogás, keserűség nélkül, örömmel. Miért? Mert szeretlek. Megéri? Ilyen butaságot nem kérdez az, aki valóban szeret. Pontosan ez hitelesíti a szeretetét, hogy ez eszébe sem jut.

Így lett Jézus pozitív mintává minden idők emberei számára. Pál apostol komolyan vette ezt, és ebben is követte a Mester példáját, mert levelei tele vannak az erre való buzdítással, illetve az erről való csendes bizonyságtétellel. A korinthusiakat így biztatja: legyetek az én követőim, miképpen én a Krisztusé. Thesszalonikában részletesen leírja, hogy emlékezzetek vissza, hogyan éltünk közöttetek, és kövessétek a példánkat. Nem voltunk terhetekre, nem voltunk erőszakosak, de mint a dajka dajkálgatja a gyermeket, úgy dajkálgattunk titeket. Mint ahogy az apa gondoskodik a fiáról, úgy gondoskodtunk rólatok... Ti vagytok a tanúim és az Isten milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek. (1Thess 2)

Ez nem dicsekvés és nagyképűsködés. Ő ezt tényekkel támasztja alá. Mivel a thesszalonikaiak tanácstalanok voltak, hogy is kell élni igazában egy hívőnek, azt mondja Pál az egyszerűség kedvéért: úgy, ahogy minket láttatok, mert minket Krisztus formált ilyenekké. Titeket is Ő fog formálni, nem a mi példánk, ez csak minta arra, hogy valahogy így, ebbe az irányba kell elindulni.

Amikor utolsó levelét írja a börtönből szeretett lelki gyermekének Timóteusnak, akkor egyebek közt erre is figyelmezteti őt: Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak (mert még azt is ismerted, mert engedtem, hogy a szívembe láss, hogy milyen szándékok vezérelnek engem), láttad a hitemet, türelmemet, szeretetemet, állhatatosságomat, ismered üldöztetéseimet, szenvedéseimet - kövessed ezt a példát. (2Tim 3,10)

" Végső soron nekünk nem emberek példáját kell követnünk, azok jó esetben csak igazítanak minket az Úr Jézushoz, hanem annak a Jézusnak a példáját, akinek a szavait most olvastuk, hogy példát adtam néktek.

Ha viszont egy gyermeknek rossz példát adunk, akkor mérhetetlen károkat okozunk az életében. Nem lehet következmények nélkül, hitvány módon élni gyermekeink előtt. Viszontlátjuk az életükben azt, amit mi Isten nélkül, a bűnben követünk el. Akármennyire nem szeretnénk, hogy kövessék a rossz példát, követni fogják, mert a példa hat. Minden embernek kisugárzása van, és az sugárzik ki belőle, ami benne van. Ezért fontos, hogy éljen bennünk Krisztus, és ne mi éljünk többé. (Gal 2,20)

Itt szeretnék most elmondani valamit, amire nézve egyre gyakrabban lehet találkozni azzal, hogyan rontja meg a házasságokat és milyen rossz példa lesz a gyermekek számára is.

Aki az Interneten anyagot gyűjt, mondjuk egy tudományos dolgozatához, vagy a munkájához szükséges, hogy használja és így dolgozzék, az tudja, hogy ott időnként felvillannak reklámok, és azok csábítják az embert. Például megtudhatja, hol ismerhetné meg a horoszkópját. Vagy megjelenik két félmeztelen hölgy és megtudja, hova kell kattintani, hogy pornóképeket láthasson.

Ennek a csábításnak sokan engednek, főleg férfiak és fiúk. Aztán - ők mondták el, nem én találtam ki - csak bele akarnak kukkantani, de ottfelejtik magukat, s utána bosszankodnak, hogy elment az idő, nem végezték el a munkájukat, semmi nem lett abból, ami miatt leültek a képernyő elé, viszont alig várják, hogy legközelebb megint belenézhessenek ezekbe a dolgokba. Rövid idő alatt megkötözöttséggé, egyfajta szenvedéllyé válhat ez. Ezeknek a többsége derék ember. Ők nem mennek el bordélyházba, sőt esetleg itt ülnek a templomban, de titokban szívesen nézik ezeket a képeket. Ez pontosan olyan, mint a zugivók. Ilyenek is vannak itt közöttünk. Valami miatt elkezdi, aztán megkötözi az, szenvedélyévé válik, szégyelli ő is, szeretné, ha senki sem tudná. Előbb-utóbb feltétlenül kiderül. Ő is szenved miatta, de egy idő után már nem tud szabadulni. Ugyanez érvényes egyébként a pornóújságok olvasására is, meg az ilyen filmek nézegetésére.

