Hítépítő gondolatok

„A bizonyságtételt nemcsak mondani kell, hanem cselekedni is.”

„Minden egyes bűn, legyen az kicsi vagy nagy, egy-egy lépés, amely a szívünk talaját keményre tapossa.”

„Az alázatos lélekben állandó a béke, a kevély szívben ellenben nagyon gyakori az indulat és a bosszúság.”

„Ne fordíts időt semmi olyanra, amihez az Isten áldását nem kérheted.” (Lavater)

„Isten a semmiből teremt valamit – viszont mindazt, amit (akit) használni akar, előbb a semmivel teszi egyenlővé.” (S. Kierkegaard)

„Az út, mely az embereket Istennel összeköti, egyúttal egymással is összeköti őket.” (J. Warneck)

„Ne vitatkozz az élet kenyere felől, hanem osszad ki azt az éhezőknek.”

„Az Úr Jézus nem egyszer úgy el volt foglalva, hogy evésre sem jutott ideje, de sohasem volt annyira elfoglalva, hogy imádságra nem lett volna ideje.”

"Az imádság a lelkünk anyanyelve, ne felejtsük el soha!" (Prohászka)

"Bűn és imádság halálos ellenségek. Az egyik feltétlen megöli a másikat."

„Amit Isten elvesz tőled, add át Neki szívesen, jó helyre került. Eljön majd az idő, amikor megtanulod az Urat ezért is magasztalni.”

„Jézus elfogad úgy, amint vagyunk, de nem hagy úgy, amint vagyunk.”

„Aki mások lelkéig akar érni, annak ki kell nyitnia a maga szívét.”

„Minél alaposabban bevalljuk Isten előtt tehetetlenségünket, annál jobbak a kilátásaink a Mindenható segítségére.”

JÁRDA A VIZEN


Minden bibliaolvasó előtt jól ismert az alábbi történet:
Reggel három és hat óra között Jézus a vízen járva odament hozzájuk. Amikor a tanítványok észrevették, hogy a tó vizén jár, megijedtek. „Kísértet”’ - kiáltozták félelmükben. Jézus azonban rögtön megszólította őket: „Bízzatok! Én vagyok. Ne féljetek!”
Erre Péter így válaszolt: „Uram, ha tényleg te vagy az, adj parancsot nekem, hogy menjek oda hozzád a vízen!”
„Gyere” – felelte Jézus. Péter ki is lépett a hajóból, és a vízen járva elindult Jézus felé. Amikor azonban látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Kezdett elsüllyedni, és így kiáltott: „Ments meg Uram!”
Jézus azonnal felé nyújtotta a kezét, és így szólt: „Kishitű, miért kételkedtél?” Miután beszálltak a hajóba, elállt a szél.” (Mt 14, 25-32 Egyszerű fordítás)

Ahogy magam elé képzelem az evangéliumi beszámolót, több kérdés merül fel bennem, akadnak valószínűsíthető feltételezéseim – mindeközben keresem a magam számára is érvényes üzenetét, tanulságát Máté írásának, az Igének.
Elképzelhetően a szél csak Péter „vízre szállásakor” kezdett el fújni, hullámokat kelteni?
Mire vonatkozhatott Jézus „kicsiny-hitű” kifejezése?
Kísértet nem tud parancsot adni, ami csodásan működne?
Milyen messze lehetett a hajótól Jézus és mennyi ideig gyalogolhatott Péter?

Ahogy megpróbálom rekonstruálni a történetet, nyilván a kérdéseimre is meglesz a válasz – hitem szerint nem „légből kapott”. Mindeközben a magam számára – is – keresem az üzenet lényegét, amit Máté írása, az Ige képvisel ezekben a versekben.

Nagy valószínűséggel pirkadt után, a jó látási viszonyokat biztosító, világos reggel előtt ment végbe az esemény. Legalább 4o méterre kellett lennie Jézusnak a hajótól ahhoz, hogy látható, de nem felismerhető legyen. A beszámoló „vízen járást” említ, s nem hullámokon való, le-fel közlekedést. Vélhetően tehát szélcsend mellett, hullámzásmentes volt a Genezáreti tó. A tanítványok – Péter is – megrettennek, kísértetnek gondolják a felismerhetetlen személyt. Hiszen kinek másnak állna módjában ilyen kunszt? A Mester szava nem elég biztosíték, hiszen a kísértet vissza is élhet a nevével. De Péter, aki mindig is jobban, gyorsabban lelkesedik társainál, tudja, hogy az Úr parancsára természetfeletti módon, minden erőnek és hatalomnak engedelmeskednie kell. Ezért kéri a parancsát a Hozzá menésre. Ez ugyanis nemcsak Jézus személyét bizonyítja, de az ő, Péter különös vágyának is teret ad. Izgalmas kalandnak ígérkezik, ha ugyanúgy közlekedhet, mint senki, soha – csak most és itt a Krisztus.
Az Úr egyetlen, „gyere” szavára a fizikai törvények felfüggesztődnek átmenetileg, és Péter határtalan, gyermeki hittel elindul a vízen. Ha ténynek tételezzük fel a 40 métert, s hogy mindketten azonos sebességgel közlekedtek, akkor kb. 18-19 métert haladtak egymással szemben. Nyugodt, lassú menettel ez talán fél percet vesz igénybe. Ez idő alatt támadt fel a szél, s keltett hullámokat.
Isten gyermekeinek életében semmi sem véletlen (másoknál sem, csak ők annak veszik). Talán nem kell Péterről olyat feltételeznünk, hogy fejébe szállt volna a dicsőség vízen járása közben. De hite, amivel a hajóból elindul az Úr felé, szükségszerűen megpróbáltatik – hogy ő maga szembesüljön vele:
Bizalma erős-e, krisztusias, azaz sziklaszilárd, avagy csak fellángolás?
Szeretnék itt a mindenkori „Péterek” – s így talán a magam – számára is egy idézetet beiktatni:
„Úgy tűnik Isten olyanná teremtett minket, hogy elvárjuk az élettől, hogy érdekfeszítő legyen. Keressük az izgalmat, az örömöt, a boldogságot. Egyesek megpróbálják elnyomni ezt magukban. Hitük szerint a keresztyén élet nem lehet örvendező, ügyelnek arra, hogy életük ne látsszék örvendezőnek, és ne lássák életüket izgalmasnak. Nos, ezt a furcsa nézetet semmi sem igazolja a Szentírásban. Mi lehet izgalmasabb élmény a vízen járásnál? (…) A bátorság hiánya unalmas, száraz, gyümölcstelen életet eredményez; elbátortalanít és elriaszt a keresztyén élettől másokat is.” (Luis Palau: „Járj a vízen, Péter!” 21-22.old.)
Hatalmas, fantasztikus élményben van része Péternek – egészen a süllyedés pillanatáig. Pánikba esik. (Ki ne esne az ő helyében?). Amíg távol volt Jézustól – nem félt. Most, hogy karnyújtásnyira vannak egymástól – megrémül. Nincs más válasz a fel nem tett kérdésre, mintsem hogy addig szélcsend lehetett, sima víztükörrel. Addig nem voltak külső, zavaró körülmények, amik befolyásolták volna a varázslatos érzést. Ám elég az elemek, a szél és víz csendjének elmozdulása, és máris odavan a magabiztosság, s az a gyermeki hit, amiből származott az önbizalom. Jézus szemrehányásában ott van az, hogy tudnia, hinnie kellett volna Péternek: Ő az elemek ura is, hogy nincs, és nem volt eddig se alapja a magabiztosságnak, csakis az Ő isteni ereje, aminél nincs senki és semmi nagyobb, erősebb. Ja, hogy az élet nem sétagalopp, élvezetes séta csupán, hanem szelek és tengermorajlás hullámokkal?
Igen, de éppen ezekben a szituációkban derül ki a hit mélysége vagy felszínessége. Ilyenkor válik el, hogy amíg „szalad a szekér”, amíg nincsenek hullámok könnyű és talán olcsó is a hit, mert nincs próbának alávetve, amiből kiderülne: mennyire erőtlen.
Miben kételkedett Péter? (Mert hogy Jézus ezzel vádolja). Abban, hogy ha az Úrtól kap valamire megbízatást, felszólítást – és nem csupán az ő, emberi (alkalmasint felelőtlen) lelkesedése indítja tettre, akkor biztos lehet a megtartatásban, az erővel felruházásban, a bárminő veszély elhárításában.
Nem furcsa, hogy az erős halászember, aki nyilvánvalóan foglalkozásából adódóan is jó úszó, a süllyedés pillanatában segélykiáltásra ragadtatja magát, ahelyett, hogy tempózni kezdene. Talán tudat alatt érezte: itt másról van szó, mint a természeti elemekkel való birkózásról. (Ez kisvártatva be is igazolódik; amikor a hajóba beszállva eláll a szél. „Természetesen” már nem volt rá szükség…) Az emberi gyarlóság nyilvánul meg Péter rémületében, ami süllyedésével lesz úrrá rajta. „Semmi perc alatt” tűnik el ősbizalma, s már nem Jézus isteni ereje – amivel lehetővé tette az ember Péter vízen járását – a meghatározó, hanem az előbb még magabiztos tanítvány veszély-helyzete, ami azt is feledteti: „az Úr közelében nem érhet baj.”
Elképzelem a közös útját Jézusnak és Péternek a hajóig. Lehet mintegy 20 méter, hasonló másodpercnyi időn keresztül. Mi minden gondolat foroghatott Péter fejében a megszégyenült kishitűségtől kezdve, a szeles-hullámos tó ellenére érezhető, „most-már-mégis” biztonságig. Mindez nem csupán Kéfásnak tett jó pedagógiailag, de a hajóban maradt tanítványok is újra megtapasztalhatták – s leborulva meg is vallják – Jézus istenségét: „Bizony, Isten Fia vagy!”
Az Úr tökéletes nevelő és bőkezű adakozó. Tudja, mikor kell egy kis "szélvihart támasztani", "tengeri betegséhhel meglátogatni" valakit, ha fejébe száll a dicsőség, elbízza magát, vagy elfelejti, hogy egy különleges esemény nem a saját produktuma Viszont, ha valamilyen Istentől rendelt feladat természetfeletti eszközöket igényel - bizonyosan "folyósítja" azt. A két Ige szorosan összetartozik: "Kérjetek és adatik"
"Nálam nélkül semmit sem tehettek."
Milyen a hitünk? Van-e határa Istenbe vetett bizalmunknak? Merünk-e, tudunk-e "járdát építeni a vízre?"
Isten mindent elvégzett, hogy ezekre pozitív választ adhassunk. Az Úr Jézus fenti "kalandja Péterrel", ugynacsak ezt a célt szolgálja...
"Bizakodjatok, jó az Úr, jósága éltet!"
"Amikor visszajön az Emberfia, talál-e hitet a Földön?"



