Kosztolányi Dezső: ZÁSZLÓ

Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló.

Mindig beszél.
Mindig lobog.
Mindig lázas.
Mindig önkívületben van
az utca fölött,
föllengő magasan,
egész az égben,
s hirdet valamit
rajongva.
Ha már megszokták és rá se figyelnek,
ha alszanak is,
éjjel és nappal,
úgy hogy egészen lesoványodott,
s áll, mint egy vézna, apostoli szónok
a háztető ormán,
egyedül,
birkózva a csönddel és a viharral,
haszontalanul és egyre fönségesebben,
lobog,
beszél.

Lelkem, te is, te is -
ne bot és vászon -
légy zászló.

Ady Endre: Az élet

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...

. szomorú.

http://www.parokia.hu/ext/forum/viewtopic.php?t=164&postdays=0&postorder=asc&start=180

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erõ, gyõzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Árvai Emil: BARÁTAIM

Nevetés, Sírás: két jó barát.
Előbbi humorral földerít;
másik eljön, hol senki se lát,
s könnyével könnyíti könnyeim...

Fedoszov Oleg

Hit

Hogy mit jelent a Hit neked,
nem tudhatom, s nem kérdezem.
Lehet, hogy kőtemplomot szirteken,
mire ha ránézel lábad megremeg,
vagy sárga, s zöld fényben játszó ablaküveget.
Nekem a Hit arany sugár,
napfényben úszó búzakalász,
virág a réten, pacsirtaszó,
s mind hálát zeng a Úrnak
hiszen az Ő ege alatt élni jó!
Miért kék az ég, s miért oly zöld a fű?
A kék Hűséget, a zöld Reményt jelent,
s nekem talán Áldást teremt.

Szilágyi Domokos:

VALAMIKOR

Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Valamikor az isteni
hajdankorban, az itteni
dombok karéján;
elrévedtem az átható
levegőben a látható
magasban cikcakk fecskén, héján,
felhőn és nyíl sason
s alant a nyárfasor
öblén a hallgatag
parton a halk patak
ölén az évek és
érzés, emlékezés
csúcsán az önfeledt
múlt és jövő felett,
a lélek éje és
elfáradt érverés,
felhők mögé sodort,
kóborló, röpke hold
és tünde délibáb
között - - és így tovább.
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
1. Befejezés:
Hova tűnt el a hajdani dallam?
Tovaszállt egy hajnali dalban.
2. Befejezés:
Elhallgatok. Ti játsszatok.
Én majd őrzöm a látszatot.

Kedves Cilla,
nagyon megörültem a Szabó Lőrinc versrészletnek, amit gyönyörű képekkel feltettél a fórumra, ez az egyik legkedvesebb emlékem gyermekkoromból.


Nyitnikék

Alszik a hóban a hegy, a völgy; hallgat az erdő, hallgat a föld.
mikor legutóbb járta itt, nyár nyitogatta pipacsait,
a nyár nyitogatta, temette az ősz; és volt, aki vesztett, és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak nyoma sehol, fekete csontváz a fa, a bokor,
s halotti csipke a díszük is, az a törékeny tündéri dísz, mit rájuk
aggat éjszaka fehér kezével a zúzmara.

Alszik a hóban a hegy, a völgy, hallgat az erdő, hallgat a föld.
Egyszerre mégis rezzen a táj: hármat fütyül egy kis madár.
Háromszor hármat lüktet a dala, vígan, szaporán, mint éles fuvola.

Az a fuvolás a Nyitnikék! Már kezdi is újra az énekét:
kék füttyre mindig 'kvart' lefelé: nem sok, de örülni ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, szívnek és tavasznak nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni, de - nyitni kék! Fütyülöm én is énekét.
Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, a telet bírni illenék!
Bírni és bízni illenék! Fütyül és elszáll a Nyitnikék.

Nyitni kék! – fütyülök utána s nézek az eltűnő madárra.
Nyitni kék, fütyülöm, nyitni kék, hinni és bízni kellenék,
mint az a fázó kis madár, aki sírja, de bírja, ami fáj,
akinek tele rosszabb, mint az enyém, és aki mégis csupa remény.

Nyitni kék, indulok, nyitni kék, fog az én szívem is nyitni még.
Nyitni kék! Ébred a hegy, a völgy, tudom, mire gondol a néma föld.

Ő volt a szája, a Nyitnikék, elmondta a holnap üzenetét:
a hitet, a vágyat fütyülte szét, kinyitotta a föld örök szívét:
fütty-fütty-fütty, nyitni kék, nyitni kék - Nyisd ki, te, versem, az emberekét!

Szia kedves Tavasz!

Képzeld megelőztél , mert én is fel akartam tenni az egész verset ide.
Nekem is nagyon kedves ez a vers.
Annyira szép, és kedves, és szívet nyitogató.