Mi minden lesz ennek a következménye? A következményekkel már elsősorban a családtagok meg lelkigondozó találkozik. Mik a következmények? Az, hogy megfertőzi a gondolatait. Akkor is eszébe jutnak ezek a képek, amikor végképp nem szeretné. Lekötik a figyelmét, egyfajta igézetbe kerül. Ezért tartja fontosnak Isten igéje, hogy figyelmeztessen minket, miről szoktunk gondolkozni.

A Filippiekhez írt levélben Pál apostol részletesen felsorolja: "Éppen ezért, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, a mi jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, arról gondolkozzatok!" (4,8) Azt azért némiképpen tudatosan tudjuk irányítani, hogy miről gondolkozzunk. Azt, hogy mi jut eszünkbe, nem. De hogy azon elkezdünk-e gondolkozni, az már tőlünk függ. Na, de ami nem tőlünk függ, annak nem szabad kiszolgáltatnia magát az embernek. Ha ilyeneket néz, akkor az jut eszébe, és mindegy, hogy tehet róla vagy nem, beszennyezi, elrabolja az idejét, megzavarja a lelki életét is.

Aztán súlyos következmény, hogy megrontja a házasságot. Mert amikor a feleségével van együtt, akkor is azokra gondol, akiket a képeken látott, tehát tulajdonképpen nem vele van együtt és a Biblia ezt házasságtörésnek nevezi.

Aztán szomorú következménye, hogy megnehezíti a nősülést. Két okból is: Egyrészt mert az az egészséges erotikus és szexuális igény, ami ott van minden férfiemberben, ilyen torz módon és csak részlegesen elégül ki, de valamelyest kielégül. Másrészt pedig sokan tudat alatt is ilyen bomba nőt keresnek feleségül, amilyenek nincsenek csak ott a képernyőn, és ezek a fiatalemberek elfelejtik, hogy nekik nem bombázót kell feleségül venniük, hanem azt a hozzájuk illő segítőtársat, akit Isten elkészített nekik.

Elnézést kérek, hogy erről most ilyen nyíltan beszélek, de a hívő fiainkat is fenyegeti ez a veszély, hogy csak egy kicsit belenézek, mert érdekes, és minél erkölcsösebben nőttek fel, annál nagyobb a kíváncsiság bennük, és rövid idő alatt megkötözheti őket. Kemény erkölcsi tartás kell ahhoz, hogy valaki, amikor a reklám feltűnik, akkor azt mondja: nem, ha máskor feltűnik, akkor is azt mondja: nem, holnap is azt mondja: nem, jövőre is azt mondja: nem, mert a Biblia erre bátorít bennünket, hogy a hit harcában mindarra, ami Istentől idegen és alulról jön, Isten gyermeke nemet mond. Ráadásul ezeket a reklámokat le is lehet tiltani, és akkor nem kell küszködni vele. Csak ehhez is elhatározás kell, hogy egyszer és mindenkorra kizárom.

Erre az elhatározásra bátorít minket mindig Isten igéje. Akiben ez megvan, az meg fogja tapasztalni, hogy Jézus Krisztus nemcsak példát ad nekünk a jóra, hanem erőt is ad annak a megvalósítására, mert egyikünkben sincs meg az. Ő azonban nemcsak felragyogtatja: így csináljátok, hanem aki vele a hit által életközösségben van, az megtapasztalja, hogy mindenre van ereje a Krisztusban, aki minket megerősít.

Zárójelben említem meg, hogy a pszichológusok és kriminológusok azt mondják, hogy a pornóképek intenzív nézegetése agresszivitást is termel az emberben, mert bizonyos feszültség felhalmozódik, és ezt úgy vezeti le a legtöbb ember, hogy ideges, feszült lesz, kiabál, üt, lő akkor is, amikor arra egyébként semmi oka nem lenne, mert benne van ez a felgerjesztett és csak félig levezetett feszültség.

