Teomo írta:
Konkrétan mit jelent az, hogy dogma? Csak, mert vannak egyházak, melyeknek vannak dogmái és vannak, melyek büszkék arra, hogy nincs dogmájuk.
Nos, ahhoz, hogy egy vallást meghatározzunk, ahhoz el kell mondanunk, hogy mik azok a dolgok, amik arra a bizonyos vallásra jellemzők. Ezek alapján minden egyháznak, vallásnak vannak dogmái, hiszen valami alapján azt mondjuk, hogy ha valaki hisz ebben meg abban, akkor ez meg az a vallása. Ha pedig egy egyháznak, vallásnak nincs dogmája, akkor tagjai bármiről bárhogyan vélekedhetnek, ami viszont azt jelenti, hogy olyan dolog, ami meghatározhatná egyértelműen a vallást.
Tehát akkor felteszem a kérdést: Mit jelent az, hogy dogma?
Nem vitairatnak szánom ezt a bekopizott idézetet, csupán annak illusztrálására, hogy milyen sokféleképpen vélekednek az emberek a dogmáról. Ettől függetlenül bizonyosan vitákat fog gerjeszteni.:
"Dogmakereszténység és értékkereszténység.
A kereszténység a történelem folyamán két egymástól lényegében eltérő formát mutat. Az egyik a dogmákon alapuló, a másik az értékkereszténység. Ez a kétféle felfogás egymást végigkíséri, párhuzamosan halad egymás mellett mindvégig. Maga Jézus nem volt dogmatikus. Ő a lélek mindenekfölött való értékét hirdette, magát Istent úgy tekintette, mint a legfőbb értékek mindenekfölött álló hordozóját. Ezt fejezi ki, amikor azt mondja, hogy Isten lélek (János4.24) A lélekhez csak lélekkel lehet közeledni. Ezért hozzáteszi, akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. Az emberi léleknek megvan az a lehetősége, hogy az isteni lélek tökéletessége felé törekedhessék. Ezért mondja: "Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes". (Máté5.48 ). A lélek kizárólagos értékét minden eszközi értékkel szemben élesen kiemeli ez a mondás: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de az ő lelkében kárt szenved".(Máté16.26 s egyebütt is)
Tanításának célja Isten országának megvalósítása, amely nem e világból való, vagyis nem a valóság, hanem az értékek világához tartozik, tehát megvalósítandó. Erre kell törekednie minden embernek, azért mondja tovább: "Keressétek először Isten országát és az ő igazságát" Ha elsősorban erre törekszik mindenki, akkor megtalál minden egyebet, ami az élethez szükséges, a mindennapi kenyeret, a ruházatot stb.
Isten országa lelki természetű: " Tibennetek van" (Lukács 17.21) nem jelenik meg azonnal amint némelyek hitték, hanem a lélek fejlődésének, Istenhez való közeledésének eredménye lesz.
Végtelen feladat, amelynek megoldására állandóan törekedni kell minden időben.
Jézusnak a fentiekben is mutatkozó, de egész életén és minden tanításán áthatoló tiszta és érintetlen lelki kereszténysége már az első századokban átalakul dogmai, vagyis ontológiai kereszténységgé s ez a két irányzat állandóan nyomon követi egymást. Ennek folytán a lelki kereszténység, amelynek kiindulása és végcélja Isten, mint a lélek egyedül tökéletes hordozója, és így mindig értékek őrzője, hátérbe szorul, és így olyan dogmai konstrukcióval bővül, amely a kereszténységnek éppen ezt a szellemi tartalmát érinti legközelebbről.
Miben áll ez?
A dogma kereszténysége a bűn fogalmán és Jézus megváltó művén alapul, s amint Pál apostolnál felfejlődik, a következő részekből áll:
1. Isten szigorú bíró és atya
2. Jézus az ő fia ontológiai értelemben
3. az ember bűnössége Ádám bűnesete miatt (eredendő bűn)
4. az ember tehetetlensége az elégtételre, amellyel tartozik Istennek azért, hogy Ádám bűne következtében őt megbántotta
5. Jézus engesztelő áldozata, amellyel feláldozza magát azért, hogy az emberiséget ettől az eredendő bűntől megszabadítsa és Istennel kibékítse
6. azért szükséges a részesülés a keresztségben és
7. hit mindezekben
Íme ezek a kérdések sorakoznak fel a keresztény dogmában. Arra a kérdésre, hogyan igazolunk meg Jézus azt feleli: "Ha szeretjük Istent, s a felebarátunkat, mint önmagunkat." Pál apostol azonban ugyancsak erre a kérdésre már ezt a feleletet adja: ha hiszünk Jézus vérének váltságában.
A megváltás dogmája abból indul ki, hogy az emberiség teljesen megromlott Ádám bűne következtében, s így a jóra való képességét elveszítette. Isten ezért az emberiségre megharagudott.
Szükség volt valakire, aki az emberiséget megváltsa bűnösségéből, s Istenhez visszavezesse. Ez a megváltó azonban nem lehetett tisztán ember, a dogmai felfogás szerint, hanem valaki olyan, aki ember is és isten is. Ez a megváltó Jézus, illetve Krisztus Istennek csodálatos módon újszülött fia, akit Isten éppen azért küldött, hogy a világot megváltsa. Krisztus a megváltásban újjászületett emberiség első képviselője, akinek az a feladata, hogy megjavítsa azt, amit előtte Ádám elrontott. Amint az első Ádám a maga bűnének súlyát az egész emberiségre átörökítette, éppen úgy veszi le ezt a terhet az emberiség válláról Krisztus, a második Ádám. Hogyan végzi el ezt a művet Jézus, illetve Krisztus?
