Nekem is egyik nagyon kedves történetem.

Nem a történettel van baj, hanem velem volt, és örülök, hogy már nincs. Ezt akartam leírni. És nem fejtem most ki, hogy mi bajom lett volna vele két éve, ha egyszer tudom, hogy hülyeség volt.. nem akarok a hülyeséggel fertőzni.

Mikor kezdõdik a nappal?

Egyszer egy öreg rabbi megkérdezte a gyerekeket, hogyan lehet megállapítani, hogy melyik órában ér véget az éjszaka és kezdõdik meg a nappal.
- Talán akkor, mikor már messzirõl meg lehet különböztetni a kutyát és a bárányt? -kérdezte az egyik gyerek.
- Nem -felelte a rabbi.
- Talán akkor, mikor messzirõl meg lehet különböztetni a datolya- és a pálmafát? -kérdezte valaki más.
- Nem -hangzott újra a válasz.
- Hát akkor hogyan? -kérdezték tanácstalanul a gyerekek.
- Akkor veszi kezdetét a nappal, mikor akármelyik ember arcába nézel, testvéredet ismered fel benne. Addig tart az éjszaka.

Bevezetés a menny gyakorlatába

Egyszer egy rabbi azt kérte Istentõl, hadd lássa a mennyet és a poklot. Isten megengedte neki és Illést adta mellé kalauzul. Illés elõször egy nagy terembe vezette a rabbit, melynek közepén egy nagy lábas állt a tûz fölött, tele valami nagyon finom étellel. Emberek ültek körülötte és hosszú kanalaikkal merítettek az ételbõl. De mindannyian sápadtnak, soványnak és gyengének látszottak. Ennek az volt az oka, hogy a kanalak nyele olyan hosszú volt, hogy azokat nem tudták a szájukhoz emelni.

Mikor kint voltak, a rabbi megkérdezte a prófétát, mi volt ez a különös hely. Ez volt a pokol.

Aztán egy másik terembe vezette Illés a rabbit. Ez ugyanúgy nézett ki, mint az elõbbi. - Középen tûz égett, fölötte finom étel fõtt. Itt is emberek ülték körül a lábast, hosszú kanalakkal a kezükben. - De jól tápláltak, egészségesek és boldogok voltak. - Nem próbáltak egyedül enni, hanem arra használták a hosszú kanalakat, hogy egymást etessék. - Ez a terem volt a menny.

Nem könyv ajánló, a követekző beszámolót egy kedeves ismerőstől kaptam, gondoltam megosztom veletek is, hogy együtt is derüljünk e sorokon.
Üdv.: Zoli
És akkor jöjjön a "szösszeneten":
---



Ayubowan!
(Hosszú életet!)

