|
stop.hu, napi online
2008. március 28. 01:41
Tölgyessy: skizofrén és képmutató a magyar - "Ki az, aki Gyurcsánytól venne reményt?"
Lehet más a politika című előadássorozat vendége Tölgyessy Péter volt. Nem csupán mondanivalója érdekes, hanem az is, hogy két médium - a stop.hu és a napi online - miként interpretálta a jeles politológus mondanivalóját. Elmélyült összehasonlítást kívánunk...
A stop.hu interpretációja:
"Ki az, aki Gyurcsánytól venne reményt?"
Orbán a Szent György, akit legyőzött a sárkány, Gyurcsány a jobboldali állítások illusztrációja, az SZDSZ az értelmiségi gőg pártja, az MSZP a kacsacsőrű emlős, a Fidesz pedig az angol flotta - egyebek között ezekről beszélt Tölgyessy Péter politikai elemző.
"A politikusok reményt árulnak; ki az, aki Gyurcsánytól venne reményt?" - érzékeltette a miniszterelnök helyzetét előadásában Tölgyessy az Ökopolitikai Műhely Lehet más a politika elnevezésű rendezvénysorozatának második eseményén beszélt. Az SZDSZ valamikori elnöke, későbbi fideszes képviselő szerint a kormányfőnek két alapvető problémája van: rosszkor lett miniszterelnök, illetve szabályos illusztrációja a jobboldali állításoknak. Eszerint múltja és kapcsolatai az állampárti, Rákosi-, Kádár-időkhöz kötik, míg vagyonát az állami vagyon privatizációjával szerezte, azaz kommunista nem vész el, csak átalakul, és ellopta az országot. Az őszödi beszéd után rászabadult a pokol, a vereséget elfogadni nem tudó jobboldal szemében a legfőbb bűne, hogy a politikai mezőben nagyon legyőzte a harctól elszokott Szent Györgyöt, akinek pedig korábban a megjelenésétől is elhullottak a sárkányok. Tölgyessy szerint emellett Gyurcsány éretlen is volt a héraklészinek nevezett feladatra: Horn korábban szinte ugyanazokat csinálta, de sokkal tapasztaltabban. Igazi reformot addig sem hajtott végre, tavaly ősszel pedig végképp leállt reformkurzus, különösebb felhajtás nélkül múlt ki például az ingatlanadó.
"2004-ben feleakkora megszorítás is elég lett volna, mint két ével később, ám Orbán megállításának szándéka erősebb volt: első kormányzása idején Gyurcsány ugyanúgy hitelekből élt, mint Kádár '84-86-ban" - mondta az elemző. 2006-ban aztán szintén kádári megoldáshoz nyúlt: érdemi kiadáscsökkentés (a gázárkompenzációt leszámítva) helyett adót emelt, és inflációt gerjesztett. Hasonló mértékű reáljövedelem-csökkenés ugyanakkor bárhol Nyugaton kitartó ellenálláshoz, hónapokig hózódó sztrájkokhoz vezetett volna, itt azonban figyelemreméltó dolog történt: a jobboldal mozdult meg.
Ennek okát a sajátos magyar politikai törésvonalra vezeti vissza: osztályszempontok helyett máig az államszocializmushoz való viszony határozza meg a pártválasztásokat. Ennek megfelelően akinek (vagy családjának, felmenőinek) jól ment a sora Kádár alatt, az szocialista szavazó. Emiatt az MSZP magyar csoda; olyan, mint a kacsacsőrű emlős: elvileg nem is létezhetne. Egyszerre van törzsszavazói között jelen az ultrakapitalista és a legelesettebb, a modernizálódni, polgárosodni vágyók és a szocialista idők iránt nosztalgiát érzők arányát Tölgyessy egyharmad-kétharmadra teszi. "Ezt a törésvonalat feszegeti Gyurcsány retorikájával és politikájával belülről, az SZDSZ és Orbán kívülről" - megítélése szerint akár még pártszakadáshoz is vezethet a helyzet, különösen, ha az MSZP a választásokon megsemmisítő vereséget szenved. Ez nem is lenne váratlan: posztkommunista, minden ízében utódpárti, a teljes baloldalt lefedő konglomerátum ismeretlen a térségben, már mindenhol megsemmisült.
A következő évekről szólva Tölgyessy az angol flotta aranyszabályát idézte: erősebbnek kell lenni, mint az utána következő két flotta együtt, és akkor övé a világuralom; az MSZP-nek "nagyon sokat kell változtatni, hogy ne legyen kétharmados többsége Orbánnak, mint ahogy az most kinéz.
