|
A házasok legközelebbi családtagjai is odahatnak a házasságra, pozitív v. negatív módon.
Az alábbi tanulságos történet erről szól.
W. Busch: Gonosz anyós – jó anyós
„Lelkész úr, feltétlenül jöjjön el egyszer, és beszéljen a lányom szívére!” – kesergett az asszony.
Kezét tördelve állt előttem. Tulajdonképpen nem ismertem. Az istentiszteleten legalábbis soha nem láttam. Fecsegő stílusa rossz benyomást tett rám.
„Nos, a leánya rossz útra tért? Mit csinált?”
„Jaj nekem, feltétlenül beszéljen egyszer a szívével! Minden este a kapuban áll egy fiatalemberrel.”
Nevetnem kellett. „De hát ilyen a világ sora. Egy napon bizonyára be fogja vezetni a fiatalembert a lakásba és…”
Tovább nem jutottam. Mintha vipera csípte volna meg az asszonyt, felugrott.
„Az a fickó nem teheti be a lábát a lakásomba! – kiáltotta. – Örülök, hogy megszabadultam tőle!”
Elámultam. „Hát ismeri őt?”
„Persze hogy ismerem. A lányomnak a férje volt.”
„A lányának a férje? És most esténként kinn állnak a kapu előtt? Nem értem!”
„Hát igen, a lányom elvált tőle. Mondtam neki mindjárt, mikor először odahozta a fiút: ez nem neked való!”
„És a lánya mégis hozzáment feleségül?”
„Értse már meg! Hozzáment, de aztán elvált tőle!”
„Vagy úgy! Elvált, mert ön ezt így akarta. Most pedig kiderült, hogy ez a két ember mégis szereti egymást. És az elváltak mint titkos szerelmespár találkoznak. Így van?”
Az asszony bólintott.
Ez aztán furcsa történet. Kicsit világosabban akartam látni, ezért megkérdeztem: „Aztán miért nem kedveli ezt a fiatalembert? Lusta? Iszik? Bántalmazza a feleségét? Elveri a pénzt?”
Az asszony a fejét rázta. „Dehogy, ilyesmiről szó sincs. Különben egész rendes ember, de – nekem nem kellett. Ugyanis csak bányász. A lányom pedig csinos, kaphatott volna jobbat.”
Ez aztán kihozott a sodromból. Az öregnek úgy megmostam a fejét, hogy egész kicsire zsugorodott. Majd elmentem vele a lányához. Nagyon rendes fiatalasszony volt. Megtudtam, hogy komolyan szerette a férjét, csak anyja befolyására adta be a válókeresetet. Most pedig – igen, most kiderült, hogy férje is, ő is nagyon megbánták ezt a lépést. És pillanatnyilag nem tudják, mit tegyenek.
Egy szó mint száz: gondoskodtam róla, hogy saját lakáshoz jussanak, és kikerüljenek az anya befolyása alól. Ismét összeházasodtak, és boldogan folytatták közös életüket.
Ha az ember a sok házassági elválás okát kinyomozná, megdöbbenhetne, hogy tudja felhasználni az ördög sokszor a legközelebbi rokonokat a házasfelek szétszakítására. Unszolás, piszkálódás megállás nélkül, míg végül egy szerencsétlen feleség elhiszi, hogy becsapták, vagy a szegény férj beképzeli, hogy rosszul választott.
Ezért szeretnék dicséretet mondani annak a bátor asszonynak, akiről most a következő történetet mondom el.
Élt Frankfurt am Mainban egy özvegy, aki növekvő gyerekeivel nehezen verekedte át magát az életen.
Egy napon távirat érkezett, ami az egész házat izgalomba hozta. A legidősebb fiú, aki már nem lakott együtt a családdal, közölte benne: „Eljegyeztem magam. Holnapután érkezem a menyasszonyommal.”
Először meghökkent hallgatás. Vajon nem kellett volna ennek a fiúnak először anyjáról és a testvéreiről gondoskodnia? Aztán milyen lehet ez a menyasszony? Egyikük sem ismerte. Azon az estén mindnyájan kissé nyomott hangulatban indultak lefeküdni.
Az anya viszont valódi keresztyén volt. Éjszaka kiöntötte szívét az Úrnak. Másnap reggel pedig maga köré gyűjtötte szeretteit és így szólt: „Most pedig szigorú parancsot adok nektek: fivéretekkel együtt kell örülnötök. Menyasszonyát mint új testvért fogadjátok be magatok közé. És ami a legfontosabb: elvárom, hogy abban a leányban csak a jót lássátok meg. Ha valamelyikőtök hibát fedezne fel benne, senkivel nem beszélhet róla – Istent kivéve.” A jegyespár ezalatt már vonaton ült. A leány szíve szorongott: hogy fog megállni jövendőbeli sógornői kritikus tekintete előtt, akikről vőlegénye annyi dicséretes dolgot mesélt?
A barátságos fogadtatás után azonban minden aggodalma elszállt. Olyan szeretet és szívélyesség vette körül, hogy teljesen megnyílt és határtalan bizalmat nyert vőlegényének édesanyja felé.
Szeretet és béke uralkodott közöttük. Meg is maradt – most már több mint harminc éve.
Miért hallgatnám el? Az özvegy, aki ilyen bölcsen és szeretettel járt el – az édesanyám volt.
|
De lásd be, egy haszna mindenképpen van. Soha sem mondja ilyenkor, hogy az anyám ezt jobban főzi.