Egy heti sikertelen szervezkedés után, végre
sikerült elindulni egy messzebb lévö városba,
hogy három családot meglátogassak.
A szervezés nem volt könnyü, mert hol a kontakt
ember nem ért rá, hol ez, hol az nem jött össze.
És eljött az indulás pillanata egy borús, hideg
téli napon (25 fok hideg volt...)
Elörelátóan jóval elöbb indultunk, mert Sri Lankán bármi megtörténhet. Beültünk a tuk-tukba, és amint kifordultunk az
útra, leállt a járgány...pont ott, ahol a minap a robbanás volt... Kifogyott a benzin. A soförünk széles mosollyal
hátranyúlt, hogy nincs gond, van nála! Elövett
egy kétdecis palackot, aminek az alján ott lötyögött vagy fél deci... Nagy lendülettel beleöntötte a járgányba, és
mondogatta, semmi gond! Persze láttam, ez vagy
száz méterre elég, a benzinkút viszont 8 km-re van...
De mivel csutkára kiszívta a benzint a motor,
ezért be se indult attól a fél decitöl. Semmi
gond, mondja a soför, szétszereli a motort.
Gondoltam magamban, attól még nem lesz benne
benzin. De láss csodát, tényleg beindult! Na, visszaülünk, és nyomás tovább! Mentünk vagy egy centit, újra lefulladtunk... Eleredt az esö is, és a találkozás idöpontja vészesen közeledett. Rendíthetetlen mosolyú soförünk telefonált, és
kb. negyed óra múlva valaki bicajjal odahozott
hozzánk 1 liter benzint... Nem semmi. Hogy
honnan, azt nem tudom, sri lankai titok ez...
Na gondoltam végre most! Volt még negyed óránk,
az elöttünk álló egyórás úthoz...
A motor még mindig nem akart beindulni, mert az
elözöleg beleöntött benzinröl kiderült, hogy olaj volt...
Nem baj, újabb motorszerelés... közben dölt a
trópusi esö, de soförünk müanyagból van, nem zavarta.
Én csak üldögéltem ott bent, és azon gondolkoztam: ez Sri Lanka... Újabb széles mosollyal megjelent a soför, és most
tényleg útra kelhettünk, jól megbütykörészte a dolgot!
Egy "kicsit" késtünk a találkozóról, de Sri
Lankán a kétórás késés miatt elnézést se kérnek...apróság.
Az elsö és második gyerek látogatásával hamar
végeztünk, és kértünk útbaigazítást a harmadik
címhez. Ezt elég hosszan mondták, így kavartunk
vagy három kilométert eszméletlen rossz utakon.
Közben jó néhányszor megálltunk útbaigazítást
kérni, egyre csak mutogattak, hogy arra...
Iszonyat rázós volt a földúton, majd kirepültem a
sárba, és egyre azt gondoltam, nem is olyan könnyü meló ez a látogatás... Végre megérkeztünk, és nem tudtam, hogy a guta
üssön e meg, vagy fetrengjek a röhögéstöl?
Ugyanoda érkeztünk meg pontosan, ahonnan
elindultunk, csak az utca másik végéröl érkezve.
A háziak kijöttek, hogy most miért jöttünk
vissza? Másodpercekig ott álltunk egymással
szemben, ök se értették a dolgot, meg mi se, de
aztán elkezdtünk dölni a nevetéstöl, hogy ilyen
is csak Sri Lankán van, hogy három kilométert
zötykölödtünk, ahelyett, hogy a jobbra kanyarodás
helyett, balra kanyarodtunk volna, és akkor két
méter után pont ugyanoda lukadtunk volna ki!
Miután felálltunk a nevetésböl, elmondták, hogy
jó az irány, de egy házzal odébb...
Kész voltam...
Az a ház viszont a mocsár közepén volt, jó, hogy
mezítláb-papucsban járok itt, mert jött a dagonyázás rendesen. Valami olyan fekete sárban cuppogtunk, amit este
sokáig kellett vakarnom, hogy lejöjjön.
Pillanatok alatt inkább disznónyájra emlékeztettünk, mintsem úriemberekre. Így érkeztünk meg a házhoz...ahol csak világító
"fehér" arcomnak volt köszönhetö, hogy nem nyúltak puskáért...

Egyik hajnalban tök sötétben keltünk, különös pára-ködszerü anyag ült a falun. Az elöttünk álló 100 km, itt kemény háromórás út,
csupa zötykölödéssel, mert egyrészt szörnyen
rosszul, másrészt meglehetösen vadul vezetnek itt.
Hamar felfordult a gyomrom ettöl. Colomboba érve
persze a szokásos totál dugulás, iszonyú füst, por, milliónyi ember. Térkép itt nincs, ha mégis van, az itteniek nem
tudják nézni, így a soför állandóan megállt címet
kérdezni. A kérdezetteknek halvány fogalmuk se
volt hol az az utca, de ezt sose vallják be,
ezért aztán olyan bonyolult magyarázatba fognak,
hogy elképesztö. Ennyi utca nincs is...
Így a soförünk 100 méter után újra kérdez...
És ez így ment végig...
Nagynehezen rátaláltunk az elsö iskolára, aztán a
másodikra. A rekkenö höség, és a város közepén
egyszer csak bekrepált a légkondi...
Laza leizzadás...
A rosszban a jó, hogy a következö iskola mellett
volt egy szerviz, így mi az ügyeket intéztük, a soför meg be a szervizbe. Persze ott épp ebédszünet volt... Ügyünk a British School-ban volt éppen, ez egy
más világ. Mintha nem is Sri Lankán lennénk.
Érdekes volt, hogy az idejáró szingaléz gyerekek
egymás között angolul beszélgettek. Ök a nagyon
gazdagok gyerekei. Sok fehér diák, tanár van itt, a tanárok Angliából valók. Itt is, és Indiában is az a szokás, hogy
"bizonyos magasabb kasztokban" angolul beszélnek
otthon is. Egy ilyen ember az ügyeit is angolul
intézi. Szétmosolygom magam, amikor valaki ezt a
kasztot eljátssza, és úgy telefonál elöttem...
vagy minimum minden második szava angol, miközben szingalézül beszél. Iszonyú drága suli amúgy, csak lestem az
árakat... Egy év közel félmillió forint...
A suli klotyója egy élmény volt, a retkes budik
után. Tiszta, nem büdös, puha WC papír, szappan,
törülközö ...ez abszolút nincs felénk.
A kocsi még mindig javult, ezért a szomszédos
cukrászda-büfé szerü építménybe mentünk át lazulni.
A szemem hozzászokott a falusi látványhoz, így ez
is csupa élmény volt, mert gyönyörünek tünt belül
minden. Légkondi, kivilágított pultok, rengeteg
kaja, italok... tüsténkedö pincérek...
Csak szívta a szemem, majd a szám is mindezt.

