exrefis írta:
Te a beírásoddal tökéletes illusztrációt adsz a felelősség áthárításra.
Pedig nekem úgy tűnik, hogy a bankok hárítottak át minden felelősséget és kockázatot tisztességtelenül a hitelfelvevőkre. Már papírjuk is van róla.
Vagy csak a szabadrablást lehetővé tevő törvények vonatkoznak rájuk?
exrefis írta:
1. A bankok, csak a törvények adta keretek között működhetnek.
"Törvények" alapján, melyeket éppen az ő befolyásukra alakítanak, hoznak, vagy nem hoznak meg.
Zákeus is csak a "törvények" adta keretek között működött. Vámszedő volt, a pénzből élt, a mammon, pénz és a profit volt az istene, mint most a bankoknak.
„És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag.”Ha Zákeus csupán a
TÖRVÉNY adta kereteken belül működött volna, nem kellett volna megtérnie.
exrefis írta:
2. Az állam külön szervezet tart fenn a pénzintézetes törvényes működésének ellenőrzésére. PSZÁF. Annak a vezetője a Fidesz által kinevezett hivatalnok volt, még a szocik alatt is.
Jól emlékszem? Az volt, akit jól megvertek? Utána meddig is maradt a hivatalában?
exrefis írta:
3. A bankok a PSZÁF által jóváhagyott szerződéseket kínálhattak az ügyfeleknek.
A PSZÁF azt hagyta jóvá az szdsz megvezette szocik alatt, amit elé tettek. Egy kiadós verés hathatós üzenete után mi mást tehettek volna…
exrefis írta:
4. A bankok nem voltak semmilyen erőfölényben. Senkit nem kényszerítettek semmilyen hitel felvételére, deviza alapúra sem. Az árfolyam kockázatról mindenki tájékoztatva volt. Azért vettek fel sokan deviza hitelt, mert akkor olcsóbb volt sokkal, mint a forint hitel.
Ezt te magad sem hiszed... A bankok még a saját maguk által alkotott etikai kódexet sem tartották be… A hitelfelvevők azért vettek fel „deviza”hitelt, mert mást nem adtak.
exrefis írta:
5. Az uzsora, az az irreálisan magas kamat. A "deviza" hitel kamata jóval alacsonyabb volt mint a forint hitel.
Most pedig irreálisan magas, ahogy meghatároztad, tehát
uzsora.
exrefis írta:
6. A Zakeusról szóló ige egészen másról szól, mint egy kamatos kölcsönről.
A Zákeusról szóló történet arról szól, ami oda van írva. A pénzről, a mammonról, az ahhoz való viszonyulásról. Ha nem tért volna meg nem üdvözült volna, pedig ő is csak az akkor hatályos „törvények” alapján "patvarkodott", mint most a bankok.
exrefis írta:
A Bibliában nem nagyon találsz olyan igét, ami nem azt mondaná, hogy a felvett kölcsönt ne kellene visszafizetni.
Nem is állított ilyesmit senki. (Bár az adósságelengedésről azért találnál néhány igét, ha keresnél…)
exrefis írta:
Figyelmen kívül hagyod, hogy a legtöbb kölcsön felvevő erején felüli költekezésre vette fel, vagyis kapzsiságból.
„Legtöbb??”… Ez egyszerűen nem igaz. Nem is értem, keresztény létedre hogy mersz ilyesmit leírni.
exrefis írta:
Mások pedig sima üzleti megfontolásból, kiadásra szánt ingatlan vételére. Úgy gondolta megveszi alacsony kamattal és a bérleti díjból ki tudja fizetni a törlesztést, vagyis lényegében ingyen jut vagyonhoz. Ők voltak azok a végtörlesztéssel, az aktuálisnál jobb árfolyamon gyorsan megszabadultak a frank hiteltől.
Megint csak általánosítasz.
Biztos voltak olyanok is, akikről beszélsz, és vannak olyanok, akik lakás, vagy gépkocsi hiteleik végtörlesztéséhez hozzátartozói, rokoni, baráti segítséggel tudták előteremteni a szükséges összeget, s fizetik azt most a kölcsönadóknak
uzsorakamatok nélkül, a bankok nagy bánatára.
exrefis írta:
Hirtelen csak ennyi jutott eszembe a beírásodról.
Az (adósság)elengedés szóról mi (KI) jut eszedbe?