Kapcsolati helyreállítás, avagy elkárhozhat-e Isten gyermeke.


Régóta vitatott kérdés. Sokan azt állítják, hogy nem, mások szerint, bárki, ha bűnben hal meg, az szükségszerűen kizáratik az üdvösségből, tehát elkárhozik.
Nézzük az elejéről! Mindannyian, Ádámtól származottan bűnben születünk, bűnösként jutunk az önálló személyiség állapotába. Ha egészen őszinték vagyunk, és figyelembe vesszük az Úr Jézus megállapítását, akkor el kell fogadnunk azt, amit a farizeusoknak mondott. Nevezetesen, hogy az Ördög atya gyermekeként látunk napvilágot. Így van, hiszen valamelyik úrnak szolgálatában állunk. Ha nem Istenében, akkor Sátánéban. Az írástudók és farizeusok magukat törvénytisztelőnek és törvényértelmezőnek tartották, mégis „istentelenek” voltak. Mindez igaz volt a kiválasztott apostolokra nézve is, ám őket nem kellett ezzel a pedagógiai módszerrel segíteni a megtérésre, vagyis rettentéssel megmenteni őket. (vö.Júd 23).
Isten kiválasztott magának egy embert, illetve utódaiban egy népet. A zsidó vezetők is erre hivatkoztak, hogy tudniillik ők Ábrahám fiai, sosem voltak szolgák. Értetlen, „süket fülekkel” hallgatják a Názáreti megállapítását: „aki a bűnt cselekszi, szolgája az annak”(Jn 8,34). Megállapíthatjuk, hogy egyrészt ez a kiválasztottság semmilyen kiváltsággal nem járt, más népekhez viszonyított előnyös kivételezettséget nem jelentett. Másrészt nem tartalmazott kollektív bűnösséget vagy kollektív áldást – noha az egyéni elhatározások, az Isten parancsa iránti engedelmesség vagy engedelmesség csoportokat is érintettek - sőt érint napjainkban is - következményeiben. Istennek mindenkivel „személyes ügye van”, senkitől nem veszi el, nem veszi át az egyéni döntés felelősségét.
Nos a keresztyén hitértelmezés a Biblia alapján kijelenti: a megtérés, a bűntől elfordulás és a Szent Szellem újjászülő munkája után Sátán szolgaságából az ÚR szolgájává lett a hívő; kegyelemből, hit által üdvössége van. Mármost elveszíthető-e az ajándék, az üdvösség, ami „Isten gyermeke” címzetes jogot is jelent egyúttal. Az Ige megállapítása szerint a bűn elválaszt Istentől. Vagyis mindaddig, amíg bűnös valaki, nem lehet közössége Istennel (még ha vágyik is rá, még ha mindent meg is tesz a közösség létrehozásáért), azaz/mert Sátán szolgája.
Szomorú tapasztalata mindannyiunknak, valamennyi hívőnek, hogy bizony nem ritkán vétkezünk a megtérésünket követően is. Itt kell megemlítenünk, hogy fogalmi zavart jelent az helytelen kifejezés, miszerint mindenki mindhalálig bűnös ember. A megmentett, megért, Isten szolgálatába került ember SZENT, mert Isten számára van lefoglalva. Aki ebbe a „kategóriába” tartozik, az elvben nem vétkezik. Ám bűnbeeséseink annak bizonyságai, hogy nem teljes a szeretetünk Isten iránt, gyengék voltunk, lusták voltunk, nem használtuk folyamatos „résen-lét” közepette azokat az eszközöket, harci felszereléseket, amiket az Úr rendelkezésünkre bocsát. Mulasztásos vétkeink, engedetlenségből adódó bűneink TERMÉSZETELLENESEK (nem úgy, mint bűnös állapotunkban, amikor „lubickoltunk” azokban, az volt számunkra a természetes). Ezért azok bántanak bennünket, s jobbára igyekszünk mielőbb rendezni azt Atyánkkal bűnbánat, bűnvallás útján.
Viszont még mindig adott a kérdés: elveszíthető-e az üdvösség?
Akik amellett kardoskodnak, hogy nem, azok egyrészt hivatkoznak a Róma 8,38-39 versekre. „Mert Isten szerelmétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani – ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, sem semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, a mi Urunk Jézus Krisztusban mutatkozott meg.”
Nos, mindez igaz, hiszen Isten Igéje állítja. Még Sátán és démonai (angyalok, uralkodó szellemek) sem képesek elszakítani senkit, Istentől, ha már az Övé, ha a Mindenható szeretetközösségében van.
(Mert ne feledjük; mindaddig, míg valaki nem dönt tudatos mérlegelés-, elveszettségének felismerése után Isten mellett – addig Sátán jogos tulajdonát képezi).
Az idézett Ige-szakaszban bárhogy is keresnénk, két dolgot bizonyosan nem találunk. Az ember szabad döntését, és az ebből a lehetőségből származó, esetleges engedetlenséget, azaz a bűnt.