Pár napja, amikor itt falun bementem egy másik
"étterembe" délidöben, a személyzet éppen valami
bugyuta filmsorozatot bámult a bömbölö Tv-ben.
Elöször nem is akartak észrevenni, lenyügözte ket a sorozat föhöse... Álltam egy darabig -az étterem egyébként tök üres
volt-, majd megunva odaszóltam, hogy ennék...
Szikrázó pillantásokkal adták tudtomra, hogy nem
látom mit néznek??? El vannak foglalva, ne zavarjam öket!!!
Én másképp gondoltam, ezért az épp kapóra jött
reklám alatt gyorsan elmutogattam mit kérek a tányérba...

Este visszafele persze a városból kifele volt a tumultus... Totál kifáradva értem haza.

Az utolsó héten, egy messzebb lakó gyereket,
illetve családját látogattuk meg. Kint laknak egy
rizsföld közepén, gyönyörü zöld ott minden, a
bivalyok békésen dagonyáztak, a hozzájuk tartozó
fehér madarakkal együtt. A ház mellett
közvetlenül két óriási szikla is van, és rengeteg
pálmafa, mindenféle növény. Elképesztö csend ott
bent, minden zöld, minden békés, minden gyönyörü.
Nekem más dolgom nem is volt, csak magam alá
toltam egy széket, a lábaimat feltettem egy pálmafa tövére, és elvoltam... Egyszer csak, megjelent egy igen izmos kis fickó,
a lábaira kötött egy kötelet, és ennek
segítségével, puszta kézzel, felmászott kókuszt szüretelni nekünk... A csávó kb. három emelet magasban bravúroskodott,
ide-oda függeszkedett.. nem volt biztosító kötél meg ilyesmi... Miközben hajigálta lefele a kókuszt, és amekkora
hanggal ért földet, elképzeltem, hogy pár perce
meg ezek alatt üldögéltem békésen... és bizony
magától is le szokott ez esni... elég gyakran...
Számold ki, ha egy 3 kilós cucc 3 emelet
magasságból a fejeden landol, az milyen gigantikus hatást vált ki benned... De nem a számolással foglalkoztam, hanem
rendkívüli élvezettel iszogattam a totál frissen
szedett nedüt, majd a héjából metszett kaparóval,
kivájtam a kókusz fehér húsát...
Eszméletlen finom dolog ez.


Január végén lejárt a küldetésem itt, és a falu
lakói bensöséges ünnepléssel búcsúztattak el. Nehezen lehet ezt elfelejteni... S azt is, amit itt megtanultam. Mindenért Istené legyen a dicsöség!

Ki zenél?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egércsalád. Egy zongorában éltek. Kis világuk csodálatos zenével volt tele. Élvezték a muzsikát és azon gondolkodtak, ki-tõl származhatnak ezek a szép hangok. Sejtették, hogy lennie kell egy zongoristának, akit nem látnak bár, de hallják, hogy a közelükben van.
Egy nap egy kisegér kijjebb merészkedett a zongora belsejébõl és felfedezte a zene titkát. Különbözõ hosszúságú fémhúrok rezegtek, és ez a rezgés adta a hangokat. Így hát az egerek nem hittek tovább a zongoristában, hanem tudták: fémhúrok hozzák létre a szép zenét, a csodálatos dallamokat.

Egyszer aztán egy másik kisegér újabb felfedezést tett. Kis filckalapácsok ugráltak és táncoltak a húrokon, azok okozták a rezgéseket és így magát a zenét. Túlhaladottá vált hát a régi hit és az egerek immáron egy felvilágosult, tudományosan áttekinthetõ világban éltek.

A zongorista viszont zavartalanul játszott tovább.

Tetszik a történet, Cilla, ezt még nem hallottam!

Szia Boglárka!
Egy keresztény család honlapján olvastam.