A mostani válság közvetlen oka Tölgyessy szerint: a jobboldali közönség - amelyik elnyomva érezte magát a kommunisták negyven éve alatt - Orbán idején úgy érezte, visszakapta az országát. A baloldal viszont bármi áron megszabadult volna tőle, mert "élő jobboldalit ott még civilizáltnak nem tartottak, ahhoz meg kell halni". Az MSZP ezért visszatért a legtisztább populizmushoz, amit a 2002-es önkormányzati választási szlogen illusztrál a legjobban: több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak. Orbán bármi áron való megállításának kényszere Tölgyessy szerint aztán az teljes magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságpolitikai hibasorozatához vezetett: az OECD országok között sehol a világon nem volt még két év alatt 20 százalékos reálbérnövekedés, miközben a GDP csak 8-9 százalékkal nőtt ugyanezen idő alatt. Gyurcsány kényszer szülte korrekciója a tekintetben sikeres volt, hogy nem dőlt össze a gazdaság és a forint, de irtózatos áron. Összeomlott a növekedés, valamint egy év alatt 6,5 százalékkal csökkent a reálbér, ami békeidőben, konjunktúra idején csakúgy példátlan (térség többi országának gazdasága négyszer-ötször gyorsabban növekszik Magyarországnál).
A válság mélyebb okait Tölgyessy a rendszerváltás idején keresi. "A magyar bajok egyik oka, hogy ne érezzük magunkénak, ami '89-ben született, a népet csak a bécsi bevásárlás lehetősége mozgatta meg" - állította az elemző emlékeztetve arra, hogy a rendszerváltásban valamilyen módon legfeljebb 200-300 ezer ember vett részt, a pártokban mindössze 20-30-ezerne léptek be, miközben a német vagy az osztrák pártok tagsága arányaiban tízszerese a magyarokénak. Törgyessy szerint ennek oka, hogy a Kádár-korszak szocializmusáról idealizált kép él a közvéleményben, és jó emlékek fűződnek hozzá (kis ház, kis autó, háztáji, békés évek '63-tól), dacára annak, hogy az adatok alapján tragikusnak mondható a korszak gazdasági teljesítménye. Az állami nagyipar rendszerváltást követő "beszántása" másfélmillió munkahely elvesztéséhez vezetett, amit az SZDSZ akkori elnökeként is hibának minősített: állítása szerint az ortodox liberális dogmák követésének ügyében nem értett egyet pártjának mainstreamjével. (Ezt amúgy az akkori ellenfél, a volt MDF-es képviselő, az előadást moderáló Elek István is számon kérte rajta, Tölgyessy erre el is ismerte, hogy a termelékenység radikális növekedése nem érte meg az árát.)
Máshol, mint a háború után a németeknél és a japánoknál az eredmények legitimálták a demokráciát, nálunk ellenkezőleg, 1992-ben már tapintható volt az ellenérzés a piacgazdasággal szemben. "Akkor jött egy kicsi ember, aki ráérzett a győzelem receptjére: ígérd meg, hogy a kormány leváltása után minden azonnal jobb lesz" - értékeli utólag az eseményeket az elemző, aki azonban megjegyzi, hogy az MSZP '94 előtt nem ígért semmi kötelezőt, majd kevesebb mint egy évvel a választásokon után restrikcióba fogott. Ez viszont megteremtette a lehetőséget a "másik kicsi embernek", aki régóta miniszterelnök akart lenni, csak korábban a baloldal miniszterelnöke.
A szocialisták által föltalált populizmus azóta kísért a magyar politikában, pedig minden politikus tudhatná, hogy amit ellenzékben elkövet, kormányon háromszorosan kapja vissza. "Ha olyanok lennének a külső viszonyok, mint a két világháború között, a magyar demokrácia már rég megbukott volna" - jellemzi a kialakult helyzetet Tölgyessy. Ugyanakkor rögtön meg is említi a hozzáállásbeli ellentmondást: a térség országaiban eufória övezte a rendszerváltást, az első választáson kimagasló volt a részvétel, és azóta folyamatosan csökken, míg Magyarországon csak közepes részvétel (és kihalt utcák) jellemezték az 1990-es választást, de azóta folyamatosan nő az aktivitás.
Tölgyessy megkérdőjelezi a válsághangulat jogosságát, ugyan valóban van baj, mint a politikai megosztottság, a nullához konvergáló növekedés vagy az alacsony foglalkoztatottság, ezzel együtt az inaktívak alacsony aránya, Mohács óta az értelmiséget mindig a krízishangulat jellemzi. Adatokra hivatkozva állítja, a GDP-növekmény 1989-es bázison tizedre azonos például az észtországival. A politológus megkérdőjelezi magát a rendezvény célját is, szerinte nemhogy nincs szükség egy értelmiségi párt létrehozására, ez kelet-európai, orosz mintájú sajátosság. És bár Budapest habitusában közelebb van Moszkvához és Belgrádhoz, mint Bécshez vagy Berlinhez, az értelmiségi pártoknak itt is kitelik idejük - az értelmiségi és a professzionális politizálás konfliktusát látja az SZDSZ mostani válságának hétterében, de szerinte ez megfigyelhet volt már a Horn-kormány idején is.
