kavics írta:
Kedves Gabriell!
Tudod, mit írtál le?
Ha Jézus Krisztus a saját bűne miatt halt meg a kereszten, akkor ebből mi következik?
Az Atya elhagyta a Fiát a kereszten, mert SZENT!
És Jézus Krisztuson rajta volt minden bűn, amit a világ elkövetett Isten ellen!
Kedves Péter
Mint látom nem az a lényeg,hogy mit irok hanem ,hogy ki mit ért ki belőle.
Mindenesetre Te és Figyelő nem azt érti ki belőle mint amit írtam.
Igen,Jézus valóban az emberiség büne miatt halt kereszt halált,és úgy gondolom,hogy amikor azt mondta az Atyának,hogy miért hagyta Őt el,akkor bünbe esett.
Ez a két gondolat pedig nem,hogy nem zárja ki egymást,hanem párhuzamossan értelmezhető.
A vitát nem itt látom közöttünk,hanem azon állításoddal,
miszerint az Atya elhagyta Jézust a kereszten.
ezzel a gondolattal nem tudok egyetérteni,mert mint mondtam,Isten senkit sem hagy el.
Igy a Te állításoddal szemben ,természetessen Jézust sem hagyta el az Atya.
Jézus viszont az emberiség bünével a lelkében érezhette azt,hogy az Atya elhagyta,ezért mondta azt amit mondott.
Kedves Figyelő
Ha igaz az állitásod és Jézus büntelenül halt meg akkor,hogy vitte el az emberiség bűnét ?
Ez olyan mint ha azt állitanád,hogy te megfürödtél a sárban,és közben nem lettél sáros .
De nézzük sorba,részletessen,így talán jobban megértitek,hogy mit akarok mondani.
Jézus átválalta az emberiség bűnét,ekkor a bün megjelent benne,ez elválasztotta az Atyátol,"ezért mondta,hogy miért hagytál el Atyám","tehát nem az Atya hagyta el,hanem Jézus érezte a lelkében a bünnel,hogy az Atya elhagyta őt"de mivel önkét válalta át az emberiség bünét az Atya akaratából ezért az Atya szemében még sem volt bünös,és miután a lelke megtisztult a büntől az Atya "jobbjára"kerülhetett
a mennnybe.Igy lehetett Jézus az emberiség megváltója.
Szeretettel Gabriel