A MISSZIONÁRIUS MESTERE
„Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.” Ján. 13, 13.
Valaki mesterének lenni, és valaki fölött uralkodni - két különböző dolog. Hogy valakinek mestere van, az azt jelenti, hogy van valaki, aki jobban ismer engem, mint én ismerem magam, van valaki, aki közelebb áll hozzám, mint egy barát, van valaki, aki kikutatja a szívem legtitkosabb rejtekeit is és megelégíti azt, van valaki, aki eljuttatott engem arra a biztos érzésre, hogy megtalálta és megoldotta a lelkem minden háborgását és kérdését. Hogy valakinek mestere van, ez azt jelenti, nem kevesebbet: „Egy a ti Mesteretek, a Jézus Krisztus” (Mt. 23, 8/.
Urunk sohasem erőszakolja az engedelmességet: nem használ eszközöket arra, hogy azt cselekedjem, amit Ő akar. Vannak olyan időszakok, amikor azt kívánom, bárcsak irányítana engem és kényszerítene engem a dolog megcselekvésére, de Ő nem akarja. Máskor azt szeretném, hogy magamra hagyjon, de nem hagy.
„Ti engem így hívtok: Mester és Uram”: De valóban az-e Ő? A Mesternek és az Úrnak kevés helye van a mi szótárunkban: jobban szeretjük a „Megváltó”, a „Megszentelő” és az „Áldott Orvos” kifejezéseket. Az Ő Mester-voltának a leírására az egyetlen szó: a szeretet és mi nagyon keveset tudunk a szeretetről, amint Isten kinyilatkoztatja azt. Ez abból is látszik, ahogy mi az „engedelmesség” szót használjuk. A Bibliában az engedelmesség egyenlőeknek egymáshoz való viszonyán alapul: a fiúnak atyjához való viszonyán. A mi Urunk nem Isten szolgája, hanem Isten Fia volt. „Ámbár Fiú, megtanulta azokból... az engedelmességet” (Zsid 5, 8/. Ha az a gondolatunk, hogy valaki igazgatja az életünket, ez annak a bizonyítéka, hogy valójában nincs mesterünk. Ha ez a magatartásunk Jézus iránt, messze távol vagyunk attól a viszonytól, amit Jézus akar. Ő olyan viszonyt akar, amelyben könnyen Mesterünk, anélkül, hogy tudnánk róla: mindaz, amit tudunk, csak annyi: azért vagyunk az Övéi, hogy engedelmeskedjünk.
|