Az ember lelke, s abban a szabad-akarat jelenti az egyéniséget, személyiséget, a mindenki mástól elkülöníthető ÉN-t. Ez sohasem szűnik meg. Az elvi visszafordulás a világba, Isten ellenében mindhalálig fenn áll – lásd Démás – bármilyen „értelmetlen”, megmagyarázhatatlan is. Amennyiben tökéletesen lehetetlen lenne Sátán mesterkedése a már üdvösségre jutottak iránt, akkor feleslegesen nem „strapálná” magát. De sajnos van esélye… (vö. Mt 24,24). S ha a bűneink elválasztanak bennünket Istentől – ahogy az Ige állítja -, és maga az üdvösség az Úrral való létközösséggel azonos, akkor belátható, hogy vétkeink bűnbocsánatáig (ha átmenetileg is, de) megszakad az üdvösségünk.

Az üdvösség el-nem-veszíthetőségét vallók egyik döntő hivatkozása az, hogy egy szülőnek a gyereke akkor is a gyereke marad, ha bármekkora bűnt követett is el. De vajon ez a rendíthetetlen státusz egy király gyermekének, az államfő vagy miniszterelnök családtagja számára törvényeken felülállóságot biztosít? Ők már azt tehetnek, amit akarnak, következmények nélkül? Ha igazságosan kormányoznak, akkor példamutatóan kell törvénytisztelőnek, illetve törvénytelenségeik esetén számonkérhetőnek lenniük. (Gondoljunk csak az Igére, miszerint az Úr ítélete Isten házán kezdődik. – vö. 1Pét 4,17a). Ha az uralkodó nem zsarnok, ha nem akarja az ország, a nép lázadását kockáztatni, akkor példamutatóan kell eljárnia a törvények mentén – akár saját kárára is!
„A bűn zsoldja a halál”(Róm 6,23). Így minden bűn-elkövetés, amikor elszakít Istentől, Aki az Élet, a Halál birtokába kerülünk vissza, azaz Sátán fennhatósága alá, mindaddig, amíg vissza nem kerülünk az Úr oltalmába. Azért tehetjük ezt meg bűnvallásunk, bűnbánatunk eredményeként, mert már a „fizetséget”, a zsoldot Jézus Krisztus a Golgotán elszenvedte. Tehát azt állítom, hogy Isten gyermeke, ha bűnt követ el, újra átkerül Sátán jogos birtokába, míg alázatos, őszinte szívvel nem kér bocsánatot az Atyától. Még tart a kegyelmi idő, de senki nem tudhatja; az ő lehetősége mikor ér véget, mikor szólítja elszámolásra a Mindenható, meddig vár gyermeke bűnbánatára, a kapcsolatuk rendezésére. Ananiásnak és Szafirának nem voltak napjaik, éveik, hogy vétküket megbánva, visszatérjenek Isten Országába. Hallottam/olvastam olyan vélekedést, illetve feltételezést, miszerint „nem tudhatjuk: a testi halálukból következne-e elkárhozásuk is”?! De hát, aki bűnben, rendezetlenül hagyja el a földi életet, üdvözülhet..?

Most már csak az a kérdés: a gyermek bocsánatkérését mi motiválja, és saját veszélyeztetettségének tudatában milyen gyorsan igyekszik a rendezést kezdeményezni?
Talán gyermekeink gyakorlatából is megfigyelhetjük ezt, de még inkább emlékezhetünk a magunk gyerekkorának eseteire.
- Megpróbáljuk titokban tartani, cipelni lelkiismeretünk terhét
- Látva zavart állapotunkat, a szülői „rákérdezés” indít/segít a bűnvallásra
- Kiderül az engedetlenségből eredő kilengés, de a rábizonyítás ellenére tagadunk
- Szeretetünk és bizalmunk alapján fáj a „kilengésünk” és azonnal igyekszünk vissza a harmonikus közösségbe édes-szülőnkkel, még akkor is, ha tudjuk; tettünknek következményét viselnünk kell
- Félve bár a következményektől, de még inkább az őszinte bevallás elmaradásával való „tetézésért” járó büntetéstől, rettegve bár, de VALLUNK..
Mindezek a „változatok” nem mindig különíthetőek el élesen egymástól. Alkalmasint többjük is jellemző lehet egy-egy esetben.

