Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 121 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Következő
 

Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2007. máj. 15., kedd 13:47 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 06., péntek 15:14
Hozzászólások: 1052
Nem írtam még ebbe a topikba, mert sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen is lenne egy jó keresztyén közösség, gyülekezet...

És úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben egészen másképp látok, mint aki eddig hozzászólt.

Nekem eddigi életemben két keresztyén közösségem volt: az egyik a családom, a másik a munkahelyemről néhány kedves munkatársam.
Nem jártam külön templomba, gyülekezetbe, hanem ott éltem meg a hitemet, ahol voltam. És úgy érzem, hogy ez az, ami mostanság megöli az egyházakat, hogy megpróbálják különválasztani a gyülekezetet a munkahelytől, családtól. Pedig ennek úgy kéne lenni, hogy amikor befejeztük a munkát, akkor összejövünk élni a vallásos életünket. Amikor megebédeltünk, megvacsoráztunk otthon, akkor éljük meg ismét azt, amit egy gyülekezetben szokás.

De egy gyülekezet attól lesz gyülekezet, és nem simán családtagok vagy munkatársak baráti társasága, hogy van benne egy lelkész, vagy akár több is. Neki a felelőssége az, hogy a sok emberből közösséget formáljon és hirdesse az igét. Mindig az alkalomnak megfelelő formában. És persze folyamatos jelenlétével garantálja a konfliktusok folyamatos megoldását, hogy még mielőtt vihar lenne belőle, már Krisztus elé tudjuk vinni a problémánkat.

És hogy nem így látják az egyházak, ezért van az, hogy a társadalom perifériájára szorult a tevékenységük. Kizárólag hajléktalanokkal, öregekkel foglalkoznak, és elsiklanak a társadalom zöme, a dolgozó emberek fölött, akiknek ugyanúgy szükségük volna a szolgálatukra. Tőlük ráladásul még többet is kaphatnának vissza, és az egyházak fenntartása is sokkal könnyebben menne.

De ehhez ki kellene lépni a képzett szakértelemnek, a lelkészeknek a templomok falai közül, és egybeolvadni azzal a társadalommal, amihez talán úgy gondolják, hogy nincs is közük, mert "ezek még templomba se képesek eljönni". És persze a szekularizáció sem segíti éppen ezt a tevékenységüket.

Tehát én nemhogy felháborodnék az otthoni keresztelők miatt, sokkal inkább örülök nekik, mert ez egy újabb ürügy arra, hogy olyanok is kapcsolatba kerüljenek a hittel, akiknek nem jutna eszükbe templomba menni. És mivel a megszokott környezetükben kapják ezt meg, valószínű kevesebb fenntartással fogják fogadni.

_________________
http://hollocsillag.blog.hu
νιψονανωμηματαμημωνανοψιν


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. máj. 17., csütörtök 14:56 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Hirtelenjében nem tudtam jobb helyre feltenni ezt a most kapott írást - gondolom, a fórum közösségének sem árt , ha elolvassa, s még meg is szívleli:

A szeretet-nyelvekről általában

A szeretet a kapcsolatok kulcsa. Manapság az emberek a legkülönfélébb módokon fejezik ki szeretetüket. Ezek 5 fő szeretetnyelv csoportra oszthatóak és az emberek többsége ezek valamelyikén fejezi ki a szeretetét a másik felé, illetve várja el, hogy így szeressék. Mivel több szeretetnyelv van, előfordulhat, hogy barátaink, szeretteink más szeretetnyelven beszélnek, mint amin mi értünk és fordítva. Ez okozza, hogy kapcsolatainkban nem mindig érezzük a másik szeretetét.
Pl: „Annyira szeretném, hogy a barátnőm több időt töltsön velem, de ő mindig elfoglalt… Aztán amikor nagy nehezen találkozunk, sokszor elmondja, hogy mennyire szeret, meg azt is, hogy mit szeret bennem, mégsem érzem úgy hogy, valóban szeretne.”
Miért van ez így? Miért nem érzi ez a barát, hogy szeretik? Azért, mert az ő szeretet-nyelve a minőségi idő. Számára az a legkifejezőbb, amikor valaki együtt tölt vele időt és közben rá figyel… A barátnője a szeretetét elsősorban szavakban, dicséretekkel fejezi ki és érzékeny is arra, ha valaki mondjuk bírálja. Ha sokszor el fogják neki mondani, hogy nem érzik a szeretetét, valószínűleg előbb-utóbb meg fog sértődni. Ebben a barátságban és más kapcsolatokban épp úgy a nyelvi különbségek konfliktusokat okozhatnak hosszú távon és elhidegülést…
Akkor mi lehet a megoldás? Fontos tisztában lennünk a saját szeretet-nyelvünkkel és a körülöttünk lévőkével. Ezt megfigyeléssel ismerhetjük meg, de a továbbiakban segítségünkre lesz majd egy teszt is.