Átdolgozott, bővített változat 2008. július 21-én Mihálovics Zoltán

AZ ÖLELŐ KERESZT

„Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.” (Ézsaiás 55,7)


A bűnös fél, hogy Isten nem fogadja el őt. Az elbukott, de bűnbánatra kész ember kételkedik abban, hogy Isten valaha is el tudja-e felejteni vétkeit. Igeversünk azonban arra emlékeztet bennünket, hogy akik megtérnek az Úrhoz, azokat Ő teljes irgalommal és bűnbocsánattal fogadja.
Ezt ábrázolja ki egy olyan történet, amelyet újra meg újra hallhatunk az évek során – olyan történet, amelyben a részletek változnak, de a lényeg marad, és él tovább.
Egy lázadó fiúról van szó, aki megszökött hazulról, New Yorkba ment, ott bűnben és szégyenben élt, végül a börtönben kötött ki. Négy év múlva kiengedték, és akkor föltétlenül haza akart menni. De gyötörte a félelem, hogy apja nem fogadja vissza. Azt a csalódást, hogy saját családja kiveti, nem tudta volna elviselni.
Végül levelet írt apjának. Megírta, hogy a következő hét péntekjén vonatra ül hazafelé. Ha a család szívesen fogadja őt, akkor kössenek egy fehér zsebkendőt a házuk mögött álló tölgyfára. Ha a vonat elhalad előttük, és a fán nem lát fehér zsebkendőt, akkor ő egyszerűen tovább utazik.
S eljött a nap, hogy vonatra ült, komoran, magába roskadva, tele a legrosszabb előérzetekkel. „Véletlenül” mellette ülő útitársa hívő keresztyén ember volt. Néhány sikertelen kísérlet után végre rávette, hogy nyissa meg szívét, és mondja el történetét. Még nyolcvan kilométerre voltak a házuktól. A hazatérő tékozló fiú reménység és félelem között hányódott. Már csak hatvan kilométer. Arra a szégyenre gondolt, amit szüleire hozott, és arra, ahogy összetörte a szívüket. Negyven kilométer. Elvonulnak előtte eltékozolt évei. Harminc kilométer, húsz kilométer, tíz kilométer.
Végre meglátja a házat. És megrendülve nézi a vonat ablakából: az egész tölgyfa el van borítva fehér vászoncsíkokkal, amelyek vidáman lebegnek a szélben. Feláll, fogja bőröndjét, és könnyes szemmel készül a leszállásra.
A fa természetesen a keresztről beszél. Kitárt karokkal, a bűnbocsánat számtalan ígéretével fogadja a bűnbánó bűnöst, hogy hazatérjen. Micsoda fogadtatás az atyai házban!



William MacDonald: Ösvényem világossága – július 28.

KÉTSÉGBEESETT REMÉNY

„Ezt mondja az Úr: hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az Úr -, visszatérnek fiaid az ellenség földjéről!” (Jeremiás 31,16)


István egy missziós állomáson nőtt fel. Már kisgyerek korában vallást tett az Úr Jézusba vetett hitéről, és voltak, akiket ő vezetett az Úrhoz. Mikor az Egyesült Államokba került, hogy ott járjon főiskolára, eleinte jó bizonyságot tett hitéről. Később azonban kezdett eltávolodni az Úrtól. Hideg és közönyös lett. Játszadozott a bűnnel, és hamarosan keleti vallásokkal kezdett foglalkozni.
Amikor szülei szabadságra hazajöttek, majd megszakadt a szívük érte. Könyörögtek és érveltek, de István kemény maradt. Végül meglátogatták otthonában, ahol három más társával együtt lakott. Amit ott tapasztaltak, az megrendítette őket. Hazatértek és keservesen sírtak.
Mikor este lefeküdtek, megpróbáltak elaludni, de hasztalan. Így hajnali négy órakor elhatározták, hogy fölkelnek, és megtartják reggeli csöndességüket. Azon a napon Jeremiás 31 lett volna a soron, de a férj azt mondta: „Ne olvassunk most Jeremiást”, mert úgy vélte, hogy a síró próféta nem tudja megvigasztalni őket. De azután mégis Jeremiás 31-et olvasták. Amikor a 16. vershez értek, ezt olvasták: „Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az Úr -, visszatérnek fiaid az ellenség földjéről!”
Keresztyén szülők ezrei élnek ma megtört szívvel, és gyászolnak lázadó fiaik és leányaik miatt. Mikor imádkoznak, az Ég kemény ércnek tűnik előttük. És kérdezgetik maguktól, vajon Isten helyreállítja-e valaha azt, aki visszaesett:
Pedig arra kellene gondolniuk, hogy az Úr számára egyetlen eset sem túl nehéz, és hogy állhatatosaknak kell lenniük az imádságban, vigyázván abban hálaadással. Támaszkodniuk kellene az Úr Igéjének ígéreteire.
Amikor a fent említett édesanya megkérdezte önmagától, van-e joga a Jeremiás 31,16-ban foglaltakat önmagára is vonatkoztatni, ezt olvasta az Ézsaiás 49,25-ben: „Perlőiddel én fogok perelni, fiaidat én szabadítom meg.” (Áldott legyen az Örökkévaló Isten, vigasztaló, rendíthetetlen ígéreteiért! – M. Z. megjegyzése)


William MacDonald: Ösvényem világossága – augusztus 24.

"Boldog ember az, aki gazdagítani akar másokat, mert ő maga is gazdag marad."

"Ha nem volna felhő, honnan jönne az eső?"

"Az ember szeretet csak akkor lehet igazán nagy, ha már átment a szenvedés megtisztító tüzén."

"Jellemünket nem a külső körülmények, hanem imádkozó életünk alakítja."

