Reményik Sándor: A kereszt fogantatása


A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
A Libanonra szállott.
A Libanon csúcsán egy cédrus állott.
Törzse obeliszk, feje korona.
A Szentlélek ráharsogott: Te fa!
Máriától, a Szuztol most jövök,
Csirázik immár az Isten fia,
És áldott o az asszonyok között.
Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel
Megáldalak: légy terhes a kereszttel!
Légy te is áldott minden fák között,
Érezd, hogy no benned a feszület,

Éveid: a Megváltó évei,
Míg utatok egykor összevezet.
Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,
Kidöntve majd magányod vadonából
Állítsanak a világ közepébe.
Ott állj majd minden árva faluvégen,
Ott függj a cellák kietlen falán,
Os-fádnak ezer apró másaképen.
Forgácsolódj szét millió darabra,
A Szabadító tekintsen le rólad
Millió megbilincselt életrabra,

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
Tovazúgott a Libanon felett,
Zúgásában ezer fa reszketett,
Ordító erdon ment harsogva át,
Csak egy fa értette meg a szavát, -
Lehajlott óriási koronája:
Kereszt-sorsának megadta magát.


Kolozsvár, 1928 március 1

Juhász Gyula: Húsvétra


Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Füle Lajos: FÉLELMETES

Tartottál tőle magad is,
tanúja lett a Gecsemáné:
véres verejtékcsöppjeid
jelezték a tiltakozásod.

Mert félelmetes a halál
akkor is, ha "Igen ATYÁM!"
És halálunkkal szemben élünk.

Véres verejtékcsöppjeid
szólaljanak meg újra értünk,
ellenségünk ha ránk talál.

Engem ma átölelt az Isten


Engem ma átölelt az Isten
Ontotta rám szivárvány színeit,
Engem ma átölelt az Isten
Küldte mosolygó bárányfelhőit.

Hintáztam légben, messzeségben
Megnyílt a menny világa,
Pilleszárnyú vidám reményben,
Átölelt erős karja.

Halk szavát, csak szívem érti
Mint a sóhaj lágy neszét,
Megnyílt ujjongó lelkem érzi,
S én, mint gondtalan gyermek
fogtam a kezét.

Ó, szikrázó boldog pillanat, mely felejthetetlen,
Testvéreim, engem ma átölelt az Isten.

Ez egy nagy öröm, köszönöm

Lelkem ujjongó örömét megosztani
Ebből mindenkinek továbbadni,
A Szeretet forrása, mely ki nem apad
Szomjazót megelégít, Új Életet ad.

Hogy vegye mindenki, az Élet vízét ingyen
Kegyelemből, melyet ád nekünk az Isten.

Kunszery Gyula: HÚSVÉTI FÁK

Azon a vasárnap
ujjongtak a pálmák,
mert a megváltásnak
messiási álmát
valósulva látta
Jeruzsálem népe;
jött Jézus... lepleket
dobtak le elébe,
s lengettek fölötte
büszke pálmaágat,
azon a vasárnap.

Akkor, csütörtökön
a szelíd olajfák
karcsú ágaikat
lankadtan lehajtják,
mert a Gecsemane-
kertben gyötrelemmel
vért verejtékezett
egy magános ember,
vére szétfolyott a
fekete rögökön,
akkor csütörtökön.

Azon a pénteken
szomorú szél susog,
búsan hajladoztak
bánatos cédrusok,
mert fönn a Golgotán
cédrusfából ácsolt
kereszten függött egy
véresre korbácsolt,
meggyötört, megkínzott
kihűlt, sápadt tetem,
azon a pénteken.

S a másik vasárnap
úgy pirkadat tájba'
kivirult a világ
valamennyi fája,
északi fenyőktől
délszaki pálmákig
mind üdén kizöldell,
lombot hajt, virágzik,
mert halottaiból
Jézus ím feltámadt
ezen a vasárnap!

Füle Lajos: AZ ELTEMETHETETLEN

Temették ólom-csüggedésbe,
hitetlenség rongyába rakva,
a félelem sivatagába.
- Harmadnapon feltámadott!

Temették tornyos templomokba,
szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője.
- Harmadnapon feltámadott!

Temették ideológiákba,
tagadás útszéli árkába,
tudomány sziklái alá.
- Harmadnapon feltámadott!

Temették gyilkos hitvitákba,
szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba.
- Harmadnapon feltámadott!

Temetgetik ma is... H i á b a .
Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
- mert Ő MAGA AZ ÉLET!

Ámen

UTOLSÓ VACSORA
"Míg civakodtok a rangsoron,
addig a lábatok megmosom.
Eldől a sorrend nemsokára..." -
...S egyedül ment a Golgotára.

HÚSVÉT
Furcsa dolgok történnek a temetőkertben:
őrök szaladnak a városba ijedten;
s kik holtat balzsamozni jöttek sok kenettel,
megdöbbenve hallják: föltámadt a Mester!
______________________
(Árvai Emil versei)

Túrmezei Erzsébet:
AKI HELYETT A KRISZTUS VÉREZETT

Emlékezem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.

