Túrmezei Erzsébet

Ködben - napfényben

Ködben
Hermann Hesse után németből

Különös ködben járni az utat.
Minden sziklán ott ül a magány.
Egyik fa nem látja a másikat,
és árva mindahány.

Különös ködben járni az utat.
Az élet - nagy magány.
Egyik nem érti a másikat,
és árva mindahány.


Napfényben
válasz Hermann Hesse Ködben című versére

Oszlasd a ködöt, fénylő napsugár!
Vonj árvaságon át aranyhidat!
Köszöntse egymást az egész határ,
s lássa meg egyik fa a másikat.

Oszlasd a ködöt, szeretetsugár!
Miért lenne nagy magány az életünk,
ha minket Atyánk kitárt karja vár,
s egymásnak testvérei lehetünk?!

Reményik Sándor - Világ világossága

Magas állványon nyitott Biblia -
Mögötte szikár gyertyaláng lobog.
Ember sehol.
Ez az Ige -
Akit talán mindenki elhagyott.
Ketten vannak csak: a Könyv és a Fény. -
Ez az Ige -
Világ végén talán,
Vagy kezdetén.
Úgy érzem most:
Világ végén talán.
Ez az Ige:
Társtalan Fölség, fölséges Magány.
Ki bírja ki?
Ember nem bírja ki.
Poéta ki nem bírja.
Ezt a magányt. - -
Csak a Világ Költője,
Ki verseit a végtelenbe írja.
Ez az Ige.
Nem a megszokott kép.
Nincsen gyülekezet.
A családi kör nem üli körül.
Nézd, be szikáran lángol,
Félelmesen világol.
Önmagának örül.
Világok tornyosodtak fel Öléből
S vissza világok hullanak Ölébe.
S nézd, mily magára van:
Még egy szerzetes sem hajol fölébe.

Költő, - ha egyszer minden elhagyott,
S nyitott lelkeddel magadra maradsz,
Magadra, mint a nyitott Biblia,
Magas polcon és olvasatlanul:
Szövétnek légy, ki ég,
Önmagának elég -
S egyedül lenni Istentől tanul.

Pásklyné Kovács Erzsébet

Nehéz bevallani, tán nem is tudom.
Hányszor botlottam, buktam el az úton,
amin feléd megyek.
Arcom pirulása maradt csupán,
hogy megbocsátasz mindezek után
mégis énnekem.
Nincs bennem semmi jó, csupa bűn vagyok,
elragadnak még régi indulatok,
s a lelkem megremeg.
-Sokszor keresem miértjét a bűnnek,
s ha lelkem viharai csendesen elülnek,
választ kapok.
Ádám vesztette el az első nagy csatát:
az én életem csupán egy folytatás,
amíg Hozzád jutok.

Ady Endre

Krisztus-kereszt az erdőn

Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Papp Lajos: Az én Miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN

UTÓHANG:

S akkor megszólal a MESTER, keményen - szelíden,
Távozz Sátán - szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!

Miért féltek kicsinyhitűek?

BÍZZATOK! Hisz' én megigértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig - VELETEK MARADOK!

Hú!Ezt nekem írták.

Őri István

Meddig ér a szó?

Felszáll-e imám Hozzád, Istenem?
Vagy jobban kell hinnem,
hogy érintsen a kegyelem?
Amit reggel, s este mondok:
meddig ér a szó?
pilleszárnyon lebeg,
vagy lehúzza a gravitáció?

Mikor sikoltok Feléd,
s mikor lelkem örömtől ragyog,
látod-e szememben a rettegést,
vagy a tüzet, a fénylő csillagot?
Mikor nem gondolok másra,
mert gyönyörű a világ,
mikor nem gondolok másra,
mert a kétség Hozzád kiált,
szavam felszáll-e az égig?!
Hallasz-e, ha Rólad gondolkodom?
Itt vagy-e, ha néha Veled álmodom?

Meddig ér a szó? Meddig ér a kegyelem?
keresem, kutatom, de megtalálom-e helyem?
vastagszik-e az ezüst fonál,
melyre az ember, Istent keresve, rátalál?

Meddig ér szavam, nem tudom,
de tovább már nem is keresem,
s nem is kutatom,
mert nem tarthat vissza
sem kétség, sem gyötrelem,
hogy teljes szívemből szeresselek, Istenem!

Árva Emil

Istenről az emberek véleménye
ahányan vagyunk
majdhogynem annyiféle.

Fontosabb hát, hogy
mi a véleménye
rólam
Istennek.

Úgy hiszem, ennyi:
'Bűnös vagy,
mégis szeretlek!'

Reményik Sándor Az én lelkipásztorom

"És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatsszék."
Kir. I. 19:12
Járosi Andornak