Valaki, akit ilyen bűncselekmények miatt halálra ítéltek, elmondta, hogy tizenöt-tizenhat évesen kezdte el olvasgatni ezeket a folyóiratokat. Amikor rajta kapta magát, hogy ezeknek a rabja, szerette volna abbahagyni, de nem tudta. Ez ferde irányba vitte őt és ebből olyan bűncselekmények születtek, aminek halálos ítélet lett a vége. - Ugyanakkor az egyik amerikai államban betiltották a pornó folyóiratokat, és azt állították a szakemberek, hogy utána jelentősen csökkent az erőszakos bűncselekmények száma. Van összefüggés a kettő között, és ha példát akarunk adni az utánunk következő nemzedéknek, akkor az ilyen modern csapdákra és kísértésekre is ügyelnünk kell. Nem beszélve arról, hogy az ilyen megkötözöttség az igazi megtérésnek is akadálya lehet.

A gyerekek előbb-utóbb mindent megtudnak. Azt is, hogy apuka éjszaka mit szokott nézni vagy milyen film előtt alszik el a fotelben, és ha csak teheti, ő is olyanokat fog nézni, mert a példát, főleg a rossz példát, szívesen követik. Az csak ritka kivétel, hogy egy hívő fiú azért imádkozik, hogy a vallásos apja, aki éjszakánként ilyesmiket néz, és ő ezt megtudta, szabaduljon meg ebből a megkötözöttségből. Ritka kivétel, legyen áldott Isten, hogy ilyen is van!

Ma tehát arról volt szó, hogy gyermekeinknek szükségük van szülőkre. Egymást szerető és róluk megfelelően gondoskodó igazi szülőkre. Szükségük van testvérekre, mert a jellemük nemes kiformálódásához ez feltétlenül kell. Szükségük van jó, pozitív példákra, amiket elsősorban azokról vesznek, akik hozzájuk a legközelebb állnak, akikkel egy fedél alatt élnek, akikkel nap mint nap találkoznak, de másokról is.

Adjunk hálát Istennek, ha nekünk ilyen szülőket adott. Adjunk hálát neki, ha minden erőtlenségük ellenére is megközelíthettük, hogy ilyen szülőkké válhattunk. Itt a megterített úrasztalánál legyen bátorságunk bűnt vallani. Amiatt is, ha keserűség van a szívünkben, hogy nem kaptuk meg azt, amit megkaphattuk volna, amiatt meg még inkább, ha nem adtuk meg azt, amit csak tőlünk kaphattak volna meg azok, akiket Isten ránk bízott. Amit lehet pótolni, pótoljuk, és engedjük, hogy Isten változtasson, megtisztítson minket.

Ahol pedig bárki, bármi hiányzik ebből (nem sorolom még egyszer, hogy mi) akár úgy, hogy nem kaphattuk, akár úgy, hogy nem adhattuk, az meg annál inkább vigyen oda minket Istenünk elé. Ő az egyedül tökéletes Atya, aki mindent megad gyermekeinek, amire szükségük van. És Jézus Krisztus az egyedül tökéletes testvér, elsőszülött sok testvér között, ahogy olvassuk a Római levélben, aki nem szégyelli a benne hívőket testvérének nevezni, és Ő tud minket átformálni úgy, hogy példát adott, és úgy, hogy erőt is ad.

Imádkozzunk!
Köszönjük, Urunk, hogy nemcsak biztatsz minket, milyenek legyünk, hanem előttünk jársz, és a követésedre buzdítasz.

Köszönjük, hogy oly sok mindent tudhatunk arról, hogy mi mindent tettél, és mi mindent nem tettél meg semmi körülmények között sem, amíg itt voltál közöttünk emberi testben.

Köszönjük, hogy kiszolgáltattad magadat minden kísértésnek, szenvedésnek, amiben nekünk osztályrészünk van, és így arattál győzelmet, és így maradt neked tiszta életed. Köszönjük, hogy van példa, amit követhetünk. Köszönjük, hogy vagy te, akit követhetünk.