"A szeretet az egyetlen maradandó életünkben." (Rosdy Pál)

EREDMÉNYES KERESZTYÉNSÉG

„Minden és mindenekben Krisztus.” (Kolossé 3,11)


Mi keresztyének hajlamosak vagyunk arra, hogy időnk nagy részét olyan szellemi élmények megszerzésére fordítsuk,, amelyek valamiképpen tartós győzelmet biztosítnak számunkra a mindennapi élet örömei és bajai közepette. Összejövetelekre, konferenciákra járunk, hogy megtaláljuk azt, ami megoldja életünk problémáit. Gyönyörű kiállítású füzetek biztosítanak minket afelől, hogy dr. XY szenzációs, új felfedezést közöl velünk, amelynek nyomán annyira tele leszünk Szent Szellemmel, hogy az „radioaktívvá” tesz bennünket. Vagy egy-egy buzgó szomszédunk szinte erőnek erejével elvonszol minket a város nagy előadótermébe, ahol bemutatják majd nekünk a bővölködő élethez vezető, legújabban felfedezett rövid utat.
Rengeteg a csábító ajánlat. Itt egy prédikátor reklámozza a kiteljesedéshez vezető királyi utat. Egy másik a győzelem hármas titkáról beszél. Egy prédikátor ígéri, hogy nekünk adja az elmélyült élet kulcsát. Egy gyűlésen valaki beszámol a megszentelődéshez vezető öt egyszerű lépésről. Vagy szinte megszállottjai leszünk a testi gyógyulásnak, mintha az volna az élet legfontosabb dolga; hirtelen áttérünk a keresztyén pszichológiával való foglalkozásra, majd átváltunk az emlékezőképességünk gyógyítására. Átkelünk tengereken és világrészeken a magasan szárnyaló szellemi dolgok keresése közben.
A felsorolt propagátorok között kétségkívül vannak becsületesek is, és bizonyos dolgoknak, amiket ajánlanak, van némi értékük is. De, ha visszatérünk a mindennapi életbe, megállapítjuk, hogy nincs gyorsforgalmi út a megszentelődéshez, hogy a problémáink nem tűnnek el, és hogy nap mint nap az Úrtól való függőségben kell élnünk.
Végül meg kell tanulnunk, hogy jobb ha az Úr Jézussal foglalkozunk, mint a tapasztalatokkal. Aki Hozzá fordul, nem csalódik. Amire szükségünk van, azt mind megkapjuk Tőle. Ő mindenben megelégít.
A.B.Simpson (1844-1919, egy világméretű missziói mozgalomnak a megalapítója) fiatal éveit tapasztalatok keresésével töltötte, de azok nem elégítették ki. Ezután írta meg csodálatosan szép énekét, amelynek a címe: „Ő Maga”, és amelynek első versszaka és refrénje így hangzik:
Egykor az áldást kerestem, Egykor a megszentelődést kerestem, - most csak Őt magát! - most csak az Urat! Egykor érzésekre vártam, Mostantól fogva mindörökké - most csak Igédre vágyom! Te vagy nekem a legdrágább, Egykor ajándékaidat kerestem, azok helyett, amit adtál! - most az Ajándékozót!
William MacDonald: Ösvényem világossága – augusztus 29.

KRISZTUS SZERELMÉNEK ÉRTÉKE ÉS MÉRTÉKE

„Ellenben, ami nekem nyereség volt, kárnak ítélem a Krisztusért. Sőt, most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan gazdagságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Filippi 3,7-9)


Mindig drága dolog, ha a hívő ember sok mindenről lemond az Úr Jézusért. Például, ha valaki tehetségével hírt és gazdagságot szerzett, és az Isten hívásának engedve mindezt a Megváltó lába elé helyezi. Vagy ha valaki előtt énektudása megnyitotta a Világ hangversenytermeit, de amikor azonban meggyőződött arról, hogy a másik Világ számára kell élnie, feladta karrierjét, hogy Krisztust követhesse. Mert mit jelent minden földi hírnév, gazdagság és földi kitüntetés ahhoz a mérhetetlen nyereséghez képest, ami Krisztusban található meg?!
Ian McPherson kérdi: „Van-e annál megindítóbb kép, mint az a férfi, aki adottságát alázatosan és csodálva a Megváltó lábaihoz helyezi. Tulajdonképpen ott van a helyük.” (Vagy Isten egy másik emberének szavaival: „A héber, a latin és a görög nagyon jó a maga helyén, de nem ott, ahová Pilátus helyezte azokat,Jézus feje fölött, hanem Jézus lábainál.”)
Pál apostol lemondott gazdagságról, kultúráról és vallásos tisztségekről, mindezt kárnak ítélte Krisztusért. Jowett ezt írja ezzel kapcsolatban: „Amíg Pál apostol a maga fejedelmi adottságait nagy nyereségnek tartotta, addig nem látta meg az Urat. Mihelyt azonban az >Úr dicsősége< felragyogott ámuló szeme előtt, mindezek a dolgok árnyékká halványultak, majd semmivé váltak. És nemcsak értéktelennek tűnt az apostol korábbi nyeresége az Úr sugárzó dicsőségének fényében, hanem eltűnt gondolatvilágából, ahol korábban magasztos és szent kincsként őrizte.”
Ezért különös, hogy aki mindent elhagy azért, hogy Krisztust követhesse, azt egyesek őrültnek tartják. Vannak, akik megbotránkoznak. Mások sírnak, és különféle lehetőségeket kínálnak fel neki. Ismét mások az egészséges, józan emberi értelemre hivatkoznak. Néhányan egyetértenek, és megindulnak lelkükben. De ha valaki hitben jár, az helyesen tudja értékelni mások vélekedését.
C.T.Studd lemondott vagyonáról, fényes kilátásairól hazájában, hogy életét egészen a misszió szolgálatába állítsa. Ragyogó karriernek fordított hátat John Nelson Darby, és lett a Szent Szellem által Isten evangélistája, tanítója és prófétája. Az ecuadori öt mártír (Jim Elliot és barátai. – M. Z. megj.) lemondott kényelemszeretetéről, hogy elvihesse az evangéliumot az auka indiánokhoz.
Az ilyesmit az emberek nagy áldozatnak nevezik, pedig ez nem áldozat. Amikor valaki elkezdte Hudson Taylort dicsérni az áldozat miatt, szavába vágott: „Ember, én még életemben sohasem hoztam egyetlen áldozatot sem.” Darby pedig ezt mondta: „Nem valami nagy áldozat, ha az ember lemond a szemétről.”
Szervesen ide kapcsolódik a következő nap elmélkedésének néhány mondata, amit a szerző C.H.Mackintosh után idéz: „Ha szívünk megtanulja értékelni az Úr visszatérésének reménységét, akkor kevésre becsülünk minden földi jót. Lehetetlen a mennyei Úrra való várakozás állapotában lenni úgy, hogy el ne szakadjunk a jelenvaló világtól. Aki Krisztus megjelenésének várásában él, feltétlenül elszakad mindattól, ami az Ő megérkezésekor megítéltetik és megszűnik. Most nem az emberélet rövidségéről és bizonytalanságáról van szó, sem pedig a múlandó dolgok ideiglenes és ki nem elégítő jellegéről, noha mindez kétségkívül így van. Sokkal fontosabb és döntőbb azonban ennél az, hogy az Úr közel van.” („Elmélkedések Mózes 3. könyvéről” – Evangéliumi Iratmisszió, 163.old.)

William MacDonald: Ösvényem világossága – augusztus 31.

Teréz anya néhány gondolata:

„Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.

Fölfedeztem minden baj gyökerét, minden siránkozásunk okát: hiányzik az imádság. Társadalmunk megújulásának az imádságból kell kiindulnia.

A különbség köztünk, és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.”

ISTENGYERMEKSÉG
„A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt. Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be Őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az Ő nevében.” (János 1,10-12).

