Időzóna: UTC + 1 óra




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 27 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2
 

Szabó Imre A bűnösök barátja
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2008. jún. 09., hétfő 15:30 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Segíts magadon, az Isten is megsegít!

,Akkor monda Dávid Abigailnak: Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy elém küldött most téged. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is,mert megakadályoztál a vérontásban és abban, hogy magam segítsek magamon." (lSám 25,32-33)

Sokszor hallottuk, s talán magunk is sokszor elismételtük ezt a közmondást. Alapigénk azonban teljesen ellentmond ennek a kedvelt közmondásnak. Dávid szavai nem hagynak kétséget afelől, hogy azönmagunkon való segítség nem kedves Isten előtt, sőt súlyos bűnné is válhat.
De hát hogyan lehetséges ez? A mi gondolkodásunk szerint ez teljesen helyénvaló dolog. Mint mindig, ebben az esetben is akkor értjük meg az igét, ha belehelyezkedünk abba a történelmi helyzetbe, amelyben eredetileg elhangzott.
Dávid korában vagyunk. Sámuel próféta már felkente Dávidot királlyá, de még mindig az elvetett királynak, Saulnak a kezében van a hatalom. Ezért Dávidnak bujdosnia kell. Egy hatszáz főnyi csapatot gyűjt maga köré és a pusztában rejtőzik. A bujdosóknak persze élelemre van szükségük, amit meg is kapnak a néptől. Egy alkalommal Dávid a Kármel hegység egyik leggazdagabb polgárához fordul segíségért. De a gazdag ember, akit Nábálnak hívtak, s akinek 3000 juha és 1000 kecskéje volt, gőgösen kidobta Dávid legényeit. Dávid haragra gerjedt és legényeivel azonnal elindult, hogy amit nem kapott meg szépszóra, azt fegyverrel vegye el magának. Mielőtt azonban megérkeztek volna Nábál házához, sietve elébe jött annak felesége, Abigail, aki nem volt jelent, amikor előzőleg Dávid legényei ott jártak. Ez a nemcsak szép, hanem igen okos teremtés azonnal felfogta, micsoda vérontás származhat abból, amit a férje tett. Gyorsan összeszedett hát egy csomó élelmet és Dávid elé sietett, hogy kiengesztelje őt. Alázatosan leborulva így szólt: „.. .ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon uram a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és magad segítettél magadon, uram!"
1. Az első, amit meg kell látnunk ebben a történetben, az Dávid súlyos helyzete. Üldözött vadként bujkál, élete szüntelenül veszélyben forog. Ilyen helyzetben az emberek minden eszközt megengedhetőnek tartanak a maguk javára. Csakhogy Dávid nem volt akárki,hanem Isten embere. Isten nemcsak a királyságra hívta el, hanem Szentlelkével is megajándékozta, s Dávid csodálatos zsoltárokat szerzett az Istenben való hitről és bizalomról. Ha valakinek, akkor neki valóban nem volt szabad magán segítenie, hiszen ezzel ellentmond annak, amit a zsoltárokban megénekelt a Szentlélek ihletésére. Dávid megértette ezt és ezért köszöni meg Abigailnak, hogy megakadályozta egy súlyos ballépésben.
Mi nem vagyunk zsoltárszerzők, de énekeljük azokat. Egyik legkedvesebb zsoltárunk a 25.: „Szívemet hozzád emelem, és benned bízom Uram." Tudjuk-e ezt a zsoltárt gyakorolni is, vagy pedig a hétköznapok harcában csődöt mond a hitünk. Hányszor megtörténik, hogy a világ fiai kinevetik a hívőket azért, mert cserben hagyják hitüket.
2. De még súlyosabb következménye van annak, ha magunk akarunk segíteni magunkon. Ugyanis az, aki Isten helyett maga veszi kezébe sorsát, az könnyen elveszti józanságát, elkezd kapkodni. Aki
pedig elkezd kapkodni, az könnyen az ördög tőrébe esik, és képes
bármilyen bűnt elkövetni a maga érdekében. Dávid is ment volna
rögtön, hogy fegyverrel vegyen elégtételt a rajta esett sérelmen.
Szegény kis magyar hazánkban nehéz napokat élünk mostanában. A sok baj között egyike a legnagyobbaknak, hogy iszonyatos mértékben megnőtt a bűnözés. Olyan szörnyű bűncselekmények, amelyek máskor évenként talán egyszer ha előfordultak, most szinte naponként megtörténnek. Mi ennek az oka? - kérdezik sokan. Persze: a szegénység, a terjedő nyomor. De miféle lelki mechanizmusok érvényesülnek ebben a helyzetben? Hát többek között az, amikről beszélünk: az ember segíteni akar magán.
Mivel éppen a paprika hazájában, Cecén hangzik ez az igehirdetés, csak egy esetet említek, amelyből láthatjuk, hogy hova vezet ez a szemlélet: a nagy paprikabotrány. Bizonyára ti is hallottátok, hogy néhány szabolcsi család elkezdett hamisított paprikát és ehhez való festéket áthozni Ukrajnából. Az egyik újságíró szerint az volt az egészben a legmegdöbbentőbb, hogy ezek az emberek egyáltalán nem voltak tudatában annak, hogy milyen súlyos következménye lesz ügyeskedésüknek. Ok is csak egy kicsit segíteni akartak magukon, közben milliárdokat veszített az ország, mert a magyar paprika elvesztette becsületét a világpiacon.
3. A legsúlyosabb következménye az önmagunkon való segítésnek
azonban az, hogy közben elveszítjük Isten segítségét. „Hívj segítségül
engem" - olvassuk az 50. zsoltárban, és hány olyan ige van még a
Bibliában, amelyek hasonló biztatására olyan nagyon szükségünk
van a mindennapi gondjaink között. Ha azonban magunkban bízunk,
eszünkbe se jut Istenhez kiáltani, s így segítségére sem számíthatunk. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk semmit sem kell tennünk, de nem szabad összekevernünk a dolgokat: ami Istenre tartozik, azt ne vegyük ki az őkezéből, ami pedig a mi kötelességünk, azt ne hárítsuk Őreá.
4. Jó ebben a kérdésben is a mi Urunk Jézus Krisztusra tekintenünk. Amikor haláltusáját vívta a kereszten, a főpapok és az írástudók gúnyolódva mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne." (Mt 27,41-42) 0 azonban nem akart segíteni önmagán, különösen nem most, váltságmunkájának csúcsán.
Még maróbbá vált a gúny a következő mondatban: „Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja, hiszen azt mondta, Isten fia vagyok." Úgy tűnt, hogy Isten nem akarja vagy talán nem is tudja megszabadítani őt, akiről pedig így szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködök." (Mt 17,5) A segítség elmaradása azonban csak arra a „mostra", arra a pillanatra vonatkozott. Rövidesen annál sokkal hatalmasabb mértékben és csodálatosabb módon érkezett meg: a húsvéti feltámadásban.

Úgy érzem, hogy ezt az igehirdetést nem fejezhetem be mással, mint egy idézettel, Jeremiás próféta könyvéből: „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezte erejét, az Úrtól pedig eltávozott az őszíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakatlan földön. Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad, és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik." (17,5-8/


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Dr. Kiss Ferenc : "TI VAGYTOK A FÖLD SÓJA"
HozzászólásElküldve: 2008. jún. 15., vasárnap 12:25 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
SÁMSON

(Bírák 13—14—15—16. rész)

Mi a titka ennek a különös életrajznak? — Sámson Isten népének előképe. Ebből az életből megítélhetjük a magunk számára: mi a rossz, hogy az ő példája prédikáljon nekünk.

Életének kezdete a fogantatástól kezdve megszentelt volt. Az Úr missziót bízott rá, hogy szabadítsa meg Izraelt a filiszteusok kezéből (Bír 13,5). „A gyermek felnövekedett és megáldotta őt az Űr." — De ő elhagyta küldetését, és az ellenséges táborba keveredett: a filiszteusok leányai közül vette a feleségeit!
Érthetetlen, hogy egy vezér tárgyalásba bocsátkozik az ellenséggel az ereje titkáról, amikor nyíltan megmondja a felesége, hogy meg akarják kínozni, meg akarják alázni (16,6).
Igaz, eleinte minden mást mond, nem fedi fel a titkot, nem is tudnak győzni felette, isteni erejét nem is veszíti el. Érthetetlen azonban, hogy istenfélő ember újra és újra engedi magát megkötöztetni, talán mert bízik abban, hogy Isten úgyis megszabadítja ...
Végül Delila asszonyi kedveskedéssel Sámson szívét akarja egészen magához fordítani, mert azt jól érezte, hogy Sámson szíve még az Üré volt.
De ezt kérdezheti az Úr is tőlünk: „miért mondod, hogy szeretsz,
ha a szíved nincs velem?"
Mint a szú a fát, úgy rágta Delila Sámson lelkét, amíg egészen elcsüggesztette. Nem a testét fárasztotta ki, hanem a lelkét. Halálosan. Mint a lappangó betegség is egyszer halálos lehet!
Sámson nazireusi fogadás alatt született, tudta ezt, és be is tartotta eddig. Vállalta ennek az Isten számára elkülönített életformának terhét, gyalázatát: borotva ne érintse a fejét, ne igyék bort vagy más részegítő italt, ne egyék tisztátalan ételt stb. Ennek a fogadásnak a betartása olykor gúnyt váltott ki az emberek között. A hosszú haj a nőnek fátyol gyanánt adatott, de a férfinek csúfságnak számít. — De erről a titokról nem beszélt senkinek.
Végül azonban ezt a szent titkot, ezt a szent fogadást elmondja
az ellenségnek. Ott tárta ki a szívét, nem Isten előtt, tehát a szíve elhajlott az Úrtól.
Elmondja titkát, visszaélnek vele és — elvétetik tőle az erő. Nem hal meg, csak olyan lesz, mint más ember (aki nem az Űrnak szentelt). Amíg a szíve még az Úrnál volt, addig az Űr nem hagyta el. De amint elfordult a lelke az Űrtól, eltávozott isteni ajándéka, az ereje is. A bűn lejtője ilyen: aki azon elalszik, ébersége elvész, vakká lesz és rabságba kerül.
Azt olvassuk azonban, hogy a haja növekedésével ereje is újra kezdett visszatérni. A bűnből ad Isten alkalmat a megtérésre, időt a bűnbánatra, hogy a lélek visszanyerjen valamit isteni erejéből. Sámson haja növekedésével visszatért fogadalmához. Bár a megaláztatása fokozódott, játékszer lett, egy gyermek kezére bízták.
... Amikor már visszatért az erejéből valami, kiáltott az Úrhoz. Már nem az erejében bízott; nem is szabadulást kért, sőt nem is a szeme világát kérte. (Mint ahogyan a lator sem a szabadulást kérte a keresztről. Ha azt kérte volna, nem kapta volna meg.) — Az adott helyzetben kapunk erőt akár láncon, akár kereszten. Ha valaki így megnyugszik a vesztében, az a lélek fejlődésében óriási haladás. Aki kész elhordozni a legrosszabbat is, mert bízik az Úrban, akár elveszi azt, akár nem —, az megkapja az Úr segítségét.
Mint ahogy Sámson is visszakapta még egyszer az erejét.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Gyökössy Endre : Szeretet, az új dimenzió
HozzászólásElküldve: 2008. okt. 12., vasárnap 17:54 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Új hívás

