sdg111 írta:
... ha valaki azt véli, hogy mivel ő "hívő" soha nem kerülhet olyan helyzetbe amely depressziót provokálhat nála! Isten kegyelméből "megúszhatja", kaphat bölcsességet, és lelki támaszt a Szentlélek által és más testvérek ( +/lelkigondozók/pszichológusok/pszichiáterek) segítsége által, de ez nem szabad, hogy egy ugynevezett "hívő gőg"-höz vezessen, és ráadásul még a bajbajutottak kivetését, kiközösítését, elutasítását is előidézze!
Kedves sdg111!
Ebből a mondatodból látszik, hogy félreérted az álláspontomat. Nincs olyan, hogy "hívő gőg", mert a hitben nincs semmi érdem. Az egy döntés kérdése, amit mindenki választhat. Az nem lehet gőg tárgya, hogy a sok kenyérboltból te melyikben vásárolsz.
De értem a nemértésedet. Annak oka ugyanis a vallásos és a hívő fogalom összemosása. A valóságban a kettő között alapvető különbség van, de legtöbben csak annyit értenek rajta, hogy az egyik buzgóbb keresztéyn a másiknál, holott egyáltalán nem erről van szó. Vallásos ember nagyon sok van, hívő meg kevés. A vallásos emberek között ugyanolyan természetes a depresszió, mint a hitetlenek között.
Akinek élő kapcsolata van az Élet Urával, annak nem fogyatkozik meg az éltetkedve. A hívőt is érhetik szomorúságok, de az nem azonos a depresszióval, ami egy tartós életkedv, életerő nélküliség.
Ha a hívő ilyen helyzetbe jut, akkor tudja, hogy eltávolodott Istentől, ezért nem orvosokhoz és pszichológusokhoz fordul, hanem a Főorvoshoz és Ő tenyleg segít.
A depressziós embernek azt mondani, hogy nincs rendben a kapcsolatod Istennel, az nem kirekesztés, hanem legnagyobb segítség, amit az ember a depressziósnak nyújthat, azaz az alagút fényes vége felé fordítja.
Remélem most érhetőbb voltam.
üdv
ex