admin írta:
Kedves Rosta!
Köszönöm, hogy leírtad, örömet szereztél vele.
admin
Kedves Tamás!
Az a helyzet, hogy a mai napomat kicsit szétrombolta a fórumozás. A héten nyugodt tempóban éltem a fórum nélkül a napjaimat, és ezt szétzilálta ma kissé a vita a fórum kiválóival exrefissel, net2risc-el, és Fonyval. A süketek párbeszédét folytattuk, anélkül, hogy a legkisebb esélye lett volna annak, hogy bármiben is szót tudnánk érteni. És akkor endi még meg sem szólalt.
Tudom, hogy sokan be sem néznek a politikában, mert hát bár magyar érzelműek, no meg jobboldaliak, de nem szólalnak meg, mert nekik nem való ez a vitaterület, és az a tónus, ami ott folyik. Tudom, mert megírják nekem priviben.
Mivel nemzeti, református oldalról gyakorlatilag csak én szólalok meg a politikában, úgy gondolom, hogy átengedem teljes egészében a terepet egy időre az antimagyar, a jobboldalt nácizó, fasisztázó asztaltársaimnak.
Az elkövetkező három hét nagyon fontos lesz számomra mind szakmailag, mind emberileg, nem tudok részt venni a fórumozásban. Nincs szükségem jelen pillanatban a fárasztó szélmalomharcokra, tényleg fontos dolgokat kell megcsinálnom, a családommal is foglalkoznom kell.
Ha antimagyarizmussal lesz tele a fórum, hát akkor azzal lesz. Ha lefasisztázzák a normál reformátust, hát lefasisztázzák. Ez mostantól nem az én problémám.
A privikért még vissza fogok jönni, többször is benézek ezekért, merthát vannak kötelezettségeim. Azt hiszem olyan nagyon nem fogom figyelemmel kísérni a normál fórumozást. Körülbelül júliusban talán újra tudok jönni fórumozni.
Addig is üdvözlök minden kedves Testvéremet, Mindnyájótokat!
Áldás, békesség!