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."
(Mt 11,28-30)
Jézus Krisztusnak ez a hívása olyan nép felé hangzott el, amelyik - számunkra ma már - elképzelhetetlen testi, lelki és szellemi nyomorban élt. Az átlagos életkor alig volt több harminc évnél. Hihetetlen nehéz munkával dolgoztak, ahogy a magyar ember mondja: látástól vakulásig, egy marék olajbogyóért, egy kis kovásztalan lepényért, egy korty vízért, mert ott a víz is aranyat ért. Egy olyan nép felé kiáltotta Jézus ezt a hívást, amelyik, szinte az egyik napról a másikra tengődve élt.
A mózesi törvényekből a nép írástudói iszonyatos igát faragtak a nép vállára, és a „mellék"-törvényekből szöget vertek ebbe az igába, úgy, hogy Jézus népe vérezve húzta életét az iga alatt, hiszen minden szög így kezdődött: Ne! Minden mozdulata, akár egy kisgyereké, csak felügyelet alatt történhetett.
Megvallom, ezt a jézusi hívást csak mostanában fogtam fel a maga teljességében igazán.
Egyszer vártam valakit. Majd' egyórai késéssel taxi áll meg a ház előtt. Kinézek az ablakon, az illető ugrik ki belőle. Gyorsan becsönget, bejön, bocsánatot kér, lerogy az egyik karosszékbe, és Algopyrint kér, egy pohár vizet, nyugtatót, egy feketét. És öt perc kíméleti időt. Amikor mindezeket megkapta, két tenyerébe támasztotta az állát, rám nézett - ritkán láttam olyan meggyötört arcot -, és azt mondta:
- Ne haragudj, eljutottam a teljesítőképességem végső határáig. Tudod hogyan? Úgy, hogy állandó restanciaérzésben élek. Mindig úgy érzem, csak a negyedrészét tudom megtenni annak, amit tennem kellene, és megőrülök, ha nem tudok eleget tenni az elvárásoknak. Már félek felbontani a postám, felvenni a a telefont, a főnököm, a beosztottam keres, vagy éppenséggel koncertre, kiállításra hívnak, azután egy tanulmányi előadásra. Feleségem cédulája az íróasztalomon: szeretne egyszer beszélni velem. Mikor viszem már a kislányomat az állatkertbe, mert fél éve ígérem...
Majd egy döbbenetes mondatot mondott és ak¬kor értettem meg az Igét. így fogalmazta meg:
- Tudod, bárhol vagyok, már sehol sem vagyok. Akárhol ülök, mindig arra gondolok, hogy rég máshol kellene lennem, aznap még hová kell mennem; és akárhol vagyok, én nem vagyok ott, csak a testem. Máshol jár az eszem, és ebbe lassan beleőrülök. Jól tudom, magam fabrikáltam magamnak ezt a mókuskereket, amit magam hajtok: én hajtom ezt a pörgő masinát, ami egyre gyorsabb tempóban forog, és egyre nagyobb ívben pörgők magam körül, az életem körül. Érzem, ebből csak kirepülni lehet, kilépni már nem tudok. Ha pedig nem folytatom ezt a taposómalmot, akkor félresodor az élet. Hogy felszínen tudjak maradni, hogy lássanak és tudomásul vegyék: vagyok, élek, ezért kell ezt csinálnom. - Végül így szólt: - Most leültem nálad, mondj valamit, ha tudsz.
Ahogy ezt mondta: Tudod, bárhol vagyok a „seholban" vagyok - akaratlanul eszembe jutott: vajon ismeri-e a héber szót, a Seolt, ami azt jelenti: pokol. Tehát így is mondhatta volna: bárhol vagyok, a Seolban, a pokolban vagyok.
Nos, az ilyen sorsú emberek felé hangzik a nagyon régi, kétezer éves hívás: Jöjjetek énhozzám, akik bárhol is vagytok, gondolatban már rég máshol jártok. - Akik megfáradtatok már ebben a pörgésben és el vagytok gyötörve. Talán, ha ma fogalmazná meg Jézus - Ő mindig modern - mai nyelven, lehet, hogy így mondaná: Jöjjetek, akik taposómalomban éltek, akik csődélményben vagytok, akik saját magatok által faragott igák alatt nyögtök: jöjjetek énhozzám mindnyájan! -Senki sem marad ki hívásából.
És Ó nyugalmat ígér. - Jól értsük: nem pillanatnyi megnyugvást, nem nyugtatót, nem bele-nyugvást, hanem nyugalmat. Nem hajnali feketét és esti altatót! Nyugalmat! Szeretem az eredeti szöveget is idézni - itt egy olyan görög szó áll, amit mi félig-meddig ismerünk is: az anapüo. Ebből a szóból származik a pauza, ami egyúttal klasszikus sportkifejezés is, amit a bokszolok,birkózók szüneteire használtak. Szórói-szóra azt jelenti: erőgyűjtésre szolgáló szünet.
Jöjjetek énhozzám mindnyájan, és én erőgyűjtésre való szünetet adok nektek. Ha ma találkozhatnánk Jézussal, azt mondaná: Gyertek velem egy lelki kúrára és erőgyűjtésre! Ilyen szünetre hívlak benneteket. - Milyen reális, mennyire nem idealista! Nem azt mondja: ha néhány napig el¬jártok hozzám, minden megváltozik; férjed nem lesz mogorva, feleséged nem lesz zsörtölődő, főnököd hirtelen kicserélődik, minden ragyogni fog, a terhek, amelyek téged nyomnak, lehullnak. Nem! Jézus nem idealista, Ő azt mondja: hét nap múlva körülbelül ott kell folytatnod, ahol ma, vagy tegnap abbahagytad, de gyere egy hétig erőt gyűjteni. Pauzát ajánlok neked, ebben a pauzában erőt akarok adni, hogy bírjad. Nem könnyed életet, hanem könnyebb életet a meglevő terhekhez, hogy másképpen viselhesd. - Jézus kihív bennünket a terhek alól, hogy ugyanazokat a terheket másképpen tudjuk elhordozni.
Ez a szó átvitt értelmében is „kihívás". Mert az iga alatt nyögő embereknek igát ajánl. Nem kihívás ez?

Igazán igyekeztem megérteni azt az egyháztagunkat, aki így nyilatkozott:
- Nézze, én most jutottam abba a korba, amikor már leépítek, időben is, anyagiakban is. Csak azt építhetem le, aminek hiányából nem származhat bajom. Ne haragudjék, én az egyházat építem le. Nem jövök többet templomba, könnyebb lesz így nekem, egy kellemetlen kötelezettséggel kevesebb. - Szegény ember, azt hitte, hogy igát vesz le a válláról.
Amikor Jézus azt mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan és vegyétek fel az én igámat, mert az én igám boldogító - a görög eredeti szerint méret¬re szabott, ránk szabott igáról van szó. A teher marad, de azzal könnyebb húzni. A problémák maradnak, de nem vérződik fel a szíved, a nyakad, a vállad, az életed. Nem roppansz össze! Nem törsz össze: ez az iga használható iga.
Ismerek két testvért, tragikus módon mind a kettő endogén depresszióval, vele született búskomorsággal jött a világra. Az egyik fölvette a jézusi igát, nem tudom, hol és mikor, de régen. Már akkor ismertem meg amikor az iga alatt járt, és ez volt az Igéje: „Aki mást felüdít, maga is üdül" (Péld 11,25). Újra és újra a depresszió széléig
sodródva, úgy gyógyítgatta magát, hogy elkezdett mást gyógyítani. A testvére, aki nem vette fel ezt az igát, minden évben legalább egy-két hónapot idegosztályokon, szanatóriumokban töltött. Mindig kiengedik, de egyre rosszabb az állapota. - Igen, egyiknek megy, a másiknak nem. Az egyik iga alatt össze kell roskadni, a másik iga alatt valahogy lehet élni. Nem könnyen, nem tánclépésekben, de megy. Jézus nem könnyed, könnyű, könnyelmű életet ajánl, hanem elviselhető életet! Velem megy, velem lehet. így valamiképpen el tudod viselni a terhet.
A görög szöveg azonban nemcsak méretre szabott igáról szól, hanem kettős igáról. Az egyik része az én vállamra van „passzítva", és a kettős iga másik felébe valaki már beletette a vállát. Eleve önmagával együtt ajánlja fel: amikor te már szédelegsz és nem bírod, akkor én húzok, akkor majd besegítek. Megtapasztalod.*
* Erről bővebben olvashatunk Gyökössy E.: Jöjjetek, egyetek! c. Kézfogás a magasból könyvecskében, „Az Úr igája" fejezetben (Szent Gellért Kiadó).

Ennek az igának van még egy sajátossága: kormányoz. Úgy van rám illesztve, hogy csak akkor nyom - de akkor nagyon -, ha nem egyenesen haladok. Ha megpróbálok mellékutakra térni. Úgy van rám szabva, hogy abban csak egyenesen, az Úton lehet járni.
Volt egyszer egy öreg mélyen hívő pszichiáter barátom, Szalay Károly bácsi, aki rengeteg emberen segített, sok súlyosan beteg léleknek. Külön „szent passziója" volt - mert egy fillért sem kapott érte -, hogy az alkoholistákkal foglalkozott. Ebben a misszióban legjobb munkatársa egy súlyos alkoholista volt, aki aztán tökéletesen meggyógyult. Az illető volt már elvonókúrán, próbált spontán leszokni nagy adagjairól; nem sikerült. Valahogy elkerült Károly bácsihoz, aki átölelte, hátba verte és azt mondta:
- Hát kisöreg, ide figyelj, kezdjük azzal, hogy vedd fel Jézus igáját, gyere segíts nekem, aztán, ha felvetted, annyit ihatsz, amennyit akarsz: ha „jólesik"...
Tudjátok, mi történt? Néhány hét múlva az az ember megjelent nála és azt mondta: - Károly bácsi, nem esik jól, kifordul a számból. - így lett Károly bácsi munkatársa.
Ezt a biztos receptet mindenki alkalmazhatja a saját életére, lelki terheltségére! Például: Vedd fel az igát, ezt a kettős igát, amelyben ott halad melletted Jézus, aztán csald meg a feleségedet, ha tudod. Vedd fel az igát: utána lopj, csalj, könyökölj, ha ízlik. Nem fog ízleni. Ez az iga nemcsak egyenesben tart, hanem tüstént törni kezdi a szíved, a szívem, ha nem járok egyenesen és nem úgy húzok, ahogy Ő jár mellettem.
Velem is megesett már, hogy napokig nem tudtam aludni, gyötrődtem, forgattam a párnámat, és azt hittem, abban van a meleg, pedig valahol lelkem mélyén a Gazdám gyötört. Oktatgat: tanuld meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok. — Ezt nem tanítják egyetemen, sem alacsony, sem magas fokon. Ezt csak az alatt a könnyű, de adott esetben nagyon ránk nehezedő, egyenesben tartó, gyógyító, emberré formáló iga alatt lehet lassan-lassan tanulgatni.
Van egy barátom, akitől egyszer szinte irigykedve kérdeztem:
— Mondd, hogy csinálod, hogy te mindig mosolyogsz, mindig szelíd és derűs vagy?
Rám nézett és így felelt:
— Nem akarlak becsapni: én nem vagyok sem mosolygós, sem szelíd lelkű. Úgy kapom ezt egyik napról a másikra. És ha nem az vagyok, akkor egy hétig gyötrődöm miatta. — így lehet kapni és elfogadni napról napra, újra és újra ezt a különös igát: egyszerre gyógyító, egyszerre egyenesben tartó, és ha kell, fegyelmező igát.
Összefoglalom: Jézus, amikor ma hív bennünket, azokat hívja, akik ebben a pörgő, hajszolt világban bárhol is vannak, sehol se vannak már, mert gondolataik mindig máshol forognak. Nyugalomra, erőgyűjtésre, kúrára hív bennünket. Egy olyan igát ajánl ebben a kúrában, amivel húzni lehet. Az élet nem változik, de ezzel jobban, egyenesen lehet haladni; és tanulgatni a világ legnehezebb leckéjét: Tanuljátok meg tőlem... Álmatlan éjszakákon, de meg lehet lassan-lassan tanulni Tőle, hogy Ő szelíd és alázatos szívű.
Emberhez méltó életre hívogat bennünket, hogy merjünk tovább élni, és egykor merjünk meghalni. Mert mindkettőhöz nagy bátorság kell.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Gyökössy Endre Őstörténet
HozzászólásElküldve: 2008. nov. 30., vasárnap 21:45 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
A templomból-hazafelé...