Ölellek nagy szeretettel cilla

Boldognak lenni


Boldognak lenni, örülni mit jelent?
Valamit érezni, mely szárnyalni késztet
Szökellve szaladni a tavaszi réten át
Nem taposva el a virágok illatát
Hátunkon feküdni a zöld fű bársonyán
Kezünket széttárva, hogy ölelésre vár
Karunkba zárni az egész eget
A nap sugarával kötözve meg
Testünket érezni, mint levegő buborék
Mely a felhőkőn pihenve áradhatna szét
Lebegni egy gyönyörű nagy tó vizén
Tudva, hogy nem ragadhat el a mély
Önfeledten táncolni az utca közepén
Szédülten forogni a hegyek tetején
Ismeretlen embereket a karunkba zárni
Zavart pillantásuk csak nevetve csodálni
Magunkkal hívni, hogy szép a világ
Ha érezni akarja velünk élheti át
Kérés nélkül adni szüntelenül
Kérdéseket nem hagyva válasz nélkül
Boldognak lenni, csak annyi, érezni
Isten szeretetét magunkba zárni

De van egy másik boldogság, mely más utat jár
Nem kifelé mutat, a szívekig meg sem áll
Nincs rohanás, nincs tánc vagy nevetés
Csak apró rezdülések, boldog remegés
Az arc ekkor már nem a mosolytól szép
Hanem a sírás természetessége az ék
A könny az örömöt patakká formálja
Minden cseppjében Isten áldása
S amikor szinte mindez már fáj
Az igaz boldogság rám akkor talál

Haraszti Sándor Tavasz


Tegnap még fagyos tél volt,
s a természet álmodott...
Magáról mit se tudva
szent titkot láthatott.

Sejtelmes égi szózat
hangzott a légen át:
ó, halljátok, ti bölcsek
hát lássatok csodát!

Szemfedõ szertefoszlott,
hideg fagy engedett,
és életre kelt mindaz,
mi volt megdermedett.

Az élet nedve újra
megindul, körbejár
halálnak dermedt csöndje
hangos örömre vál' .

Madárka énekelve
csicseregve zengi azt:
'vége a télnek újra,
üdvözlünk szép tavasz!'

Üdvözlünk mi is téged,
csodák csodája, te:
halálnak mezsgyéjén az
életnek ünnepe!


De nem csak annyit mondasz,
hogy itt a kikelet,
nem csak a természetnek
jelentesz életet.

Mit földi emberésznek
fölfogni nem lehet:
hoztál, tavasz, minekünk
olyan nagy ünnepet.

Mit érne fény és pompa,
virág, madársereg,
ha annyi szép között csak
a lélek halna meg?!

De gyõzött ím az élet,
nincs rém több, mely riaszt!
A feltámadott Krisztus
nyújtja e szent vigaszt.

Legyél hát üdvözölve,
tavasz, te nagy csoda:
halálnak éjjelén az
életnek záloga!

Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel

Somvirág, somvirág,
aranysárga a világ.
Kakukkfű, kakukkszó,
kirándulni volna jó:
fűzfasípot faragni,
fűzfalóval lovazni,
árkon-bokron által,
háton hátizsákkal,
menni, mendegélni,
este hazatérni:
fűzfalovam kocogva,
fűzfasípom tutogva,
somvirággal, kakukkfűvel,
kakukkszóval, tele szívvel

Juhász Gyula
Isten kezében

A júniusi napnak záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.

Körülötte az élet dele forr, zúg
És robognak a ringó gépkocsik,
Ő lógó fejjel más világba fordúl
És egy boldog májusról álmodik.

Elnézem én gyöngéden és irígyen,
Az élete és padja oly kemény,
De ő most végtelen puhán, szelíden,
Bizton pihen az Isten tenyerén.

Petőfi Sándor:
ELHAGYTAM ÉN A VÁROST...


Elhagytam én a várost,
Azt a holt életet,
Hol a halál is élet,
Jósorsom a természet
Vidám ölébe tett.

Vidám vagy, oh természet!
El is csodálkozál,
Midőn körödbe léptem,
Hogy oly mogorva képem,
Hogy rajta oly köd áll.

De ép azért jövék, hogy
Elűzzem a ködöt.
Amely már olyan régen
Borong komor-sötéten
Halvány arcom fölött.

Azért jövék, hogy szívem,
Mit a bú s a harag
Oly feketére feste,
E gyászruhát levesse,
S mosolygjon újolag.

Gyógyulj meg, én szivem, ha
Még gyógyulnod lehet!...
Szép harmatos füvekkel,
Lágy rózsalevelekkel
Kötöm be sebedet.

Gárdonyi Géza Mi a boldogság?

Mi a boldogság mond meg nagy király!
Az élet neked csak rózsát kínál;
A földgolyóból tiéd egy darab;
A koronát te hordod egymagad;
A gyönyör szolgád és vágyad lesi;
Füled a nem - szót nem is ösmeri.
Mi hát a boldogság; a hatalom?
A dicsőség? Vagy csak a nyugalom?
Avagy a szívben az örök tavasz?
- egyik sem az.
Hanem ha a szomszéd népek
A koronám alá lépnek,
S hatalmam, mint óriás kart
Átnyújthatom a világon,
Ez lesz az én boldogságom.

- Mi a boldogság szép leányka
Ki teremtve a boldogságra.
- Ha koszorúsan hófehérben
Oltár elé hajlik a térdem,
És az édes titkok titka
Előttem is meg lesz nyitva,
Semmit többé nem kívánok;
Elértem a boldogságot.

-Virágbokor mézeshétben
Boldogságról beszélj nékem.
- Várjon uram még egy évet
Akkor szólhat csak az ének;
Virág bokor, ingó - ringó,
Akkor jön a rózsabimbó.

-Mi a boldogság jó anya?
-Csitt! Felébred a kisbaba,
Életemnek gyönge ága,
Drága nekem minden álma.
Ha ő felnő, ha ő virul,
Ha erőtől arca pirul,
Betelik a lelkem vágya;
Ő a boldogságom fája.

Mi a boldogság török szultán?
Ha az Anteusz titkát tudnám.
Mi a boldogság szent apáca?
Lelkemnek menybe feljutása.
Mi a boldogság te agg?
Ha lehetnék fiatalabb.
Ingetlen koldus szólj ugyan...
Ha ingem volna jó uram.

Mi hát a boldogság jóságos Úristen?
Fiam, mindenkinek az, milye nincsen.