HÁGÁR: 1. rész:
"Száraj, Abrám felesége nem szült neki. De volt Szárajnak egy egyiptomi szolgálója, akinek Hágár volt a neve. Száraj ezt mondta Abrámnak: Íme, az Úr nem engedett szülnöm, menj be a szolgálómhoz, talán az ő révén lesz fiam. És hallgatott Abrám Száraj szavára. Akkor Száraj, Abrám felesége, fogta szolgálóját, az egyiptomi Hágárt, és férjének, Abrámnak adta, hogy legyen az asszonya; tíz esztendővel azután, hogy Abrám megtelepedett Kánaán földjén.És ő bement Hágárhoz, az pedig teherbe esett. Amikor látta, hogy terhes, úrnőjének nem volt többé becsülete előtte.Ezért Száraj ezt mondta Abrámnak: Miattad ért engem sérelem! Magam adtam öledbe a szolgálómat, de látja, hogy teherbe esett, és nincs előtte becsületem. Ítéljen ügyünkben az Úr! Abrám így felelt Szárajnak: Hiszen kezedben van a szolgálód, csinálj vele, amit jónak látsz! Ettől fogva olyan rosszul bánt vele Száraj, hogy az elfutott tőle. Az Úr angyala rátalált egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, amely a Súrba vezető út mentén van,és ezt mondta: Hágár, Száraj szolgálója! Honnan jössz, és hová mégy? Ő így felelt: Úrnőm elől, Száraj elől futok.Azt mondta neki az Úr angyala: Térj vissza úrnődhöz, és alázkodj meg előtte! Ezt is mondta neki az Úr angyala: Nagyon megsokasítom a te utódaidat, annyira, hogy meg sem lehet őket számolni. Majd ezt mondta neki az Úr angyala: Íme, teherbe estél, és fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek, mert hallott az Úr nyomorúságodról. Szilaj ember lesz ez! Kezet emel mindenkire, de rá is mindenki, kárt tesz testvéreinek, ahol csak tanyázik. Azután így nevezte az Urat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott. Ezért nevezik azt a kutat Lahajrói-kútnak. Ott van most is Kádés és Bered között. Ezután fiút szült Hágár Abrámnak. Abrám Izmaelnek nevezte a fiát, akit Hágár szült. Abrám nyolcvanhat esztendős volt, amikor Hágár Izmaelt szülte Abrámnak." /1 Mózes 16:1-16/
Megint egy újabb fordulat Ábrahám élettörténetében. Első hallásra is feltűnő, hogy mennyi zavar, békétlenség, kellemetlenség, adódhat elő még egy ilyen hívő ember életében is. Mert ezen a részén át,... Ábrahám családi életébe nyerünk betekintést. És bizony ott nem sok szépet és jót látunk. A legnagyobb baj éppen az, hogy ennek a családi életnek nem két szereplője van , a férj és a feleség, - hanem három. Az előbbi kettőn kívül még egy harmadik egy idegen asszony. Mennyi keserűség, fájdalom, szenvedés jár együtt ezzel a szomorú helyzettel! Erről szól ez a történet.
Éppen a legutóbb hallottuk, hogy erősödött meg Ábrahám hitében, hogyan újult meg az Istennel való közösségben, szövetéségben. Az Úr újból ígéretet tett neki arra, hogy nagy néppé teszi és olvastuk a nagyszerű megállapítást:"És hitt az Úrnak és tulajdonítottak az őnéki igazságul!"(15.6) És ímé, egy ilyen nagyszerű lelki élmény után, a lelki életnek egy ilyen kimagasló eseménye után, amiben része volt, hogyan következhet újra egy olyan szomorú fejezet egy hívő életében, mint amilyet itt olvasunk? Lám, hát ennyire ingatag egy ember hite? Annyira hullámzik, a hullámhegyek után ilyen mély hullámvölgyek következhetnek? Amint egy kicsit próbára van téve azáltal hogy várnia kell az Isten ígéreteinek a teljesülésére: rögtön fölmondja a szolgálatot?