Jó kis egerek vagyunk

Magam a hangyákhoz szoktam hasonlítani,
és
köztük megáll az ember, aki rá lát a tevékenységükre, látja a cselekvés sort

Volt egyszer egy főiskolai tanár


Volt egyszer egy főiskolai tanár, aki híres volt a keresztyén hallgatókkal szembeni durva viselkedéséről. Minden félé első előadásán, megkérdezte, hogy van az évfolyamon vallásos hallgató, akit nem mulasztott el megszégyeníteni és hite miatt nevetségessé tenni.
Az egyik ilyen alkalommal, feltette a szokásos kérdést, hogy van-e keresztyén az osztályban, és egy fiatal diák fel is tette a kezét.
-Mondja fiam, maga szerint az Isten teremtett itt mindent? – kérdezte a professzor.
-Igen Uram! – felelte a diák.
De ha az istent teremtett mindent, akkor a Gonoszt is ő teremtette, és ha csak magunkból tudunk teremteni, akkor szükségképpen az Isten is gonosz.– felelt a professzor. A diák nem tudott erremit mondani, így a tanár elégedetten állapította meg, hogy ismét sikerült bebizonyítania, hogy a keresztyén hit csupán mítosz.
Ekkor azonban egy másik diák jelentkezett: – Föltehetek Önnek egy kérdést, Uram?
- Tegye – így a tanár. Ekkor a fiatalember felállt és így folytatta: – Uram létezik olyan, hogy hideg?
- Természetesen! De micsoda kérdés ez? Ön még soha nem fázott?
- Igazából Uram – vágott visza a diák - a hideg nem létezik. Amit mi hidegnek tartunk az nem más mint a meleg hiánya. Csak azért találtuk ki a hideg fogalmát, hogy kifejezzük hogyan érzünk, amikor nincs meleg.
Majd így folytatta: – Uram! Létezik olyan, hogy sötét?
- Persze, hogy létezik!- hördült fel ismét a prof.
- Tulajdonképpen Uram, a sötété sem létezik. A sötét tualjdonképpen a fény hiánya, de mi megalkottuk a sötétség fogalmát azért, hogy kifejezzük, milyen az amikor nincs fény.
Végül a diák megkérdezte: - Uram létezik olyan, hogy Gonosz?
- Természetesen, hiszen erőszakot gyilkosságot látunk mindenhol a világon, és ezek a dolgok gonoszak.
- Igazából Uram, a gonosz sem létezik. A gonosz csupán az isten hiánya. A gonosz szó az Isten hiányát fejezi ki. Az isten ugyanis nem teremtett gonoszt. Teremtett viszont igazságot vagy szeretetet, amelyek ugynolyan valóságosan léteznek, mint a meleg és a fény. Gonosz tehát egyszerűen az az állapot, amikor az isten nincs jelen, csakúgy mint sötét van, amikor nincs fény és hideg van amikor nincs meleg.
A professzor erre nem tudott mit mondani.

Kontor Csaba fordította a christianstories.com-ról.

A három szita

Izgatottan, szinte futva érkezik valaki a bölcs Szókratészhez. "Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki..." "Várj!" szakítja félbe Szókratész. "Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?" "A három szitán?" kérdezte az csodálkozva. "Igen, a három szitán. Az elsõ szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?" "Nem, csak úgy hallottam." "De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?" "Nem, nem jó, éppen ellenkezõleg, mert..." A bölcs újra félbeszakítja: "Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?" "Éppenséggel haszna sem igen van." "Akkor", mosolygott a bölcs, "ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el és ne terheld azzal se magadat se engem."

Tökéletes

Szita, szita péntek -től csütörtökig..!!

Ma kaptam:

<><
A hal nélküli halászok példázata

Történt egyszer, hogy volt néhány ember, akik halászoknak nevezték magukat, és íme, sok hal nyüzsgött a környék vizeiben. Az egész vidéket patakok és tavak tarkították, mindegyikben tömérdek a hal, és a halak éhesek voltak.


