Lehet, hogy valaki már ismeri; a sok komoly és búsuló vagy dühös megközelítés mellett egy szarkasztikus vers. Régi kicsit, szinte naiv, az idő túlhaladta, ennél sokkal nagyobb baj van már
Budapesti vagyok, pesti,
sok a gyengém, de nem testi.
Nálam születési hiba
a kádári nosztalgia.
Betonblokkom egy garázsa
cimboráim törzskocsmája,
hamis a bor, a sör meleg,
de erről a Fidesz tehet.
Hőzöng is a haveri kör,
lecsap majd a munkásököl.
Minimálbér? Ötvenezer?
Francba, hogyha dolgozni kell.
Tőlem ne várjanak melót,
fizessen a hülye adót.
Horn Gyula az eszményképem,
Berúgok majd szocsegélyen.
Adják vissza azt a gyárat,
hol a melós alva járhat,
hol naphosszat álldogáltam
munkásőrkék overállban.
Minek az agy, vezet a párt,
boldog volt, ki virslit zabált,
s tapsolta a majálison
vezérét a pulpituson.
Felmennek a gyógyszerárak?
”Lágy víz Kazincbarcikának!”
Úgysem jártam túl serényen
fogmegtartó kezelésen.
Szórakozni viszont jártam,
a tévében debütáltam.
Lila zakó, nadrág, piros:
”Legyen ön is milliomos!’
Megfejtettem egy fordulót,
otthon néztem a Dáridót,
gyalog mentem, a busz nem jó,
máshol jár a négyes metró.
Diákhitel nem érdekel,
A gyerek füvet szív, vagy vedel,
a tévében néha látom,
kinn a melegfesztiválon.
Nem sokat ér az iskola,
ott van az ukrán maffia.
Nem tud egy se jól magyarul,
de nálunk majd él és virul.
Nem kell ide Terror Háza,
jó nekem a Dunapláza.
Csürhe banda, alja tömeg
nem áll sort, ha lesz, ki lövet.
Új Nemzeti? Felesleges.
Ha szombat, az Heti hetes.
Vagy a közpénzekből telik,
hogy mulasson burzsuj elit?
Na, én nem is vagyok polgár!
Nincs is otthon házioltár.
A kereszthez akkor jutok
legfeljebb, ha aláírok.
Nincsen szükségem papokra,
nincs Isten, ha Lenin mondta,
én leginkább abban hiszek,
amit zsebben hazaviszek.
Felvidéken nincsen komám,
az erdélyi nekem román,
nagypofájú státuszmagyar,
semmije nincs, mindent akar.
Még hogy hidat Esztergomba,
nem az kéne, szárnyas bomba!
Vackából ne bújjon elő
magyar ajkú munkaerő.
A külföldit nem szívelem,
ha pénze van, elviselem.
Magyar föld kell? Vegye, vigye!
Nekem nincs egy tenyérnyi se.
A szomszédot gyűlölni kell,
jár neki a lakáshitel.
A szemétnek van pofája
gyűjtenie új lakásra.
Na, de azért nincs elveszve,
Fideszmaszlagot nem vesz be,
akármilyen sunyi, ravasz,
ő is Medgyessyre szavaz.
Lehet, a Péterünk vagyonos,
az asszonynak így aranyos,
a zsebében államkötvény,
érinti az ügynöktörvény.
Ha bankár is, baloldali,
mágnássá lett világproli,
segíti, mert nincs sok szava,
a pufajkás „demokrata”.
Mit tudom én, mi lesz télen,
a számlákat én nem értem,
Ha az utolsó sor vészes,
örül majd egy MOL-részvényes.
Mindegy, hogy a jövő mit hoz,
csak az Orbánnak legyen rossz,
Nemzeti hőst pont az játssza,
ki az adót kitalálta?
Ő most azért olyan lovag,
mert jó volt a Bokros-csomag.
Azzal minket el nem szédít,
hogy Beregben újjáépít.
Meg hogy Tiszagátat emel,
Budapesten kit érdekel.
S míg a segélyem foghíjas,
sok a cigány ösztöndíjas.
Szent Korona semmit nem ér,
nem három hatvan a kenyér,
számomra a Millennium
legfeljebb plusz két deci rum.
Széchenyi gróf, ha élne ma,
a Lánchídról lemondana,
mert ha mégis építene,
utálná az ország fele.
Kicsi ország ne tervezzen!
Olimpiát ne rendezzen!
Ne is merjünk nagyok lenni,
örüljünk, hogy van mit enni!
Kossuth téren kokárdában
üvöltenek alig páran,
ria, ria, Hungária,
náci tömeghisztéria.
Legyen szerény minden ünnep,
tőlem akár mind megszűnhet,
én szerintem az a hibás,
ki hiszi: kell országimázs.
A választás nem lesz bukás,
kék cédula, forró gulyás,
s ha a dolog így sem nyerő,
segít még a baseballütő.
Mivel Budapesten élek,
idő kell, míg észhez térek,
és hallgatok okos szóra.
Rám még várhatsz, Európa.