Szeretet-nyelvek:

1. Elismerő szavak: Amikor az illetőnek fontos, hogy szóban megdicsérjék… (Bizalmas beszélgetés, bátorítás, dicséret)
Pl:. Köszi, hogy megcsináltad! Nagyon jó az új frizurád! Tökre értékelem benne, hogy …. Vagy! stb.

2. Ajándékozás: Amikor a másik képes régi ajándékokat tárgyakat őrízgetni, emlékszik rá kitől kapta és mikor az adott tárgyat, dolgot ajándékba stb.
Pl: A barátnőmtől kaptam ezt a szoknyát és nagyon szeretem hordani.

3. Szívességek: Amikor az illető számára a legjobban az a kifejező, ha a másik észreveszi, hogy valamire szüksége van, és segít neki.
Pl: Milyen kedves, azonnal segített megjavítani a discmanemet.

4. Minőségi idő: Amikor valaki számára az a fontos, hogy a teljes figyelmeddel felé fordulj, együtt csináljatok valamit, lehetőleg csak ketten. Számukra fontos lehet, hogy meghallgassák őket, elkísérjék valahová, vagy csak bármit együtt tehessenek szeretteikkel úgy, hogy közben figyelnek egymásra.
Pl: Annyira szeretnék a barátaimmal közösen elmenni nyaralni valahová, de mindenki szervezett mást…

5. Testi érintés/ölelés: Amikor a másik szereti ha megsimogatják, megveregetik a hátát vagy megölelik. Ezeknek az embereknek valamilyen fizikai kontaktus által könnyebb érezni a másik ember szeretetét. Sok fiatal aki így működik, könnyebben sodródik bele rövid, felelőtlen szexuális kapcsolatokba. Fontos tudni magunkról, ha ez a szeretet-nyelvünk, hogy felismerjük, könnyebben befolyásolhatóak vagyunk ezen a téren.
Hogyan ismerjük fel mások szeretetnyelvét/ a saját szeretet-nyelvünket?

 Figyeljük meg önmagunk illetve mások viselkedését!
 Gondoljuk végig mikor éreztük leginkább hogy valaki szeret?
 Figyeljük meg, szeretteink hogyan fejezik ki felénk szeretetüket, mert nagy valószínűséggel ezt várják el tőlünk!
 Figyeljük meg, mire panaszkodnak, amikor esetleg elmondják, hogy nem érzik, hogy szeretik őket!
 Próbáljunk ki minél több szeretet-nyelvet mások felé és nézzük meg melyik az, ami a legnagyobb hatással van rájuk?
 Ránk mi van a legnagyobb hatással?
 Figyeljük szeretteink kéréseit, mert azok is árulkodóak lehetnek!
 Végezetül használjuk a most következő tesztet!

Kellemes kalandozást és a szeretet-kapcsolatok elmélyülését kívánom mindenkinek!

Teszt

A teszt 30 kijelentéspárt tartalmaz. Válassza ki mindegyik párból azt, amelyik jellemzőbb önre, majd a jobb oldali oszlopban karikázza be a megfelelő betűjelet. Előfordulhat, hogy néhány esetben legszívesebben mindkét kijelentést bekarikázná, de akkor is csak egyet válasszon, hogy a teszt eredménye a lehető legpontosabb legyen.
A kijelentésekben gyakran szerepel az „ön számára fontos személy” kifejezés. Amikor a szeretetre és a szeretetnyelvekre gondolunk, sokaknak először a romantikus kapcsolatok jutnak eszébe. Azonban sok más összefüggésben és kapcsolatban is kifejezzük szeretetünket és vonzalmunkat. Amikor a tesztet olvassa, gondoljon az önhöz közel álló, vagy az életben fontos szerepet játszó személyekre: barátokra, szülőkre, kollégákra, ismerősökre.
Akkor kezdjen bele a tesztbe, amikor nyugodtnak érzi magát, és nem kell sietnie. Mikor a végére ért, számolja össze, melyik betűt hányszor karikázta be, majd olvassa el a teszt eredményének értékelését.