Segíts ebben megújulni most. Szeretnénk sokkal közelebb kerülni hozzád, és közelebb maradni ennek a világnak mindenféle vonzása ellenére is. Szeretnénk téged jobban megismerni. Kérünk, te növekedj bennünk, a csábítható, hitvány természetünk pedig legyen egyre erőtlenebb. A te szereteted töltse be a szívünket, és a te tisztaságod, Szentlelked szentsége hassa át gondolatainkat, indulatainkat, határozza meg vágyainkat, és legyen ott indítékként minden cselekedetünk mögött.

Szeretnénk eléd hozni most az elhangzottakkal kapcsolatos bűneinket is. Minden mulasztásunkat, szégyenfoltot a múltunkban bánunk és megvallunk neked. Kérünk, adj nekünk ne csak bocsánatot, hanem szabadulást mindattól, ami megkötöz, ami lehúz, ami tőled akar elszakítani, vagy tőled tart távol. Hisszük, hogy minden akadályt félre tudsz tenni az útból. Nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át. Hadd tapasztaljuk ezt mindnyájan, boldogan.

Rád bízzuk jövendőnket és könyörgünk hozzád most a jövendő nemzedékért. Gyermekeinkért, akik sokkal több fenyegető veszély között nőnek, mint ahogy mi idősebbek növekedtünk. Köszönjük, hogy ezek a veszélyek sem haladják meg a te oltalmazó szereteted nagyságát, és kérjük számukra a te védelmedet. Add, hogy minél előbb megismerjenek téged, és a veled való közösségben legyenek védve minden gonosz erőtől.

Segíts a mai napunkat megszentelni. Őrizd meg az igét azoknak a szívében, akik tegnap jöttek haza csendeshétről. Hintsed gazdagon az ige magjait most azoknak a szívébe, akiknek megadatott, hogy ezen a héten hallgassák azt.

Ajándékozz meg minket minden nap a te igéddel, hogy tudjunk ahhoz igazodni, annak a világosságában járni.
Ámen "

/Cseri Kálmán 7. MIRE VAN SZÜKSÉGÜK GYERMEKEINKNEK? című igehirdetése
a Jn 13,12-17; 34 alapján Pasarét, 2003. június 29./

8. NEVELJÉTEK ŐKET!
Cseri Kálmán
Pasarét, 2003. július 6.

Alapige:Ef 6,4

Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

" Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, szeretnénk ennek a szép zsoltárnak a megfogalmazásai után a magunk egyszerű szavaival is megvallani, hogy egyedül te vagy Isten, te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Valljuk, hogy te vagy az emberi történelem Ura. Te kívül állsz az időn, de megszabsz mindent, mindennek az idejét. Áldunk azért, mert mindent a te végtelen irgalmad és szereteted szerint cselekszel.

Köszönjük, hogy az elmúlt héten is tapasztalhattuk, hogy lábainkat meggyámolítottad és oltalmaztál eleséstől. Valljuk, hogy csakugyan csodálatosak a te dolgaid.

Áldunk téged a legnagyobb csodáért, azért, hogy úgy szeretted ezt a világod, hogy a te egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Köszönjük, hogy ezzel a bizalommal jöhetünk most is hozzád. Miközben nyomnak a bűneink, bízhatunk abban, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban.

Miközben sok nehéz döntés előtt állunk és nem tudjuk mitévők legyünk, bízhatunk abban, hogy te bölcsekké teszel és megtanítasz, melyik úton járjunk, szemeiddel tanácsolsz minket.

Könyörülj rajtunk, hogy csakugyan bízzunk ebben, hogy bízzunk benned. Köszönjük, hogy te igazmondó Isten vagy.

Áldunk téged ígéreteidért, azokért is, amelyeket már beteljesítettél és azokért is, amiknek a valóra válására várunk. Köszönjük, hogy reménységgel várhatunk és személyes sorsunk igazgatását is reménységgel kérhetjük tőled. Erősíts meg minket ebben a benned vetett bizalomban, és kérünk, hogy te szólalj meg ebben a csendben.

Köszönjük, hogy előtted állhatunk és várhatjuk mindazt, amit mondasz nekünk. Akármilyen alkalmatlan eszközökön keresztül is, de te szólíts meg minket, hiszen csak a te szavadnak van olyan ereje, amelyik felemel, megvigasztal, megsebez, de be is kötöz, összetör, de meg is gyógyít.