Úgy, hogy feláldozza magát az emberiség bűnösségéért, meghal mindnyájunkért, hogy Istent kibékítse az emberiséggel. Krisztusnak ez a tette az un. helyettes elégtétel, ami azt jelenti, hogy mindnyájunk helyett feláldozta magát azért, hogy bűneinktől megszabadítson, és hogy az Istent kiengesztelje. Ebben a cselekedetében gyökeredzik a megváltás ténye. Krisztusnak a kereszten lehulló vére lemosta az emberiség bűnét, s ezáltal az emberiséget megváltotta.
Így hangzik a dogma. Ezzel szemben áll a kereszténység tisztán lelki felfogása, amely a dogmával szemben Jézus életét és egész életmunkáját a benne felhalmozódott értékfejlődés alapján kívánja megérteni, és méltányolni. Ha ezt a felfogást a keresztény teológia minden egyes pontjára alkalmazzuk, akkor a következő eredményre jutunk. A megváltás maga nem lehet ontológiai folyamat, hanem annyit teszen, mint elesettet a mélységből felemelni, a beteg lelket meggyógyítani s abban a gondolkodásnak, a lelkiismeretnek és szeretetnek teljes munkálását és szabadságát visszaállítani (Channing). Ezt a megváltást eszközölte Jézus, ezért adatott a Szentlélek és erre céloz a keresztény vallásnak minden igazsága. Krisztus jelleme, példája, élete, halála és minden, amit tett tökéletesen alkalmas arra, hogy a lelket az erkölcsi rossztól megtisztítsa, ihlesse, felemelje, és az Isten tökéletességéhez közelebb vigye.
Ezek azok a hatások, amelyeket az igaz hit tőle nyerhet, s ami által ő a mi megváltásunkat eszközli. Krisztus a megváltó, mivel a lelket váltja meg és teszi szabaddá az által, hogy megtisztítja a gonosztól, beléleheli az erény szeretetét, feléleszti annak nemes tulajdonságait, indulatait, felfegyverzi erkölcsi erővel, és visszahelyezi a rend, épség és szabadság állapotába. Ez volt az ő nagy célja.
A megváltás egy folyamat, Isten és az emberi lélek között; az Istenhez való közeledésre irányuló törekvésnek lelkünket állandó feszültségben tartó megélése.
Ennek a folyamatnak az előmozdításához a keresztény felfogás szerint Jézus tanításának átélése és követése Istennek lelkünkre való közvetlen hatása szükséges. A keresztény hitfelfogás arra a két lelki hatásra építi fel a megváltottság keletkezését, amely egyfelől közvetve Jézus útján válik lelkivilágunk alapelemévé, másfelől Isten közvetlen lelki hatása útján lesz sajátunkká. Ez utóbbit a Szentlélek munkájának vagy hatásának nevezzük a Biblia nyelvén. Mindkét hatás lelki életünk minőségi megváltoztatására, emelésére irányul, mindkettőnek eredménye értékbeli gyarapodás.
A megváltás eszerint az értékelés megváltozása gyökeres lelki átalakulás útján, amelynek föltétele Jézus életének és cselekedeteinek az evangélium alapján sajátunkká tétele.
A megtérés és az újjászületés előzménye, illetve eredménye a megváltottságnak s együttvéve részei annak a lelki folyamatnak, amely új értékeléshez vezet el. Miért volt szüksége a kereszténységnek arra, hogy a szellemi fejlődésnek, az értékek kialakulásának folyamatát, amelyet Jézus akart eszközölni és megvalósítani, lehetőleg mindenütt dogmai alaphoz kösse vagy ontológiai folyamattá tegye.
A dogma is lelki szükséget van hivatva pótolni. A dogmát hinni kell, s e hittől várja a hívő kívánságainak és óhajtásainak értéke belső átalakulásának megvalósulását illetve beteljesülését. Dogmára szükség van mindenütt, ahol a léleknek külső támaszra van szüksége. Ha valaki hisz bizonyos dogmai tételekben, akkor a dogmában biztos támaszt lát céljainak elérésében. Ahol azonban nincsenek dogmák, ott a lélek magára van utalva, támasz nélkül csupán Istenbe vetett hitének erejéből kell megvalósítania lelkének épülését és gyarapodását, amely lassanként Istenhez emeli, és teljesíti azokat a vágyait, amelyeket a lélek az Isteni kegyelemre támaszkodva önmagából tud megvalósítani.
Az értékkereszténység magasabb fokon áll, mint a dogmai, mert tisztán a lélek önerején épül fel s ennek alapján építi fel azt az épületet, amelynek tartalma a kereszténységben érvényesülő értékes lelki összefüggések kifejtése és megvalósítása. Ez a felfogás a közvetlen lelki tartalmat akarja kiemelni. A dogmai felfogás a kereszténységnek könnyebb és sok tekintetben primitívebb formáját próbálta meg kezdettől fogva kialakítani minden valószínűség szerint azért, mert az emberi lélek erőtlenségét tekintve ez több eredménnyel kecsegtetett már a kezdeti korszakokban, mint a fejlődés nehéz és küzdelmes folyamán a Jézusi értékvilág hosszú és fáradságos felépítése. Minden valószínűség szerint gyakorlati szempontoknak is hozzá kellett járulnia ahhoz, hogy a kereszténység dogmai megalapozáson épüljön fel és ezzel letért arról a tisztán lelki útról, amelyen megalapítója elindította. Ez az álláspont nagyon sokat feladott a lényegből s ezért az elmúlt kétezer év után is a kereszténység felépítése Jézus értékvilágának alapján még mindig megvalósítandó feladat."