Káin és Ábel története
1Móz 4,1-8


Még a Bibliát szerető, azt rendszeresen olvasó emberben is felvetődhet a kérdés: igaz történet ez, vagy valami gyermekeknek való mese, ősi mítosz, amit még az imádkozó és Igével élő ember is mosolyogva félretehet: „Hol vagyunk mi már ettől?"
Hol vagyunk?! Egyfolytában benne élünk! A kellős közepében. Kinyitottuk ma reggel az újságot, ugyan mit olvastunk? Azt, hogy Káin megölte Ábelt. Több ezer méter magasból, nem is egyet. Vagy egy országúton suhanva és cserbenhagyva áldozatát, ahogy Káin hagyta ott a mezőn Ábelt. Kinyitjuk a rádiót, felkattantjuk a tévét és szüntelen azt halljuk és azt látjuk: Káin megölte Ábelt.
Káin nem halt meg, és Ábel szüntelen meghal; testvér öli a testvért - embertestvér az embertestvért! Csak a bunkó vagy a kőbalta változott - Káin nem... Erről beszél a maga különös, gyermekded képnyelvén ez a történet... - íme - mondja a maga képes nyelvén: - ez az emberiség történetének kezdete, a világtörténelem nyitánya. Sőt: a vallások és az egyházak történetének kezdete is:
hiszen két oltár, vagy azok közelében között történik a testvérgyilkosság.
Láttam egyszer egy könyvcímet: Káin köztünk van! -Azt hiszem, ez így nem egészen igaz. Csak félig. Ezt az ősi képes írást - mai nyelvre - így fordítanám le: Káin bennünk van! Vigyázat!!
Nemrégen olvastam egy feleséggyilkosról, akire úgy találtak rá, hogy kezébe szorított fejét ide-oda ingatta a holttest felett - és eszelősen szüntelen csak ezt ismételgette: - Hogy tehettem, hogy tehettem... - Ügy, hogy nem tudta: benne is ott él - Káin.
Ez az ősi történet megrendítő figyelmeztetés: Káin közöttünk és bennünk él; Isten irgalmazzon és könyörüljön rajtunk!
De nézzük közelebbről ezt a történetet. Kíséreljük meg itt is kibetűzni a képírást: mit üzen ezredévek óta?
Isten a Paradicsomon kívül is Isten. Megtartotta ígéretét. Éva, ha fájdalommal is, de életet hozott a világra, megszülte elsőszülött gyermekét.
Egyszer egy presbitertársam szinte megrendülve mondta:
- Végigolvastam a Bibliát és azt látom, hogy Isten minden ígérete beteljesült; még csak egy nem: Jézus Krisztus visszajövetele. De ha minden ígéretét beteljesítette, akkor ez is megtörténik egyszer.
Valóban: már a Biblia első lapjain föl kell fedeznünk, hogy Isten megtartja ígéreteit. Éva - az életadó - életet adhatott! És ezt mondta: Nyertem férfit az Úrtól! Hogyan lelkendezik Éva első fia születésekor: Káinnak (magyarul nyílnak, vagy nyereségnek) nevezi el. Ehhez képest milyen szürkén hangzik a tudósítás a másodszülött Ábelről! Mintha ma azt olvasnánk: a nagy sztárok után -„futottak még", vagy: „és sokan mások". „Majd újból szült: annak (Káinnak) testvérét, Ábelt". Ábel neve héberül így hangzik: Hebel; jelentése: pára, semmiség.
Itt, a két név sajátos jelentésénél bukkanunk rá az ősi képes beszéd második és lényeges üzenetére: Isten nemcsak „Más", mint az ember -, hanem ítéletei is mások, mint a mi ítéleteink. Részünkről befolyásolhatatlanok.
Akire Éva azt mondja: Nyereség! - annak az áldozatára mondja Isten: semmiség. Akire Éva azt mondja: pára, lehelet, semmiség - annak az áldozatára pedig rátekint.
Akármilyen gyermekded is az ősi kép, nekünk nem szabad gyerekesen fönnakadnunk ilyesmin; mi lehetett a külső jele annak, hogy az egyik áldozatra „rátekintett", a másikra nem. Nem ez a szöveg üzenetének lényege, hanem ez: Isten szuverén Úr! Ő más, és másképpen ítél! - és ehhez joga van.
Ki tudná megmondani, hogy Mozart miért a hetedik, J. S. Bach a tizenharmadik és Benjámin Franklin miért a tizenhetedik gyermeke szüleinek? Miért nem az elsők voltak a zsenik?
Inkább - jól megértve a mai és ősi Ige üzenetét - jobban figyeljük ezentúl: mi az Isten akarata egyik vagy másik gyermekünk felől; és merjük ahhoz igazítani, korrigálni talán hamis elképzeléseinket, álmainkat. Merjük kimondani: nem az a gyermekünk lett különösebben nyereség, akiről így vélekedtünk, beszéltünk és lelkendeztünk, hanem talán a másik, a „vakarcs", a kis semmiség.

De van még egy örök üzenete ennek az Ige-résznek: az első, aki megszokta, hogy így is nevezik - a sztár, a kiváltságos -, alig, vagy semmiképpen nem tudja elviselni, hogy valaki másképpen vélekedjék felőle. Még ha az maga Isten is... - Még „az Istennek sem hajlandó" a helyét átengedni. Még csak nem is egyenlő elbánást kíván, hanem kivételezettet!
Emlékszem egy édesanya panaszára, akinek megszületett a második gyermeke, és az első gyermek éveken át szenvedett, hogy kiváltságos helyzetét meg kell osztania az öccsével. Az édesanya egyszer azt mondta neki:
- De kisfiam, én ugyanúgy szeretlek, mint az öcsédet!
Mire az idősebb, magából kikelve, azt kiabálta az arcába:
- Ne „ugyanúgy" szeress, hanem jobban, mint őt!
Igen, Káin még azt sem tudta volna elviselni, ha egyformán „tekint Isten" a két áldozati oltárra, amikor ő a „Nyereség". De azt, hogy ő a második helyre kerülhet -a „Semmiséggel", Ábellel szemben -, azt végképp nem.
„Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét."
Ha szóról-szóra fordítanám itt a héber szöveget, így hangzanék: Akkor égni kezdett Káinban és leesett az arca. Magyarán: égő haragjában lehullott róla álarca. (A kegyes álarc: hiszen ő is áldozott, kegyesen - mint Ábel.)
Tanúi lehetünk - ez is az ősi szöveg üzenete - az egyik legrombolóbb emberi indulat: az irigység születésének és következményeinek.
Az irigységnek, amely Jézust is keresztre adta. Hiszen feljegyzi az írás: „... (Pilátus) tudta, hogy csak irigységből adták Jézust a kezére" (Mt 27,18/.
- Csak tudnám, hogy miért hűlt meg körülöttem a
levegő az üzemben, miért akarnak áthelyezni a főnökeim, miért kötözködik most egyszerre mindenki velem amikor eddig minden jó volt és jól ment és remek volt a hangulat! - panaszkodott valaki barátjának.
- Egyszerű - válaszolta a kérdezett. - Mert jobb és szebb autót vettél, mint nekik van; és még mutogatod is'
Az irigység - amióta csak ember van a Földön, szüntelen talál elvi alapot, hogy elintézze azt, akire irigy, mégpedig „elvi alapon".
Egy áthelyezési okiratba nyilván nem lehet beleírni, hogy: „szebb és drágább autója van, mint nekem, a főnökének" (ki vallaná ezt be akár csak magának is?) -, de az már szépen hangzik és komolyan: „Áthelyezése az új gazdasági helyzet következtében, és a termelés, stb., stb. érdekében szükségesnek mutatkozott..." stb., stb.
Az ősi szöveg következő néhány sora arról beszél, hogy Isten azért, mert úgy döntött, ahogy döntött a két testvér áldozata felett, még nem vetette el Káint. Sőt: figyelmezteti.
A lelke, lénye mélyén-e, vagy hogyan hallja meg ezt Káin - ismét nem ez a lényeges mondanivalója az Igének, hanem az az egyszerű tény, hogy Káin figyelmeztetést kap.
Melyikünk ne tapasztalta volna már: ha elborít bennünket a forróság és lehullóban van rólunk az álarc -mialatt ökölbe szorul a kezünk - valami halk és tiszta belső hang még egy utolsó üzenetet küld lényünk legmélyéről: - Vigyázz! Ne mondd! Ne tedd! Uralkodj magadon! Hogyan is szól Káinhoz? „A bűn az ajtó előtt leselkedik és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta".

Ha van valami, amiért érdemes és szükséges is naponként imádkoznunk, akkor ez az: - Add, Uram, hogy mielőtt kiborulok - előbb leboruljak!
De Káin nem borul le. A mi egyik ősapánk nem a halk és szelíd hangra hallgat, hanem indulataira. (Jaj, mi keniták, kainiták, de ismerős ez az indulat!) - És néhány indulatos szó után agyonüti a mezőn Ábelt.
Az oltároktól hazafelé menet, az áldozatok bemutatása után, (merjem megfogalmazni egészen mai nyelven?): - a templomból hazafelé menet - az idősebb testvér megöli a fiatalabbat, mert irigy rá, mert nem képes elviselni, hogy ő, az idősebb, a Nyereség, csak egyszer is háttérbe szoruljon. Ezt még Istentől sem tudja elviselni.
Jó, ha komolyan vesszük: itt nem valami istentelen kófic üt agyon egy istenes, drága kegyes embert, hanem egy, a maga módján vallásos, áldozó és oltár előtt álló ember üt agyon egy másik hozzá hasonló embert -pontosabban: a testvérét.
Azt hiszem, itt be is fejezhetem; be is kell fejeznem. Dermesztő ez - a Bibliában olvasható s megértett első gyilkosság: ez testvérgyilkosság!
Ezredévek távlatából ez a tény azt üzeni: azóta is minden gyilkosság: testvérgyilkosság! Mindig Káin öli meg Ábelt!
Nemrégen valaki azt kérdezte tőlem: - Tulajdonképpen miért kellett Jézusnak meghalnia?
Azt hiszem, már jobban érti - talán egészen világosan érti: Jézus Krisztusnak nemcsak Káin keze által, hanem Káinért is meg kellett halnia!


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Joó Sándor : Kicsoda szabadít meg?
HozzászólásElküldve: 2009. máj. 10., vasárnap 13:14 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
VII. LÁGYMELEG VAGY

Lekció: Jelenések 3,14-22

Alapige:
"Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:"
Jelenések 3,15-17