Szeretnénk most bizalommal kiszolgáltatni magunkat neked. Tudjuk, hogy bár-mit teszel, az a mi javunkra való. Engedd, hogy dicsőséged növekedjék mindazáltal, ami itt ma történik, és a mi egyszerű életünk által is.
Ámen.


Igehirdetés

Múlt vasárnap azt kezdtük vizsgálni, hogy a Szentírás tanítása szerint mire van szükségük gyermekeinknek ahhoz, hogy egészséges, értékes felnőttekké nőjenek. Hármat emeltünk ki a múltkor: szükségük van szülőkre, testvérekre és olyan pozitív példaképekre, akik emelik őket.

Szeretnék egy kis kiegészítést a múltkorihoz hozzáfűzni több szomorú tapasztalat alapján. Ez pedig az, hogy engedjük a gyerekeket gyereknek maradni addig, amíg az életkorukból követezően valóban azok. Itt sokszor megtéveszti a szülőket az, hogy egy-egy gyermek lelkileg érettebb vagy előbb érik, mint a többi. Sokszor meg nem is vagyunk tekintettel a gyerekekre, csak magunkra. Amikor szüksége lenne valakinek egy bizalmasra, támaszra, akkor a legkomolyabb, a legmegbízhatóbb gyermekére próbál támaszkodni.

Ne kövessük el ezt a hibát, mert ha például egy gyermekeit egyedül nevelő anyuka kislányát a barátnőjének és bizalmasának tekinti, és önti rá az életének terheit, akkor túlterheli őt, és ezzel torzítja.

Vagy amikor egy hívő szülő az egyet-len hívő gyerekét lelki testvérének, szinte lelkigondozójának is akarja előléptetni, akkor sokat árt neki, mert a túlterhelés mindig sérüléseket okoz. Ne őbennük keressük a lelkigondozót meg a barátnőt. Legyen olyan hívő barátnőnk, akivel együtt állhatunk Isten elé, akinek kiönthetjük a szívünket.

Persze, hogy be kell vonni a gyerekeket is a családi gondokba, akár a pénzbe-osztásba, a nyári tervek elkészítésébe, de fokozatosan, és az életkoruknak megfelelő módon. Semmiképpen nem idő előtt, mert azzal sokat ártunk nekik.

Ennyit még a múltkorihoz.

Azt láttuk tehát, hogy szülőkre, testvérekre és pozitív példaképekre van szükségük ahhoz, hogy jó irányban növekedjenek. Mai igénk még valamivel kiegészíti ezt a sort. Azt mondja, hogy nevelésre van szükségük a gyermekeknek. Azzal kezdődik ez a szakasz, hogy ti gyermekek legyetek engedelmesek a szüleiteknek. Egyszerűen azért - így indokolja -, mert ez Isten akarata. Idézi a Tízparancsolatot, amelyben az első olyan parancs, amihez ígéretet is fűz Isten az, hogy tiszteld apádat és anyádat.

Ugyanakkor mindjárt a szülőkhöz is szól, hogy ők meg könnyítsék meg a gyerekeiknek az engedelmeskedést, mert azt meg lehet nehezíteni, és meg lehet könnyíteni. Ha egy szülő maga sem él úgy, ahogy azt gyermekeitől megkívánja, ha kicsinyes módon kötözködik velük, ha visszaél helyzeti előnyeivel és hatalmaskodik rajtuk, akkor megnehezíti nekik az engedelmeskedést. Akkor az történik, amit itt olvastunk: elkeseríti őket, és haragra ingerli.

Hogyan neveljük a gyerekeket, hogy az Isten akarata szerint történjék? Ehhez ad alapigénk két fontos szempontot.

1) Az egyik így hangzik: "Ti apák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket..."

Miért az apáknak mondja ezt? Nyilván azért, mert a legtöbb édesanya ösztönös szeretettel gondoskodik gyermekeiről. Pici korukban a legtöbb időt ő tölti velük, ő táplálja, öltözteti őket. Az apukák ezekből a gondokból nagy előszeretettel ki is vonulnak. Egy hízelgő megjegyzéssel igazolják mulasztásaikat: anya úgyis jobban ért hozzá. Márpedig a nevelés sokkal több, mint a gyerekek etetése és ruházása. Sokkal több, mint a taníttatásuk, amire szenvedélyesen ráállt ebben az időben minden szülő és tölcsérrel töltenénk a gyerekek fejébe mindent, amit csak lehet, ha belepusztulnak is. De a nevelés ennél több, mert a nevelés a gyermek egész személyiségére kihat és az egész jövőjét meghatározza.

