Húsvét óta nem írtunk már se verset, se viccet
Nincs is talán hátrébb nálunk, csak a Van Gogh Vincent.

Emberek, miért nem írunk megin saját verset?
Persze, megbántottam Rostát, szomorú egy helyzet.
Persze, én is lehetnék már pozitívabb végre.
Persze, tudhatnám, hogy minek mi lesz itt a vége.
Persze, hogy is várhatom, hogy mintha mi sem történt
volna, írjon velem Rosta soronként-körönként.
De ha egyszer félreértés volt ez az egész, na!
Rosta, nem is neked szántam! Arra ment a téma,
Emi mennyiszer csalódott közönyös pasikban,
és azt hiszi, azok azért nem szeretik, mert van
valaki, ki megérdemli, és az éppen nem ő
erre mondtam, ne higgye már, ennyit kap minden nő
attól, aki ilyen fajta, nem rád mondtam, tényleg!
Vigasztalni akartam őt, nem bántani téged.
Légyszi gyere, verselj velem, ezért vagyunk itt és
nem vitázni, kiabálni, hanem vicces, elmés
verset írni, gondolkodni, nevetni, meg minden!
Ne hagyjuk, hogy a vidámság elrettenjen innen!
Kavics neked köszi, amit leírtál magadról.
Tényleg ilyen az, aki már kimászott a bajból
felnézek rád ezért nagyon, köszönöm még egyszer
azt, hogy itt vagy, és hogy írsz, és példakép vagy, és most meguntam ezt a sok hülye rímelést, mert ezt már nemhogy rímbe, de egyáltalán szavakba is nehéz önteni.

Lányok, lányok gyöngyvirágok, kerti virágszálok
hogyha eljár a kezetek, és sírásra áll szátok
világvége hangulatban, ha elveszetten álltok
pár jó szó kell, és felhő módra elrepül az átok.

Nem kell mindenáron örömködni, repkedni felétek
elég néhány csendes mondat, amit értelemmel mérnek
nem kell viháncolni, nem kell semmiféle kellem
csak belátás kell, csak egy rés egy ismeretlen lelken.

Ilyenek a lányok tényleg
viháncolnak-sírnak, szépek.
Ahogy írtad, jó Rosta:
férfi nadrág, csaj szoknya.

Dédanyám vihogva leste
a legyező mögül este
a bálban, ki nézi hát
könnyeit vagy mosolyát.

Csakhogy jöttek furcsa dolgok.
Nagyim már máson vigyorgott:
az orosz de hülye lesz,
hat a denaturált szesz.

Telt az idő, múlt az élet,
jöttek a hatvanas évek,
élvezni is szabad már,
nem csak tűrni, mert muszáj.

Anyósom mint esztergályos
nagyon örült, hogy a bájos
ikarusznál dolgozhat
extra pénzért naphosszat.

És egyszercsak kilencven lett
hirtelen luxusszámba ment
problémázni rajta, ha
anya hoz több pénzt haza.

Na, a lényeg: nem élünk már a pattintott kőkorszakban.
Hát hol élünk, öregapó? A kattintott fénykorszakban!
Nem gondűző kedves kincs,
ember lettem, más baj nincs.

--

Váááá, ejha, ez igen!!!Remek, mindkettőtök verse!

). köszi!

Örülök, hogy tetszik kedves Csilla, lehet folytatni, ha akarod...

Utánatok nehéz jó poétának lenni
Ily frappánsan nem tudok
verseket rímelni.
De szívesen olvaslak Titeket
és várom a további verseket.

Üdv szeretettel cilla

--

vastaps...vastaps.. Vissza..Vissza.. :

Sok mindent nem tudok,
rímelni sem..
de sebaj!
hisz úgyis vasalnom kell.

--

Játszani, mint gyermek, meddig teheted?
Szülő kell hozzá, ki fogja a kezedet!
Testvérek kezében a baba és a kis autó,
örömmel játszanak, míg megszólal az altató,
de elég egy "AKAROM" és máris a játékból,
egymást facsaró, gúnyoló, síró, téboly,
elönti a kis szívek csarnokát,
és már rúgja is a testvérbokát.
Most lép be az Apa
és megszakad a szíve
a két fia
vagy lánya
akiket szeret,
miért teszik ezt, mi az a "fontos"?
Kéri őket, kérleli, lehet pl. osztozni
lehet megosztani, cserélni,a másikénak örülni!
Mit tegyen az Apa? Mivel lehetne,
hogy a két gyerek egymást szeresse?

Bocsánat, kérleli őket, bocsájsatok meg!

hajaj, Kamilla, már egy férhő` ment,s messzi vidékre költözött...a következő meg a tudomány várát ostromolja, szintén messze, úgyhogy nekem már a hattal alig van dolgom

Hú, Kavics! Egy komoly vers. Tényleg ilyenek vagyunk .