1. Szeretem, ha elismerésben részesítenek. A
Szeretem, ha megölelnek. E

2. Szeretek kettesben lenni azzal, aki fontos számomra. B
Amikor segítséget kapok valakitől, érzem, hogy szeret. D

3. Szeretek ajándékot kapni. C
Szeretek találkozni a barátaimmal. B

4. Akkor érzem, hogy valaki szeret, amikor segít nekem valamiben. D
Akkor érzem, hogy valaki szeret, amikor megérint. E

5. Ha egy barátom átölel, érzem, hogy szeret. E
Ha egy barátomtól ajándékot kapok, érzem, hogy szeret. C

6. Szeretek közös programot csinálni a barátaimmal. B
Szeretem megérinteni azokat az embereket, akik fontosak a számomra. E

7. A szeretet látható jelképei (az ajándékok) sokat jelentenek nekem. C
Az elismerő szavak, a dicséret szeretetet közvetítenek számomra. A

8. Szeretem a fizikai közelségét érezni azoknak, akik fontosak számomra. E
Szeretem, ha megdicsérik a külsőmet. A

9. Szeretek együtt időzni a barátaimmal és a számomra fontos személyekkel. B
Szeretek ajándékot kapni a barátaimtól. C

10. Az elfogadást kifejező szavak nagyon fontosak a számomra. A
Ha valaki segít nekem, tudom, hogy szeret. D

11. Szeretek közös tevékenységekben részt venni a barátaimmal és
a számomra fontos emberekkel. B
Szeretem, ha kedves szavakat mondanak nekem. A

12. Jobban hat rám, amit valaki tesz, mint amit mond. D
Az ölelés összetartozást és megbecsülést fejez ki számomra. E

13. Értékelem a dicséretet, és kerülöm a kritikát. A
Sok kisebb ajándék többet jelent számomra, mint egy nagyobb. C

14. Akkor érzem közel magamat másokhoz, amikor beszélgetünk
vagy együtt csinálunk valamit. B
Közelebb érzem magam a barátaimhoz, ha gyakran megérintenek. E

15. Szeretem, ha megdicsérnek valamiért, amit tettem, vagy elértem. A
Ha valaki megtesz a kedvemért olyasmit, amit nem nagyon kedvel,
tudom, hogy szeret. D

16. Szeretem, ha a barátaim és a hozzám közel álló emberek
megérintenek. E
Szeretem, amikor valaki őszinte érdeklődéssel hallgatja, amit mondok. B

17. Amikor valaki segít elvégezni egy feladatot, érzem, hogy szeret. D
Nagyon örülök, amikor ajándékot kapok. C

18. Szeretem, ha megdicsérik a külsőmet. A
Ha valaki időt szán arra, hogy megértse az érzéseimet, érzem, hogy szeret. B

19. Biztonságban érzem magam, amikor egy számomra fontos személy
megérint. E
A szívességek szeretetet fejeznek ki számomra. D

20. Nagyra értékelem, ha valaki megtesz értem valamit. D
Szeretek olyan ajándékot kapni, amit valaki saját
kezűleg készít nekem. C

21. Nagyon jól érzem magam, amikor valaki teljes figyelmével felém fordul. B
Nagyon jól érzem magam, amikor valaki szívességet tesz nekem. D

22. Ha valaki megajándékoz a születésnapomon, érzem, hogy szeret. C
Ha valaki személyes szavakkal köszönt fel a születésnapomon,
érzem, hogy szeret. A

23. Ha valakitől ajándékot kapok, tudom, hogy gondol rám. C
Ha valaki segít a feladataim elvégzésében, érzem, hogy szeret. D