"Az SZDSZ mindig úgy érezte, neki istentől kapott joga megmondani, hogy merre kell haladni, és mit kell csinálni az értelmiségi szemmel szerény képességű koalíciós partnernek, pedig politikai tekintetben Horn Gyula toronymagasan föléjük nőtt" - állítja az SZDSZ-ből 1996-ban kilépett egykori politikus. Szerinte a rendszerváltáskori honorácior pártoknak bealkonyult, de az értelmiségi jellegű hozzáállásból következik a felről reformálás mostanra kétségtelenné vált csődje is. "Felülről reformálni csak abszolutórikus rendszerekben lehet: kísérteties a hasonlóság például a kormányzati negyed és Szentpétervár között, de ez megbukott, és ezzel nyolc-tíz évet veszítettünk" - összegzett a politológus.
* * *
A Napi Online interpretációja:
A társadalom kettős tudata akadályozza meg a problémákkal való szembenézést
A Közgáz kiselőadójában teltház mellett zajlott szerdán este a Lehet más a politika című előadássorozat második rendezvénye. A szemtanúk beszámolója szerint a mostani rendezvény még az előzőnél is nagyobb érdeklődésre tartott számot, ami talán részben az előadó személyének - Sükösd Milkós és Elek István vendége szerdán Tölgyessy Péter volt -, részben a feltett kérdésnek volt köszönhető.
Az Ökopolitikai Műhely szervezésében és a háttérben meghúzódó Védegylet támogatásával indított vitasorozat ezúttal arra próbált választ találni, hogy vajon "hol rontottuk el". Az előadás és az azt követő vita során - amely nem múlta alul a várakozásokat - azonban újabb kérdések is felmerültek; mindeközben a levegőben, a tudósító által megmagyarázhatatlan módon a jelentőségteljesség illata lebegett.
Apokalipszis, de nem most
Az ünnepélyes hangulatot csak fokozta Elek István apokaliptikus hangvételű bevezetője, amelyet a hallgatóság nagy megkönnyebbülésére Tölgyessy Péter már-már anekdotázós stílusú alapelőadása követett. Tölgyessy - aki elvetette Elek vízióját, miszerint "minden okunk megvan a pesszimizmusra", hiszen "az élet maga egy válság" - előadását persze a kályhánál kezdte, és a jelenkor problémáinak elemzése során többször is visszatért a Kádár-korszakkal történő összehasonlításhoz, amit a tudósító, zsenge korára való tekintettel, nem mindig érzett a magáénak, de a közönség soraiban tapasztalt, helyenként és időnként heves bólogatások azt sugallták, az előadó szimpatikus húrokat penget.
Az előadás alapmotívuma, ha volt ilyen, Magyarország patológiai kórisméje, a magyar lakosság kettős tudatúsága, önmagával való meghasadtsága volt. Tölgyessy folyton visszatért a kurucos virtus és a labancos fejbólintás kettősségéhez, amely szerinte alapvetően meghatározza a mára kialakult helyzethez való viszonyunkat. Mint bevezetőjében vázolta, a helyreállított magyar parlamentarizmus mára válságba került, alapvető és súlyos szociális, politikai és gazdasági problémák veszélyeztetik a működését. Ennek ellenére kiemelte, hogy a világvége - legalábbis az Elek által felvázolt formájában - még messze van, és bár tényleg elrontottunk valamit, de közel sem végérvényesen.
Magyar demokrácia, al dente
Az elemző az állammal szemben háromféle alapvető magatartásformát különböztetett meg. Az első szerint az amerikai modell alapján a polgárok tisztelettel viseltetnek az állammal szemben, ám nem várnak el tőle sokat. A második modell, amelyre a skandináv országokat hozta fel példának, az állammal szembeni komoly elvárásokra épül; itt az állampolgárok vállalják, hogy a becsben tartott állam gondoskodó szerepvállalásáért cserébe kiemelt járulékokat fizessenek. A harmadik modell, amely Olaszország sajátja, arra épül, hogy bár a választópolgárok tisztában vannak azzal, hogy az állam korrupt és alkalmatlan arra, hogy gondoskodjon a polgárairól, érthető módon nem is várják el ezt.
Tölgyessy az állammal szemben támasztott követelmények és a politikáról alkotott vélemények nemzeti karakterisztikáján keresztül próbálta megmutatni, a polgárok körében hol romlott el a dolog; szerinte Magyarország olyan demokrácia, ahol az emberek olaszos virtussal viseltetnek a mindenkori politikával szemben, ám skandináv elvárásokat támasztanak az állammal szemben. Tölgyessy szerint ez az alapvető oka a kettős tudatunknak, annak a képmutatásnak, amely többek között a feketegazdaságot is fenntartja és az olyan kérdéseket is hatályon kívül helyezi, mint a pártfinanszírozási törvény reformja.