(Íme, ékes, igei bizonysága annak, hogy nem minden teremtmény Isten gyermeke – ahogy sokan állítják. Még csak nem is minden istenhívő, vallásos ember az. Hanem csak és kizárólag azok, akik tudatosan döntöttek az Úr Jézus mellett, szívük urának és királyának vallva „befogadták” Őt. – M.Z.)
„A világban volt.” Hihetetlen kegyelem, hogy az élet és a dicsőség Ura erre a csöppnyi bolygóra jött, és itt akart élni. Említésre méltó sem lenne, ha bárki másról ezt mondanánk: „A világban volt.” Ez olyasmi, amit az ember nem tud befolyásolni. Isten Fia részéről azonban ez tudatos döntés következménye volt, csodálatos együttérzésből fakadó cselekedet.
„…és a világ általa lett.” A csoda még nagyobb! Az Egy és Egyedülálló, Aki a világban volt, Aki a világot teremtette. Ő, Aki betölti az egész világmindenséget, önmagát egészen kicsinnyé tette, gyermekké, ifjúvá, majd férfivá lett, és az Ő testében lakott az Istenség egész teljessége.
„…de a világ nem ismerte meg Őt.” A teremtményeknek tulajdonképpen föl kellett volna ismerniük Teremtőjüket. Szavaiból és cselekedeteiből föl kellett volna ismerniük, hogy Ő több, mint ember!
„Saját világába jött.” A világon minden az Övé. Mint Teremtőnek, vitathatatlan joga van rá. Tehát nem valaki másnak a tulajdona után nyúlt.
„…és az övéi nem fogadták be Őt.” A legsúlyosabb sértés. A zsidó nép visszautasította. Megvoltak Őbenne mindazok az előfeltételek és jellemvonások, amelyek Őt, mint Messiást igazolták, de a zsidók nem akarták, hogy uralkodjék felettük.
„Akik pedig befogadták…” E meghívása válogatás nélkül mindenkinek szól (zsidóknak és pogányoknak egyaránt). Egyetlen előfeltétele az, hogy az emberek Őt befogadják.
„…azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekei legyenek.” Micsoda meg nem érdemelt tisztesség – a lázadó bűnösök Isten gyermekeivé lehetnek a szeretet és kegyelem csodája által!
„…mindazokat, akik hisznek az Ő nevében.” Nem is lehetne ezt egyszerűbben kifejezni. A jogot, hogy valaki Isten gyermekévé legyen, megkapják mindazok, akik az Úr Jézus Krisztust a hit tudatos cselekedetével Uruknak és Üdvözítőjüknek fogadják el.
Van tehát ezekben az igeversekben egy rossz és egy jó hír. Először a szomorú: „A világ nem ismerte meg Őt” és „az övéi nem fogadták be Őt”. De azután a jó hír: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az Ő nevében.” Indítson ez arra téged, hogy fogadd be Őt az életedbe!

William MacDonald: Ösvényem világossága – szeptember 05.

Barry Minkow története
A pénz boldogít?


Huszonegy évesen már minden összejött - legalábbis úgy tűnt. Külső életemben mindenem megvolt, amire a legtöbb ember csak vágyakozik. A ZZZZ Best nevű szőnyegtisztító cégem, amelyet 16 évesen kezdtem, ekkora már 280 millió dollárt ért. Ezerötszáz négyzetméteres házam egy igen előkelő negyedben épült. Volt egy Ferrárim, és együtt éltem egy gyönyörű nővel, néhány továbbival pedig úgy mellékesen találkozgattam. Mi kellett volna még?Mégis, huszonegyedig születésnapomat kétségek és bizonytalanság közepette töltöttem. Minden egyes születésnapomon attól féltem, hogy a "csodagyerek" nimbusza egyszer csak elmúlik, és senki nem fog velem foglalkozni; mint egy olyan sportolóval, akinek fényét egy új csillag megjelenítse hirtelen elhomályosítja. Huszonegy évesen úgy éreztem, kiöregedtem.Ennél azonban sokkal rosszabb volt az, hogy az egész életem egy hamisítvány volt. Ezt persze eltitkoltam a barátaim elől. Fogalmuk sem volt róla, hogy a cégem hazugságokra és csalásra épült.Vegyes érzésekkel jöttem le hazám lépcsőin, hogy a hallban összegyűlt születésnapi vendégsereget fogadjam. Mindannyian szerettek. Vagy mégsem? Ahogy leértem, láttam a ZZZZ Best könyvelőit és jogászait, és nyomban az jutott eszembe: ezek azért vannak itt, mert ők vezetik a cég könyvelését. Vajon tényleg engem szeretnek-e? A szobában a befektetők egy csoportja álldogált. Arra gondoltam: ezek vajon engem szeretnek, vagy azért jöttek, mert éppen most jó haszonnal tudnak befektetni a cégembe. Azután kiléptem a teraszra, ahol a maffia képviselőit üdvözöltem, akikkel szintén voltak ügyeim. Nagyon jól tudtam, miért vannak itt: pénzt kerestek.
Már a depresszió hullámai törtek rám, amikor visszaléptem a házba. Vajon van-e valaki, akit én érdeklek, azért aki vagyok és nem azért, amit adhatok nekik. A konyhában a legjobb barátomba és a barátnőmbe botlottam. A barátnőm ujján ott volt az a briliáns gyűrű, amit tőlem kapott ajándékba. A legjobb barátomnak éppen most adtam 10.000 dollárt.Mindenkit megvásároltam ahhoz, hogy utamat a csúcsig egyengessem, szövetségeseimet is mind pénzen vettem. Nem tudtam, hogy van-e ezen a világon egyetlen igazi barátom is. Életem legmagányosabb pillanatát éltem át ezen az estén. Megszereztem mindazt, amiről gondoltam, hogy a teljes elégedettséget fogja nyújtani az életben - a pénzt, a hatalmat, a hírnevet - de mindez csak arra volt jó, hogy rájöjjek: az életem csődbe ment.Korai megalkuvás
A csalás az életemben már egészen korán, kilencévesen kezdődött. Már akkor is nagyon céltudatos voltam. Akkoriban újság-előfizetéseket árultam, és ebben is a legjobb akartam lenni. Ez sikerült is. De hogyan? Úgy, hogy azt mondtam a lehetséges vevőknek, amit hallani akartak, csak azért, hogy üzletet csináljak. Ha egy ügyfél azt mondta: lemondja az előfizetést, mert az újság mindig a járdán vagy az autója alatt találja meg, én ígéretet tettem, hogy ezentúl személyesen adjuk a kezébe a megrendelt lapot, és visszafizetjük, ha megkárosul. Mindezt azért tettem, hogy megnyerjem az ügyfelet. Figyelmeztettek a cégnél, hogy ilyeneket ne ígérjünk, de én a legjobb akartam lenni. Szomjaztam arra, hogy elismerjenek.Olyan volt, mint a vénásan befecskendezett kábítószer, ha mások dicsértek és a legjobbnak, hősnek mondtak, még ebben a szűk világomban is. Amikor egyszer megízleltem az elismertséget, már rabja is lettem. Bármit megtettem, hogy újra megízleljem az elismertség mámorító ízét.Egy nap két üzletkötéssel el voltam maradva az utca másik oldalán dolgozó fiútól, pedig már délután volt. Már csak egy háztömb volt hátra, én pedig eltökéltem, hogy legyőzöm őt. Gyorsan eladtam hát két előfizetést. Azonban már az utolsó háznál jártam. Amikor észrevettem, hogy nincs otthon senki, teljesen elkeseredtem. Lehetetlen, hogy veszítsek! Hirtelen jött a megmentő ötlet: egy kitalált nevet és telefonszámot firkantottam egy hamis megrendelő lapra. Így én győztem. A lebukástól való félelmet gyorsan eloszlatta a mohó vágy, hogy megint én legyek a legjobb.
Mindazonáltal lebuktam. Behívatott a főnök, de nagyon rendesen bánt velem. Ennyit mondott: "Ide figyelj! Észrevettem, hogy mit ügyeskedtél, de nem baj. Nem rúglak ki, mert jó üzletember vagy. Azt azonban nem engedhetem meg magamnak, hogy eladásokat hamisíts." (Minden sikeres üzletért a cégtől egy dollárt kaptunk.) A főnököm hozzátette: "Ha ennyire kell az a dollár, inkább adok neked a zsebemből."
Nem akart elveszíteni, mert még a csalásommal együtt is elég jól teljesítettem ahhoz, hogy megérje, maradjak az állásomban. A végén csak ennyit jegyzett meg:- Tartsd tisztán a kezed.
Én azonban mindent letagadtam. Elmegyek innen. Nem akarom hallani - gondoltam magamban. Már ilyen fiatalon a tagadást választottam. Bár nagyon jól tudtam, hogy csaltam, mégis letagadtam, a szégyen miatt, amit ez rám és a családomra hozna.
Miután letettem a telefont a főnökkel való beszélgetés után, anyámhoz fordultam:- Anya, nem megyek ide többet dolgozni. Azt hiszem, jobban kell a tanulásra összpontosítanom.
A csalásomnak nem lettek további következményei, mivel a főnököm ejtette a dolgot. Nem hívta fel a szüleimet. Viselkedésemet pedig csak megerősítette, hogy az esetet következmények nélkül megúsztam.
Később súlyemeléssel kezdtem foglalkozni, és szervezetemet szteroidokkal bombáztam. Azzal nem törődtem, mennyire rombolnak ezek a szerek; csak a pillanatnyi siker volt a fontos.
Ugyanez állt az üzleti életre is. Nem érdekelt, hogy kin kell ahhoz keresztülgázolnom, hogy a csúcson legyek. A pillanatnak akartam élni. A Ferrari azonnal kellett. Nem számított, ha a hazugság volt az ára.