Ha Ábrahám igazán erősen állott volna a hitében, felesége ajánlatára, azt kellet volna válaszolnia: várjuk, Isten megígérte a gyermekáldást, bízzuk Reá, ne türelmetlenkedjünk, ne akarjuk görbe úton elérni azt, amit Istentől kell, hogy kapjunk!- De Ábrahám nem ezt tette, hanem elfogadta felesége ajánlatát, és ebben a cselekedetében ilyenformán bizonyságot tett az ő ajánlata mellett. Persze ki nem mondott bizonyságtétel volt ez, ilyesmi: Igaz, hogy megígérte Isten a gyermeket és el is hiszem Neki, de íme telnek-múlnak az évek, semmi kilátás nincs az ígéret valóra váltására, sőt egyre kevesebb a valószínűség reá, nosza segítsünk magunkon más úton, eszeljünk ki valamit, segítsünk Istennek az Ő ígérete beváltásában!
A hívő embert főleg akkor lepi meg az ilyen kísértés, amikor várnia kell valamire, amiért már régóta könyörög. Várnia kell Istennek valamilyen áldására, ígéretére, ami még mindig késik, amikor nagyon vágyik a szíve valamire, amit Isten megtagadott tőle. Ilyenkor szól bele a Sátán a hívő ember szíve közepébe: Ne várj tovább, ne késlekedj, nézd az idő elmúlik fölötted, segíts magadon, meg akarsz halni anélkül, hogy a szíved legtitkosabb vágyának a teljesülését megláthatnád? Hát nézd, ha egyenes úton nem sikerül elérned, nem nagyon görbe az a másik út, sokan járnak rajta, általánosan elfogadott szokás ez, lépj rá te is, így hamarább célhoz érsz! - Ismered ezt a hangot? Fölismerted már, hogy a Sátántól van? ... ha itt Ábrahám világosan fölismerte volna a kísértőt és ahogyan hívő embereknek kell és lehet, keményen ellene állt volna a kísértőnek: de sok bajtól kímélődött volna meg az egész ház. Igen akkor kell tudni nemet mondani, amikor jelentkezik a kísértő, amikor ajánlatot tesz, amikor csalogat. " Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek"! (Jakab 4.7) Mert ha már engedünk neki, akár egyetlen ponton is, rengeteg baj zúdul ránk!
Még szomorúbb ebben a történetben, hogy a Sátán hangja éppen a felesége révén keríti meg a hívő embert!"Monda azért Szárai Ábrámnak:" Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szűljek: kérlek, menj be az én szolgálomhoz talán az által megépülök; és engede Ábrám a Szárai szavának."(16.2) Ez nem az Isten hangja! Ez nem az Isten gondolata. És milyen szomorú, hogy " engede Ábrám a Szárai szavának!" - Nagy baj az amikor a házastársaknak nincsen lelki közösségük egymással! Amikor csak a testi örömben társak, az anyagi gondok hordozásában, az élet küzdelmeiben, egy családi otthon fölépítésében és sok mindenféle szép és jó dologban társak, - de nem társak a hitben, nem társak az imádságban, nem segítőtársak egymásnak az Istenhez való viszonyulásban, az Isten akarata szerint való járásban!
"És engedte Ábrám a Szárai szavának", - ez baj volt. Ezt nem lett volna szabad, még a családi békesség megóvása érdekében sem! Igaz, ha Szárai is az Úr engedelmes, hívő gyermeke lett volna, akkor igen, akkor jól teszi Ábrahám, ha megfontolja a hitben is társának a tanácsát, - de így nem! Itt most arra lett volna szükség hogy ha mindketten az Úrra hallgattak volna. De nagyon sok bajt, fájdalmat, békétlenséget el lehetne kerülni a házasságban, ha a saját akaratunknak a másikra való kényszerítése helyett, mindketten az Úr akaratának és szavának engednénk. Szoktátok így lelki közösségben együtt kérni az Úr szavát, hogy engedhetnétek neki?
Mert lám mi a következménye a lelki közösség hiányának: megjelenik a házasságban, az a bizonyos harmadik, aki nem tartozik bele abba, aki megrontja két ember életét, aki miatt mind a három ember csak szenved!