Nem így vagyunk-e Istennel, és bűneinkkel is? A legostobább, örök-élet-veszélyes „megoldás”, ha hallgatunk, sőt tagadni próbálunk.
Az eszményi pedig, ha szeretetünk valóban olyan teljes, amit az első parancsolat szerint viszonzásként elvár a Teremtő és Megváltó Istenünk. Ekkor nem a bűn következménye aggaszt bennünket, hanem szinte kibírhatatlanul bánt és fáj az, hogy az egyetlen és tökéletes szeretetet, ami emberileg szinte értelmezhetetlenül, felfoghatatlanul önzetlen, s ezért ISTENI – ezt sértettem meg. Ezért AZONNAL igyekszem őszinte alázattal bocsánatáért esedezni. Igen, mert a Vele való kapcsolat nélkül nincs Élet, csakis Halál!


2008. február 25. Mihálovics Zoltán

Ha ez így van, hogy elveszíthetjük az üdvösséget, akkor mikor lehet üdvbizonyosságod? Biztos, hogy mindig olyan az állapotunk ami alapján üdvözülhetünk? Hol a határ? Melyik lenne az a pont, hogy amikor engedetlenkedünk, ez még bocsánatos, és üdvösségben vagyunk, a következő percben pedig megyünk a pokolba. Avagy hányszor lehet megigazulni, vagy lenne többszöri újjászületés? Szóval az elveszíthetű üdvösség nagyon komoly kérdéseket hagyna hátra. Vajon a Sátáné az utolsó szó? nem Isten az aki megtart az Üdvüsségre? Avagy Jézus kereszt áldozata nem egyszer és mindenkorra érvényes, ez lenullázható, majd ismét beszámítatik és így továb... Biztos, hogy tényleg annyira szabad az akarat, hogy erre építkezhet a hit?
Ha pedig kegyelemből, akkor nem a pillanatnyi állapot a döntő, hanem Isten ingyen megígazító kegyelme. Isten az aki megörzi a hitünket.

Üdvbizonyosság=akkor és mindaddig, míg a közösség fennáll az Úrral
Isten a szívek vizsgálója (nem "patika mérleggel"), úgy hogy Nála a mi jövendőnk is tudott, látott. Ha a keresztyénségem ennyi=mit szabad még megtennem, hogy el ne kárhozzam, máris nagy bajban vagyok, mert nem az Úr örömét, a Neki való boldog engedelmességet keresem, hanem kétfelé sántikálva szeretnék duplán jól járni.
Isten kegyelmes és igazságos; jól tudja mikor, hányszor vagyok esendő, de azt bánva Hozzá igyekvő és mikor "házasságszédelgő" - ami eredményezi Nála az ELÉG KIMONDÁSÁT.
Isten csak úgy őrzi meg a hitünket, ha azt az őriző kegyelmet mi üzemeltetjük, elfogadjuk, nem dolgozunk ellene.

Sziasztok! Jó, hogy erről is beszélünk.
A tíz szűz példája jut eszembe. Csak öten mehettek be a menyegzőre. A másik ötnek elfogyott az olaja: megszakadt az Istennel való, Szentlélek általi kapcsolatuk folyamatossága. Megpróbáltak ugyan olajat szerezni, de a várakozási idő lejárt, a vőlegény megérkezett és ők nem voltak készen. Eredetileg mind a tíz szűznek volt olaj a mécsesében: mind kapcsolatban voltak Istennel a Szentlélek által, de ötnek nem volt tartaléka arra a hosszú várakozásra, ami alatt még el is aludtak mind a tizen...
Isten, Jézus Krisztus értünk vállalt szenvedéseiben mutatta meg szeretetének mértéken és emberi értelmen felüli voltát. Isten akarata az ember üdvössége. De ez csak a Vele való totális elköteleződésben lehetséges. Aki rászánja az életét, önmagát erre az állandó, Hozzá visszacsatoló, az Ő jelenlétét kereső, Róla bizonyságot tevő életre, mindaddig, amíg kitart, úgy élhet már itt, a földi életben, mint a Menny polgárai közül egy. DE ha megfárad, elfásul, szeretetét veszti ÉS az Istennel való kapcsolata megtörik-(?) Sok, önmagát keresztyénnek valló ember, sőt: lelkipásztor, ilyenkor relativizálja Jézus kijelentéseit. Úgy forgatja, magyarázza, hogy az megtámogassa az ő kényelmes, emberi szempontok szerint ésszerű és a világ ízlése szerint is elegáns, a keresztyénségre látszólag hasonlító életvitelét, gondolatrendszerét. Áltatja önmagát és félrevezet vagy csalódásra, botránkozásra juttat másokat. Túl széles az út és túl sokan járnak rajta. Hova visz ez az út? ...
Szerintem ki lehet esni az üdvösség állapotából.
"Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." (Jel.2:10c)

Kedves Ancilla!

Jn 10,28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.