24. Nagyra értékelem, ha valaki türelmesen meghallgat, és nem szakít félbe. B
Nagyra értékelem, ha valaki ajándékkal emlékezik meg a különleges napokról. C

25. Szeretem, ha a számomra fontos emberek törődnek azzal, hogy segítsenek
a feladataim elvégzésében. D
Szeretem a hosszú kirándulásokat a barátaim társaságában. B

26. Szeretem átölelni és megpuszilni a barátaimat, és örülök, ha ők is
átölelnek és puszit adnak. E
Örülök, ha minden különösebb ok nélkül ajándékkal lepnek meg. C

27. Szeretem, ha valaki kifejezi a megbecsülését irántam. A
Szeretem, ha végig rám néz az, akivel beszélgetek. B

28. Nagy jelentőséget tulajdonítok azoknak az ajándékoknak, amelyeket
a barátaimtól kapok. C
Jó érzés, ha egy barátom, vagy valaki, akit szeretek, megérint. E

29. Amikor valaki szívesen teljesíti a kérésemet, érzem, hogy szeret. D
Ha valaki elmondja nekem, hogy nagyra becsül, érzem, hogy szeret. A

30. Minden nap szükségem van arra, hogy megérintsenek. E
Minden nap szükségem van arra, hogy megdicsérjenek. A


Összesen: A …… B …… C …… D …… E …….

A = Elismerő szavak B = Minőségi idő C = Ajándékok D = Szívességek E = Ölelés
A teszt értékelése:
Amelyik szeretetnyelv betűjele mellett a legmagasabb szám szerepel (ez a szám mindegyik nyelv esetében maximum tizenkettő), az a te elsődleges szeretetnyelved. Ha ez a szám kétszer is előfordul, akkor te kétnyelvű vagy, azaz két elsődleges szeretet-nyelved van. Ha pedig a legmagasabb pontszámmal közel azonos szám is szerepel a végeredményben, ez azt jelenti, hogy van egy másodlagos szeretetnyelved is, amelyik szintén fontos a számodra.
Biztasd barátaidat, rokonaidat, hogy végezzék el ők is a tesztet és az eredményt használjátok fel kapcsolatotok gazdagítására.
Forrás: Garry Chapman: Az egyedülállók öt szeretetnyelve c. könyv, Harmat Kiadó


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. aug. 22., szerda 15:34 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2007. aug. 21., kedd 11:22
Hozzászólások: 19
Tartózkodási hely: Budapest
Én úgy gondolom, hogy a keresztény gyülekezet illetve közösség attól jó, hogy a tagok olyanná teszik!

A legfontosabb talán, hogy mindenki személyesen ismerje egymást, és megosszuk egymással a problémáinkat, tapasztalatainkat, győzelmeinket és eleséseinket! Nálunk minden istentisztelet előtt van egy órás bibliakör, ahol a bibliai témák megbeszélése mellett ezekre is van lehetőség!

Aztán fontos az is, hogy a gyülekezetnek legyenek szabadidős programjai! Ha valaki járt a honlapon, az láthatta, hogy nekünk nemrégiben volt egy mátrai kirándulásunk, illetve bibliatáborok a zemplénben, Bózsván. Ezek is segítenek a valódi közösség kialakításában egymás jobb megismerésében! Ősztől tervezünk további szabadidős programokat, egészségnapokat, főzőköröket...stb!

Végül pedig a szolgálat! A szolgáló gyülekezet tud csak hatékony lenni az Isten munkájában. Nálunk kéthetente vannak evangélizációs jellegű előadások, ahova az érdeklődőket várjuk!

Üdvözlettel: Péter

_________________
Bibliaház Gödöllő http://www.godollo.bibliahaz.hu


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. aug. 22., szerda 15:59 
Kedves Péter!

Az Úr kegyelme őrizze és építse tovább a gyülekezetet!
:-)

Közösség az
- Igében
- imában
- szolgálatban
- bűnvallásban, úrvacsorában

Ha ezt gyakorolja a hívő közösség, ott kiábrázolódhat Jézus Krisztus teste.
Örülök, hogy épül nálatok a gyülekezet!