Eljutottunk, Testvérek, a hetedik levélig, abban a sorozatban, amit elkezdtünk pár héttel ezelőtt. Ez most már Jézusnak az utolsó levele, amelyet a kis-ázsiai gyülekezetekhez intézett. Ez a legkeményebb hangú levél. A laodiceai gyülekezetben semmi dicsérni valót nem talál az Úr. Emlékeztek, a többiekben, ha volt valami korholás, mindig volt valami dicséret is. Itt azonban semmi dicsérnivalót nem talál. Ennek a gyülekezetnek az állapota a levélből láthatóan a legveszedelmesebb, a legszomorúbb, a legkétségbeejtőbb: ezt a gyülekezetet korholja a legkeményebb szavakkal. Es érdekes, hogy mégis ehhez a gyülekezethez fordul ugyanakkor a legnagyobb gyengédséggel Jézus. Valahogyan olyanformán, mint ahogyan a jó szülő szokta tenni a legbetegebb gyermekével, mert tudja, hogy ő van a legnagyobb bajban, és neki van szüksége a gondos ápolásra és a gyengédségre. Nos tehát, itt valóban a keresztyén hit legalattomosabb betegségéről van szó, és annak a gyógyításáról. Hátha ott lappang a mi szívünkben is ugyanez a betegség, s akkor nekünk is szükségünk van ugyanerre a gyógyításra. Ezért nézzük meg közelebbről ennek a levélnek a tartalmát!
A vád ez ellen a gyülekezet ellen az: "sem hideg nem vagy, sem hév" (15. vers). Azt mondja Jézus: bárha hideg volnál, vagy hév. Tehát olyan sem hideg, sem meleg emberekről, olyan közönyös lelkűekről van szó, akik hogyha a szavaikkal nem is, de valahogy az egész magatartásukkal mintha azt mondanák, amit itt Jézus a szemükre is vet: "gazdag vagyok", és mivel meggazdagodtam, nekem most már nincsen semmire szükségem. Meg vannak elégedve önmagukkal - ez a vád ellenük. Nem az a panasz, hogy megtagadták volna keresztyén hitüket és visszasüllyedtek volna pogány hitükbe, sem nem az a panasz ellenük, hogy valami cégéres nagy bűnbe estek volna és abban elmerültek volna, még csak az sem, mint más gyülekezetekben, mint a Kolossébelieknél, hogy a keresztyén hitigazságok közül valamelyiket elcsavarták és bizonyos tévtanokat hirdettek volna, semmiféle ilyen panasz nincs ellenük, Nem rosszak ezek az emberek, hanem csak olyan sem hideg, sem meleg lelkületű emberek. Beteltek, tehát olyan emberek, akik nem vágyódnak többre, akik nem igyekeznek a többrehaladásra az életben. Mindössze ez a panasz ellenük, ez a bajuk, de ez éppen elegendő.
Vajon ez lenne olyan nagyon utálatos Jézusnak a szemében, mint a langyos víz, mint a poshadt víz, amit az ember kiköp a szájából? Igen, úgy látszik, hogy ez. Első pillanatra nem látszik ez olyan utálatos dolognak, de Testvérek, hogy hasonlattal próbáljam érzékeltetni, mit is jelent az ilyen langymeleg állapot a keresztyén hitéletben, képzeljétek el, hogy ha egy tudós azt mondaná, hogy én most már mindent tudok, eleget tudok abból a tudományból, amit eddig műveltem, nekem nincs szükségem tovább arra, hogy tanuljak. Egy ilyen tudós, hogyha akármennyit tanult is, mégis az igazi tudósok mellett annyira lemarad, hogy szinte műveletlennek fog látszani rnellettük. Vagy képzeljétek el, hogy egy hegedűművész egyszer csak azt mondaná: elértem a csúcspontot, én most már mindent tudok, amit ebben a szakmában tudni lehet, én nem gyakorolok többet. A legelső koncertjén az ilyen művész föltétlen kudarcot vallana.
Én el sem tudom képzelni, hogy akár a tudósok, akár a művészek között lenne olyan ember, aki azt mondaná, hogy nekem már nincsen semmire többet szükségem. Az a csodálatos, hogy az Istennél való kapcsolatunkban, tehát az Isten dolgainak megismerésében és megélésében olyan hamar eljutunk egy olyan állapotra, amikor azt mondjuk, hogy nekem most már nincsen többre szükségem, nekem most már ez is elég. Képzeljétek el, hogyha én azt mondanám lelkipásztor létemre, hogy én már annyiszor átolvastam a Bibliát, hát minek olvassam még máskor is. Vagy valamelyikőtök azt mondaná, -ahogyan mondják is nagyon sokan: lekonfirmáltam, hát mit tehetek még ennél többet? Vagy eljárogatok a templomba és elmondom az imádságokat, és nem ártok a légynek se. Hát mi baj lehet még? Mi kellemetlenségem lehet még? Mi fogyatkozás lehet még bennem? Nekem a hitéletből, a vallásosságból, a Bibliából ennyi is elég. Nem kell több. Minek az? Nem vagyok én szerzetes! Nos, Testvérek, ilyesforma vádat érzek én e szavak mögött, hogy lágymeleg vagy, tehát langyos vagy, sem hideg, sem hév.
Meg e mögött a kijelentés mögött: Gazdag vagyok, semmire sincs szükségem, ez áll: jól van úgy, ahogy van. Nem gonoszság ez, hanem egészen jóhiszemű öncsalás! Az önmagával betelt embernek az a meggyőződése,hogy rendben vannak a dolgai Istennel is meg, a másik emberrel is. Nincs itt semmi baj! Vagy legalábbis semmi komolyabb baj! És valóban nincs is semmi egyéb baj, csak az, hogy nem vágyódik jobbra, nem igyekszik a nagyobb erkölcsi tisztaságra, a mélyebb hitre, az igazabb szeretetre, a valóságosabb Krisztus-követésre. De ez azután éppen elég nagy baj!
Ezért leplezi le Jézus az ilyen közönyös lelkületet ilyen kíméletlen szavakkal: "Nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen" (17. vers). Mintha azt mondaná: Te, önmagaddal megelégedett keresztyén ember, tudd meg hát egyszer, hogy nyomorult vagy! Talán így érthetőbb: elnyomorodott. A keresztyénséged egy elnyomorodott, elnyomorított formája a keresztyénségnek, karikatúrája az igazinak. Te mindent helyeselsz, bólogatsz, udvariasan ígéretet teszel, például itt az Úr asztalánál is minden hónap utolsó vasárnapján, de igazán sohasem lelkesedsz föl, a szemedben sohasem csillan meg igazán a belső öröm, komolyan sohasem próbálsz meg engedelmeskedni az Istentől hallott parancsnak. Imádkozol te, de nincs ereje az imádságodnak, beszélsz te olykor Isten dolgairól, de nincs hitele a bizonyságtételednek, vallod, hogy hiszel, de nincs gyümölcse a te hitednek...
A langyos állapot azt jelenti, hogy összekeveredett a hideg és a meleg. Nos, a langymeleg ember az, akiben úgy összekeveredett a hit és a hitetlenség, - a hála és a panasz, - a tisztaság és a paráznaság, - a szeretet és a gyűlölet, a bosszú gondolata, - a lemondás és az önzés. Nincsenek éles kontúrjai a keresztyén életformának, nem jellegzetes, nem fölismerhető, összemosódott a világgal. Hát nem elnyomorodott keresztyénség ez? És te ezzel vagy megelégedve? Ebben érzed jól magad?
Rettentő kíméletlenül folytatja Jézus, íme, ilyet mond: nyavalyás vagy! Mondjuk így: halálos nyavalya, betegség van benned. Tudom, ösztönösen tiltakozik mindenki ez ellen: miért volnék én nyavalyás, hát mit tettem én, miféle nagy bűnöm, halálos vétkem van nekem? Nos hát, ugye a kereskedőnek nem kell nagyon törekednie, megerőltetnie magát ahhoz, hogy tönkremenjen: elég, ha csak egy kicsit elhanyagolja az üzleti ügyeit, ha csak egy kicsit nem igyekszik, hanyaggá, lustává válik, egészen bizonyosan tönkremegy. Vagy a földműves, nem szükséges, hogy kimondottan káros növényeket vessen a földjébe, az a föld magától is megtermi a kórót, elég, ha a földműves ölbe tett kezekkel nézi, elég, ha nem küzd ellene szakadatlanul, föltétlenül tönkremegy a gazdasága. Nos hát, ahhoz sem kell valami különös nagy bűnt, botrányt, hitványságot elkövetni, hogy az ember a lelkében kárt valljon. Elég, ha elhanyagolja a Bibliát, ha nem veszi komolyan az imádságot, ha tétlenül nézi a lelke vadhajtását, ha nem küzd a bűnei ellen, ha nem gondozza a lelkét, ha nem vágyakozik, nem törekszik a többre, a jobbra, a mélyebbre, az igazabbra: föltétlenül sikerül hamarosan tönkremennie lelkileg. Hát nincs igaza Jézusnak, amnikor azt mondja: te vagy a nyavalyás! Hát nem nyavalyás keresztyén élet az, amely Jézus nevét emlegetve halad a kárhozat felé? Atyámfiai, néha úgy elfog az aggódás miattatok, tudván azt, hogy vannak itt olyanok, akik már 25 éve hallgatják az igehirdetést, és még mindig nem néztek szembe igazán komolyan a saját üdvösségük kérdésével! Melyikőnknek mondja Jézus: nem is tudod, hogy te vagy az a nyavalyás, aki még mindig áltatod magad, még mindig azt hiszed, hogy rendben vannak a dolgaid Istennel!
De ez a kíméletlen leleplezés még tovább folytatódik. Imé ezt mondja Jézus: te vagy a szegény! Nem abban vagy szegény, amiben gondolod: nem földi javakban, pénzben, vagyonban... Mi azt hisszük, nem volnánk olyan nyomorultak, ha volna több pénzünk, ha jobban jutna erre-arra. Nos, van egy másik szegénység, nyomasztóbb, mint az anyagi: egy belső szegénység, talán így mondhatnám: az önmagának élő, önmagával törődő lelkület! Tudjátok, mivel lehet legjobban lemérni, hogy valaki közönyös lelkületű az Isten dolgai iránt? Azzal, hogy mennyiben közönyös az embertársai nyomorúságaival szemben! Az a "mit bánom én" lelkület! Nem az én gondom! Mit tudom én, hová esik le az atombomba, csak ne mireánk essen!
Rettenetes szegénység jele az, amikor valaki közönyösen tudja nézni mások örömét vagy bánatát! Tudsz-e örülni, amikor valahol Budapesten új lakónegyed épülését látod, örülsz-e annak, hogy megint hozzájut egy csomó ember, család a rég óhajtott lakáshoz, vagy téged hidegen hagy az ilyesmi? Fáj-e, amikor olvasod az újságban, hogy valahol a Távol-Keleten, talán ebben a pillanatban is bombák robbannak, és emberek vére folyik? Vagy ez is hidegen hagy? Tudsz-e örülni, ha a kollegád kitüntetést: kapott, vagy tudsz-e könyörögni a szomszédodért, ahol családi vihar dúl, ami sok csámcsogásra adott már alkalmat? Vagy azt mondod: semmi közöm hozzá! Nagy lelki megszegényedés az, amikor valaki úgy bezárkózik az emberek elől, hogy nem jut el a szívéig a másik öröme, baja, mert közömbös iránta. Se hideg, se meleg. Se nem lelkesít, se le nem hangol! Persze ez kényelmesebb állapot, mert az ember védi a saját nyugalmát, - csak éppen nem keresztyén! Semmi sincs, ami annyira meggazdagítaná az életet, mint éppen a mások gondjának a fölvétele. Aki ezt még soha se tette komolyan,nem is tudja, milyen szegény!
Még tovább is folytatja Jézus a kíméletlenül leleplező szavakat, ilyeneket mond: te vagy a mezítelen, a meztelenül didergő lélekre utalva, - te vagy a vak, mert éppen az a legszánandóbb vakság, amikor valaki a saját nyomorúságát nem látja, nem lát bele magába, nem ébredt még soha igazán tudatára annak, hogy ki is ő valójában, és hogy milyen utálatos lehet Jézus szemében!
És - nézzétek - mindennek ellenére Jézus még az ilyen közönyös lelkeknek is a legnagyobb szeretettel jön utána és így szólítja meg őket: "Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss" (18. vers). Mi lehet az a tűzben megpróbált arany? Mindenesetre valami idő- és értékálló gazdagság, az élet igazi gazdagsága, - olyan érték, ami a tűzben, a megpróbáltatásban, a kifosztásban is, a nélkülözések között is érték marad. Mi lehet az? Nos, én már rájöttem, hogy csak egyetlen ilyen igazi érték van, ami többet ér a bankjegyek ezreinél és minden más gazdagságnál, - ami tényleg a tűzben is megmarad: ez pedig Jézus barátsága, Jézus közelsége, realitása, a Vele való életközösség! Ahogyan egy énekünk mondja: "Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém." (426. ének) Aki Jézust a maga Megváltójának mondhatja, annak mindene megvan! Mert Jézus az élet! Én, ha Jézusra gondolok, Aki az Ő tiszta életével, emberszeretetével, bűnön és halálon győzedelmeskedő isteni hatalmával itt járt közöttünk a földön, és Aki most isteni méltóságában kezében tartja a világ kis és nagy személyeinek a szálait: megtelik a szívem bizalommal, reménységgel, örömmel, derűvel. Valahogy egész más színben látom a világot, meg benne a magam életét, az embereket és a magam hozzájuk való viszonyát. Ő az, Aki meleggé, érzővé teszi a közönyös szívet! Igen, Ő maga az a tűzben megpróbált arany, drága gazdagság, igazi életlehetőség!
És Ő maga jelenti azt a fehér ruhát is, amit itt ajánl! Persze ez is jelkép, az Ő tisztaságának, ártatlanságának a jelképe, amelyet, mint egy fehér palástot, ráborít azokra, akik ezt kérik. Akik tudják, hogy enélkül mezítelen a lelkük. Az Ő tökéletes engedelmessége és bűnért való bűnhődése az a fehér ruha, amivel betakar, véd, fölékesít. Úgy, hogy ezentúl nem a magam verejtékes erőlködése, hanem Jézus szépsége jósága ragyog rajtam. Nem kell erőlködve cselekedni valami jót, mert szinte magától megy minden: igazzá, hitelessé, győzelmessé válik általa a keresztyén élet.
És Ő adja azt a szemgyógyító írt is, ami látóvá tesz. Az Ő Lelkének a titokzatos hatása az, hogy az ember egyfelől belelát a saját szívének a zűrzavarába, rendetlenségébe, iszonyatosságába, másfelől az Isten szívének abba a szeretetébe, amellyel még egy olyan nyomorult, hitvány embernek is meg tud bocsátani, mint amilyenek mi vagyunk, mint amilyen én vagyok, föl tud emelni, és új életet tud adni.
Végy tőlem, - mondja Jézus! Nem pénzért, ingyen! Úgy, ahogyan az úrvacsorai kenyérre meg borra is azt mondja: vegyétek, egyétek, ugyanúgy mondja itt is: "végy tőlem tűzben megpróbált aranyat" (18. v.)! Jézus azt akarja, hogy már most, innen ezekkel a szép ajándékokkal térj haza, és otthon mutasd meg ezeket a gyermekeidnek, a hitvestársadnak, a barátaidnak, az ellenségeidnek. A te számodra is lehetséges, hogy élő hitet, megtisztult lelket és tiszta látást vígy most innen magaddal: hogy másként térj haza, mint ahogyan eljöttél. Menj hát oda Hozzá, de igazán Őhozzá! Ne valamelyik szolgájához, ne énhozzám! Én nem tudok egyikőtöknek sem adni, én csak alkalmazott vagyok, akinek az a feladata, hogy hívhatlak benneteket Jézushoz. Ő fölöttem áll, és vár rátok, most, ebben a pillanatban is. Menjetek hát túl rajtam, bátran, és vegyétek át Tőle azt a tűzben megpróbált aranyat, azt a fehér, új ruhát, meg azt a szemgyógyító írt! Gyertek, mondjuk Neki együtt:

Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom. 300. ének, 3. vers Ámen
1966. augusztus 14.
j


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Klasszikus igehirdetések (és más hosszabb cikkek is még)
HozzászólásElküldve: 2009. máj. 22., péntek 14:04 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Darányi Lajos: Szívvel- lélekkel együtt

Reád bízom magamat!

textus: "....Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot Izráelnek?"Ap. csel.1,6/b


A tanítványok áldozócsütörtöki csalódása csordul ki ebben a kérdő mondatban. Már abból is ki lehet érezni a csalódást, hogy kérdeznek. Jézus kijelentő, sőt parancsoló módban beszél. Ők pedig ahelyett, hogy erre boldogan mondanák ki, vagy némán intenék rá az igent, kérdeznek. Ebben a kérdésben, mint minden ilyen kérdésben, ott van az elégedetlenség, a csalódás.
Testvérem! Szakíts magadnak annyi időt, hogy szedd össze a te kérdő mondataidat és hozd az Úr elé. Itt látod meg, hogy embernek lenni mindig, minden időben és helyen egyet jelent. Különösen két ponton terem a csalódás.
1. "Avagy nem ez időben?" - Az első csalódás az időpont miatt van. Most, most Uram! Ez a mi kívánságunk. Sőt, úgy érezzük, hogy már régen kellett volna. Késett, majdnem elkésett Isten. A tanítványok is azt várták az elmúlt három év minden percében, hogy már nem vár tovább Krisztus, kezébe veszi a hatalmat. De virágvasárnap a hódolattal teli diadalútról csak a templomba ment. Azután a Golgotára. Feltámadt ugyan, él, de most meg visszakészül az égbe. Nem lehet ezt szó nélkül hagyni. Hát nem most? Hát még most se? Krisztus meri vállalni, hogy újból csalódjék az ember. Nem ebben az időben!