A nevelés olyan, mint a fiatal gyümölcsfáknál a metszés. Kevés, hogy a táplálékot odahordjuk a fához, de fiatal korában kell kialakítani a koronáját, és fiatal korában kell különösen ügyelni arra, hogy irányítsuk a növekedését, mégpedig a természetének megfelelő növekedést. (Hiába próbál valaki egy szomorúfüzet arra kényszeríteni, hogy fölfelé nőjenek az ágai, annak nem olyan a természete. A jegenyét meg nem tudjuk lefelé kényszeríteni. )

Meg kell ismerni, hogy melyiknek milyen a természete, és ha gyümölcsfáról van szó, mindent elkövetni azért, hogy hosszú időn át bőven teremjen majd. De fiatal korában dől el, hogy az megvalósul-e. Most kell kialakítani azt a termőfelületet, amiről aztán majd lehet szüretelni. A metszés egyik célja az, hogy a fát, ami nőne vadul, visszaszorítom, azért vágom el az ágát, és ez a visszaszorított erő kijön majd az ágak oldalán termőrügyek formájában. Magától csak nőne, az-tán hol lesz rajta gyümölcs, hol nem. A nevelés azt jelenti, hogy irányítom a természetének megfelelően, és rászorítom arra, hogy majd teremjen.

Ugyanezt mondja nekünk Isten igéje a nevelésről is. Ezzel az iskolákban egyre kevesebbet törődnek. Sok oka van ennek, de most nem az a feladatunk, hogy ezt elemezzük. A Szentírás viszont ezt elsősorban az édesapák feladatává teszi. Az édesapák szép feladatává. Néha nehéz, de gyönyörűséges és hasznos feladatává.

Ez nem azt jelenti, hogy az édesapa időnként megszidja a gyermekét, vagy naponta nógatja, hogy tanuljon. Ezzel csak elkeseríti és ingerli, úgy, ahogy itt olvastuk. Ez azt jelenti, hogy mindig kész megadni a gyermeknek azt a lelki segítséget is, amire éppen szüksége van. Ehhez ismernie kell a gyermekét, követni őt a fejlődésében, és szeretnie kell. A szeretet pedig időigényes magatartás és igen sok önmegtagadást is követel tőlünk.

Ha valaki csak szidja a gyermekét vagy még ennyire sem törődik vele, az azt cselekszi, ami neki magának jól esik. Aki neveli a gyermekét, az arra figyel, hogy a gyermeknek mire van szüksége, és azt igyekszik kielégíteni. A szidás vagy éppen a lágy elnézés a szülők állapotából következik. A nevelés pedig a gyermek mindenkori szükségeit tartja szem előtt.

Az előbbinek többnyire az oka hangsúlyos, a nevelés mindig a célra néz. Mit szeretnék elérni ennek az emberpalántának az életében. Vigyázzunk arra, hogy nevelésünkben soha ne csak az ok domináljon, hanem mindig a cél legyen a fontosabb. Ne felejtsük el, hogy a szülő mindennel nevel, amikor nem is gondolja, amikor nem is szeretné, akkor is nevel. A puszta létével, magatartásával, hangsúlyaival, arckifejezésével, nemcsak a szavainkkal, amikor nagy okosakat mondunk gyerekeinknek, hanem azzal, akik vagyunk. Nemcsak azzal, amit mondunk, hanem akik vagyunk. A pedagógusok szintén.

Ezért is fontos, hogy a hívő szülő növekedjék a megszentelődésben és növekedjék bennünk Krisztus, a mi apáinktól örökölt hiábavaló természetünk pedig legyen egyre kisebb és szoruljon háttérbe, és a puszta megszentelt lényünk is nevelőerővé válik.

2) Ezért egészíti ki alapigénk az előbbieket ezzel: "... neveljétek őket az Úr tanítása szerint ..."