Ezt ígéri az Úr a benne hívőknek, akik Őt követik, akik az Ő nevét hívják segítségül, akikben megfogan egy új élet, amit az Isten Lelke és Igéje által TEREMTETT egy ember életében.

Sok jézusi példázat végén ott van a kárhozat lehetősége, figyelmeztetése.
Elég csak a gonosz szolga példázatára gondolni, ahol a király elengedte a szolga 10.000 tálentumos adósságát (tehát ez az ember bűnbocsánatot kapott!!!!), majd ő elkezdte folytogatni szolga társát, aki 100 dénárral volt adósa.
Hányszor mentette már meg ez az Ige (ISTEN!) az életem a kárhozattól, attól a helytől, amiről Jézus Krisztus valóságosan beszél!
Áldom ŐT ezért és dícsérem a nevét és hogy lehajolt hozzám és érthetem a lelki törvényeket és élhetem ezeket az Ő KEGYELMÉBŐL, JÓSÁGÁBÓL, IRGALMÁBÓL!

A 10 szűz példája is fontos figyelmeztetés. Az éjszaka tovább tart még, mint mi azt gondoljuk és a hívő ember akkor is kérjen olajat az Úrtól, amikor fénylik a mécsese a benne lévő olajtól!

Nagyon örülök ennek a topiknak, mert számomra égető kérdésről van szó. A hetekben szembesültem (újra) ezzel a kínzó, gyötrő gondolattal, hogy igaz ugyan, hogy igyekszem, az Úr ügyében buzgólkodom, ütötten-kopottan is az Ő ügyét szolgálom, de mi van, ha mégis rajtam múlik az én üdvösségem? Mi van, ha nem arra a sziklaszilárd bizonyosságra épül az én megváltott életem, hogy Jézus Krisztus ingyen kegyelemből minden bűnömért tökéletesen eleget tett? Az eddig elkövetettekért, és az ezután következőkért.
Hiszen a Sátán nemcsak a könnyű élettel kísért, hanem azzal is elveszi erőnket, hogy magunkra, a saját teljesítményünkre irányítja a figyelmünket, amivel hol nagyszájú kérkedőkként, hogy erőtlen senkikként láttat bennünket. Holott az Úr az, aki munkálja bennünk az akarást és a munkálást. A mi dolgunk, hogy ámulattal, a soha meg nem érdemelt ajándékért érzett hálával vegyük tudomásul Isten munkáját magunkban.
Ugyanakkor ha a Krisztus érdemeiért kapott üdvösség az én bűneim miatt elveszíthető, akkor a megtartása is az én érdemem. Akkor viszont Krisztus keresztje mellé odatolakodtam én.
Akit Krisztus megszabadít, valóban szabad lesz. De milyen szabadság annak a hívőnek a szabadsága, aki a kárhozattól, az üdvösség elvesztésétől való félelem miatt ragaszkodik az Istenhez, nem pedig azért, mert így jó neki, mert teljes szívéből ezt kívánja?
Vagy Jézus Krisztus áldozata nem tökéletes? Időben korlátozott? Az én bűneim erősebbek Krisztus hatalmánál?
...
Néhány hete, mikor éppen ezzel a kérdéssel gyötrődtem, lelkipásztorom küldött nekem egy vigasztaló levelet.
Azt most idemásolom, hátha másnak is segít.
Egyetlen igazi EVANGÉLIUM van ezen a világon: Isten az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." - Ha egy gramm tisztaságom, jócselekedetem, megfelelőségem is szerepet játszana az üdvösségben, mindhalálig bizonytalanok lehetnénk, sőt biztosak abban, hogy nem felelünk meg Isten igényének. - Csodálatos, hogy még meg sem születtünk, Ő elrendezte az üdvösségünk kérdését! - "Akié a Fiú, azé az élet!" - "Aki hisz a Fiúban, örök élete VAN..." - Rm 8 vége: "Meg vagyok győződve, hogy senki és semmi el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely van a Jézus Krisztusban!" - Sőt! Ha a magam megfelelésében bízom, vagy bármilyen jócselekedetemben, akkor megszegényítem a Krisztus keresztjét és bűnöm az nekem. - Éppen ez a gondunk pl. a római katolikus tanítással. Hit és jócselekedetek, mint érdem. Állandó bizonytalanság, sakkban tartás, - de ez a gondunk a szektákkal pl. Jehova tanúi, de még az adventistákkal is, mert a szombat betartása, ételtörvények odafurakodnak - ha nem is a kereszt elé, de a kereszt mellé...
Akárki akármit mondjon, Te az igének higyj!!!! "Kegyelemből tartattatok meg hit által és ez nem tőletek van, Isten ajándéka, hogy senki ne kérkedjék!" Ef 2! - Ez a csodálatos alapunk. "Nincsen senkiben másban üdvösség, nem is adatott más név az ég alatt, akiben van a mi megtartatásunk..."
Azért jó, hogy ezt újra-újra leírod, mert így többszörösen megkapod a feleletet, hogy EZ AZ EVANGÉLIUM! Nemcsak, hogy ehhez hozzá tartozik, mint rész tanítás, hanem az a lényeg: ELVESZETT EMBER MEGVÁLTOTTALAK!!!!! - ENYÉM VAGY!!!!
A Sátán gyötör, amikor mindent előhoz... így mindhalálig találhatunk bűnt. "Jézus Krisztus vére megtisztít minket MINDEN bűntől!!!!" / l Ján 1. /
- Gondold el, mi lenne velünk, ha az üdvösségünk ilyen pillanatnyi diszponáltságon, vagy engedetlenségen múlna. - Természetes, hogy ne legyünk szánt szándékkal engedetlenek, de ha azok lennénk is, Isten gyermekei vagyunk. De most engedetlen gyermekek, akik megszomorítják Őt.
Különbséget kell tennünk a STÁTUSZUNK és a pillanatnyi KONDÍCIÓNK között. - Bármi történjék, nem szabad engedni a Sátán elbizonytalanító próbálkozásainak. - Nem akar békén hagyni, mert így nyugalmad van és szolgálsz az Úrnak, ez pedig neki nem tetszik.
Nem ragozom tovább, tedd el ezt a levelet és ha megbizonytalanodsz, vedd elő. - De írhatsz is nyugodtan, én ugyanezt válaszolom. Az én üdvösségem is egyedül és kizárólag Jézus keresztjéről az enyém!!!! Dicsőség Neki az egyetlen igaz Szabadítónak!!!!