Druszád


Vissza a tetejére
  
 

Közösség-gyülekezet-szolgálat
HozzászólásElküldve: 2007. nov. 18., vasárnap 13:39 
Offline

Csatlakozott: 2007. nov. 12., hétfő 23:49
Hozzászólások: 111
Tartózkodási hely: Halásztelek (Pest megye)
[quote="32ezüst"]32 Ezüst írja:"Nem írtam még ebbe a topikba, mert sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen is lenne egy jó keresztyén közösség, gyülekezet...

És úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben egészen másképp látok, mint aki eddig hozzászólt.

Nekem eddigi életemben két keresztyén közösségem volt: az egyik a családom, a másik a munkahelyemről néhány kedves munkatársam.
Nem jártam külön templomba, gyülekezetbe, hanem ott éltem meg a hitemet, ahol voltam. És úgy érzem, hogy ez az, ami mostanság megöli az egyházakat, hogy megpróbálják különválasztani a gyülekezetet a munkahelytől, családtól. " Igen,ez egy bátor írás,köszönöm!Sajnos,én azt tapasztaltam-internetes fórumos/chat-es körökben is,személyes találkozások során is,hogy protestantizmus dacára kevés Krisztus Vére az Üdvösséghez (Persze,ez nyíltan nincs megfogalmazva!) Kell az egyház/gyülekezet tagság is.Mert enélkül nincs"normális" keresztény élet-aki meg nem tartozik legalább formálisan egy gyülekezethez,az csak összeférhetetlen,lelki fogyatékosnak van (le) minősítve.Én is azt látom,mint 32 Ezüst:Az egyházak nem tudnak mit kezdeni a dolgozó,vagy (plusz) egyházi milliőn kívül született kérdező,meggyőződni akaró ember (hívő) típussal.Mivel ősi reflex,hogy nem akarunk kínos helyzeteket,és nem akarunk kilógni a sorból,ezért inkább sokan felvállajuk,hogy tartozunk-járunk gyülekezetbe,mégha nem sikerül beépülni,akkor is.Nem panaszkodni akarok,és nem akarom kritizálni egy gyülekezetet sem,szeretném,ha jól Értenétek amit írok.Sajnos a gyülekezeti tagság,és a közösségbe épülés nem feltétlenül azonos.És ezért nem kell összeférhetetlennel,nehéz természetűnek lenni,elég csak kicsit külömbözni a többségtől valamiben (Gondolkodás,anyagi helyzet) Nincs két egyforma gyülekezet,és azt sem állítom,hogy a gyülekezetek t ö b b s é g é b e n ez lenne a helyzet. testvéri szeretettel&tisztelettel:Zsoca


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Közösség-gyülekezet-szolgálat
HozzászólásElküldve: 2007. nov. 18., vasárnap 17:56 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 21:15
Hozzászólások: 4790
Tartózkodási hely: Budapest
zsoca írta:
32ezüst írta:
32 Ezüst írja:"Nem írtam még ebbe a topikba, mert sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen is lenne egy jó keresztyén közösség, gyülekezet...

És úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben egészen másképp látok, mint aki eddig hozzászólt.

Nekem eddigi életemben két keresztyén közösségem volt: az egyik a családom, a másik a munkahelyemről néhány kedves munkatársam.
Nem jártam külön templomba, gyülekezetbe, hanem ott éltem meg a hitemet, ahol voltam. És úgy érzem, hogy ez az, ami mostanság megöli az egyházakat, hogy megpróbálják különválasztani a gyülekezetet a munkahelytől, családtól. " Igen,ez egy bátor írás,köszönöm!Sajnos,én azt tapasztaltam-internetes fórumos/chat-es körökben is,személyes találkozások során is,hogy protestantizmus dacára kevés Krisztus Vére az Üdvösséghez (Persze,ez nyíltan nincs megfogalmazva!) Kell az egyház/gyülekezet tagság is.Mert enélkül nincs"normális" keresztény élet-aki meg nem tartozik legalább formálisan egy gyülekezethez,az csak összeférhetetlen,lelki fogyatékosnak van (le) minősítve.Én is azt látom,mint 32 Ezüst:Az egyházak nem tudnak mit kezdeni a dolgozó,vagy (plusz) egyházi milliőn kívül született kérdező,meggyőződni akaró ember (hívő) típussal.Mivel ősi reflex,hogy nem akarunk kínos helyzeteket,és nem akarunk kilógni a sorból,ezért inkább sokan felvállajuk,hogy tartozunk-járunk gyülekezetbe,mégha nem sikerül beépülni,akkor is.Nem panaszkodni akarok,és nem akarom kritizálni egy gyülekezetet sem,szeretném,ha jól Értenétek amit írok.Sajnos a gyülekezeti tagság,és a közösségbe épülés nem feltétlenül azonos.És ezért nem kell összeférhetetlennel,nehéz természetűnek lenni,elég csak kicsit külömbözni a többségtől valamiben (Gondolkodás,anyagi helyzet) Nincs két egyforma gyülekezet,és azt sem állítom,hogy a gyülekezetek t ö b b s é g é b e n ez lenne a helyzet. testvéri szeretettel&tisztelettel:Zsoca