Mi mindnyájan úgy születünk, hogy neveletlenek vagyunk. És neveletlen szülő, hogyan tudna helyesen nevelni gyermekeket? Nekünk mindnyájunknak arra van szükségünk, hogy mielőtt helyesen nevelni akarunk, nevelődjünk az Úr Jézus Krisztus iskolájában. Őt kell megismernünk először, hogy Ő irányíthasson és formálhasson minket, aztán majd helyesen tudjuk irányítani és formálni a reánk bízottakat.

Csakugyan az történik minden nevelésben, hogy tanulva tanítunk, formálódva formálunk másokat, Isten iskolájában alázatosan alakulva válunk egyre alkalmasabbakká arra, hogy alakítsuk azokat, akikért felelősekké tett minket. Ehhez pedig igen sok alázatra és kitartásra van szükség. De ez a fáradozás gazdagon gyümölcsözik majd a gyerekek életében.

Ez a kifejezés, hogy az Úr tanítása szerint, azt is világossá teszi, hogy nem a magunk feje szerint, még csak nem is a tapasztalataink alapján, végképp nem a mindenkori korszellemnek megfelelően, vagy az éppen uralkodó divat szerint, hanem az Úr Jézus Krisztus tanítása szerint, ami azt jelenti, hogy a bibliai nevelés egyértelműen tekintélyelvű. Akár-mit mond ez a modern világ, meg lehet nézni, hogy hova vezet az, ahova a tekintélyek szétrombolása útján elindul valaki. A keresztyén szülő az Úr Jézus Krisztus abszolút tekintélyét komolyan véve igyekszik nevelődni előbb, azután nevelni a gyermekeit.

Ezt pedig így részletezi alapigénk: "az Úr tanítása szerint: fegyelemmel és intéssel." Két sokat mondó fontos kifejezés ez. Fegyelemmel és intéssel. Az előbbi valóban a fegyelmet, sőt a fenyítést is jelenti. A másik pedig azt jelenti: biztatás, bátorítás, buzdítás, lelkesítés, elismerés, dicséret. Minden, ami biztatja, bátorítja, buzdítja a gyermeket.

Ha csak vagy nagyrészt fenyítésben, fegyelmezésben van része, akkor könnyen félénkké és riadttá válik, vagy megkeményedik és ellenállóvá lesz. Ha meg csak dicsérik, és szabadjára engedik, akkor alkalmatlanná válik a közösségi életre. Telhetetlen, követelőző, erőszakos fel-nőtté válik, aki nem tud és nem is akar alkalmazkodni.

a) Fegyelmezésre azért van szükség, mert ahogyan a folyó gátak között, mederben folyik, s még a hatalmas óceánnak is van partja, ugyanúgy mindannyiunk életének vannak határai a szó sokféle értelmében.

Fegyelmezéssel nevelni egyebek között azt jelenti, hogy megtanítjuk a gyermeket a határaira és arra, hogy milyen következményekkel jár az, ha azokat átlépi. Ezeket a következményeket következetesen foganatosítani is kell. Meg kell tanítani őt, hogy uralkodjék az indulatain, az ösztönein, a vágyain, az igényein, még az érzelmein is.

Természetessé kell tenni számára, hogy nemcsak jogaink vannak, hanem kötelességeink is. Az emlegetheti a jogait, aki teljesítette a kötelességeit. Meg kell tanítani arra, hogy egymásra vagyunk utalva. Egyedül senki sem élhet. Rászorulunk egymásra, de egymás számára ajándékká is válhatunk. Ez azt jelenti, hogy alkalmasint sok mindenről le kell mondanunk mások, a közösség érdekében.

Ez a fegyelmezés azzal is jár, hogy sok mindentől óvnunk kell őt, esetleg tiltani is. Sok mindenre figyelmeztetni kell, esetleg fenyíteni is. Fel kell hívni figyelmét a reá jellemző hibákra, tévedésekre. Meg kell tanítani, hogy folyamatos önkritikával éljen. Meg kell győzni arról, hogy mindez az ő érdekében, meg a közösség érdekében van, amelyiknek ő is egy tagja. E nélkül fegyelmezetlen és fegyelmezhetetlen felnőttekké nőnek, akik nagy gondot jelentenek a társadalomnak és sok felesleges kiadást azoknak, akik nem ilyenek. Sajnos egyre több ilyen ember él körülöttünk. Élősködők lesznek, könnyen válnak szenvedélyek rabjaivá, teherré válnak mások számára. "