Azok, akik halászoknak nevezték magukat, heteken, hónapokon, éveken keresztül tanácskozásra ültek össze, és hivatásukról, a halászatról, a bőséges halállományról és arról beszélgettek, hogyan lehetne halászni.
Évről évre pontosan megfogalmazták a halászat jelentőségét, hivatásként emlegették a halászatot, és bejelentették, hogy a halász elsődleges feladata mindig is a halfogás.
Állandóan új és jobb módszerek, és a halászat új és jobb meghatározásai után kutattak. Ám egy dolgot nem tettek: nem halásztak.
Nagy, műgonddal megtervezett és költséges oktatóközpontokat építettek, amelyek eredeti és elsődleges célja az volt, hogy a halászokat megtanítsák a halfogás fortélyaira. Mindezek alatt az évek alatt tanfolyamokat tartottak a halak szükségleteiről, természetéről, osztályozásuk módszereiről, a halak pszichológiai reakcióiról, és arról, hol lehet halakat találni.
Az oktatóknak doktori címük volt a halászat tudományából, ám ezek az oktatók nem halásztak. Kemény, szorgalmas tanulás után évről évre sokan végeztek, és kaptak diplomát halászatból.
Egy, a halászat szükségességéről tartott tanácsozás után egy fiatal résztvevő elment halászni. Másnap arról számolt be, hogy két nagyszerű halat fogott. Kiváló fogásáért kitüntették, és felkérték, hogy lehetőség szerint vegyen részt az összes fontosabb tanácskozáson, ahol elmondhatja, hogyan akadt a horgára a két nagy hal. Abbahagyta tehát a halászatot, hogy legyen ideje beszámolni a többi halásznak, és filmet készítsen a nagy fogásról. Jelentős tapasztalata jutalmául beválasztották a halászok szövetségének elnökségébe is.
El kell ismernünk, hogy a „halászok" között sokan valóban odaadó bugalommal végezték a dolgukat, áldozatokat hoztak, és minden nehézséget vállaltak. Hiszen nem mesterüket követték-e, aki azt mondta: „kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket"? Képzeljük el, hogy megsértődtek néhányan, amikor egyszer valaki felállt, és kijelentette, hogy akik nem fognak halat, nem is igazi halászok, akárhogy erősködnek. Megállapítása mégis helyesnek tűnt.
Halász-e az az ember, aki évről évre nem fog halat? Követi-e valaki a Mesterét, ha nem halászik?

Ismeretlen szerző

Reménységed
Jézus Krisztus!