Kedves Zsoca!
Nem hiszem, hogy itt egy kis különcség miatt kiközösítene téged valaki.
Itt mindenki egyéniség, engem kivéve. :*:
üdv
ex


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Közösség-gyülekezet-szolgálat
HozzászólásElküldve: 2007. nov. 18., vasárnap 18:32 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
Idézet:
Kedves Zsoca!
Nem hiszem, hogy itt egy kis különcség miatt kiközösítene téged valaki.
Itt mindenki egyéniség, engem kivéve. :*:
üdv
ex


Kedves Ex!

Na ezt nem mondanám. :*:

Üdv szeretettel cilla[/quote]


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. nov. 18., vasárnap 21:48 
Offline

Csatlakozott: 2007. nov. 12., hétfő 23:49
Hozzászólások: 111
Tartózkodási hely: Halásztelek (Pest megye)
Kedves Parókiás Testvéreim! Kellemesen csalódtam,egy másik keresztény fórumon sajnos elég határozottan rendesen "kiosztották"azokat,akik nem járnak/tartoznak gyülekezethez.Igen,megértem azokat,akik nagyon fontosnak tartják a gyülekezethez tartozást,mert ez lenne a normális-egészséges körülmények között.De szembesülni kell avval a ténnyel,hogy vannak gyülekezetek,ahol n e m kívánatosak az új,"kívülről jött" emberek.Kérdéseik vannak,átlátnak dolgokon,rákérdeznek olyan tradíciókra,amelyeknek semmi köze nincs a Szentíráshoz....Ezért ösztönösen "falakat" építenek.Nem engedik be az életükbe,az Istentiszteletek után csak felületes,sablonos "beszélgetések" alakulnak ki és így igazán >>körön kívüliek<< maradnak.Soha nem az a baj-szerintem-,hogy valaki azt gondolja:"Aki nem tartozik gyülekezethez,az nem egészséges hívő,hanem az szomorít el,amikor abból indunak ki a buzgó,lelkes tesók,hogy minden gyülekezet tárt karokkal várja az új arcokat,és nagyon szeretné őket befogadni. Testvéri szeretettel&tisztelettel:Zsoca[/b]


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Közösség-gyülekezet-szolgálat
HozzászólásElküldve: 2007. nov. 19., hétfő 10:12 
Bentlakó
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 02., hétfő 21:15
Hozzászólások: 4790
Tartózkodási hely: Budapest
cilla írta:
Kedves Ex!

Na ezt nem mondanám. :*:

Üdv szeretettel cilla

Vicc vót!
Remélem, hogy leesett mert ott :*: -gsz a sor végén. :)
üdv
ex


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Közösség-gyülekezet-szolgálat
HozzászólásElküldve: 2007. nov. 19., hétfő 12:10 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
exrefis írta:
cilla írta:
Kedves Ex!

