Férjemmel múlt hétvégén ápoltuk házasságunkat.
nagyon jól sikerült. Mostanában nagyon kevés idő jut egymásra az eltérő munkabeosztás miatt, és nagyon fárasztó időszakja volt férjemnek a munkában, ezért kitalálta, hogy kivesz 2 nap szabit, és az én szabadnapjaimon elmegyünk valahova. Talált is egy jó kis helyet, de sokat gondolkodtunk az ára miatt, de végül úgy döntöttünk, hogy rászánjuk a pénzt, és elmegyünk oda, mert később már ennyire sem lesz pénzünk, ha felvesszük a lakáshitelt. Az Úr nagyon megáldotta ezt az alkalmat. Sose tudtam elképzelni, hogy mi lehet jó abban, hogy egy drága hotelben eltölt az ember pár napot, csak kettesben. Azt gondoltam, hogy ez így nagyon uncsi. De egy percig sem unatkoztam, és nagyon-nagyon jó volt.
Ráadásul úgy néz ki, hogy a pénz, amit elköltöttünk erre a pár napra már 3 helyről is visszatérül, mindhárom helyről szinte a teljes összeg.
Hála ezért az egészért Istennek.
Most viszont kicsit nehéz, mert Atim lebetegedett, és haza kellett mennie a szüleihez, mert még oda van bejelentve orvoshoz, meg még ezt az ideiglenes lakcímet sem sikerült bejelentenünk, így otthon kell lennie egy hétig, mert itt Szlovákiában a betegbiztosító ellenőrizheti, hogy otthon van-e.
Nekem meg úgy néz ki, hogy változik a munkarendem (pár nappal elcsúszik), így vasárnap, éjszakás után megyek Pestre, elviszem a fiúkat it-re, utána meg a Közlekedési Múzeumba, aztán visszaviszem őket, és jövök haza pihenni. Ha Atim jól lesz remélem elkísér. És csak 1 napot leszek itthon, mert pár nepra át kell állnom 2 napozásra, de aztán márciustól megint 3 napozás.