2."...nem ez időben állítod helyre az országot Izráelnek?"
A másik csalódás az, hogy még a választott népnek, Izráelnek az országa sem Isten országa. Krisztus, az Isten országának Királya, nem a földi Izráel megalázott, sokat szenvedett országát állítja helyre, hanem a Lelket ígéri, hogy láthatóan is megalakuljon a földön az Egyház.
Az ember mindig megállapít egy sürgősségi sorrendet. Uram! Ez az első. A föld, a látható, a keret, az ország. Isten pedig legelsőnek, a kezdetnek, az elindulásnak megint a Lelket, az Ő országát teszi.
Testvérem! Ezután a kettős csalódás után csak az segít, ha komolyan vesszük a kérdő mondat első szavát, megszólítását: Uram! Ha Ő valóban Uram, ha én komolyan mondom azt, hogy Uram, akkor bízzam rá magamat. Ha Ő Gazdám, Parancsolóm, akkor Ő tudja, hogy nekem mi a legjobb. Tudja, hogy mi van nekem igazán hasznomra.
Uram! Bocsáss meg, hogy annyit kérdeztem. Nem kérdezek tovább. Engedelmeskedem. Minden akkor legyen, amikor akarod. És az legyen, amit Te akarsz. Uram! Reád bízom magamat! Ámen.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Klasszikus igehirdetések (és más hosszabb cikkek is még)
HozzászólásElküldve: 2009. máj. 24., vasárnap 18:10 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 21., szombat 17:24
Hozzászólások: 337
Tartózkodási hely: Veresegyház
ez ugyan NEM klasszikus igehirdetés, csak magam faragtam lelkészünket helyettesítendő, de talán másokat is érdekelhet. Számomra nagyon izgalmas felismerések születtek a felkészülés során. Hallható is lesz, talán még ma felrakom a rádió archívumába és majd jelzem itt is az elérhetőséget.

Márk 14,3.Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, a mint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, a kinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté azt az ő fejére. 4. Némelyek pedig háborognak vala magok között és mondának: Mire való volt az olajnak ez a tékozlása? 5. Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél is többért, és odaadni a szegényeknek. És zúgolódnak vala ellene. 6. Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok őt? jó dolgot cselekedett én velem. 7. Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és a mikor csak akarjátok, jót tehettek velök; de én nem leszek mindenkor veletek. 8. Ő a mi tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet a temetésre. 9. Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, a mit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.
Lassan kétezer év telt el azóta hogy jézusnak ez a kijelentése elhangzott, és tény hogy ez a történetvalóban nem merült feledésbe. Viszont úgy érzem, hogy nem elég csupán felemlegetni, meg is kellene minél jobban érteni a jelentőségét, megérteni mi is történt valójában és hogy az miért olyan fontos a mi számunkra is. Miért szerepel ez a történet az evangéliumban? Mert az evangélium benne van ebben a történetben. Nem csupán egy vacsora a sok közül, hanem egy kiemelkedően fontos esemény jézus életében. Ezt a történetet általában a teológusok a szociális kérdéssel összefüggésben, az egyháznak a szegényekhez fűződő viszonyával és kötelességeivel szokták összekötni és magyarázni. Református útmutatónk is ma reggeli magyarázatában ezt taglalja csupán. Valójában ennél sokkal fontosabb esemény zajlott itt le, ha jobban megvizsgáljuk. Jézus életének voltak hétköznapi eseményei és voltak kiemelkedő pillanatai, amelyek túlmutatnak önmagukon. Az ilyen pillanatoknál a helyszín éppolyan fontos, mint maga az esemény. Ez az eset ahogyan olvassuk, egy leprás ember házában zajlott le. Itt rögtön meg is kell állnunk egy szóra, mert efelett is túl könnyen napirendre szoktunk térni. Jézus szándékosan lépte át az emberek által oly fontosnak és áthághatatlannak tartott határokat, fizikailag és szellemileg egyaránt. Fizikailag amikor pl. átment Samárián amit minden hívő zsidó ember messzire elkerült, mivel a samáriabeliek eretneknek számítottak. Salamon halála után, i.e. 931-ben kettészakadt az egyébként is kicsi ország. Tíz törzs hátat fordított Salamon utódának, és északon egy új országot alapítottak, amelyik megőrizte az Izráel nevet. Két törzs hű marad Salamon utódához, és ők délen, egy kisebb területen szintén önálló államként kezdtek működni. A főváros, Jeruzsálem, délen maradt, Júdának volt a középpontja. Itt volt a templom. Az első északi király, Jeroboám, semmiképpen nem akarta, hogy átjárjanak az ő polgárai a déli országrészbe, Júdába, templomba. Ezért berendezett két szentélyt az ország területén, szépen arányosan elhelyezve, ott felállított egy bikaformájú bálványszobrot és azt tisztelte a lakosság. 721-ben Asszíria lerohanta ezt a kicsi országot, és a A fogságba hurcoltak helyére az asszírok a birodalom különböző területeiről különféle népcsoportokat telepítettek. és idővel összekeveredtek az otthon hagyott zsidókkal. Ebből a keverék népből jöttek létre a samaritánusok. Minél vallásosabb volt egy zsidó ember annakidején, annál nagyobb távolságot tartott ettől a népcsoporttól, és ha dolga akadt az ország túlsó végében, akár többnapos kerülőutat is beiktatott hogy samáriát megkerülhesse. Jézus azonban szándékosan és tudatosan átlépte ezt a határt fizikailag és szellemileg egyaránt. Gondoljunk csak találkozásáras és beszélgetésére a kutnál a samáriabeli asszonnyal. Ez csak egy példa a sok közül. Átlépte a határokat, de nem a lázadás és a polgárpukkasztás, hanem a szeretet és a szolidaritás szándékával!
Egy leprás ember háza nem sok vendéget látott. A lepra egy sokáig gyógyíthatatlan, emiatt félelmetes betegség volt nemcsak Izraelben, de az egész világon.

III Mózes. 45. A poklos ember pedig, a kin a fakadék van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be, és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! 46. Mindaddig tisztátalan legyen, a míg rajta van a fakadék, tisztátalan az; csak ő maga lakjék, a táboron kivül legyen az ő lakása.

Ezt az embert Jézus meggyógyította, de az emberek bizonyára sokáig tartottak még a velevaló szorosabb együttléttől. Az hogy Jézus bement a házába és másokat is magával vitt, arra tanít bennünket, hogy ne féljünk közösséget vállalni a társadalomból, valamilyen oknálfogva kívülrekedt emberekkel. Számunkra ki eshet ilyen kategóriába? A betegek a szegények az öregek a sérültek? A különcök, a más országból bevándoroltak, a politikailag másként gondolkozók, vagy akik valamilyen régi sérelmek okozói számunkra? Simon nemcsak leprás, de farizeus is volt, akinek különösen érthetetlen lehetett ez a betegség, amit büntetésként éltek meg sokan. Akár valamelyik rokonunk? Úgy érezzük ha el is mennénk, nem tudnánk számukra semmitsem mondani, tenni? Jól érezzük, a saját erőnk és bölcsességünk nem is elég. Jézussal együtt kell menni, az Ő üzenetével és megtapasztalhatjuk, hogy Jézus megelőz bennünket és már ott van mire mi belépünk. Én dolgoztam szociális gondozóként és számos olyan lakásban jártam, ahol hónapokig én voltam az egyetlen vendég.
Bizonyára vannak akik elmondhatják magukról, hogy ők maguk is ilyen „leprásként” élték az életüket, mindenki által elkerülve, míg egy napon Jézus be nem lépett az életükbe és most szabad emberként sok testvérrel körülvéve élik a mindennapjaikat. Milyen jó felismerni önmagunkat egy egy bibliai szereplő képében.
Bement hát Jézus egy leprás ember házába és másokat is magával vitt. Egy asszony is volt a társaságban, akinél alabástrom edény volt valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörve az alabástrom edényt kitölté azt az ő fejére. Az asztal mellett ülők megbotránkoztak, pedig aki ismeri a szentírást, az nagyon is jól tudja mit jelent egy ilyen esemény.

II Mózes 30. 22. Ismét szóla az Úr Mózesnek mondván: 23. Te pedig végy drága fűszereket, mirhát, jóillatú fahéjat, és illatos kalmust. 24. Kásiát és egy hin faolajt. 25. És csinálj abból szent kenetnek olaját, elegyített kenetet, a kenetkészítők mestersége szerint. Legyen az szent kenő olaj. 26. És kend meg azzal a gyülekezet sátorát és a bizonyság ládáját. 29. Így szenteld meg azokat, hogy szentségek szentségévé legyenek: Valami illeti azokat, szent legyen. 30. Kend fel Áront is és az ő fiait is; így szenteld fel őket papjaimmá. 31. Az Izráel fiainak pedig így szólj: Szent kenetnek olaja legyen ez nékem, a ti nemzetségeiteknél is.

1. És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt. 4. És Sámuel megcselekedé, a mit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled? 5. Ő pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az ő fiait pedig megszentelé, és elhívá őket az áldozatra. 6. Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr előtt van az ő felkentje! 7. Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. 10. elvezeté Isai Sámuel előtt mind a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr. 11. Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide őt, mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön. 12. Elkülde azért, és elhozatá őt. (Ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert ő az.

Ezeknek a megbotránkozó embereknek a megértéséhez (mert nem elítélnünk, hanem megértenünk kell őket) a kulcs az előbb felolvasott igében található: mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.

Ők egy asszonyt, más evangéliumokban úgy olvassuk, egy bűnös asszonyt láttak, esztelen pazarlást, túláradó hódolatot ami bizonyára az illetlenség kategóriájába is eshetett. Ilyen történettel is találkozhatunk már a szentírásban:

IISámuel 6, 20: Mikál mondta: Milyen dicső volt ma Izrael királya! Úgy mutogatta magát szolgáinak a szolgálói előtt, mint ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni! Dávid erre ezt felelte:Az Úr színe előtt jártam szent táncot Igen az Úr színe előtt és még ennél is jobban megalázkodom és még alábbvalóbb leszek magam előtt, akkor is tisztelni fognak engem a szolgálók akiket te emlegetsz.