Üdv mindenkinek!
nemosinex

Kedves Literaty,
nekem erről az jutott eszembe, hogy ugye LESZ egy ítélet (és azt is mondja Jézus, hogy nem mindenki jut be a mennyek országába). Az egész életed lesz az, ami ítélet alá esik. A hívő embernek minden alázatával kell odaszánnia magát, és minden (belső) cselekedetével azt az utat kell szolgálnia, amire elkötelezte magát. Lehet, hogy lesznek tévedései, de a lényeg, hogy őszinte legyen az odaszánása. Aki keresi a kiskapukat, vagy azt, hogy mi az ami még belefér, mi nem, az még nem szánta oda magát őszintén, de Annak úgysem tud hazudni az ember, aki minden lépést tudja. Ezért azt gondolom, hogy addig a pillanatig, amíg az odaszánás nem történik meg szívből, amíg az ember nem engedelmeskedik, addig talán el sem nyerte még az üdösséget. Talán az ember életében még nem is lehet üdvösségről beszélni, mert erre majd az élete végén kerül sor Valahogy így látom.

(elnézést egy szót korrigáltam)

na ja... már megint zöldségeket beszélt ez az ács...

Offolás nélkül légyszíves akkor kifejteni azt, hogy miért mondja JÉzus azt is, hogy nem mindenki fog bemenni a mennyeknek (szűk) kapuján.

szívem szerint egy szót se szólnék, szerintem egyértelmű... de akkor azt mondanád, hogy csak értelmetlenül igéket idézgetek.... tehát:

a keskeny és széles úton járókat, az aranyból és szénából építkezőket NEM a HANGERŐ, nem a STÍLUS, nem az EREDMÉNYEK különböztetik meg!!
TELJESEN MINDEGY, hogy MENNYIt prófétáltunk, mennyi démont űztünk és mennyi sok hatalmas dolgot cselekedtünk... "Jézus nevében", természetesen....

az EGYETLEN ami számít: a GYÜMÖLCS (Galata 5:22, kicsit bővebben/maibb nyelven: a Krisztusi JELLEM), ez az, ami az "egyetlen lehetséges alapra" MARADANDÓAN építhető, amit nem mos el semmilyen árvíz, vagy tűzpróba...