Láttam az Igét sas-szárnyon repülni,
Elzúgni izzó Illés-szekeren, -
Dóm-lelkek pillér-berkeit bejártam,
Testté az Ige mégse lett nekem.
Gyönyörködni jártam a templomokba,
Mint a hangversenyekre, tárlatokra,
A lelkem minden szent beszéd után
Csak muzsikával, képpel lett tele,
A nagy poézis fergeteg-szele
Az építő szó boltíve alól
Süvöltve tört ki, s úgy markolt belém.
Csak ezt lestem, csak erre vártam én.
Égett a szívem pogány csipkebokra,
Szent szél szította szándéktalanul, -
A láng szomjazta a forgószelet,
S a tűzből született egy költemény
A "Christi imitatio" helyett.
Jöttek ragyogó s zordon vértezetben,
Jöttek óriás prédikátorok,
És ostoroztak, és égbe ragadtak, -
Csak ezt a szócskát: "én bűnös vagyok",
Nem bírták velem úgy értetni meg,
Ahogy Te tetted, én "kicsi papom",
Általad lett a templom menedékem,
És vigasztalásom, és otthonom.
És Te tetted, hogy megértettem én,
Hogy mégis több az Evangelium,
Több, mint a leggyönyörűbb költemény.
És Te tetted, hogy fordulok magamba,
S a szent vacsora után legalább
Jobban vigyázok tettemre, szavamra.
Te tetted, ha türelmesebb vagyok,
Tudván: nagy dolog a kicsi dolog.
Ledobhatatlan keresztem alatt
- Ezt is Te tetted - már meghajolok.
Te tetted ezt, - a bús nevelő-évek,
Szakadások, törések, temetések
Csupán a segítségedre siettek.
És látod, látod: ezt ismét Te tetted,
Hogy bennem lassan életté remegnek
A szók: "Kegyelem és békesség nektek".

Túrmezei Erzsébet:

Már meghallgatott!

„Ők még beszélnek, Én már meghallgattam!”
csodálatos ígéret!
Teljesedése felsorolhatatlan!

Mint amikor Élim kicsiny lakói
Tüzelőért könyörögtek térden,
Mert fogytán volt, és kemény volt a tél…
S még imádkoztak, amikor begördült
A fával megrakott szekér,
Mert egy gazdát arra indított Isten,
Hogy kicsinyein így segítsen.
Így lett a könyörgésből hálaének!

Felsóhajtunk: Bár mindig így lehetne!
De ha évekig várunk feleletre,
S megfáradunk… halványul a reményünk…
Nem teljesül, amit könnyesen kérünk.

Hol az ígéret? – kérdezzük lankadtan.
„Ők még beszélnek, Én már meghallgattam!”

Aztán titkokat tár a Szentlélek,
Atyánk szívébe látó ablakot –
Rejtelmek nyílnak, csoda-messzeségek…

Lehet, várni kell, szállhat évre évünk,
Mégis szent valóság: Mi még beszélünk,
Ő meghallgatott! Már meghallgatott!

Árvai Emil: VAKVILÁG

Mosolyog rajtad a modern világ:
"Értelmes ember, s Biblia-mesét hisz!"
Ne bánd, csak folytass buzgó imát:
világ-formáló lehet egy térd is.

Mert nem a vesztes oldalon állunk:
Jézusé minden győzelem.
Mi vagyok azok, akik már látunk:
minket már elért a kegyelem.

Térdre hullsz: lehet, földrengés támad,
megremegnek bús börtönök;
fölnyílnak ajtók, lehullnak zárak...
...S valaki megtér könnyek között.

Isten hozott kedves SZJ!

Árvai Emil:

JÉZUS...

1.
Isten titka volt karácsonyig.
Nagy karriert e földön nem csinált,
bár körötte megbolydult a világ:
s hiába volt sok ellenkezés,
elterjedt híre, híve sem kevés,
míg másoknak, sokaknak
mindmáig titok maradt.
Isten titka:
Isten Fia:
Jézus.

2.
Magányos volt, mert nem értették;
kitehette a szívét-lelkét,
megcsodálták,
és elfeledték.

Pedig Ő örök hűségre vágyik,
szerelmes, szent frigyre mindhalálig:
ki lesz az igazi,
így elválik.

3.
Kimondottan, kizárólag
csak miattunk, csak miértünk
lett lakója a jászolnak
várományosa
bitónak.

4.
Jött Jézus...
Látszólag semmi sem változott,
"csak" kinyílt a Mennybe egy ajtó;
az Ajtó:
Jézus.

5.
Jött Jézus:
információ első kézből...
kizárólagos képviselő...
teljhatalmú megbízott...
egyetlen igazi közvetítő
Isten és ember között:
Jézus.

6.
Jött Jézus...
Betelt a szomjazók szomjúsága,
betelt a várók váradalma:
eljött a Messiás.

De...
betelt a pohár is:
mindenki bíráját, Isten Fiát
halálra ítélték
bűnös emerek.

Ennél rosszabbat nem tehettek.
De ennél jobb se származott még
ártatlan kínból:
egyetlen mentségünk az ítéletkor,
hogy Jézus már szenvedett helyettünk.

Megmenekültünk!!!

Árvai Emil: VÁGYAK ÉS VALÓSÁG

MI VAGYUNK ADÓSOK

Krisztussal kereszten két lator függött;
egyik rákiáltott: Tégy csodát velünk!
Másik alázattal kérte az üdvöt...
Mi vagyunk adósok, nem Isten nekünk.

ISTEN TÖBBET KÍNÁL

Beérnéd kevéssel: egészség, család,
hetven-nyolcvan évig békében élni...
Isten többet kínál: mennyei hazát,
örökre akar Ő boldoggá tenni!

JOBB ADNI, MINT KAPNI

Önmagadra gondolsz, mikor Istent kéred,
s féltve őrzöd saját élet-tervedet...
"Jobb adni, mint kapni. " Félre hát önzésed,
gyámolítsd a nálad szegényebbeket!

A BOLDOGSÁG

Szeretnéd, ha ismert, sikeres lennél,
vagy legalább boldog, - szép társ oldalán.
Mindkettő mulandó, "csalfa, vak remény",
ideig-óráig boldogít talán.

"Add nekem szívedet!" - ajánlja Jézus,
biztos boldogságot a megtérés ad.
Vágyak viharából békés révbe jutsz,
szolgálhatsz örömmel nemes célokat.