tavasz írta:
Egy érdekes cikket találtam tegnap, felteszek belőle egy részletet átgondolásra:
Idézet:
A lélekkel kapcsolatos tévedések
A tradicionális keresztény felfogás egybemosta a szellemet és a lelket. Ez sajnálatos módon mind a mai napig visszatükröződik a bibliafordításokban. Ennél nagyobb baj, hogy általában a �szelet� sem fogják be a vitorláikba, azaz nem csak nem beszélnek helyesen, hanem nem is élnek a Szent Szellem kínálta lehetőségekkel. Emiatt üres, formaságokban merül ki a �hívő� életük, sőt sokaknak a hite sem élő, hanem pusztán formai, afféle kultúrmez.
Ezzel szemben a hitvalló egyházak, különösen azok karizmatikus, Szellemmel keresztelt irányzatai igyekeznek minél több �szelet� befogni Isten Szellemének a működéséből (bár köztük is vannak jócskán �széllel béleltek�). A Szent Szellem-keresztség, a szellemi ajándékok gyakorlása, mind ráirányította a figyelmet a lélek és a szellem közötti különbségtétel fontosságára. Hamarosan azt is felfedezték, hogy az Írás nem csak a �testit� (szó szerint: a húsból valót) állítja szembe a szellemivel, hanem a lelkit (pszichikait) is. Így beszél az Újszövetség �lelki emberről�, akinek az Isten Szellemének a dolgai �bolondságok�, szemben a �szellemi emberrel�, aki viszont mindent megért(het) Isten e világ elől elrejtett bölcsességéből. Míg a felülről jövő bölcsesség békeszerető és jó gyümölcsökkel teljes, addig a viszályokat és veszekedéseket szító: �földi, lelki és démonikus�. Jelenlegi testünk �lelki test�, míg feltámadott testünk �szellemi test� lesz majd.
Mindezek hatására a �lelki� dolgokra a �szellemi� emberek gyanakodva kezdtek el figyelni és egyes esetekben a �lelki� és ezzel a �lélek� kifejezés pejoratív tartalmú lett (szembe állítva a �szellemivel�). Ez a hangsúlyeltolódás pedig mára már azt a szélsőségesnek nevezhető látásmódot eredményezte, hogy minden, ami �lelki�, az rossz és kerülendő vagy leépítendő. Sőt az ember lelkének elsorvasztása által válhat igazán �szellemivé�, hiszen a lélekből származik minden, ami lelki, ezért, ha a lélek gyenge vagy erőtlen, akkor a szellem szabadon áramolhat. Ez a felfogás azonban legalább annyira téves és veszélyes, mint azoké az aszkétáké, akik testük gyötrésével akartak �szellemivé� válni, azaz testi természetüktől megszabadulni (lásd például �Szent� Margit legendáját).
Az ilyen téves látások befolyása alá került emberek minden dologra a szellemvilágban keresik a megoldást. A lelkükben keletkező jó és rossz indulatoknak, érzéseknek szellemi eredetet tulajdonítanak, és általában mindenben a �szellemi befolyást� keresik. Sőt a fizikai problémáknak (testi fájdalmaknak, anyagi nehézségeknek stb.) is természetszerűleg szellemi okokat tulajdonítanak, annyira, hogy a végén már mindennek �szelleme� lesz.
Ez egy sor babonás hiedelemhez vezet, a démon- és szellemvilág �tudományának� elburjánzásához és ahhoz a furcsa világképhez, hogy az örvénylő és titokzatosan mozgó szellemvilágban az ember csak egy sodródó falevél, aki legfeljebb csak annyit tehet, hogy igyekszik magát távol tartani a �rossz� befolyásoktól (barátok, rokonok, testvérek, �más� hívők stb.) Ez pedig éppen annyira nem �szellemi� magatartás, mint az a tradicionális vallásgyakorlat, mely figyelmen kívül hagyja mind a démonok, mind a szellemi befolyások létezését és mindent a természettudományos eredményekkel (hormonokkal, időjárási frontokkal stb.) akar magyarázni.
Ha megnézzük Jézus életét, ezen a területen is harmóniát találunk. Jézus valóban űzte a démonokat, megítélte a �szellemet� és beszélt �szellemi� igazságokról. De gyógyításai és démonűzései közepette is tanította az embereket, mégpedig erkölcsi igazságokra, melyeket NEKIK kellett követniük és betartaniuk. Ha az Úr az embert nem tekintette volna szabad akarattal, önálló személyiséggel rendelkező, erkölcsileg felelős lénynek, akkor valami ilyesmit kellett volna hirdetnie: �elég nektek az én kézrátételem�. Az apostoloknak is elég lett volna annyit mondaniuk, hogy �csak vegyétek a Szent Szellemet és kész�. Ezzel szemben ennél bonyolultabb üzenetekkel találkozunk a Szentírásban, mégpedig azért, mert a valóság is bonyolultabb.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az emberek ugyanarra a szellemi valóságra különféleképpen reagálnak, mégpedig �lelki állapotuktól� vagy éppen �lelki alkatuktól� függően. Ezért (hacsak nincs egy megfellebbezhetetlen tekintélyű vezér) ugyanazokat a szellemi dolgokat eltérően, vagy legalábbis eltérő színezettel fogják megélni és megítélni.
