Ahogy ígértem bemásolom:
Indulás:
Mikor Dani megtudta, hogy református hittantáborba megyünk, felcsillant a szeme, és első kérdése az volt, hogy Erika néni (az a nevelőmama, akinél fél évet voltak) ott lesz?
Bátorságpróba:
Dani: Gábor bácsi megdícsérte Danit, hogy milyen bátor, mert megcsinálta a bátorságpróbát. Erre Dani azt mondta: „Igazából nem is vagyok olyan bátor, mert elindultam először egyedül és visszafordultam, mert féltem. Aztán megint elindultam egyedül, akkor meg Gabikáék után futottam, és velük mentem végig, mert féltem. Gábor bácsi én nem is vagyok bátor.”
Karcsika: (Éva néninek meséli) „Visszafele Gabikával (ez én vagyok
) hallottunk macskabaglyot, azt mondta, hogy miáu.”
A hét témája Mózes története volt. Az első nap a születéséről, Nílusra bocsátásáról volt szó, és hogy az anyuka mennyire örül a kisbabájának, és mennyire nehéz lehetett megválni neki a kisfiától. Erre pontosan már nem emlékszem, hogy mit mondott Dani, de azt mondta neki Hajnalka, hogy Téged Gabi nagyon szeret. Mire Dani azt válaszolta, hogy tudom, és az ölembe bújt. Majd elmesélte, hogy az ő apukája már meghalt, de legnagyobb vágya, hogy mégegyszer találkozzon vele, ezért ha az apukája a pokolban van, ő inkább oda szeretne menni.
Karcsika este 8 után pörgött fel mindig. Két este nagyon aranyosan játszott kint az udvaron. Az egyik este két száraz leveles faággal futkosot, hogy ő egy madárka, majd legugolt, és a feje fölé tartotta az ágakat, és azt játszotta, hogy elbújt a bokorban. Később kitalálta, ha a fejéhez tartja az ágakat, ő a szarvas. Másik este a kukával játszott sokáig. Fürdés után rászólt az egyik segítő, hogy most már nem kéne játszani a kukával, mire Karcsika azt válaszolta: „Ez nem is kuka, hanem vonat!”
Tábortűz
Utolsó előtti nap Karcsika nagyon várta a tábortüzet, mindig kérdezgette, hogy mikor lesz. Majd megjegyezte, hogy milyen rossz lesz holnap visszamenni, mert a Bólyaiban úgysem látogatja őket senki.
Karcsika az utolsó nap néhány kisfiúval játék közben széttríbolta a fiúszobát. Gábor bácsi ebédkor mondta, hogy nagyon szomorú, mert valakik rendetlenséget csináltak a fiúszobában. Tegyék fel a kezüket, akik ezt csinálták. Egy kisfiú felteszi a kezét, hogy ő volt. Karcsika mellettem lapít. Kérdezem tőle, hogy „Nem te voltál? Nem teszed fel a kezed?” Mire azt válaszolja: „Nem teszem fel a kezem.”
Dani a héten többször is megkérdezte mikor fáradtnak látott, hogy szomorú vagyok? Egyik alkalommal azt mondtam neki, hogy hogy lehetnék szomorú, mikor itt vannak velem. Különben is már nagyon vártam, hogy együtt legyünk. Erre Dani azt mondta, hogy már ő is nagyon várta.
Hét közben többször is megkérdeztem a fiúkat, hogy jól érzik-e magukat, mire mindig azt mondták, hogy nagyon.
Danit többször is kérdeztem mi tetszett neki a legjobban: a kisvasút, a (kiszáradt
) patakozás, és a pókember (süti, amiből többet is vett a boltban, mert pókember matrica volt benne), de azért a játékok is jók voltak.
Hazaérkezés:
Még nem értünk be a házba, amikor Dani azt mondta, hogy már most hiányzik neki mindenki, és forduljunk vissza. Láttam rajta, hogy venni fogja a lapot, ezért visszafordultam vele. Karcsika egy kicsit megijedt, hogy mit csinálunk, erre mondta neki Dani, hogy na jó, nem is megyünk vissza. Mikor megérkeztünk Zsuzsa néni volt ott. Megölelgette a fiúkat, hogy milyen jó, hogy visszajöttek, és megengedte, hogy még egy kicsit együtt legyünk. Mikor megtudta Dani, hogy Mariann néni lesz az éjszakás, megkért, hogy várjam meg, és mondjam meg neki, hogy nem is volt annyira rossz. Megvártam. Ahogy megérkezett maga elé állította a fiúkat, és ezt kérdezte: „Napi hány hiszti volt? Milyen hülyeséget csináltatok?” ... Tőlem meg azt kérdezte, hogy no, megbántam, hogy elvittem őket?
Aztán egyik pillanatban, amikor mindkét gondozónő kiment, azt mondta Dani: „Itt a legjobb alkalom, hogy visszamenjünk!”