A legvidámabb barakk, és ami utána jött
Tölgyessy szerint a magyar társadalom többek között azért sem érzi jól magát a saját, demokratikus bőrében, mert egyáltalán nem akart átvedleni abba. Az előadó úgy vélte, a Kádár-korszak során, a hetvenes évekre kialakult látszólagos személyes biztonság, valamint az élet - viszonylagos - tervezhetősége az előző generációk élményeihez képest - más viszonyítási pont híján - jó érzéssel töltötte el a társadalom széles rétegeit.
A harmadik köztársaság beköszöntével azonban a viszonyítási pontok hirtelen megváltoztak; nem a szülők és a nagyszülők életkörülményei és tapasztalatai számítottak mérvadónak, hanem az átmenet során a legtöbb embert megmozgató bécsi bevásárló-turizmus kapcsán szerzett élmények. Ezekhez képest pedig Magyarország igen kedvezőtlen fényben tűnt fel.
A nagypolitika kérdéseivel azonosulni nem tudó, annak felvetéseivel elégedetlen választók, valamint a bokrosi gazdaságpolitika miatt az egyre mélyülő társadalmi ellentétek hatására a demokráciából még inkább kiábrándult, leszakadó rétegek megszólítására vállalkozó MSZP Tölgyessy szerint hangvételében végleg populistává, túlretorizálttá és inkvizícióssá változtatta a politikai közbeszédet.
50 feddhetetlen ember
A bokrosi gazdaságpolitika által hajszolt üzemi növekedés érdekében - a térség sikeres országaihoz képest - túl korán privatizált, illetve bezárt állami vállalatok a foglalkoztatottság nagyarányú csökkenéséhez, áttételesen pedig az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezettek; az ekkor, a kilencvenes évek közepén kialakult szociális problémák pedig azóta is megoldatlanok maradtak. A politikai szimbolikus kérdéseit a pártok ugyanis arra használják fel, hogy azok mentén újra és újra tematizálni tudják álláspontjukat. Tölgyessy a politikai kommunikáció egyik rákfenéjének tartja azt a tematizálási kényszert, amely mára végképp arra kényszeríti a politikai erőket, hogy egymást túllicitálva rontsák saját hitelüket.
A lehetséges megoldással kapcsolatos, a közönség soraiból érkezett kérdésre adott válaszában Tölgyessy úgy fogalmazott: Magyarországnak ötven hiteles emberre lenne szüksége, akikről a választók is elhiszik, hogy nem a pénzért, sem a hírnévért nem szállnának ringbe, olyanokra, akik elég ismertek, mégis elég feddhetetlenek ahhoz, hogy összefoghassák a magyar közéletet.
Tölgyessy szerint kész csoda, hogy a párt még egyben van
Tölgyessy Péter szerint az MSZP mai formájában, de végeredményben Horn Gyula óta a par excellence képtelenség; a politikai élet kacsacsőrű emlőse. Az MSZP-nek azzal, hogy "együtt álmodott az emberekkel", sikerült a társadalom egy olyan széles rétegét megszólítani, amelyre egyetlen másik párt sem volt képes; ám a szervezet által átfogott társadalmi spektrum két végletét alkotó elesettek és ultrakapitalisták együttes képviselete szükségszerűen egy olyan törésvonalat hozott létre a párton belül, amelynek már rég a széthulláshoz, vagy a politika színpadáról történő teljes eltűnéshez kellett volna vezetnie, ahogy erre példákat találunk többek között Csehországban vagy Lengyelországban is.
Ennek ellenére az MSZP maradt, ráadásul kormányon. Az elemző által felvázolt állapotok szerint azonban nem sokáig lesz ez így; Tölgyessy szerint kibékíthetetlen az ellentét a kormányfő és a nagyobbik kormánypárt érdekei között. Amennyiben Gyurcsány Ferencet még a ciklus vége előtt eltávolítják - amelyre a harmadik köztársaság történetének ismeretében elég magas az esély, hiszen egyetlen miniszterelnök sem regnált még 4 évnél tovább, Gyurcsánynak pedig épp ez, a 2008-as a negyedik esztendeje -, úgy hosszú időre ő lehet a "bezzeg-miniszterelnök", akire bármikor hivatkozni lehet, mint negatív példára. Amennyiben viszont a helyén marad, úgy az MSZP-nek minimálisra csökken az esélye, hogy a következő általános választások során - változatlan formában - akár csak bekerüljön a parlamentbe.
Pápai Csaba
|
)