Már maga az érintés is tabu ebben a kultúrában, különösen egy asszony részéről. Ahogyan a botránkozás hátterét a szereplők neveltetése és emberi mentalitása adta, úgy ennek a túláradó hódolatnak az eredetét is az asszony személyes élettörténetében találjuk. Márk evangéliuma nagyon szűkszavú, de Jánostól tudjuk, hogy ez az asszony nem volt más mint mária, mártának és lázárnak a testvére. Más helyeken találkozhatunk vele mint bűnös, egyenesen mint ördögöktől megszállt asszonyként, akit jézus megszabadít, a házimunkát is elhanyagoló, minden szóra szomjas szívvel és lélekkel figyelő tanítványként és testvérét sirató, majd feltámadását is megtapasztaló lánytestvérként is. Máriának minden oka megvolt a hódolatra. Találkozásuk első pillanatától fogva erősen kötődött a mesterhez, érezte, hogy minden perc ajándék amit a társaságában tölthet. Azon kevesek közé tartozott akikre nem volt érvényes a sámueli ige, és nem csak hogy azzal nem törődött ami az ő szeme előtt volt, a felszínnel, de azzal sem mások mit szólna az ő cselekedetinek felszínéhez. Jézusnak mindkét alkalommal személyesen kellett őt megvédeni és milyen nagy kegyelem, ha valakit személyesen jézus véd meg! Tanulhatunk tőle, mert tudott különbséget tenni a fontos és a sürgős dolgok között, ami manapság, amikor mindenki elfoglaltnak és túlhajszoltnak érzi magát nagyon fontos képesség, mert sok esetben lelki békénk, hitünk épülése vagy éppen leépülése a következménye annak, ha csak sodortatjuk magunkat az eseményekkel, feladatokkal. Úgy képzelem, hogy amikor nem volt Jézus mellett, akkor is sokat gondolkozhatott jézus szavain és személyén, de amit aztán megtapasztalt az minden képzeletet felülmúlóan nagy volt. Ez a nagy megtapasztalás egy nagy tragédiával vette kezdetét. Jézus emberi szemmel nézve távol van, amikor testvére lázár hirtelen súlyosan és gyógyíthatatlanul megbetegszik. Szülőkről, házastársakról nem olvasunk sehol, talán már régebben meghaltak, valószínű hogy a három testvér együtt, egymást segítve, egy házban élt és lázár mint ennek kis csonka családnak a fenntartójaként is nagyon fontos szerepet töltött be. Erről nem szoktak beszélni, pedig nagyon fontos részei a történetnek, amik sokszor megmagyarázzák a szereplők időnként szokatlan reakcióit, illetve segítenek nekünk abban hogy jobban megértsük őket. A történettest haszontalannak tűnő tagjai, amik ahogyan pál apostol is írja időnként fontosabbak, mint a test jól látható és hangsúlyosnak vélt tagjai. Megbetegszik az egyetlen családfenntartó báty, akivel bizonyára nagy szeretetben éltek együtt és jézus nincs sehol. Vagyis van valahol, de valahol nagyon távol, elérhetetlen messzeségben. Egy darabig van még remény, jézus bármikor megérkezhet, hiszen értesítették, de telnek a napok és lázár meghal. Aki volt már hasonló helyzetben amikor ugyan már találkozott egyszer jézussal, talán már meg is szabadult általa valamiből de úgy érzi jézus hirtelen nagyon messze került, jóllehet nagyon nagy szükség lenne rá az tudja mit érezhetett mária. Talán még nagyobb a mélység, mintha soha nem is találkoztak volna, nem is lett volna soha reménység. Jézus ebben a legnagyobb mélyésben és szomorúságban jelent meg, és tette amit tett, adta vissza lázárt családjának, a testvért, a családfenntartót és mutatta meg hatalmát nemcsak a betegségek és a megkötözöttségek és a betegségek, de a halál felett is. Ezek után ki merné azt mondani, hogy pazarlás a drága olaj, hogy illetlen az érintés? Az élet és halál ura ennél sokkal de okkal többet érdemel azoktól akiket megszabadított. Egy egész élet kevés a hálaadásra. Azt olvassuk, hogy a kenet különösen drága volt, én úgy képzelem, hogy mária nem egyszerűen a spájzból vette ki a többi közül, nem lehettek különösebben gazdagok. Én azt hiszem külön erre az alkalomra vette és talán ő maga sem tudta mire készül vele. Nem törődött azzal mibe kerül sem azzal mit szólnak majd a többiek. Jánosnál olvassuk hogy maga lázár is ott ült, jézus nemrég jött meg, túlvagyunk a hihetetlen várakozással körülvett jeruzsálemi bevonuláson, amit mindenki a hatalomátvétel kezdetének isten országa eljövetelének és a római elnyomás végének, az ószövetségi próféciák beteljesedésének, a teljesség és az örökkévaló diadalmas uralkodás időszakának vélt és várt. Nem tudom el tudjátok-e képzelni ennek a pillanatnak a nagyszerűségét. Egy megtisztított leprás házában egy feltámasztott halott társaságában a jeruzsálembe bevonult jézus ül az asztalfőn. Aki nem arra néz ami a szeme előtt van az csak egyet tehet ilyenkor, megadja a királynak ami a királyé, a hódolatot. Aki azt nézte ami a szeme előtt volt, az legfeljebb fáradt, poros ruhás, egyszerű és szegény emberek csoportját látja akik összegyűltek egy farizeus házában.
Mária hódolatát fejezi ki és egyben valami nagyon fontosat is tesz, nem tudni tudatosan vagy önkéntelenül királlyá keni jézust. És jézus nem utasítja el. Ebben az a különös első nekifutásra, hogy korábban már mások is próbáltak hasonlóval kísérletezni, de akkor jézus ezt nem fogadta el. Tömegek jutottak arra az elhatározásra, hogy jézust királyukká tegyék, de jézus mivel nem azt nézi ami a szeme előtt van hanem azt is látja ami az ember szívében van nagyon jól tudta, hogy valójában ezek az emberek nem azt akarták hogy ő uralkodjon felettük, hanem csak azt hogy jézus hatalmának felhasználásával megszabaduljanak minden kötelesség és nyomorúság alól. Ők valójában csak egy szuperfegyverként akarták felhasználni jézus erejét de neki engedelmeskedni az ő tanításai szerint élni már nem akartak. Megtörténhetett volna emberi szemmel nézve minden szépen, a királyi palotában a főpapok által elismerve ülhetett volna trónra és bizonyára a főpapok kenték volna fel olajjal, de minden látszat ellenére ez csak egy üres színjáték lett volna valójában. Ehelyett a valódi felkenetés egy leprás mások által elkerült egyszerű hajlékában egy sokak által megbélyegzett asszony által történt meg, születéséhez és életének egyszerű tisztaságához hasonlóan. De megtörtént és ez nagyon fontos. Miért is? A kérdés így is feltehető akar-e jézus egyáltalán uralkodni? Jézust szeretjük úgy ábrázolni, mint aki szelíd, gyöngéd, türelmes, kedves, halkszavú. A bárány jézus vagy ami még rosszabb a betlehemi jézuska, amolyan mindenki kedvence. Amikor ilyennek ábrázoljuk jézust akkor valójában csak egy egyoldalúan leegyszerűsített mondhatni hamis istenképet hozunk létre ami csak arra jó hogy a saját lelkiismeretünket nyugtassuk meg vele. Egy ilyen istennek a szava lehet szép, de korántsem kötelező érvényű, addig engedelmeskedünk neki, amíg az nem áll szemben a saját érdekeinkkel. Ahogyan heine mondta isten majd megbocsát, az a mestersége. A valóság ezzel szemben más. Jézus a tulajdon vérével váltott meg bennünket és határozott tervei vannak velünk, az életünkkel. Van egy nagyon elgondolkoztató mondat a bírák könyvének végén: Bírák 21, 25: Abban az időben nem volt király Izraelben. Mindenki azt csinálta amit jónak látott.
Ha mint tükörbe nézünk bele ebbe az igébe felismerjük magunkat. Ha nincs király, azt csinálunk amit csak jónak gondolunk. Így volt ez évezredekkel ezelőtt is és így van ez most is, ma különösen is látjuk magunk körül és magunkban is ennek minden romboló következményét. Még a keresztyének között is sokan élnek így, hisznek jézusban, de ritkán gondolnak arra, hogy jézus teljes neve nagyon is fontos üzenetet hordoz. Jézus krisztus, azaz felkent. Héberül messiás ami ugyanazt jelent, a felkent. Uralkodó akinek engedelmességgel és tisztelettel tartozunk. Van aki csak jézuskáig jutott el a hitben, de van akinek az életében, ahogyan mária életében is beteljesednek az ige szavai. Efezus 5,14: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus. Jól vigyázzatok tehát hogyan éltek, ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Neked felragyogott már a krisztus? Nem egyszerűen jézus, hanem jézus a krisztus? Döntéseid és cselekedeteid mutatják meg ezt igazán. Máriáról van egy nagyon fontos kijelentése jézusnak: megtette ami tőle telt. Mindenki más képességekkel jött a világra és más a feladata is. Nem másokhoz kell hasonlítgatnunk magunkat, csak arra kell gondolnunk, mondhatja-e jézus ránk is máriához hasonlóan: megtette ami tőle telt. Cselekedeteink értékelésénél segíthet még egy dolog azzal szemben hogy másokéhoz hasonlítgatnánk. Jánosnál van még egy nagyon szemléletes félmondat. Az ő evangéliuma számos helyen tartalmaz olyan személyes megfigyeléseket, amik a jelenlévő szemtanú emlékezetében maradhattak csak meg. Ő azt írja mikor mária felkente jézust a kenet jó illata betöltötte az egész házat. Cselekedeteinknek szaga van vagy jó illata? Amikor isten dicsőségére gondolva cselekszünk valamit annak következményei vannak, melyet mások is észrevesznek. Persze ahogyan akkor is vannak akiket még a jó illat is megbotránkoztat. Sokan mondják a tisztaságot látva hogy az csak képmutatás lehet, hogy adományodból jobb lett volna az éhezőket megsegíteni. Akár mondjuk ha valaki templomunk építését támogatja. Arra már nem gondol, hogy egy templomban olyan lelki éhség elégülhet meg nemzedékről nemzedékre amit semmilyen táplálék nem pótolhat. Gyermekeink ismerhetik meg jézust a krisztust tanulhatják meg hogy ő több mint egy karácsonyi ajándékautomata, hogy ő egy valódi király, aki rendet és békét akar az ő országában. Nekünk ilyen királyunk van, örökkévaló hatalommal és el nem múló dicsőséggel. És ennek a királyságnak a földi kiábrázolása itt a leprás simon házában történt meg. Ez legalább olyan nagy esemény volt mint a keresztelő a jordán partján. És épp olyan fontos is volt. Jézus tudatosan betartotta az előírásokat, emlékezzünk ker. jánoshoz címzett szavaira és a számtalan próféciára amiket életében betöltött. Még a tanítványok sem jöttek rá mi is történt valójában, de ez nem túl meglepő annak fényében ahogyan egészen jézus feltámadásáig viselkedtek, mintha csak lepel lett volna a szemük előtt. Ők is sokszor csak azt látták ami a szemük előtt volt. Mária a szemükben a megszabadított, de alapjábanvéve mégiscsak egy bűnös nő volt, aki ilyen szakrális dologra teljesen alkalmatlan. Jézus viszont arra tanít, hogy akit a fiú megszabadít az valósággal szabad, vagyis tiszta, mindegy hogy milyen volt korábban, legyen az akár egy leprás akár egy bűnös. Akit betölt isten szentlelke az lehetett korábban bármilyen megkötözöttség által megszállva, ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel van felruházva mint sámuel is aki dávidot felkente. Ez éppoly felszabadító lehet ránknézve is. Persze ez lehet paradoxon valaki szemében hogy egyszerre beszélek szabadságról és uralkodásról, de ahogyan a halaknak a víz adja a szabadságot és a madaraknak a levegő, úgy a keresztyének számára jézus uralma az az éltető közeg amiben szabadok az engedelmességre. Nem kell félniük, aggodalmaskodniuk, sem tanácstalanságban vergődniük. Tudják hova mehetnek, ha erőre békére örömre van szükségük. Egy leprás ember házában egy halott társaságában is találkozhatnak jézussal, a krisztussal. Számomra ez egy csodálatos felismerés volt és nagyon hálás vagyok az úrnak hogy felkészülhettem erre a mai igehirdetésre mert jóllehet már sokszor olvastam ezt az igét, a valódi mélységeit csak most érthettem meg. Talán az is elterelte a figyelmemet, hogy jézus bár elfogadja és védelmébe veszi mária cselekedetét, azzal magyarázza azt, hogy ez egyúttal az ő temetési szertartásának a része. De ez valójában nem mond ellent mindannak amit idáig mondtam, mert jézus az egyetlen uralkodó a történelemben akinek az uralma a halálával veszi hivatalosan a kezdetét. Mielőtt kileheli a lelkét azt mondja: elvégeztetett, de ez azt is jelenti, megkezdődött. Kifizettem értetek a váltságot, kettéhasadt a kárpit, beköszönt az újszövetség kora. Még egy dolog utólag is megerősített meggyőződésemben. Az interneten készülés közben találtam egy apokrif evangéliumra ami így kommentálja ezt a jelenetet:

János esszénus evangéliuma: . Jézus hat nappal a peszah előtt ment Betániába, ahol Lázárt találta, akit feltámasztott a halálból.
2. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel. Lázár pedig egy volt azok közül, akik együtt ültek vele asztalhoz.
3. Mária, hitt Jézusban, mint az elküldött Messiásban, és be akarta őt kenni, mint Izrael királyát, mert Jézus szülei mindketten Dávid házból valók voltak, közvetlen vonaltól.
4. Így Jézus volt Izrael jog szerinti hercege a próféták törvénye szerint.
5. Mária elővett egy edényt, mely tele volt igazi, drága, jó illatú nárdus olajjal, és bekente Jézus haját és lábait, és lábait hajával szárította meg. Jézus hagyta ezt, hogy az Írás beteljesedjen. A ház megtelt az olaj illatával.

Az hogy egy evangélium apokrif, csak annyit jelent, hogy nem állt mögötte apostoli tekintély, de nem jelentett egyet azzal hogy valami eretnek. Én úgy érzem erre a részre is igaz ez a megállapítás. Nagy titok előttem, hogyan szorult ez a történet ennyire háttérbe, hiszen ez az esemény volt jézus legális királyságának a földi jele és bizonyítéka, aminek minden hívő ember életére kiható következményei vannak. Ő a mi hallhatatlan királyunk és mária volt aki ezt felismerve az atyaisten eszköze volt ennek kiábrázolásában. Egy személyben élte át a teljes evangéliumot, a szabadulást a bűnbocsánatot a feltámasztást és a feltámadást is, hiszen ezek után már természetes, hogy jézus feltámadásának is első legkorábbi szemtanúja volt. Jézus még nem ment el az atyához, de mária már találkozhatott vele. Azt kívánom minden kedves testvéremnek, hogy átélhesse ő is ezeket a csodákat.
Ámen.