Anya Jézushoz fordul

Kilencéves koromban egy másik dolog is történt, amely a későbbi életem irányát meghatározta. Zsidó családban nem kis felzúdulást okozott, hogy anyám Jézus követője lett. Ez még a bár mitzvám előtt történt. Hetente kétszer héber-iskolába mentünk; a nővéreim is, én is rendszeresen jártunk a templomba.Anya egy este azzal jött haza, hogy elfogadta Jézust Urának és Megváltójának. Apám első, ösztönös reakciója az volt, hogy elválik, de ezt nem tette meg. Az anyai nagyanyámon át az apai nagyapámig mindenki megvetette anyát ezért az árulásért. Az Istennel való szövetséget árulta el a szemünkben az, aki csak meg is említette a Krisztus nevet, és ezzel végzetes bűnt követett el. Tényleges árulásának számított ez a családban, hiszen mindkét oldalon emberemlékezet óta a judaizmusba gyökereztünk. Nem volt hát logikus magyarázata annak, hogy anyám Jézusban higgyen.Apámat végül az kezdte érdekelni, vajon itt adhat egy gyülekezet anyámnak, amit a rabbi vagy a zsinagóga nem tudott nyújtani a számára. Anya rendíthetetlen válasza mindig ez volt:
- Nem egy vallás, hanem egy kapcsolat az, amit megtaláltam.
Anyám fiatal korától céltudatos ember volt; mindig úgy érezte, hogy teljesítenie kell. Gazdag szülei állandóan követelnek tőle: teljesíts, teljesíts, teljesíts.A judaizmusban ugyanezekkel a követelményekkel találta szemben magát. Meg kellett tartania a parancsolatkat és a 613 levitikuszi törvényt, hiszen az igazságos és fegyelmező Isten úgy tekint le ránk, hogy elvárja: teljesítsünk.
A Messiásban anyám egy olyan Istenre talált, aki elfogadta őt olyannak, amilyen; hibáival, gyengeségeivel együtt. Nem teljesítményeket várt tőle, hanem kegyelmet és irgalmat adott a számára, és ezek idegen fogalmak voltak judaizmusában. Kegyelmet, hiszen valami olyat talált, amelyet nem érdemelt ki, és irgalmat, mert Isten visszatartotta tőle a büntetést, amit viszont megérdemelt volna.
Ez a két szó megváltoztatta egész életét. Többé nem várta tőle senki, hogy teljesítsen, teljesítsen, teljesítsen; hogy küszködve tartsa be a törvény követelményeit. Volt valaki, akinek személyében és művében a törvény beteljesedett; és ez Jézus volt, a Messiás. Anya életének ez új értelmet adott.Apa megtiltotta, hogy anya a gyerekeknek minderről beszéljen. Anya pedig, aki a Messiásban engedelmes akart lenni férjének, ezt meg is tette. Ám egész életmódja megváltozott. Meggyógyultak tönkrement érzelmei. A családot sokkal több türelemmel és szeretettel kezelte, miután elfogadta Jézust. Ez pedig radikális változás volt. Szavak nélkül is minden percben prédikált.

A tizenhat éves vállalkozó

16 éves voltam, amikor a szüleim garázsában elkezdtem a ZZZZ Best nevű vállalkozásomat. Egyáltalán nem állt szándékomban eredetileg, hogy sikkasszak a Wall Streeten. 16 évesen csak arra vágytam, hogy az iskolában híres legyek. Nem voltam élsportoló, és nem voltam túl jóképű sem. Nagyon sokan vannak az iskolában olyanok, akik nem tartoznak a népszerű "menők" közé, akik nem sztárok. Valahol a középmezőnybe szorulnak és éhezik az elismerést. Én is éppen ilyen voltam. Manapság a gyerekek a szexuális szabadsággal, a kábítószerezéssel vagy az alkohollal próbálják a népszerűséget megszerezni. Én valami olyasmiben, amit senki más nem csinált.Egészen szűk költségvetéssel kezdtem, hétvégeken és tanítás után dolgoztam. Béreltem egy takarító céget, hogy amíg iskolában vagyok, ők tisztítsák a szőnyegeket. Anyámat és egy másik hölgyet is alkalmaztam, hogy a rendeléseket felvegyék. Míg a többiek az iskolában a pénteki algebra teszt tartotta izgalomba, én azon aggódtam, hogyan fogom tudni kifizetni alkalmazottaimat.
Nagy kihívás volt, de megteremte a várva várt elismerést. Azonnal az újságokba és a tévébe kerültem. Én voltam az első, aki ilyen fiatalon vállalkozásba kezdett. Ismét csaláshoz folyamodtam, csak hogy nevemet és cégemet még ismertebbé tegyem. Elváltoztattam hangomat és mint a ZZZZ Best egyik kuncsaftja, felhívtam egy tévétársaságot. Hosszasan dicshimnuszokat zengtem erről a 16 éves gyerekről, akinek saját cége van, és aki egy algebra és egy spanyol óra között tisztította ki a szőnyegeimet. Javasoltam, hogy a tévétársaság készítsen műsort erről a csodagyerekről. Hamarosan telefonon kerestek meg, hogy interjút készítsenek vele.Az elkészült program pedig újabb mámorba ejtett, mint a kábítószer. Minden egyes elismerés olyan jó érzéssel töltött el, hogy eloszlatta a cégem fenntartása érdekében végzett csalások miatti állandó lelkiismeret furdalásomat.
Mivel még túl fiatal voltam ahhoz, hogy saját csekkszámlám legyen, megállapodtam a helyi szeszkereskedővel, hogy váltsa be a vásárlói csekkjeimet készpénz-fizetési utalványokra, hogy a számláimat kifizethessem. Ez az ember régi jó barátom volt, így hát megbízott bennem.
Egy nap nem tudtam fizetni az alkalmazottaimnak. Ekkor kellett volna mondanom: "Most kell abbahagyni, amíg még viszonylag jól mennek a dolgok. Megpróbáltam, de most jobb lenne, ha bezárnám a céget." Ehelyett azonban készpénzes utalványokat loptam a barátomtól. Már túlságosan hatalmába ejtett a nyilvánosság és az elismertség ahhoz, hogy a pillanatnyi pénzhiány megállítson.
Bár egyszerűen loptam, az agyamban azonnal szép magyarázatokat találtam: jó célból tettem, és különben is majd visszafizetem a pénzt neki. Évekkel később is, amikor bankoktól hazugsággal szereztem biztosítást több millió dolláros kölcsönökre, megmagyaráztam magamnak, hogy majd visszafizetem, és senki sem fog a dolgon veszteni. Tulajdonképpen nemes célra használom a pénzt, és nem lépek le vele Európába. Azzal hitegettem magam, hogy a vagyont jóra fordítom, és akkor abbahagyom a csalásokat.