Halál? Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor... szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán...

Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! Ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!

Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívemen kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
"Jöjj! Jöjj! Barabbás!" - Nem! Nem akarok!

"Barabbás!" Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!

Most! Súlyos léptek... fegyver csörrenése...
csikordul a zár... szoborrá meredt
minden tagom... egy érdes hang: "Barabbás,
szabad lettél. Le a bilincseket."

Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet,
rám vár! Előre! Hadd köszöntsem őt!

Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit...

s ott állt egy ember: nagy szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe' nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kín alatt!

Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.

Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?
Valaki szól: "A názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabbás helyett."

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Oly hosszú út vezet a Golgotára...
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye... az a szent ajak...
a hulló vér... Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.

A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg, gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
- S ölbe vettem... egy síró gyermeket.

Megsimogattam... lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabbás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota útján a kereszt alatt.

Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át az életem.
Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

"Ki az? Ki zörget?" - kérdik majd. "Barabbás,
aki helyett a Krisztus vérezett."
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.

Márk 14,32-41
"Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te."
Máté 26,39



Nagypéntek

Tizeneggyel indult el a

Gecsemáné kertbe,

szomorú volt nagyon a lelke.


Hárommal ballagott tovább,

míg nőtt az esti árnyék,

távol követte a halál még.


S egyedül vívta, egyedül

a szörnyű éjszakán át

rettenetes haláltusáját.


Világokért magát odadta

megáldozta, de soha még

nem volt ember úgy elhagyatva.



IGAZSÁGOS ISTEN! KEGYELMES ATYÁNK!

Bizonnyal nem volt más mód rá, hogy bennünket undok bűneink miatti haragod, ítéleted elől elfedezz, csak szerelmes FIAD vére által. Hogy köszönjük meg Neked mérhetetlen lemondásodat s JÉZUS KRISZTUS halálig való engedelmességét értünk és az egész világért? Tégy képessé arra, hogy hálából életünket Neked szenteljük.

Ámen.

--------------------------------------------------------------------------------
Füle Lajos: Üzenetek az év minden hetére, 1993

Sík Sándor

Van-e szebb, testvér?

Egy testvér jött, a tűzszeműek egyike,
És szólt:
Magasban állni tisztes szirtek ó fokán,
Riadni kürtön messzehangú éneket:
Van-e szebb, testvér, van-e szebb?
A földeken fölnéznek mind az emberek,
Csillag gyullad ki a testvérek homlokán,
S a lomha föld könnyebbnek érzi vén magát.
Van-e szebb, testvér, van-e szebb?

A testvérnek szemébe néztem csendesen
És szóltam:
- Emberek élnek, s arcukon árnyék remeg,
S az út szélén kinyújtják lankadt karjukat.
Megfogni csendben egy kinyújtott bús kezet:
Van-e szebb, testvér, van-e szebb?
Hervadt szemekben néha néma könny rezeg,
S az úton sokszor gyermekek sóhajtanak.
Szívben maradt szók néma nyelvén érteni:
Van-e szebb, testvér, van-e szebb?

Túrmezei Erzsébet

Minden napom örök csodája

Érted minden nap hálát adni,
Téged egyre nagyobbnak látni,
királyi kincseid csodálni
és koldusként elfogadni,

Krisztusom erre segíts engem!
Így lesz minden perc hálaének.
Percek, évek rólad beszélnek.
Irgalmadat ujjongva zengem.

Legyek egyre kisebb, szerényebb,
s egyre sugárzóbb a Te fényed!
Koldusszívem ezt kéri, várja.

Hadd áldlak új meg új énekben
Téged, Te megköszönhetetlen,
minden napom örök csodája!

AZ IBOLYA LEGENDÁJA

Az első húsvét reggelen
Krisztus Urunk egy kertbe ment.
Köszöntötte minden virág,
s ujjongással telt meg a csend.

De amint hangjuk égbe tört,
s zengték a boldog éneket,
kis ibolya meglátni Őt
mindhiába igyekezett.

S figyelve Krisztus lépteit,
felsóhajtott: "Mért nem vagyok,
hogy észrevenne engem is,
mint más virág, szebb és nagyobb?!"

Krisztus kegyelemmel tele
rámosolygott, s továbbhaladt.
Kis ibolya boldog feje
meghajolt a mosoly alatt.

Azóta sosem kesereg,
hogy szebb, magasabb nem lehet,
hisz Jézus egyformán szeret
nagyokat és kicsinyeket.

Azóta hajtja le fejét
tavasszal minden ibolya.
Mint szent emlék, kíséri még
az élő Jézus mosolya.

Ez az öröm ragyogja be
húsvétkor a te szíved is!
Az élő Jézus öröme
kísérjen áldva téged is!

angolból fordította Túrmezei Erzsébet