A Szentírásban én nem találok olyan utalást, ami az ember lelkét gonosznak vagy éppen fölöslegesnek mondaná. Éppen ellenkezőleg. Az ember a �lelkében� vall kárt, ha Krisztus megismerése helyett a világ javait akarja megszerezni, és a lelkéért nem adhat semmilyen (evilági) váltságdíjat, ha eljön a halál órája. Aki a �lelkét� elveszti Krisztusért, az megtalálja azt, és a hitünk célja éppen a �lélek� üdvössége. Krisztus �lelkünk� főpásztora és a gyülekezeti elöljárók, a hívők �lelkére� ügyelnek.
Az újszövetség negyvenszer használja a lélek (psyché) kifejezést újjászületett hívő emberekre. Ezek között a �lélek� szó legalább egy tucatszor áll az �egész ember� szinonimájaként, azt sugallva, hogy az ember személyisége, tudata elsősorban a lélekhez kötődik. (Pünkösdkor mintegy háromezer �lélek� csatlakozott az egyházhoz és nem háromezer �szellem�). Mindez azt az antropológiai álláspontot látszik alátámasztani, hogy az ember �lélek�, akinek ettől még nagyon fontos láthatatlan alkotórésze a szelleme.
Elhibázott tehát minden olyan lelkigondozói gyakorlat, prédikálás vagy tanítás, amely figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az ember lélek. Vagy egyenesen a lélek elsorvasztását tűzi ki célul. A lélek elsorvadásával ugyanis elsorvad az ember személyisége, emberi, rokoni, baráti kapcsolatai és az erre való képessége is. Egy ilyen tévtanításnak a végtermékét testesítik meg azok a �hívők�, akik képtelenek a normális emberi kapcsolattartásra, állandóan a fellegekben járnak, képtelenek az élet �apró� és �egyszerű� szépségeit élvezni, mint a család vagy a vasárnapi ebéd. Ez az önkéntes aszkétaság többnyire szellemi arroganciával, mások lenézésével társul és éppen a lényeg hiányzik belőle, a szeretet, amely nélkül tudvalevőleg semmilyen �karizma� sem ér semmit.
Természetesen ugyanilyen szélsőség, amikor a �hívők� nem akarnak tudomást venni a szellemükről és Isten Szelleméről, hanem pusztán pszichikai erejükre hagyatkozva akarják Istent imádni és követni, Aki pedig tudvalevőleg szellem. Ez igen fárasztóvá, kudarcossá és elviselhetetlenné teszi a keresztény életet. Hiszen Isten természetfeletti ereje nélkül igen kevés dologra vagyunk képesek, sőt amit így véghez tudunk vinni, azt a világiak is meg teszik (sokszor még jobban is).
Szögezzük le, hogy a �szellemi� ember kifejezés, nem az �elsorvadt lelkűt� jelenti, hanem olyan újjászületett, élő szellemű embert, aki tudatos döntéseivel a Szent Szellem ösztönzéseinek oldalára állította a lelkét.
Anyit füznék hozzá ehhez,azon túl,hogy az írásból jól kitünik az az eredendően görög hatású filozófia,hogy a lélek az ember érzelem világával van kapcsolatba,a szellem pedig az ember gondolati,akarati tényezőivel.
És ebből kifolyólag hármas felépítésú az ember,test,lélek,szellem.
Vagyis közelről sem keresztény eredetű.
Én személy szerint,például szivessen olvasnék egy olyan Igét,ahol Jézus,
külön beszél a Szelleméről és a lelkéről,egy Igén belül.
Tudomásom szerint Jézus,mindig a benne levő Szentlélekről beszélt csak.
A másik gond ezzel az irással,hogy azt próbálja sugalni,hogy a szellemi emberek
lélekben torzultakká válhatnak.
De kik azok a szellemi emberek.
Ha elfogadjuk,hogy az ember hármas felépítésű,akkor a Szellem,IstenSzellemét
kell,hogy jelentse.
Ezek szerint ,azok lennének a szellemi emberek,akikben IstenSzelleme a domináns.
A kérdés,már csak az,hogy ezeknél az embereknél,már miért torzulna a lélek?
Hisz IstenSzellemének nem az lenne a feladata,hogy az ember érzelemvilágát
harmonizálja ?
Jézus Szellemi ember volt ?
Igen,Jézus SzuperSzellemi ember kellett,hogy legyen,különben nem lehetett volna folyamatos kapcsolatban az Atyával.
És Jézus érzelem világa talán torz volt ???
Nem ,nem volt torz,pont a SzuperSzellemi kapcsolata tette lehetővé számára az abszolut önzetlen Szeretet,eggyütérzés kimutatását.
Ezért sem tudok a fenti idézettel eggyetérteni,és sem nagy sem kicsi áment sem reá mondani.
Mert Jézus,teljesegészében megcáfolja azt.
A szuper szellemi embernek,Jézusra kell hasonlítania.
Nem lehet benne torzult lélek.
Ezért is tartom hitelessebnek a kettes felosztást Test- SzentSzellem ,v.Szentlélek
Ebben az esetben fel sem merülhet,hogy a szellemi embernek torzulna az érzelem világa.
Hisz eredendően arról szól az egész,hogy az ember minnél jobban elfogadja a benne levő Szentlelket,annál tisztább érzelemvilággal fog rendelkezni.
Istennek is van érzelme és akarata is,még sem gondolom és a Biblia sem ír erről,hogy akkor Istennek lenne külön lelke és külön szelleme.
Ha viszont Isten esetében is egy testben van jelen az érzelem és az akarat.
Akkor az ember esetében sincs szükség ehhez két testre" lélekre és szellemre".Az Istentől kapott Lélekben a Szentlélekben van érzelem és akart is egyben.