Hazugság hazugság hátán

Egyszer a nagymamám ékszereit loptam el, hogy az alkalmazottaimat ki tudjam fizetni. Átjött hozzánk és észrevette, otthon felejtett valamit. Engem kért meg, hogy szaladjak el érte. Én pedig a házában kinyitottam az ékszeres dobozát és néhány ékkövet elvettem. 3000 dollárt kaptam értük egy uzsorásnál, amit a számlára tettem, hogy azon a héten utalni tudjam a fizetéseket.Nagyanyám tudta, hogy én voltam. Először tagadtam. Ő azonban éppen azelőtt látta az ékszereket, hogy hozzánk átjött volna, mert azon gondolkodott, hogy feltegye őket. Amikor hazaért, már eltűntek. Én voltam az egyetlen személy, aki a lakásában járt közben. Mindennek ellenére tagadtam.
Később azonban bevallottam neki, hogy én voltam és annyi pénzt fizettem vissza nagyanyámnak, amennyit az ékszerek értek. Szörnyen éreztem magam az egész miatt, mert éppen a nagyanyám volt az, aki segítette a vállalkozásomat anyagilag.
Bár nagymamám megbocsátott, az egész incidens arra volt jó, hogy meglássam, mennyire messzire tértem a jó úttól. Mostanra normális gyakorlatommá váltak olyan dolgok, amelyek a vállalkozásom elején elképzelhetetlenek voltak.
A megalkuvás nagyon észrevehetetlenül rombol. Rád csavarodik, és amikor a hamis dolgoknak nem lesz azonnal következménye, egyre nagyobb megalkuvások követik. Lehet, hogy csak azzal kezded, hogy csalsz az adóbevallásodnál, a végén azonban már hazudsz több millió dolláros kölcsönöknél is. Ez így működik. A megalkuvás lassan, de biztosan pusztít.Megjátszottam rablásokat is. Meguntam, hogy pillanatnyi ötletekkel húzzam ki magam a bajból, amikor nem tudtam fizetni az alkalmazottaimnak; most már nagyobb húzásra készültem. Megrendeztem, hogy kirabolták az irodámat, és felhívtam a biztosító társaságot.- Uraim, kiraboltak! Elvitték az összes berendezésemet. Miután a rendőrségi jelentés elkészült, egy csekket kaptam a biztosítótól, hogy pótoljam az "ellopott" berendezéseket.Ezt kétszer vagy háromszor megtettem egymás után a többi irodámba is, más-más biztosító cégekkel. Újabb lépés volt ez lefelé, a megalkuvás útján.
Ilyen eszközökkel elég pénzt szedtem össze ahhoz, hogy újabb boltokat nyissak, és új alkalmazottakat vegyek fel. Meg voltam győződve, hogy nemes célokért küzdök. Pedig semmi mentségem nem lehetett arra, amit csinálok. Egyszerű rablás és lopás volt, amit tettem, bármilyen igazolható szemétbe is csomagoltam az egészet.

Szervezett bűnözés

A nagyapám, aki épületek renoválásával foglalkozott, egy nap megkért, hogy hozzak rendbe néhány szőnyeget egy adott bankszámla terhére. Hozzátette:- Barry, szeretném, hogy tudd, a fickó megrögzött maffiózó. Vigyázz vele.
Ám ahelyett, hogy megijedtem volna, az első gondolatom az üzlettel vergődő fiatal gyerek gondolata volt: Tudom, mit csinál ilyenkor a maffia. Iszonyú magas kamattal ad nagy kölcsönöket az olyanoknak, mint én. Úgy tekintettem erre a megbízásra, mint tőkeszerzési lehetőségre a cégem számára.Nem féltem, mert mindezidáig mindig sikerült kivágni magam az adósságaimból. Arról is meggyőztem magam, hogy nekem, mivel ismerik nevem a médiák, a maffia, vagy akárki is adja a pénzt, hosszabb türelmi időt fog adni a visszafizetésnél.
Tehát önként, és nyitott szemmel mentem bele ebbe a kapcsolatba. Elmondtam neki pénzügyi nehézségeimet, amire persze felajánlott egy hihetetlen magas kamatokkal ellátott kölcsönt. Kölcsönt vettem fel, visszafizettem, megint kölcsönt vettem fel, és megint visszafizettem. Kapcsolataim az ilyen emberekkel egyre szövevényesebbek lettek, és ezt mindig önkéntesen tettem. Soha nem zsaroltak és nem félemlítettek meg, hogy az ilyen akciókba belemenjek. Ha fizettem, minden rendben volt.A sikkasztás sohasem cél, hanem eszköz valamilyen cél elérésére. Az én célom az volt, hogy azt a végső, elképzelt összeget megszerezzem. A cégem növekedésével szerettem volna nyilvánosan is megjelenni a Wall Streeten, hogy elég tőkét szerezzek. Ezzel végre kifizethettem volna a maffiát és a többieket is, akiknek tartoztam, és tisztázhattam volna magam.

Mennyibe kerül Isten?

Sikerem csúcsán egy nap anyám feltett egy kérdést:
- Gondolod, hogy ezen a sok pénzen vehetsz egy jegyet a menybe? Mit akarsz Istennel kezdeni?Egyetlen rezzenés nélkül így válaszoltam:
- Mennyibe kerül Isten? Megveszem őt.
Anyámat összetörte feleletem. Azzal az elhatározással ment ki az irodámból, hogy elkezd a ZZZZ Best bukásáért imádkozni; még akkor is, ha ő maga és az apám is az alkalmazottaim voltak. Nem az állása érdekelte őt. Azért akarta, hogy a cég tönkremenjen, mert látta, ez az akadálya annak, hogy Jézussal valódi kapcsolatom legyen.Egyetlen év leforgása alatt a cég darabokra hullott.Kitalált vállalkozások és manipulált tőzsdei árfolyamok
Bár pályája csúcspontján a ZZZZ Best 13000 alkalmazottal, 23 különböző telephelyen végezte a szőnyeg, bútor és kárpit tisztító tevékenységét, a cég tatarozással foglalkozó része pusztán kitaláció volt. Azt állítottam, hogy különböző tűz vagy tíz által károsult épületeken több millió dolláros helyreállítási munkákat végeztünk. Ám ilyen munkálatok a valóságban nem léteztek.
Ezeket a szerződéseket használtam arra, hogy pénzalapokat teremtsek. Elvittem egy-egy ilyen projekt a befektetőkhöz, és ezt mondtam nekik:
- Ha most kaphatok önöktől egy 1000.000 dolláros kölcsönt, be tudom fejezni ezt a munkát. 90 napos lejárattal körülbelül 30.000 dollár kamatot számolhatnak, így a tőkéjüket három hónap alatt tetemes összeggel megnövelve kaphatják vissza.Természetes az így szerzett pénzeket arra használtam, hogy az előző kitalált építkezési munkára felvett kölcsönt fizessem vissza, és hogy a vállalatot életben tartsam - egyáltalán nem tatarozási munkára.Ezek az állítólagos tatarozási munkák nemcsak készpénz-készleteket hoztak létre, hanem növelték a bevételemet is a mérlegben, amely végső soron részvényeim értékének növekedéséhez vezetett. Ahogy ezek az építkezési "munkák" növekedtek, a cég a valóságosnál tízszer nagyobbnak kezdett látszani.
A ZZZZ Best részvényei 1987. Márciusában és áprilisában már 18 dollárra rúgtak, így a vállalat értéke papíron már 120 millió dollár volt. Néhány hónapon belül már saját, zárolt részvényeimet is áruba bocsáthattam. Azt terveztem, hogy egymillió részvényt bocsátok ki, így szerzek 18 millió dollár tőkét, és ezzel helyrehozom a kétes ügyeleteket. Mindeközben lépéseket tettünk, hogy felvásároljuk a Key Serv nevű vállalatot, amely a Sears cég hivatalos szőnyegtisztító részlege volt országszerte. Ha ez a 40 millió dolláros üzlet megvalósult volna, birtokába jutottunk volna a Sears jogainak, és országos üzletlánccá váltunk volna.

