Shannon írta:
Boglárka írta:
>>Alapvetően az okozza szerintem a köztünk lévő nézetkülönbségeket,hogy a keresztények mindig a keresztény rendszeren belül maradva érvelnek,tehát nem ránéznek a kereszténységre,hanem benne vannak,
:) Benne vagyunk, ez így van, és más a gondolkodásunk már, mint pl. a tiéd, viszont: voltunk ott, ahol te vagy, azaz, a keresztyénségen kívül (ismertük belülről azt az oldalt is, ahol te állsz).
Igazad van, az érveinkkel soha nem fogunk téged meggyőzni arról, hogy a Biblia szól az egy igaz Istenről, és a többi vallás csak keresi Őt.
Engem sem emberek győztek meg erről, hanem Isten formálta a gondolkodásomat.
Azért, szerintem, szükséges még a nyitottság is, hogy valaki - minden előítélettől mentesen – őszintén akarja megismerni az Igazságot (Istent).
Szívemből szóltál, Boglárka. Ahhoz, hogy valaki személyesen, lélekben megismerhesse Istent, keresnie kell Őt, kitartóan, és amikor eljut addig a pontig, ahonnan magától már nem léphet tovább, Isten fogja őt megtalálni.
Én hiszem, hogy ez megtörténhet olyan emberekkel is, akik más kultúrkörben nőnek fel, a kereszténységet nem ismerik, de kitartóan keresik az Igazságot.
De ha a saját vallásuk nem is beszél Istenről, tagadja Isten létét, vagy nem tartja szükségesnek a keresését, vagy nem ismeri a hozzá vezető utat, akkor szükségképpen félrevezeti a követőit.
Ha pedig a vallásuk a legfőbb keresztény parancsolatokkal ellentétes dolgokat ír elő, mint kötelességet - pl. bosszúállás, paráznaság, gyilkosság - akkor eltávolítja Istentől azokat is, akik hisznek benne.
Ezért (is) gondolom úgy, hogy a más kultúrában élő embereknek is szüksége van arra, hogy az Evangéliumot megismerjék, persze anélkül, hogy a keresztény egyházak kulturális külsőségeit, szimbólumait, ünnepeit stb. erőszakosan rájuk erőltetnénk.
Fontos tisztázni, hogy ez nem a református álláspont! A református álláspont szerint – amit e portálon talán nem meglepően biblikusnak tartunk – már ahhoz Istennek kell az emberben munkálkodnia, hogy keresse őt. Magyarul nincs olyan, hogy Isten megvárja amíg az ember magától eljut valameddig, majd elé siet látva ennél többre nem képes. isten tehát már jóval korábban belép a képbe. Az embernek nem hagy dicsekvésre okot, hogy Én Kerestem, Kitartóan, s Isten Ezért Engem Megjutalmazott. Olvasandó: Ef2,8-10.
Ami a pogányokat illeti. Egyrészt igaz, az ige mely ezt mondja: Ef2,12 „Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel [az igazi, vagyis a Krisztust felismerők! vö. Róm9,6b] társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon;”
Vagyis ezen ige szerint Jézus ismerete nélkül nincs reménység.
Ezt árnyalja, hogy az Ószövetségben se ismerték Jézust, csak reménykedtek a Szabadítóban. Isten a szív körülmetélését várta el, s ezt nyilván egyben ő is munkálta ki a megtérőkben.
Azután ott van a lelkiismeret törvénye. Ha valakit Isten kegyelemben részesít, de úgy, hogy Jézust személy szerint nem ismerte meg, annak egyetlen útját tudom elképzelni. S ez igen csak távol van a keleti filozófiák és már önmegváltó technikáktól. Az emberben kimunkálja, hogy ráébredjen, hogy önmagában tehetetlen. S azt is kimunkálja benne, hogy az ember ettől nem kétségbe esik, hanem elhíve, hogy van igazság, hittel feltételezi, hogy ebből csak kegyelem által lehet szabadulni. Nem tudja konkrétan, hogy ez a kegyelem hogyan valósult meg, de mégis megnyugszik ebben. Kihangsúlyozom, hogy ez is csak Isten munkája által valósulhatott meg, s ha valaki megtért ily módon, akkor természetesen Jézus Krisztusért tehette meg, költözhetett a szívébe békesség, s nem azért mert Ő Kitartóan, Kereste Istent, aki Ezért megismertette magát vele.
Református portálon az ember önmagának tulajdonított érdemeire jó lenne jobban harapni, mert nagyon veszélyes tévelygés. Olvasandó:Ef2,1kk! Ilyen állapotban van az ember Isten nélkül. Várjuk azon fórumozok élettapasztalatát, akik ezen állapotukban kitartó istenkeresésben voltak, s nem lelki halottak, s mint halottak nyilván tehetetlenek is egyben.
)