_________________
szerintem...


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Klasszikus igehirdetések (és más hosszabb cikkek is még)
HozzászólásElküldve: 2009. máj. 24., vasárnap 18:17 
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. okt. 21., szombat 17:24
Hozzászólások: 337
Tartózkodási hely: Veresegyház
már fenn is van itt: http://radio.sztaki.hu/node/get.php?id=011pr2201

_________________
szerintem...


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Re: Klasszikus igehirdetések (és más hosszabb cikkek is még)
HozzászólásElküldve: 2009. máj. 24., vasárnap 19:03 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Sztalker, már el is olvastam, köszönöm, nagyon tartalmas volt.


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Bojtor István: Az elpusztult fölépülhet?
HozzászólásElküldve: 2010. feb. 24., szerda 15:00 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Az elpusztult fölépülhet?

"Az amálekiták betörtek Siklágba, leverték és felégették azt tűzzel. És fogságba hurcolták az asszonyokat, akik benne voltak, kicsinytől fogva nagyig. És Dávid igen megerősítette magát az Úrban. És monda Dávid Abjátár papnak, kérdezze meg az Urat, üldözze-é a sereget, És monda neki: Üldözzed, és szabadulást szerzesz. És mindent megszabadított Dávid, és mondta: az Úr oltalmazott minket, és adta kezünkbe a sereget."
1. Sámuel 30:1,2,6,7,8,23


A betlehemi Dávidot Isten arra választotta, hogy e pásztorfiúban megmutassa dicsőségét és hatalmát. Dávid elfogadta ezt. A próféta Sámuel imádsággal és olajjal tette rá a kezeit, és hívta el a szolgálatra Isten Lelke és a szava ragadta meg az ifjút. Biztos volt elhívatásában, hogy felelős önmagáért, családjáért, az országért. Ez volt az életcélja. Mivel engedelmes volt az Úrnak, áldás lett Izráelben.
Miután legyőzte a filiszteus óriást,gyorsan, csodálatosan ívelt fölfelé. A király magához fogadta, hogy hangszerének dallamával nyugtassa meg Sault, sőt leányát is nőül vehette. Az ifjú kívánhat-e többet? - Néha följutunk a csúcsra, nagy magasságokban járunk, aztán sötét napok borulnak ránk, csak az Úr marad velünk. Aki elég! Igy történt Dáviddal is.
Saul féltékenykedett rá. Gyűlölte és szándéka volt megölni. Dávid bujkált az apósa elől, ám Isten hű maradt a súlyos napokban is. Tőle kért erőt, tanácsot, hogy mit szóljon, és mit tegyen? És az Úr megőrizte felkentjét,védte bűntől és haláltól. Hatszáz ember gyűlt köréje családostól, ami elenyészően kevés. Filiszteusok földjére húzódtak, ahol Siklágot jelölték ki nekik. Az volt a filiszteusok célja, hogy szembefordítsák őket saját testvéreikkel. Beköltöztek a városba, és portyázásból tartották fel magukat. Egyik útról hazatérve szörnyű kép fogadta őket: amálek rátört a városra, kifosztotta, lakóit a nagy zsákmánnyal elhurcolta, a házakat lerombolták, és fölégettek mindent. Dávid és emberei olyan erősen sírtak, hogy erejük
is elfogyott.
A teljes pusztítás után lehet-e újat kezdeni? Mi legyen a megoldás? Romlásnál és vereségnél keresik a bűnbakot, és a nép arról beszélt, hogy megkövezi Dávidot. A győztest boldogan ünneplik, a vesztest magára hagyják, talán meg is büntetik. A magyar nemzet életében gyakran történt, hogy "önfia vágta sebét,"- ártatlanokat gyilkoltak.
És most mit tehet Dávid? - Mérje föl a közvéleményt? Tanácskozzon bölcsekkel? Jósoltasson, vagy közönyös maradjon, hogy kit érdekel a nép sorsa, csak az enyém a fontos. Rabló hordát alapítson, álljon a filiszteusok közé, kunyeráljon pénzt valahol, reméljen valami csodát? Számítson a véletlenre, átkozza meg az Istent? Végezzen önmagával, mint nagy vezetők teszik bukott háború után?
Siklág romokban hever, lehet itt újat kezdeni? Miből, hogyan és kivel? Dávidnak egyetlen lehetőség maradt, az első és utolsó.: megkereste az Urat, hogy erősítse magát.-Kicsoda ez az Isten? Évezredek folyamán sokféle bálványt csináltak, és imádták azokat az emberek. Pedig nincsen lélek bennük. Dávid nem bálványhoz, hanem élő Istenéhez fordult, Aki régen a próféták által szólt, végre pedig eljött Jézus Krisztusban. Jézus Krisztus az emberré lett Isten, jelekkel és csodákkal bizonyította hatalmát, bűnöket megbocsátott a keresztfán kihullott vére árán. Föltámadott a halálból, és a mennybe visszatérve trónszéken uralkodik. Igéje és Lelke által jelen való a földön, lenyúl hozzánk a bajban és segít azon, aki hittel várja Őt.
Dávid az élő Istenhez fordul úgy, mint máskor, életének folyamán.-Uram, Te hívtál el engem, én a Te gyermeked vagyok. Szeretlek, és tudom, hogy szeretsz. Egyedül csak Benned bízom Uram Isten, mit tegyek? Végleg elpusztul az ország, vagy még fölépíthető? Hogyan, kivel? Szólj és hiszek Neked.
Abjátár pap által válaszolt neki az Úr.- Menj az elveszett nyájadért. Öledbe is hullhatna, könnyen visszaadhatnám, de azt parancsolom neked, hogy küzdj érte. Veled vagyok harcaidban, és győzelemre viszlek Bizonyítom hatalmamat és dicsőségemet. Takarítsd el a romokat, seperjed ki a szennyet, de csak velem és általam. Erre választottalak, ez a te küldetésed.
Dávid hallgatott az Úrra, mert hitt az Úr szavának. A hit nem önáltatás, hanem bizalom Istenben. Krisztusra hagyatkozás! A hit elmélet és gyakorlat, csöndesség az Úr előtt, és cselekvés az emberért. A hit befelé fordulás , és nyitás a nagyvilágra. A hit nem félelem, hanem bátorság. - Dávid gyönge csapatával harcba indult, nem magáért, hanem az Úrnak népéért, és az Úr megerősítette. Magyar őseink írták a zászlókra: Pro Deo et patria et libertate! Az ismeretlen környezetben, veszélyes és kockázatos hadjáratban Isten segítette szolgáját, - egy beteg rabszolga által is- harcolt érte, vele és győztek!
Rátaláltak amálekre. Habzsolták a lopott ételt és italt. Őrült táncban járták körül a zsákmányt, és dícsérték a bálvány isteneiket. Dávid kileste őket, rajtuk ütött és mindent visszaszerzett, ami az övé, ami a népé volt, sőt azon felül is.
Mi lesz Magyarországgal? Az elpusztult fölépülhet? Szakértők szerint soha, mert erkölcsi és anyagi mélységből nincs fölemelkedés. Ezt bizonyítják a tények. Ezt hirdette Jézus is:"Embereknél lehetetlen.."
De! "Istennél minden lehetséges" /Máté 19:26/ Minden lehetséges a hívőnek! Utolsó szó az élő Istené. Kezében a történelem. A babiloni fogság utána próféták így biztatták a megmaradt népet: "Jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul." /Nehémiás 2:17/
És megépült az elpusztított ország.


Fony, 2010. január 23


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Bojtor István : A választás
HozzászólásElküldve: 2010. ápr. 24., szombat 10:43 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
A választás

„ És kötést tett Jójada az Úr, a király és a nép között, hogy ők az Úrnak népe lesznek," néki szolgálnak, „amint az Úr szólt Dávid fiairól."

II. Királyok 11:17, II. Krónika 21:3.

Joásnak, Júdea királyának uralkodását Krisztus előtt 835-796 között számolják. Előtte a vérszívó, egyetlen nő, Atália ült Jeruzsálem trónján. Baál kultusz, bálványimádás, erkölcsi, társadalmi, gazdasági, vallási rothadás jellemezte Atália korszakát. - A történelmet Isten irányítja. A világ eseményeiben, és magyar történelmünkben is az Úr támasztott és ledöntött jó és gonosz uralkodókat, akik áldást, vagy büntetést hoztak nemzetünkre. Joásról jót döntött Isten, hiába rontott ellene saját népe és fajtája is. Az emberek lenyomták, Isten pedig fölemelte.

Jójada főpap meglátta Isten szándékát, és az Úr akaratából az ország javára belefog a „választási hadjáratba" (kampány), nem a maga hasznára, hanem az Úr dicsőségére és az ország gyógyulására. Szövetségbe tömöríti a templomőrséget, fejedelmeket, vezetőket, és a lakosságot Joás megválasztása érdekében. A terve sikerült, ami tulajdonképpen nem Jójada bölcsességén, szervezőképességén múlt, hanem Isten cselekedte. Az Úr hatalmas arra is, hogy „hajlandóvá tegye a szíveket "egymás iránt a közösségért. II Krónika 29:36. Az új király és az ország népe bizonyos volt abban, hogy a választásnak így kellett történnie.

Az új vezetők kívánatos programmal kecsegtetnek, ám könnyen megtörténhet, hogy a fölemelkedés helyett az önzés, öndicsőítés, hiúság, pénzszerzés, erkölcstelenség démoni rabságába esnek. A programokról élesen különböznek a vélemények, ezért jogos kérdés, hogy melyik a legjobb? Ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz, ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó, mint például Atália királynő liberális volt, Joás pedig a Torához kötötte magát. - És az Isten véleménye? Az Úr önmagához viszonyít, és a Bibliában állandóan ismétlődik: „A király kedves dolgot cselekedett az Isten előtt. " „A király utálatos dolgot cselekedett az Úr előtt. " - Mi volt Joás programja? ,, Kötést tett az Úr, a király és a nép között, hogy az Úrnak népe lesznek. "

Beiktatását a templomban ünnepelték, innen indult a hivatalába, kezében a Szentírással, szívében a szent igével. Istennek az volt a célja vele, hogy az Urat és a nép javát szolgálja. (Angol Bibliában: to minister to the Lord. II Krónika 29:11.)

Nagy öröm volt Júdeában. Ahol Isten cselekszik, és Néki engedelmeskednek, ott az áldás, gyarapodás, nyugalom édes gyümölcse terem. A vezetőket és a lakosságot állandóan külső-belső ellenség fenyegeti, ijeszti, de az Úr vele van választottaival, harcol érettük, és győzelemre viszi őket, hogy örvendezzenek.

Voltak királyok Joás előtt, és lettek utána. Egyikőnk több, a másikónk kevesebb megbízatást kapott. Eredményeink is különbözhetnek. Korszakok, társadalmak, eszmék, vezetők jönnek-mennek, a problémák ugyanazok, de az Úr örökkévaló. Neki kell számot adnunk dolgainkért, nem csupán az embereknek és a történelemnek, hanem a Megbízónknak, az égben lakó, földön munkálkodó Atyánknak is!

Hála az Istennek, aki diadalra vezet minket, a mi Urunk Jézus Krisztus által!
I. Korintus 15:57.

Fony, 2010. április 15.


Bojtor István


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Klaus Douglass: Megalapozott hit
HozzászólásElküldve: 2010. máj. 30., vasárnap 15:39 
Bentlakó
Avatar
Offline

Csatlakozott: 2006. aug. 29., kedd 09:37
Hozzászólások: 6093
Jézus üzenete

Bizonyára nincs a Bibliának egyetlen más olyan szövege sem, amely annyira pontosan fejezné ki Jézus üzenetét, mint a tékozló fiú példabeszéde (Lukács 15,11-24):

Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.
Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. Es útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.