Pünkösd.ma 2007/1.
Dr. Adrian Bury:
Elveszíthető az üdvösség?
A hívő feltételes biztonsága
Adrian Bury tizenkét éve költözött Egyesült Királyságból Magyarországra. Jelenleg az EPK berhidai gyülekezetének egyik presbitereként szolgálja az Urat. Négy éve tanít rendszeres teológiát a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. A szabadegyházi bibliatanító 1979-ben tért meg, és azóta különféle időszakokban anglikán, baptista, független karizmatikus és pünkösdi gyülekezetekbe járt. Angliában pünkösdi bibliai főiskolát végzett. Kémiából doktori fokozata van.
Manapság, nagyon elterjedt az a tanítás a nyugati egyházban, hogy a hívő örök biztonságban van, vagy másképpen: ha egyszer megtért, mindvégig megmentett (once saved, always saved - OSAS). Ennek több verziója található a teológiai piacon, de eredetileg valószínűleg mindegyik a kálvinizmusból származik.
Ennek a tanításnak az eredeti kálvinista változatát „a szentek kitartanak” cím alatt ismerjük. Ez a TULIP predesztinációs csomag ötödik pontja, amely logikusan következik az előző négyből, és azt tanítja, hogy ha valaki újjászületett a Szentlélek által működő ellenállhatatlan kegyelemből, az a személy mindvégig kitart a hitben, mert nem képes elesni.1
Mivel sokan már rájöttek arra, hogy a kálvinista szótériológiai minta alapvetően bibliaellenes, egy másik, nem-kálvinista OSAS szemponttal próbálkoznak. Ez a másik verzió azt tanítja, hogy ha az egyén nem is arra van eleve elrendelve, hogy megtérjen, de ha már újjászületett, mindenképpen a mennybe jut. Ez a fajta OSAS tanítás azt állítja, hogy ha egyszer Isten kezébe kerülünk, Ő soha sem enged el minket. Eszerint nekünk nem is kell kitartanunk, hanem Isten maga „megtart” minket. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha egyszer üdvözültünk, utána bűnbe eshetünk, élhetünk úgy, ahogy akarunk, még ha fel is hagyunk a Jézusba vetett hittel, Isten akkor is felvisz majd a mennybe.2 Ezen „igazság” alapján, sokan azt állítják, hogy az emberek életmódja alapján, lehetetlen megítélni, hogy kik a keresztyének, és kik a hitetlenek.3
Ez az álláspont többek között a következő verseken alapul: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha; mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket mindennél nagyobb, és senki nem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (Ján 10,28-29) és: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38-39).
Meg kell említenünk, hogy ha e két szakasz tágabb szövegkörnyezetét tanulmányozva felfedezhetjük, hogy Jézus azt mondja, hogy az ő juhai hallgatnak a hangjára, és követik őt (Ján 10,27). Pál azokra utal, akik Istent szeretik (Róm 8, 28 ), és a Szellem szerint járnak ( 8,4).
Más, logikus jellegű érveket is felhoznak, hogy alátámasszák az OSAS tanítást, pl. hogy Isten Szentlelkével pecsételt el minket a megváltásra, ami örökségünk garanciája (2Kor 5,21-22), tehát, Isten nem veszi le a pecsétet. Isten örökbefogadott gyermekei vagyunk (Gal 4,1-7), tehát, még akkor is Atyánk lesz, amikor gonosszá válunk. Az örök élet ajándék (Róm 6,23), tehát, Isten nem veszi vissza, különben nem lenne ajándék, és nem lenne „örök.” Értelmesnek hangzik, de meg kell vizsgálni az Írásokat, hogy lássuk, nincs-e ellenkező bizonyíték?
Elesés elleni figyelmeztetés
A Biblia igenis tartalmaz sok figyelmeztetést az elesés ellen, és ezek hívőknek szólnak. E szakaszok különféle veszélyeket említenek, amelyeket három kategóriába lehet sorolni.
1. Ha megtagadjuk Krisztust
„Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (1Tim 2,11-13). „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mát 10,32-33).
Ez talán a legkomolyabb kategória. Sok embernek megparancsolták már üldözés idején, hogy tagadják meg Krisztust (lásd: Márk 4,16-17). Az ősegyházban, sokan nem vállalták azt, hogy pl. imádják a római császárt, és ezért haltak meg. Egyértelmű, hogy komolyan vették a figyelmeztetést.
Azért olyan fontos ez, mert ha valaki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem (1Ján 2,22-23). Ha valaki elutasítja a Fiút, az elválasztja magát az Atyától is, és nem lehet többé üdvössége.
Ez probléma lehetett a zsidó keresztyének számára, akiket nehézségek idején elért az a kísértés, hogy üdvösségükért térjenek vissza a zsidó ceremóniákhoz. „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő korszak erőit, de elestek; azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.” (Zsid 6,4- 8 ). Ha vissza akartak térni a zsinagógába, ezeket az első századi zsidó keresztyéneket bizonyára kényszeríttették arra, hogy tagadják meg Krisztust, átkozzák el, és ismerjék el, hogy csodáit az ördög erejével tette. Ez megbocsáthatatlan bűnnek számít, tehát, ebből nem lehet megtérni (vö. Máté 12: 22-32).4
2. Ha hamis evangéliumot vagy téves üdvösséghez vezető utat fogadunk.
„Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más.” (Gal 1,6-7). „Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. De ismét bizonyságot teszek minden embernek, aki körülmetélkedik köteles az egész törvényt megtartani. Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.” (Gal 5,2-4).
Pál azt mondja, ezeknek a megtért embereknek, hogy ha elfogadják, hogy a mózesi törvény betartása az üdvösség feltétele, Krisztus nem használ nekik semmit, és kiestek a kegyelemből. Az üdvösség pedig kegyelemből van, hit által. Ha ebből kiestek, tehát, nem lehet többé üdvösségük. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki, aki valamikor Krisztusban hitt, később valamelyik hamis evangéliummal és téves Jézusképpel járó törvényeskedő, szektás tanítást elfogad, mint pl. a mormonizmust, mindenképpen kockára teszi üdvösségét.
A törvényeskedés szintén nagy problémát jelent a mai „egyenes vonalú” egyházakban is, ahol sokszor a Szentlélek vezetését helyettesíti. Nagyon komolyan kellene venni Pál figyelmeztetését.
3. Ha megmaradunk a bűnben, vagy visszaesünk abba.