A házasság szent dolog. Két ember testi-lelki közösségének Isten által teremtett egysége és ezért megszentelt valósága. az Énekek Énekében az egymásra talált vőlegény és menyasszony mondják egymásnak ezt a sokat jelentő mondatot:" Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre" Ez a mondat fejezi ki legrövidebben azt a bibliai, isteni igazságot, hogy a házasság teljességgel és kizárólag két ember ügye, és teljességgel ki van belőle zárva minden harmadik és negyedik személy. ... - azt jelenti, hogy a házastársak szíve és szerelme, teste és lelke le van zárva, mint egy lepecsételt levél a külvilág számára és a pecsétet senki másnak a világon nincs joga felnyitni, feltárni, mint egyedül a másik házastársnak. Ide semmiképpen sem való egy harmadik, még gondolatban sem! Mert megmérgezi a levegőt! Mert attól fölborul a békesség!
Lám Ábrahám és Szárai házasságában közös megegyezéssel- az akkori keleti szokásoknak megfelelően - került be harmadiknak Hágár, még is pokollá tette mindhárom ember életét.
Van itt azonban egy kis családi jelenet, ami nagyon modernül hangzik. Amikor már javában tombol a békétlenség a családban. Szárai, ahelyett, hogy bűnbánatot tartana, igyekezne jóvátenni, amit mégiscsak ő indított el még neki támad Ábrahámnak, szemrehányó szavakkal illeti:" Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, s mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen előtte becsületem." (16.5) Ábrahám is vétkezett, hiszen az ilyen dolgokban rendszerint mindketten hibásak szoktak lenni, de ez még nem ok arra, hogy Szárai most már csak őt vádolja. Itt most inkább meg kellene alázkodni Isten előtt. Amikor valami nincsen rendben a családban, legjobb, egymást vádolása helyett, - ha közösen odaalázkodnak az Úr elé. És ha tényleg nem vagy hibás a háborúságban, csak annál több okod van, hogy szeretettel menj elébe a másiknak.
"Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted!"- mondja fölháborodva Szárai. Igen, igen, az Úr majd ítéletet fog tenni. De ilyen súlyos szavakkal nem jó ám olyan meggondolatlanul dobálózni! Ismerd be előbb magad a vétkedet, állítsd össze magad a számládat. Bizony Szárai is jobban tenné, ha alázatosan, csendben elismerné, hogy ő idézte föl a vihart.Az ember sohasem tudja mekkora vihart idéz elő, amikor erőszakkal avatkozik bele Isten dolgába és nem egyenes úton akar hamarább célhoz érni.
És vessünk csak ... pillantást az egész családi ügy legnagyobb áldozatára:Hágárra. " Nyomorgatja vala azért Szárai(Hágárt) és elfuta ő előle.(6.v)- így olvassuk a tudósítást. Majd így folytatódik: " És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, a mely a Súrba menő úton van. És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és hova mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én." (7-8.v) "Honnan jössz és hová mégy?" - kérdi az Úr angyala, mintha ezt mondaná: hát mondd, itt van a helyed? Ott vagy te, ahova tartozol? Hiszen te megszöktél valahonnét, ahol megaláztak. De hát elég ok ez arra, hogy megszökjél a sorsod elől? És mit gondolsz, jobb lesz így, itt a pusztában? Hát mit akarsz most, hova veszed az utadat? "Akkor monda néki az Úr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő kezei alatt." (9.v) Most nem arról van szó hogy méltán vagy méltatlanul ér -e a megaláztatás, hogy igaza van-e Szárainak, vagy nem- hanem arról, hogy ha még tovább megaláz, fogadd Isten kezéből a megaláztatást! Nem tehetné Szárai, ha Isten meg nem engedé neki.
Isten gyermekének az életében egyetlen csöpp keserűség sem vegyülhet bele, amit egy mennyei mérlegen nagyon gondos édesatyai szeretettel ki nem mértek volna előre! Megfutni a megaláztatás alól, nem megoldás, - hanem vállalni és Isten kezéből elfogadni. Ne írjuk elő Neki, hogy milyen eszközöket használjon a mi nevelésünknél. Igen ám, ha Isten aláz meg, gondoljuk, azt még csak elfogadnám. De hiszen Isten az embereket használja föl a mi nevelésünkre! Nincs más megoldás Hágár számára sem, mint amire így figyelmeztet Isten Igében: " Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." /1 Péter.5.6/ Aki megalázza magát oda önként, Isten nevelő keze alá, az hamar eljut oda, hogy igazat tud adni érte az Úrnak. ( részelt: Joó Sándor 1952. szeptember.14. igehirdetéséből.)
_________________ „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)
|