Összeomlás

Éppen mielőtt e hatalmas üzletet sikeresen nyélbe ütöttük volna, megjelent egy cikk a Los Angeles Times-ban, amely egy hitelkártya-hamisítást teregetett ki. Ebben én is részt vettem, úgy két-három évvel korábban. Amíg a tatarozási projektekkel kapcsolatos nagyobb csalásra nem jönnek rá, ezt a negatív hírverést valahogy sikerül majd eloszlatnom, gondoltam először a cikk olvastán. Ám ez a cikk a Key Serve üzletet intéző pénzügyi szakemberek arra késztettek, hogy vállalkozásomat közelebbről átvizsgálják. Most már minden alapjuk meg volt arra, hogy ártatlanságomat kétségbe vonják. És amikor egy kicsit mélyebbre ástak, rájöttek, hogy a ZZZZ Best nem más, mint illúzió.
Az újságok a feltárás eredményét 1987. május 22-én hozták nyilvánosságra. Ez a dátum örökre emlékezetembe vésődött. A ZZZZ Best részvényei 5 pontot zuhantak a tőzsdén. Minden hitelezőm követelni kezdte rajtam a tartozásaimat. A bankok zárolták a számláimat. 1300 alkalmazott közben tőlem várta a megélhetését. A 40 millió dolláros üzlet pedig, amelynek megszerzése oly keményen fáradoztam, megsemmisült. Mindenem úszott, ahogyan öt év munkájának talaja kezdett összeomlani a lábaim alatt.
A médiák, amelyekhez eddig oly szívesen fordultam saját reklámozásom érdekében, most körülvették irodámat, és olyan kérdéseket tettek fel, amelyekre nem tudtam válaszolni. Leggyötrőbb félelmeim váltak valóra, miután a hitelkártya ügyben nyilatkoztam. Az egyik riporter ugyanis feltette a kérdést:- Úgy értesültünk, hogy ön egy 7 millió dolláros tartozási munkát végzett el Sacramento városában. - Valaki ugyanis a helyszínre utazott, hogy ellenőrizze az ügyet. Majd ezzel folytatta:
- Azt találtuk azonban, hogy ilyen tatarozási munka nem létezik. Mivel akarja megvédeni magát?
Ebben a pillanatban tudtam, hogy mindennek vége. Az agyamban tudtam, de nem akartam még elismerni. Őrülten harcoltam, hogy megmentsem a helyzetet, és másokat is rávettem, hogy hazudjanak a kedvemért, csakhogy az üzletet megtarthassam, de a bukás elkerülhetetlen volt.Ha ez az üzlet sikerült volna, elég tőkét szereztem volna. A sikkasztás szempontjából rendbe tudtam volna hozni a dolgokat. De biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése lett volna, és újabb sikkasztásba keveredek, mert a szívem nem változott meg.

Bűnösen és magányosan

1987-ben, röviddel azután, hogy a cég vezetéséről megszégyenülten mondtam le, a sajtó körülvette a szüleim házát. A USA Today és más helyi lapok is tudósítani akartak erről a nagy port kavaró ügyről. Ez a fiatal vállalkozó, a legfiatalabb srác, aki az Egyesült Államok történetében vállalkozást indított, nem más, mint egy kudarcot vallott ember.
Elmentem édesanyámhoz, hogy megmagyarázzam neki: nincsen többé munkahelye. Erre természetesen ő is rájött. Azt sem titkolta, hogy azóta imádkozott a ZZZZ Best bukásáért, amikor megkérdeztem tőle, hogy mennyiért lehet Istent megvenni. Azt is mondta, hogy szeret, és Jézusban bocsánatra és kegyelemre találhatok. Majd hozzátette:
- Tudom, hogy kellemetlen a számodra, hogy nekem mondd el mindazt, amit tettél, hiszen az anyád vagyok. De van egy drága barátom, Dottie-nak hívják. Nagyon szereti az Urat, és szívesen elbeszélgetne veled.Már csak ez a Jézus dolog hiányzott - gondoltam magamban. Dottie azonban a család régi barátja volt, én pedig szörnyen magányosnak éreztem magam, és gyötört a bűntudat. Szükségem volt valakire, akivel tejesen nyíltan beszélhetek. Így hát végül beleegyeztem.
- Barry, nem fogok most prédikálni neked - mondta Dottie, amikor beléptem a lakásukba. - Nem akarok arról beszélni, hogy melyik vers mit mond a Bibliában. Egyetlen kérdést szeretnék csak feltenni: megérte? Adott-e a pénz, a hatalom, a befolyás, a hírnév igazi nyugalmat és megelégedettséget a számodra?Végignéztem csődöt mondott életemen:
- Nem, nem érte meg.
Ő így folytatta:- Én megoldást szeretnék javasolni. Jézus személye és az Ő műve ez a megoldás. Maradéktalan bocsánatot találsz nála, és megszabadulhatsz a lelkiismeret furdalástól. Erőt kapsz, hogy végigjárd azt az utat, amit a tetteid következményeként végig kell járnod.
Még két fontos érvet hozott fel:- Ha már kinyomtad a fogkrémet a tubusból, nem teheted vissza - ez alatt nyilván azt értette, hogy amit a ZZZZ Best ügyben megtettem, azon már nem változtathatok. - Arra azonban soha nincs túl késő, hogy azt tedd, ami helyes.
Ez a tanács nagyon mély hatással volt rám. Az egész ZZZZ Best botrány iróniája az volt - és ez senkinek sem tűnt fel -, hogy igazából engem csaptak be. Bár igaz, hogy a csalások sorozatát én követtem el, végső soron én voltam az, aki elhittem, hogy becsületem és jellemem rovására is megéri, ha a csúcsra jutok, és ez majd békét, elégedettséget és célt ad az életemnek. Igazából a teljes értelmetlenség lett a vége.
Egy héttel később a tengerparton sétáltam. Az újságcikkek folytonosan azzal bombáztak, hogy az életem hátralevő részét börtönben fogom tölteni. Azon az estén, ahogy a tenger mellett sétáltam, Jézushoz kiáltottam, hogy bocsásson meg és legyen az életem Ura és Megváltója.
Bár imádságom őszinte volt, valahol a tudatom sarkában felmerült egy gondolat: "Lehet, hogy ez lesz utolsó nagy hamisításom. Elfogadom Jézust, és megúszom egy könnyű büntetéssel."

A szokás hatalma

Röviddel e tapasztalat után az ügyvédem tanácsára 60 perces interjút adtam. Eszemben sem volt bevallani az igazat, inkább jó lehetőséget láttam az interjúban arra, hogy megvédjem "ártatlanságomat". Szörnyű volt. Diane Sawyer, a riporternő rendkívül jól felkészült.
- Igaz-e, Minkow úr, hogy ön a szervezett bűnözésben is részt vett?
- Nem, nem igaz - válaszoltam. Ő azonban így folytatta:
- Akkor mivel magyarázza ezt a papírt? - és egy cégbejegyzési dokumentumot húzott elő, amelyben az én nevem szerepelt, mint elnöké, az elnök helyettes pedig az egyik maffia csoport vezetője volt. Erre csak annyit mondtam, hogy bizonyára meghamisították az aláírásomat.
Bár Jézus megbocsátott, időbe telt, míg a Szent Szellem apránként kezdte átformálni az életemet. Egyszer azonban észrevettem, hogy már nem tudok úgy hazudni, mint régebben. A lelkiismeretem még élesebben furdalt, mint korábban, ha ezt tettem.
E 60 perces interjú után tüdőgyulladással kórházba kerültem, és olyan vádakkal kellett szembenéznem, amik miatt 270 évre börtönbe kerülhettem. John Orr, egy FBI ügynök keresett meg telefonon. Ő vizsgálta az ügyemet az elmúlt hat hónap során, és most készült vádat emelni. Meg akarta azonban tudni, jól vagyok-e egészségügyileg, mert tudta, hogy tüdőgyulladásom oka a szteroidokkal való visszaélés volt.
- Meg kell tartanom a hivatásom által diktált pártatlan távolságot öntől, azonban ennek nincsenek személyes okai. Helytelenül cselekedett, ezért vádat kell emelnünk ön ellen, de azt nem kívánjuk, hogy meg is halljon!
Magatartása megérintette bensőmet. Azon nyomban újra imádkoztam a bocsánatáért és az újrakezdés lehetőségéért.