Na ezt nem mondanám. :*:

Üdv szeretettel cilla

Vicc vót!
Remélem, hogy leesett mert ott :*: -gsz a sor végén. :)
üdv
ex


Jaj, persze, hogy leesett, én is vicceltem.Nekem is ott vigyorgott a fejecske.
hihi

üdv szeretettel cilla :*: :*: :*:


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. nov. 19., hétfő 12:35 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 05., csütörtök 20:20
Hozzászólások: 3994
zsoca írta:
Kedves Parókiás Testvéreim! Kellemesen csalódtam,egy másik keresztény fórumon sajnos elég határozottan rendesen "kiosztották"azokat,akik nem járnak/tartoznak gyülekezethez.Igen,megértem azokat,akik nagyon fontosnak tartják a gyülekezethez tartozást,mert ez lenne a normális-egészséges körülmények között.De szembesülni kell avval a ténnyel,hogy vannak gyülekezetek,ahol n e m kívánatosak az új,"kívülről jött" emberek.Kérdéseik vannak,átlátnak dolgokon,rákérdeznek olyan tradíciókra,amelyeknek semmi köze nincs a Szentíráshoz....Ezért ösztönösen "falakat" építenek.Nem engedik be az életükbe,az Istentiszteletek után csak felületes,sablonos "beszélgetések" alakulnak ki és így igazán >>körön kívüliek<< maradnak.Soha nem az a baj-szerintem-,hogy valaki azt gondolja:"Aki nem tartozik gyülekezethez,az nem egészséges hívő,hanem az szomorít el,amikor abból indunak ki a buzgó,lelkes tesók,hogy minden gyülekezet tárt karokkal várja az új arcokat,és nagyon szeretné őket befogadni. Testvéri szeretettel&tisztelettel:Zsoca[/b]


Szia kedves Zsoca!

Biztos vannak ilyen gyülekezetek, de én azt tapasztaltam, hogy mindenhol vannak olyan emberek akikkel lehet beszélgetni, lehet elmondani hogy mit gondolunk.Nem szabad az alapján megítélni egy gyülekezetet, hogy mondjuk akivel szóba álltam pont nem akart velem beszélgetni, vagy elutasító volt.Mivel emberek járnak mindenhova, hiába keresztények igen sokfélék.Egyik nyitottabb, a másik nem szól semmit, egyik olyan, másik ilyen.Volt, hogy elhívtak egy gyülekezetbe, és már az ajtóban nem valami kedvesen fogadtak, de azért bementem.Leültem egy idős néni mellé, akivel a végén együtt imátkoztunk, és az Istentisztelet után még sokáig beszélgettünk.Az a néni megváltoztatta a véleményemet a gyülekezettel kapcsolatban.Tehát én úgy gondolom, hogy nem az emberekre kell nézni, amikor Istentiszteletre megyünk, és ha valahol nagyon nem találjuk a helyünket, akkor kell keresni olyan közösséget amelyben önmagunk is épülünk és építünk.Ami még nagyon fontos, hogy meg kell vizsgálni, hogy én megtettem mindent?Azért jó közösségbe járni, mert a tűz is kialszik önmagában.

Üdv szeretettel itt a fórumon cilla


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2007. nov. 22., csütörtök 21:06 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
Megértettem a prédikációt

Egy gyülekezeti vezető fölkeresett valakit, aki többszörös szerencsétlenség miatt nagyon elkeseredett, és sorsa ellen hadakozva a gyülekezeti összejövetelekre sem járt el.
A férfi szótlanul fogadta látogatóját, majd csöndben ültek mindketten a kandalló előtt. A kandallóban fahasábok lobogtak.
Kis idő múlva a gyülekezeti elöljáró kezébe vette a csípővasat, szó nélkül kivett egy égő hasábot a tűzből, és a kandalló előtti kőlapra helyezte. A hasáb füstölgött, izzott egy darabig, azután kezdett kialudni.
A két férfi még jó ideig ült szótlanul egymás mellett.
A házigazda hirtelen megrázkódott, kezet nyújtott vendégének, és így szólt:
- Megértettem a prédikációt... Legközelebb köztetek leszek!
(Ismeretlen szerző )


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2009. feb. 27., péntek 08:52 
Offline