Egy indiai leány története

- Apám, misszionárus szeretnék lenni népem lányai és asszonyai között - jelentette ki Liliy Singh, a vékony, sötéthajú indiai kislány.
A büszke hindu szempillája megrebbent. Arcvonásai csodálkozást, haragot és megvetést fejeztek ki.
- Nagy hibát követtem el - válaszolta elfúló hangon. - A missziói iskolába küldtelek, mert azt hittem, hogy jellemed elég erös, hogy ellen tudj állni a keresztyén tanításnak. Sohasem gondoltam volna, hogy az én lányom ennyire könnyen befolyásolható.
- Apám, megtanultam Jézus Krisztusban hinni - mondta Lily szerényen és alázatosan, de szilárdan - ezért egészen öszinte akarok lenni hozzád és nyíltan az Úr Jézus mellé akarok állni.
- Milyen szégyent hozol rám és az egész családra! Mit teszel velem! Anyád halála óta csak te maradtál nekem. Hogyan vagy képes ezt az új, idegen Istent jobban szeretni apádnál? - A férfi uralkodott haragján, de hangján csalódottságának egész keserüsége érzödött. - Apám, azért szeretlek úgy, ahogy eddig még sohasem szerettelek, mert annyira szeretem a megváltót - válaszolta Lily. Szemébe könnyek szöktek.
Hangja remegett, úgy folytatta: - Itt nagy gazdagságban élek. Mindenem megvan, amit csak kívánok. Indiában azonban rengeteg asszony él irtózatos szegénységben, félelemben és reménytelenségben, mert nem hallották az evangélium gyógyító üzenetét, amit pedig én el tudnék vinni közéjük.
- Ebböl elég! - kiáltott az apa mérgesen a lányára. Aztán meggondolta magát. Sokkal barátságosabban szólt Lilyhez: - Mutatok neked valamit.
Lily elcsodálkozott. Mit tervez apja? Lement utána a pincébe. Ott apja egy titkos ajtót nyitott ki. Sötét folyosón mentek végig, amelyet apja lámpája is alig világított meg. Egy terembe értek, amelyben néhány láda volt gondosan elrendezve. Az apa letérdelt, fogta az egyik ládát és kulccsal kinyitotta. Mi volt benne? A lámpa halvány fényénél egy halom gyémánt csillogott és ragyogott elöttük. Az apa kimarkolt egy csomót és hagyta, hogy ujjai között visszahulljanak a ládába. Lily csodálkozott. Micsoda gazdagság! Csodálkozása azonban még nagyobb lett, amikor az apa egyik ládát a másik után nyitotta ki, és látta, hogy mindegyik drágakövekkel és arannyal van tele.
Az apa örült: - Ez családunk gazdagsága, amely nemzedékröl nemzedékre gyült össze és öröklödött. Mindez a tiéd. Nincs más örökösöm. De csak azzal a feltétellel kapod meg az örökséget, ha megtagadod új hitedet.
Ezeknél a szavaknál a hindu lány ijedten hátrált. Szívében azonban nem volt kérdés. Világosan állt elötte ebben a pillanatban az Úr Jézus szava: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkében azonban kárt vall". Halkan, szeretettel, de belsö örömmel mondta: - Apám, ha egyszer meghalok, nem vihetem magammal ezt a sok drágakövet és csodálatos díszeket. Ha a dicsöségben leszek mennyei Atyámnál, nem is tudok mihez kezdeni mindezzel. De tudod, most és itt van valamim, ami sokkal értékesebb ennél. Békességem és örömem van Megváltómban. Kell ennél több a földön?
Ali Singh jó ideig megkövülve állt ott. Érezte, hogy el akarja fogni a kétségbeesés. Egész gazdagsága sem képes egyetlen lányát eltéríteni ettöl az úttól?
Csendesen mentek vissza és leültek a verandán álló kis asztalhoz. Alkonyodni kezdett. Ali Singh megparancsolta a szolgának, hogy hozza a teát.
Egy ideig egyikük sem szólalt meg. Végül az apa szakította meg a csendet: - Nem tudom elképzelni, misszionárius legyél, de ismerem Indiát, és ezért tudom, hogy ez az élet kemény és nehéz, de mindenekelött nagyon magányos élet. Itthon mindened megvan, amit csak akarsz.
- Apám, nagyon jó vagy hozzám. De a földi vagyon soha nem tett boldoggá. Isten szeretete tölti be a szívemet és nagyon boldoggá tesz. Legnagyobb vágyam az, hogy ezt a szeretetet elvigyem indiai testvéreimnek is.
- A mi népünk tud gyülölni. Sokan kasztunk árulójának fognak tekinteni. Az életedre törnek és megpróbálnak megölni. Mi lesz, ha majd a halállal kell szembenézned?
- Jézus Krisztus nem hagy el a veszély, söt a halál órájában sem. A menny dicsöségében vár rám.
- Hagyd már abba! Nem tudod, hiszen még nem is érted, mit beszélsz. Nincs benned ilyen bátorság. A halál félelmetes: remegni és reszketni fogsz. Add fel új hitedet és terveidet!
- Megnyugszol és elengedsz, ha meggyözödsz róla, hogy kész vagyok odaadni az életemet is Jézus Krisztusért?
- Ezt elöször be kellene bizonyítani.
Lily ajka ebben a pillanatban egészen elfehéredett. Fél percre mintha ijedtség suhant volna át arcán, de utána megint megjelent rajta az a békés, boldog kifejezés, ami annyira jellemzö volt rá. - Apám, te ezt most nem érted, talán késöbb. Kész vagyok meghalni, ha Isten akarja.
Az apa letette teáscsészéjét és megkérte a szolgát, hogy hozzon egy tálkában tejet. Amikor megérkezett a tej, székén mozdulatlanná merevedett, de megparancsolta a szolgának, hogy a tálkát az asztal közelében tegye le a földre.
Nem tartott sokáig, hosszú, sárgásbarna, feketefehér mintás kígyó bújt elö az asztal alól. India egyik legveszélyesebb kígyója kúszott a tejestál felé.
A szolga rémülten nézte. - Öld meg a kigyót! - kiálltott az apa. - Lily érezte, ahogy a lábán kúszott át. Ekkor hirtelen eszébe jutott: Tényleg kész vagy meghalni? Ugyanakkor imádkozni is tudott: Úr Jézus, ha most magadhoz akarsz venni, kész vagyik rá. Apám, nem látod, hogy Isten bátorságot adott a halál közeledtekor? Nem kell félnem a haláltól, mert az Úr Jézus megnyitotta elöttem az utat az örök élethez. Halálom órájában hozzá megyek.
Al Singh hangja remegett:Igen most már tudom. Inkább megmérgeztettelek volna, csakhogy ne legyél misszionárus. De most látom, hogy a te Istened az igaz, élö Isten. Nem tudok neki többé ellenállni. Legyél misszionárus, Istened küldötte, ha az akarsz lenni. De ne felejts el engem, apádat sem. Nekem is beszélj Jézus Krisztusról.