Jézus, valamint Isten kegyelme azért jelent meg, hogy megszabadítsa az embereket bűneiktől, és nem azért, hogy üdvösséget nyújtson azoknak, akik megmaradnak vétkeikben. Fontoljuk meg a következő verseket: „(Mária) fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1,21). „Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.” (Ap Csel 3,26). „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban.” (Titusz 2,11-12). „Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.” (Zsidó 10,26-27). „Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.” (1 Ján 3,7-10). „Szeretteim, miközben teljes igyekezettel azon fáradoztam, hogy közös üdvözségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.” (Júdás 2-4).
János azt mondja levelében, hogy tudjuk, hogy üdvösségünk van, mert hiszünk Isten Fiában (5,13), de azt is, hogy tudjuk, kik az Isten gyermekei, mert nem járnak bűnben, és szeretik egymást. Az eredeti görög nyelvű változatban, mindkét ige folyamatos jelen idejű. Fontos, tehát, hogy továbbra is higgyünk, és hagyjuk magunk mögött a bűnt.
Nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy ha egyetlen bűnt követünk el, akkor elszakadunk Istentől. Inkább arról szól, hogy ha egyre több bűnt engedünk visszatérni életünkbe, aminek a vége az lehet, hogy visszamegyünk a világba, és már nem hiszünk Jézusban. Ha vétkeztünk, és a Szentlélek meggyőz minket arról, hogy rosszat tettünk, akkor megvallhatjuk a bűnt és megtérhetünk (1Ján 1,9). Lehetséges, azonban, hogy az ember ellenálljon a Szentlélek munkájának (Apcsel 7,51); megszomoríthatjuk őt (Ef 4,30), sőt, el is olthatjuk hangját (1Thessz 5,19).
Mivel megmarad a szabad akaratunk, arra is képesek vagyunk, hogy a bűnös természetnek vessünk, de a Szentírás azt mondja, hogy ez a halálhoz vezet majd, mert tönkreteszi az Istennel való kapcsolatunkat: „Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Szellem által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,12-13). „Ne tévelyegjetek, Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen, amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,7-9). „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1,13-15).
Mi az üdvösség?
Az üdvösség, lényegében az Istennel való kapcsolat, Fia, Jézus Krisztus által (Ján 17,3). A Biblia azt tanítja, hogy ez a kapcsolat Isten kegyelméből adatott, és hit által kerülünk bele és nem cselekedetek által (Efez 2, 8-9). Isten kegyelme abban mutatkozik meg, hogy ő az üdvözséghez vezető tervet adta, a hit azonban a miénk. Ebből következik, mivel még mindig van szabad akaratunk, folyamatosan hinnünk kell, különben, lehetséges, hogy hiába hittünk: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtátok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem nektek. Különben, hiába hittetek.” (1Kor 15,1-2 – görög szerint). „Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkodásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok.” (Kol 1,21-23).
Szintén, hogy megmaradjunk Krisztusban, továbbra is engedelmeskedni kell neki, járni vele (1Ján 2,3-5), és gyümölcsöt teremni, különben, elvágatunk (Mát 7,15-20; Ján. 15,5-6). Istennel járni azzal is jár, hogy a jó cselekedetek megjelennek az életünkben (Mát 5,14-16; Róm 2,6- 8 ; Ef 2,10; Jak 2,14-16).
Cselekedetek által van az üdvösség?
A modern korban megjelent szekták óriási száma miatt, az evangéliumi keresztyének szinte paranoiásak lesznek, ha valaki még akár utalni is mer arra a gondolatra, hogy a cselekedetnek valami köze lehet az üdvözséghez, mivel ezek a szekták a tanításával megegyező engedelmes cselekedetek általi üdvösséget hangsúlyozza. Igaz az, hogy az üdvözség alapja a hit, nem pedig a törvény cselekedetei, de sokak ezáltal az antinomianizmus (törvénytelenség) féle ellenkező tévedésbe estek: csak higgyünk, aztán, úgy éljünk, ahogy akarunk, és ne is gondoljunk arra, hogy valamit „tenni kell” Istenért. Világos, hogy ez a hozzáállás is bibliaellenes.
A Biblia azt tanítja, hogy Krisztusban megszabadultunk a törvénytől (Róm 7,1-6), de azt is, hogy a bűntől szabadultunk meg (Róm 6,18 ), és ez azért történt, hogy szolgáljuk Istent (1Kor 6,19-20; Zsid 9,14) az Ő dicsőségére (1Pét 2,9; Efez 1,14). Istent szolgálni azzal jár, hogy „teszünk dolgokat” úgy, ahogy a Szentlélek vezet minket (Róm 8,13).
Üdvbizonyosság
Összegezve, tehát, a hívőnek lehet jelen idejű üdvbizonyossága, feltételezve, hogy folyamatosan hisz és bízik Jézus Krisztusban, tanítványaként engedelmesen vele jár, és állandóan enged a Szentlélek késztetéseinek.
Lábjegyzet:
Lásd, pl. Harvey, Dean, A Brief Comparison of Calvinism and Arminianism, http://www.biblical-theology.com/calvinism/comparsn.htm. Itt megbeszélik a TULIP öt pontját.
Hutchson, Curtis, Calvinism Refuted, http://www.untold-millions.com/Calvinism.htm.
Hutchson nem kálvinista, de miután érvelt a TULIP első négy pontja ellen, ezt írja: „A Biblia tanítja az újjászületett hívő örök biztonságát, és én hiszek benne. Olyan embernek, aki Jézus Krisztusban bízott, örök élete van, és nem kárhozik el. De a hivő örök biztonsága nem múlik kitartásán. Egyetlen egy bibliaverset sem ismerek, amely megemlíti a szentek kitartását. Több bibliavers pedig azt említi, hogy a szentek meg vannak tartva. A kitartás az egy dolog, a megtartatás az egy másik. Nem. A szentek nem tartanak ki, hanem megtartatnak.”
Stanley, Charles, Handbook for Christian Living, (1996). „Akkor is, ha a hivő gyakorlatilag hitetlenné válik, üdvözsége nincsen veszélyben.” (93. o.) „…olyan hivők, akik elveszítik vagy otthagyják hitüket, megtartják az üdvözségüket…” (94. o.) „…ez egy olyan keresztyén, aki soha életében nem termett örök gyümölcsöt. Üdvözségét, viszont, soha nem veszélyeztette.” (121. o.) „… szintén vannak olyan keresztyének, akik semmilyen bizonyítékot nem mutatnak hivő létükről.” (71. o.)
Corner, Dan, Hebrews chapters 6 and 10,
http://www.evangelicaloutreach.org/hebrews.htm,

