HAJTOTT-E MÁR VALAMI ŐÉRTE?
„Hiszen jót tett velem,” Mk 14.6
Ha az emberi szeretet nem hajt valakit, hogy felülemelkedjék önmagán, akkor az nem szeretet. Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcselkedő, mindig értelmes és mindig számító, ha nem mutat önmagán túlra, akkor egyáltalán nem szeretet. Lehet vonzalom, lehet meleg érzés, de semmi köze sincs az igazi szeretethez.
Hajtott-e már engem a vágy valamikor, hogy tegyek valamit Istenért, nem kötelességből, nem azért, mert hasznos, semmi másért, csak azért, mert szeretem Öt
Rájöttem-e valaha arra, hogy Isten elé az Ő szemében értékes dolgokat vihetek, avagy az Ő megváltásának fontosságáról ábrándozgatok, mialatt egy sereg teendő volna, amit elvégezhetnék? Nem isteni, óriási méretű, csodálatosnak minősíthető dolgokról van szó, hanem hétköznapi, egyszerű, emberi. dolgokról, amelyekből megláthatja Isten, hogy teljesen átadtam Neki magam. Előidéztem-e valaha az Úr Jézus szívében azt az érzést. amelyet Betániai Mária idézett e1ő?
Vannak idők, mikor Isten szinte arra vár, hogy Iránta érzett, igazi szeretetünknek valami őszinte tanújelét adjuk. Az Istennek való átadás többet ér, mint a személyes szentség. A személyes szentség saját tisztaságunk köré gyűjti szemünk sugarait; azzal vagyunk elfoglalva, mert járásunk, beszédünk, tekintetünk milyenségére ügyelünk, félve, nehogy megbántsuk Öt. A tökéletes szeretet kiűzi mindezt, ha egyszer átadjuk magunkat Istennek. Meg kell szabadulnunk attól a fogalomtól, hogy hasznos vagyok-e? és győződjünk meg arról, hogy igenis nem vagyunk; ezzel megközelítjük az igazságot. Sohasem az a kérdés, hogy hasznosak vagyunk-e, hanem az, hogy érünk-e magának Istennek a szemében valamit? Ha átadtuk magunkat Istennek, Ő minden időben munkálkodik rajtunk keresztül.
|