Csatlakozott: 2009. feb. 21., szombat 12:03
Hozzászólások: 2
Tartózkodási hely: pákozd
Sziasztok!
Nálunk nemrég alakult egy új, több (összesen 4) gyülekezetet érintő csoport. Közösen szervezünk délutáni alkalmakat minden hónapban egyszer, valamelyik településen. Eleinte nagyon jól ment a dolog, a szükséges információk eljutottak akihez, és amikor kellett. (na jó, néha csak unszolásra.)
Erre az évre viszont, teljesen elromlott a dolog. Az időpontok csúsznak, némelyik alkalom még el is maradt. Senkinek nincs türelme a másikhoz, kritizálni tudjuk egymást, meg mindenhol a hibát megtalálni, de a megértés rég nincs már meg közöttünk...
Persze az is igaz, amit az egyik testvérem állít, hogyha sorozatban többször is valaki lemondja az alkalmakat (mikor már a másik gyülekezetben 2szer is ki lett hirdetve), ahhoz az embereknek már nincs annyi bizalmuk...
Próbálkozunk egy kapcsolatépítő hétvége összehozásával, de valószínű nem fog ott lenni minden érintett.
Sajnos, szerintem nincs meg közöttünk a megfelelő kapcsolat....
Pedig már egy éve együtt szolgálunk...
Szóval, röviden, hogy értsétek: Több részre bomlott a csoport: vannak, akik azt mondják, hogy szeretnünk "kell" a hibáival együtt a másik település vezetőjét. A másik csoport szerint felesleges olyannal együtt szolgálni, aki nem tudja teljesíteni amit ígért...

Szerintem mindkettőnek valamilyen szinten igaza van.
Na, de hogyan lehetne dűlőre jutni ebben a kérdésben?

Válaszotokat előre is köszönöm:
Maja


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2009. feb. 27., péntek 14:17 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. szept. 30., szombat 08:33
Hozzászólások: 1884
Tartózkodási hely: Bács-Kiskun megye
Szia Maja!

Írod, hogy van olyan gyülekezet, ahol a vezető többször is lemondta az alkalmakat.
Annak a közösségnek a vezetői, akik elszántan, lelkesen szervezik és részt vesznek ezeken az alkalmakon, felkeresték-e a rendre elmaradó gyülekezetnek a vezetőjét, hogy megtudják: önhibájukon kívül nem jöttek el, vagy a dolog gyökere, hogy nem szeretnének a továbbiakban részt venni ezeken a délutáni alkalmakon?

Fontos lenne ezt indulatok nélkül, szeretettel tisztázni.
Ha nem volt részükről szándékos, csupán rendre közbejött valami, akkor türelemmel kell lenni, ha pedig az derül ki a beszélgetésből (fontos dolog a kommunikáció!), hogy ezek az alkalmak már számukra nem fontosak (ami valószínű, ha mindig ez kerül az utolsó helyre a fontossági listán) – akkor nem kell erőltetni ezt, hanem harag és neheztelés nélkül „elengedni” őket.

>>Sajnos, szerintem nincs meg közöttünk a megfelelő kapcsolat....

A „megfelelő kapcsolat”-hoz megbocsátó szeretet és őszinteség szükséges mindkét részről.

>>vannak, akik azt mondják, hogy szeretnünk "kell" a hibáival együtt a másik település vezetőjét. A másik csoport szerint felesleges olyannal együtt szolgálni, aki nem tudja teljesíteni amit ígért...
Szerintem mindkettőnek valamilyen szinten igaza van.


Szerintem is mindkettőnek igaza van. Lehet szeretni a másikat (Jézus szeretetével) akkor is, ha nem azt teszi, amit elvárnánk – de nem kell vele együtt szolgálni, ha ő nem kész erre.

Kívülállóként, abból, amit leírtál, én így látom.

B.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

HozzászólásElküldve: 2009. feb. 27., péntek 14:58 
Offline

Csatlakozott: 2009. feb. 21., szombat 12:03
Hozzászólások: 2
Tartózkodási hely: pákozd
Köszönöm a választ.
Megerősítettél.
Nehéz lesz összehozni a SZERETETBEN való közös beszélgetést, de majd imádkozunk érte.
Én is úgy látom, hogy ami már nem megy azt nem kell erőltetni...
Meg fogjuk próbálni megbeszélni, miért is kellett elmaradnia az előző két alkalomnak, aztán közösen döntünk mi is legyen a folytatás...

Azért, kérlek titeket: imádkozzatok ezért a nagy- beszélgetésért, hogy tényleg a szeretet beszéljen, ne az indulat!
Még egyszer köszönöm!
Maja


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 121 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség