Kedves Gabri!
Azt meg kell szokni- legalább is tapasztalataim szerint,- hogy az élet nehéz,.. és mindig másként nehéz. Mikor azt gondolom, hogy ezt a helyzetet már kezelni tudom, akkor jön egy lényeges változás, és újra meg kell találni az optimális megoldást. Viszont azt is tapasztaltam, hogy Isten nem ad nagyobb terhet, mint amihez az erőt is megadja, ...csak én ne vállaljam túl magam, ne akarjam túllépni a saját árnyékomat.
Ezért nagy lehetőség kettőtöknek együtt elcsendesedni rendszeresen, s együtt növekedni az Úr ismeretében, együtt meglátni, mi az a plusz feladat a mindennapok kötelességein túl, amit végeznetek kellene. S aztán ha úgy alakul, hogy csak felváltva tudtok jelen lenni ebben , mert a másik munkában van, vagy később a gyerekek miatt nem lehet jelen, akkor is egy szívvel- lélekkel tudjátok végezni.
Ha visszanézek az elmúlt együtt töltött 25 évre- hosszú ideig , amíg a gyerekek fel nem nőttek, ritkán voltunk együtt istentiszteleten, bibliaórán. Felváltva jártunk, vagy a férjem ment vagy én..aztán többször férjem, ritkábban én.
Igy nézve nagy ajándék volt házasságunk első éveiben, hogy nálunk lehett a bibliaóra, mert akkor így én is jelen voltam mindig.
A másik topicban írtad, hogy elkísérted a férjedet Pozsonyba- nagyon helyesen tetted. Itt is érvényes az Ige: - Áron is megvegyétek az alkalmakat..amikor a férjem látástól vakulásig dolgozik, ha beszélni akarok vele, lemegyek a műhelybe, s míg ő végzi a dolgát, én mondom a magamét..aztán megfogom a mérőszalag végét, s besegítek, ha ez nem hátráltatás.
Az is nagyszerű lehetőség, ha hosszabb útra megy,- és az én munkám sem látja kárát,- hogy elkísérem, s akkor együtt is vagyunk, meg beszélgetünk is, meg a tájat is nézzük..
Most éppen nem így tettem- Olaszországba ment egy kiállításra, és bár nagyon csábító volt, hogy megláthatom Velencét, San Marinot, mégis maradtam, ...majd egy kicsit nyugodtabb tempóban inkább ..
Régebben, amíg alkalmazottként dolgozott, több ideje volt, a gyerekek is kicsik voltak, sokat segített a házi munkában. Legnagyobbakat éjfél körül kacagtunk, amikor még sehol se láttuk a munka végét, de már holtfáradtak voltunk,.. de szép idők voltak..
Amire én nagyon szívesen emlékezem, a házépítés volt. Mindenképen ki akartam venni a részemet a szakmunkából is, különösen mikor a szomszédasszony lefitymált,h. : maga csak főz, másutt ezt az öregmamák csinálják- hát a szigeteléskor a sarkamra álltam, már akkor voltak nagyobb gyerekek, a kicsikre tudtak vigyázni, és kénytelen volt a férjem elismerni, hogy egész használható segédmunkás vagyok.))
Amit a pénzről, munkahelyről írtál, azon a véleményen vagyok, mint Rosta, hogy nem kell bármi áron bármit csinálni. Bár nagyon szükséges a pénz, azért nem a leglényegesebb tényező.
"Az Úrnak áldása , az gazdagít meg, s azzal nem szerez semmi bántást". Példabeszédek 10: 22- ez volt a vezérigénk anyagi téren, ti is tapasztaljátok meg, ezt kívánom..
csak most olvastam el a gondolatokat a főoldalról, idepasszol:
"Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
...a nehézségek,kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk."
Antoine de Saint-Exupery
|