Ítélet, büntetés, börtön

1988. végén a sikkasztás minden formájában bűnösnek találtak. Az ítélet: 26 év börtön és 26 millió dollár. Mindenki szemtanúja volt, amikor Barry megkapta, amit érdemelt. Életem legkínosabb pillanata volt ez. A tárgyalóterem tele volt a média embereivel, és még a megkárosítottak közül is sokan eljöttek.
Anyámat megkértem, hogy ne legyen ott, de ő ragaszkodott hozzá, hogy eljön a tárgyalásra. A terem felbolydult, miután az ítéletet felolvasták. Az újságírók rohantak a mikrofonjaikhoz, hogy beolvassák híranyagaikat. Az őrök mellém léptek, hogy visszatuszkoljanak a cellámba, én azonban a kijáratnál egy pillanatra visszanéztem anyámra, hogy vajon sír-e és kétségbe van-e esve. A pillantásunk találkozott. Anya összekulcsolt kezeit az arcához, majd az ég felé emelte, és rám mosolygott. Megértettem gesztusai egyszerű üzenetét: Jézus az Úr. Nem félek.
Ez az üzenet erőt adott, nemcsak ahhoz, hogy letöltsem büntetésem, hanem hogy más emberként jöjjek ki a börtönből.
Hét évnél egy kicsit többet ültem le. Időnként megkérdezték, hogy hitvallásom vajon nem amolyan "börtön-vallás"-e, egy újabb csalás. A börtönből sikkasztásaim minden károsultjának írtam, és megfogadtam, hogy visszafizetem az okozott veszteségeket. Sokan így reagáltak:
- Majd meglátjuk, mit csinálsz, ha kikerülsz a börtönből, és már nem lesz szükséged ránk ahhoz, hogy kiszabadulj.
Soha nem felejtem el 1989-et, amikor két börtönben töltött év után bemerítkeztem. Amikor kész voltam, ott álltam és csepegett rólam a víz. A pásztor három kinti tanú jelenlétében merített be egy fürdőkádba. A pásztor, mielőtt a törölközőt odanyújtotta volna, feltett egy kérdést:
- Akarsz-e valamit mondani?
A tanúk később elmondták, hogy válaszom megérintette őket.
- Uram, tedd ezt az egészet valóságossá! Egész életemben hazug és csaló voltam. Még azt sem tudom, hogy most is nem csalok és hazudok-e! Azért imádkozom, hogy ha Jézus él, hadd legyen ez a tapasztalatom valóságos!
Nem egészen öt év alatt két diplomát szereztem rendszeres teológiából, és a börtönben a Keresztény Atléták Szövetségének elnöke lettem. Az Úr meghallgatta az imámat, és Jézust valóságossá tette az életemben.

Visszatérés

1994. decembere óta szabad vagyok. Jogilag nem kötelességem, hogy visszafizessek minden okozott kárt. Szerezhetnék egy átlagos, civil munkát, és emellett minden évben rendszeres minimális kártérítést fizethetnék. Minden időmet és energiámat azonban arra szánom, hogy legális eszközökkel kártalanítsak mindenkit. Tapasztalataimról írott könyvem minden bevételét is áldozataim kárpótlására fordítom. A sikkasztások megelőzéséről szóló szemináriumaimból befolyó összegekre is ez igaz.Néhány korábbi áldozatom legjobb barátommá vált. Még maguk az FBI ügynökök is, akik a börtönbe raktak, megkértek, hogy beszéljek egy banki szemináriumukon.
Az élet legnagyobb csalása az, ha elhisszük, hogy nincs örök élet, nincs Jézus. De Jézus él! Ő feltámadt a halálból és visszajött, hogy igazolja: van örök élet, amit vagy megszerzünk, vagy eljátszunk. Ha Jézust hit által elfogadod, olyan változásokat hoz életedbe, amiről nem is álmodtál.


[/b]

Sabine Nageli: Gyenge vagyok

Gyenge vagyok,
önerőből nem boldogulok az életemmel.
De megtapasztalhatom Isten erejét,
s azért nem kell már lázonganom.
Elfogadhatom gyengeségemet.

Sebezhető vagyok,
nem tudom magam fájdalom nélkül túltenni azon,
ha elutasítás vagy igazságtalanság ér.
De megtapasztalhatom Isten gyógyító jelenlétet,
sebeim elveszítik nehézségi erejüket.
Újra szóba tudok állni az emberekkel.

Hibáztatom magam,
hogy mindig csődöt mondok,
holott mindenben úgy szeretnek élni,ahogy Isten akarja.
De Ő érezteti velem,hogy mindvégig kitart,
ezért nem kell kétségbe esnem.
Türelmes lehetek magammal.

Tele vagyok kétségekkel,
mindig újra visszaesem a bizalmatlanságba,
de Isten Szentlelke áthidalja az én korlátaimat,
és megtehetem a bizalom lépéseit ott,
ahol azt egyáltalán nem vártam.
Letehetem Istennel a bizalmatlanságomat.

Gyakran azt kívánom,
hogy más legyek,mint vagyok.
De így,ahogy vagyok,tapasztalom meg:
szükségem van az Urra.
Gyarlóságaim jelentik azt az edényt,
amelyben nekem adja Magát.
Ezért köszönöm Neki,
hogy olyan vagyok,
amilyen vagyok.

Ha megdobnak kővel


Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új „álomautót”.
Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire hallotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.
A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:
„Te gyerek, mit csináltál? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!”
„Bácsi kérem, ne haragudjon!” – válaszolta a fiú.
A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:
„Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább.”
És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.
„Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát.”
Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.
Az eset után a kocsin soha nem megcsinálta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.
Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel?

ELMULASZTOTT BIZONYSÁGTÉTELEK
„Ugyan ki az közületek, aki, ha kenyeret kér a fia, követ ad neki?”(Máté 7,9)

Erre a kérdésre természetesen az a válasz: senki. Normális körülmények között nincs apa, aki követ adna fiának kenyér helyett.
A szomorú csak az, hogy mi olykor mégis köveket kínálunk embertársainknak. Mély szellemi-lelki nyomorúságban lévő emberek fordulnak hozzánk. Talán észre sem vesszük, mi a szomorúságuk valódi oka. Vagy felszínes közhellyel elbocsátjuk őket, ahelyett, hogy az Úr Jézusról beszélnénk nekik.
E. Stanley Jones mond el egy ilyen történetet, amit ő maga élt át (nagy embernek kell lennie annak, aki nyilvánosságra tudja hozni személyes csődjét). „Amikor az indiai kongresszus tagjai újonnan szerzett hatalmukban befolyásukat oly gyakran a maguk hasznára fordították, és nem az ország javára, ez felülhaladta azt a mértéket, amit Javaharlal Nehru el tudott viselni. Azt fontolgatta magában, hogy lemond miniszterelnöki tisztéről, és elvonul valahova messzire, hogy belső egyensúlyát visszanyerje. Ez idő tájt meglátogattam, és a megbeszélésünk végén adtam neki egy üvegcsét tele tablettákkal, amelyek gabonából készültek, de azt tette hozzá: Problémáim nem testi jellegűek. Ezzel azt akarta mondani, hogy szellemi nehézségei vannak. Isten kegyelméről kellett volna neki szólnom, de én csak tablettákat kínáltam. Kenyeret kért, én pedig követ adtam…Tudtam, hogy ismerem a választ, de nem tudtam, hogyan közöljem vele. Féltem, hogy így túlságosan is közel kerülök ehhez a nagy emberhez. Pedig emlékeznem kellett volna a Sat Tal Ashram falára írt mondásra: Nincs a világnak olyan pontja, ahol Jézus Krisztus ne lenne a helyén. De én nem mondtam semmit. Sok minden volt, ami meggondolásra késztetett, és a bizonytalanság győzött. Vitamintablettákat adtam neki, pedig tulajdonképpen Isten kegyelmére lett volna szüksége – a kegyelemre és erőre, amely meggyógyította volna szívét. s akkor elmondhatta volna: Szívem meggyógyult. És most már bátran szembenézek a világ megoldhatatlannak látszó problémáival. Kész vagyok rá.”
Attól tartok, közülünk többeknek nagyon is ismerős dr. Jonesnak ez az élménye. Mi is találkozunk olyan emberekkel, akik mély belső nyomorúságban vergődnek. Elejtenek néhány szót, amelyek kitárják előttünk az ajtót úgy, hogy Jézus Krisztussal szolgálhatnánk nekik. Csakhogy mi gyakran nem élünk az alkalommal. Gyorsan valamilyen tapaszt teszünk lelki-szellemi sebükre, vagy gyorsan témát váltunk, és valamilyen jelentéktelen dologról kezdünk beszélni. (Ó, jaj, de nagyon ismerős a magam életéből..- M. Z.)
- Uram, segíts nekem, hogy minden alkalmat megragadjak, amikor Rólad bizonyságot tehetek, add, hogy minden kinyílt ajtót felhasználjak! Segíts, hogy legyőzzem bizonytalanságomat, és a kegyelem kenyerét osztogassam akkor, amikor lehet.

William MacDonald: Ösvényem világossága – október 13.