huhh, végre egy RENDSZEREZETT anti-OSAS anyagot is láttam

KÖSZI kedves figyelő

Az Úré legyen a dicsőség, ha hasznodra lehettem az Ő dolgaiban...

A szerkesztés azért történt, mert ki kellett venni a vigyoriakat, ahol a zárójel bezárása előtt 8-as szám szerepel.

Másrészt figyelni kell a lábjegyzetre, ami ugyebár az író álláspontjával ellentétes véleményt mutat. Talán egy mondatban ő maga is utalhatott volna erre, mert első blikkre engem is megzavart, mintha önmagának akarna elletmondani..

.

-Kedves Tulip !

-Nem vitatkozni szeretnék Veled, hanem megbeszélni Zsid.10,4 kapcsán
ennek tanulságát." Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a
megszentelteket."

-Ha jól emlékszem, ennek alapján azt állitod, hogy akit egyszer az Isteni
kegyelem a Krisztusban elfogadott, az végleges státus, örökre szól.
-Ebben a fogalmazásban igy, ahogy van, hiszek. - Isten oldaláról ez fel-
bonthatatlan. Egyértelmü.- "Hü az Isten."

-De a Zsid.10,26-ban ezt olvassuk: "Mert ha szándékosan vétkezünk
az igazság teljes megismerése után, nincs többé bünökért való áldozat,
hanem az itéletnek félelmetes várása..." - Ez pedig az emberi oldal.-


- A kettő mintha ellentmondana egymásnak.- Nem a kiragadott két Ige
vizsgálatára gondolok, mert az önmagában mindegyik megáll, hanem
éppen kontextusában és úgy levonni a számunkra szóló igazságát.-

Köszönöm, ha válaszolsz.
Üdv.
L.

20. Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.
21. Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.
22. De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.

Tehát: Krisztus megismerése után is van visszacsúszás. Az Ige szerint.
ex