Egy 1992-es Spiegel-körkérdés szerint a (nyugat)németek 56%-a tartja igaznak ezt az állítást: „Isten létezik"; vagyis a szűk több¬ség. Példabeszédünk azonban azt mutatja, hogy egyáltalán nem ez a lényeg. A disznóknál kikötő fiú is magától értetődően „hisz" apjának létezésében - de már nincs kapcsolatban vele! És ha az ember már nincs kapcsolatban Istennel, alapjában véve mellékes, hisz-e még a létében, vagy sem. „Ez az én fiam meghalt", mondja az apa. Talán hitt az én létezésemben, de kapcsolatunk nullponton volt, és ez a probléma.
Teljesen másodrangú az a kérdés, hisz-e valaki Isten létében, vagy sem. A keresztyénségben, Jézus üzenetében egészen más a lényeg: a kapcsolat - az a kérdés, közösségben állunk-e Istennel. És ha annak az 56%-nak, amelyik ma állítólag még hisz Isten létében, föltennék azt a továbbvivő kérdést: „Kapcsolatban áll-e Ön Istennel, békében él-e Ön ezzel az Istennel, akinek a létezésére igent mond, az Istennel alkotott közösség erejéből él-e Ön?", akkor a legtöbb esetben igen-igen sötét válaszokat kapnánk.
Nem vagyunk már közösségben Istennel - ez a probléma! Szakítottunk Istennel. Legjobb esetben is csak a létébe vetett hitünkkel tiszteljük őt, de megszűnt a kapcsolat, kiveszett a melegség, a közelség, a bizalmasság. Kifizettettük az örökségünket. Örökség -ízlelgetnünk kell ezt a szót! Kifizettetni az örökséget, ez azt jelenti: úgy kezelni apánkat, mintha már halott lenne. Friedrich Nietzsche a 19. században Isten halálát hirdette: Isten halott! Mi talán nem így fogalmaznánk ezt. De valóban másképp gondoljuk-e? Nem kezeljük-e úgy, mintha halott lenne? Sokat változtatna-e a dolgaink menetén, ha kiderülne, hogy időközben meghalt?
„Add ki nekem az örökség rám eső részét!" Pénztárosként használjuk Istent. Világos funkciót jelölünk ki számára: teremtse meg életünk sikerességének feltételeit. Ezért legtöbbször csak akkor gondolunk rá, amikor rosszra fordul a sorsunk, mert ezt úgy értelmezzük, hogy nem töltötte be a funkcióját. Amikor megint üres a tarisznyánk, akkor megemlékezünk róla, és azzal vádoljuk őt, hogy nem adott nekünk eleget.
Igen, ha úgy tetszik, van kapcsolatunk Istennel: a követelés és a panaszkodás kapcsolata. Isten az életbiztosításunk, ő a tűzoltóságunk; örülünk, hogy létezik, de még jobban örülünk, ha nincs rá szükségünk. Az örökséget szívesen kifizettetjük, Isten adományait szívesen igénybe vesszük - de éppen ezek az adományok a fontosak, ezen adományok adományozója viszonylag közömbös számunkra.
Isten pedig bizonyos fokig belemegy a játékba! A példabeszédbeli apa jó indulást biztosít fiának. Ellátja pénzzel, noha az egyáltalán nem illeti meg. Összetörik a szíve, amikor a fia elhagyja, mégis megadja neki a szükséges alapokat, hogy felépíthesse saját egzisztenciáját, tőle függetlenül - függetlenül Istentől.
Több szülő is azt mondta nekem, hogy ez nevelési hiba. Istennek mégiscsak előre kellett volna látnia, hová vezet az, hogy az ember még egyáltalán nem rendelkezik az ehhez szükséges érettséggel. Az apának egy kicsivel nagyobb nyomást kellett volna gyakorolnia. Inkább kényszerítsünk valakit egy kicsit a boldogságra, semmint hagyjuk őt szabadon a vesztébe rohanni. - így gondolkodunk mi, emberek. Isten minden látszat szerint másképp gondolkodik.
Szereti a fiát. Szeretni a fiúnkat pedig azt jelenti: megadjuk neki a szabadságot. Mivel valóban szeret, az apa semmire sem vágyik jobban, mint hogy fia viszonozza a szeretetét, de éppen ez nem egyeztethető össze semmiféle nyomással. A szeretetet nem lehet kikényszeríteni. Isten ezért sosem fog senkit sem kényszeríteni; ha valaki nem akar vele éli, nem tehet mást, mint hogy engedi
szabadon távozni.
Létezik olyan pont, ahol nincs értelme parancsolásnak, ahol biztosítani kell a szabadságot. Sok szülő nem ismeri fel ezt a pontot, hanem felteszi a szemellenzőt, és ezzel rossz szolgálatot tesz gyerekének. Aki kényszeríteni akar másokat, még ha a boldogságra is, mindig csak elutasítást, ellenségességet, gyűlöletet fog arat¬ni. Amint a lengyel költő, Stanislaus Lec mondja, „a szabadság dalát nem lehet eljátszani az erőszak hangszerén".
Isten a legcsekélyebb, legfinomabb kísérletet sem teszi meg arra, hogy visszatartsa az embert. Nincs kérés, nincs kérdés, nincs szemrehányás, nincs fenyegetés, nincs jelenet. Enged. És nem viselkedik úgy, mint egy rossz vesztes, nem teszi föl a szemellenzőt, és nem mondja: „Magad lásd, hogyan boldogulsz! Támogatásomra azonban ne számíts!" Belegondoltunk-e már valaha is, mi mindent „örököltünk" tőle? Nem hihetetlen-e, hogy Isten megadta nekünk a lehetőséget: nélküle folytassuk és élvezzük az életünket, anélkül, hogy ezzel megrövidülnénk!? Micsoda szeretetnek kell ennek lennie!
Ezért egyáltalán nem szükségszerű, hogy a fiatalember a vé-gén a disznóknál köt ki. Isten miatt nem kellett volna így lennie. A fiatalember nyomorúsága nem vezethető vissza arra, hogy nem kapott elég induló tőkét az útra. Sokkal inkább arra, hogy eltéko¬zolta ezt a tőkét, és hogy a döntő pillanatban nem talált segítséget más embereknél.
Annyi baj van a világon, mi pedig gyakran Istent tesszük ezért felelőssé, jóllehet az az oka, hogy mi, emberek nem gazdálkodtunk elég gondosan Isten adományaival, és hogy a döntő pillana¬tokban elmulasztottuk a segítségnyújtást bajba jutott embertársainknak. Ezért van olyan sok külső baj, és ezért van még több belső baj. De mindez nem szükségszerű.
A történet egészen másképp is folytatódhatott volna, és sokan egészen másképp írják is tovább: A fiatalember idegenbe utazott zsákmányával, igen ügyesen fektette be ingatlanokba, és néhány év múltán szerény jólétben tért haza. Családot alapított, s ha nem is boldogan, de megelégedetten élt.
Vannak olyan emberek, akik igen jól elboldogulnak Isten nélkül. Ők is abból élnek, amit induló tőkeként Isten adott nekik útravalóul, de igen ügyesen gazdálkodnak ezzel az örökséggel. Csak a mi fiatalemberünk nem. Ő bajba kerül. És bármit gondoljon is az ember a bajról, a baj mindig elgondolkodtatja az embert. A fiatalember belátóvá válik.
Gyakran állítják, hogy a baj megtanítja imádkozni az embert. Ami engem illet, nem vagyok olyan biztos ebben. Példák tucatjaival tudnám megmutatni, hogy a baj képes csak igazán kétség-beesésbe és elkeseredettségbe taszítani. A legutóbbi világháborúban természetesen tele voltak a templomok, de hányan felejtettek el imádkozni a lövészárkokban, és szűntek meg végleg hinni a szerető Istenben?
Ami pedig a tele templomokat illeti, hogyhogy nem maradtak tele a háború után is, és ami a háború nyomorúságából született meg, valóban imádság volt-e, valóban hit volt-e, vagy nem lenne-e találóbb „átmeneti imapániknak" nevezni ezt, vagyis azt a kérést, hogy megint legyen tele a tarisznyánk, ami egyáltalán nem azonos a valódi hazatérés szándékával?!
Ezt a fiatalembert is csak efféle átmeneti imapánik űzte? Megtér - de nem rejtőzik-e emögött megfelelő adag egoizmus? Valóban Isten a fontos számára? Nem csupán a megmentő szalmaszálba kapaszkodik-e a baj idején? Végső soron és szíve mélyén mi űzi az embert Istenhez? Nemigen lehet ezt a kérdést másokra vonatkozóan megválaszolni, és valószínűleg még saját magunkat illetően sem, de a példabeszéd néhány részlete számomra jelentősnek tűnik:
„Akkor magába szállt", olvassuk. Ez a megtérés első lépése: nem kívül keressük a felelőst saját helyzetünkért, nem vetítjük ki a felelősséget másokra, vagy éppen Istenre - „Hogy engedhetted meg ezt? Tudnod kellett volna..." -, hanem észhez térünk és befelé tekintünk. Nem a szükséghelyzet űzi ezt a fiatalembert, hanem a belátás. Őszintén mérleget vont: Mit akartam az életemmel kezdeni? És: Mi lett belőle? Mit csináltam belőle?
A belátást konkrét lépések követik. Ahogyan mi is konkrét lépéseket tehetünk Isten felé: például oly módon, hogy elbeszélgetünk olyan emberekkel, akik nyilvánvalóan kapcsolatban állnak Istennel; felkereshetünk istentiszteleteket, olyan köröket és rendezvényeket, ahol érezni lehet a hit erejének sugárzását; elolvashatunk olyan keresztyén könyveket, amelyek továbbsegítenek
minket az Istenhez vezető úton. A példabeszédbeli fiatalember konkrét lépéseket tesz Isten hatóterülete felé.
Ezután következik a bűnvallomás: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Éppen ez a pont teszi oly nehézzé sokak számára, hogy keresztyénné váljanak. Joggal vonakodik bennünk valami annak elfogadásától, hogy Isten azt mondja, mielőtt hozzá mehetnénk: „Térdre, bűnös! Valld meg és bánd meg bűneidet!" Történetünkben ez tényleg másképp olvasható. Mielőtt a tékozló fiú egyáltalán kinyithatná a száját, az apa már karjaiba vette és megcsókolta. Az Atya szeretete feltétlen!
De nem fogja-e a fiú éppen ebből a feltétlen szeretetből észrevenni, milyen súlyosan vétkezett? Valóban tehet-e úgy, mintha mi sem történt volna? Tehet-e úgy, mintha nem tékozolta volna el a rábízott kincset, mintha nem törte volna össze apja szívét? Tényleg egy kicsit sem fáj neki?
Egyetlen szó sem esik inkább nehezünkre, mint ez: „Bocsáss meg nekem!" Mégis azt hiszem, hogy csak ez a szó képes igazán megnyitni a „csatornát", nem Isten részéről, hanem a mi részünkről. Mi lett volna, ha az apa karjaiba zárja és megcsókolja a fiút, de a fiú nem mondja, hogy „Bocsáss meg!"? Isten részéről minden nyitva állt volna, de a fiúban megmaradt volna az akadály! Ezért minden keresztyén lét bűnvallomással kezdődik, mégpedig nem azért, mert egy szigorú Isten ezt követeli meg, hanem mert bennünk magunkban maradnak meg a gátak és akadályok, ha mi magunk le nem romboljuk őket, és azt nem mondjuk: „Kérlek, bocsáss meg!" A valódi, mélyen átérzett bűnvallomás a legbiztosabb jele annak, hogy Istenhez fűződő viszonyunkban valami alapvetően megváltozott.
Ehhez társul aztán, hogy a fiú nem vár Istentől kivételező elbánást. Eltérően a történet elejétől, semmiféle igényt nem támaszt az apával szemben. Csak a közelében szeretne lenni, mivel az ő hatóterületén életet remél, életet a szó teljes értelmében. És mivel tudja, hogy erre semmi alapja nincs, hogy minden jogát eljátszotta, kész arra, hogy megdolgozzon ezért az életért. Kész arra, hogy megfizessen érte. Sőt, kész arra, hogy szinte mindent megtegyen érte. Hazamegy, és kijelenti: „Apám, csinálj velem, amit akarsz, csak csinálj velem valamit!"

A tékozló fiú megtérése:
- Saját magában keresi a felelősséget.
- Konkrét lépéseket tesz az apa hatóterülete felé.
- Megvallja bűnét.
- Nem támaszt igényeket Istennel szemben.
- Kész arra, hogy tegyen valamit az új életért.
- A továbbiakban istenkapcsolatából táplálkozva éli az életét.
A tékozló fiú megtérését különböző, jól követhető lépésekre lehet tagolni, s ezek mind a kiengesztelődés emberi oldalát írják le. Tudnunk kell azonban, hogy mindez mit sem használna, ha Isten a maga részéről nem tenné meg a döntő lépéseket, és nem mondaná ki a megmentő szót. Ezért a 24. versben nem az áll, hogy „a fiam újból megtalált engem", hanem látszólag teljes ellentétben a történettel az, hogy „ismét megtaláltatott". A keresztyénség lényege nem annyira az, hogy megtaláltuk Istent, hanem inkább az, hogy Isten megtalált minket. A példabeszédben az apa már messziről fia elé siet, karjaiba zárja, a régi, koszos helyett új ruhát ad rá, és ujjára húzza a pecsétgyűrűt a hatalom megújított átadásának jeleként: A fiú számára nem kevesebb kezdődik, mint egy új élet.
Mindent egybevetve azt kell mondanunk: a történet végére érettebb, mélyebb lett az apa és a fiú kapcsolata. Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy szükség volt a bűnbeesésre. Valóban így van ez? Theo Lehmann azt kérdezi egyik prédikációjában: „Részt kell-e venned egy háborúban, hogy megtudd, a háború rettenetes dolog? Megivott-e valaha bármelyikőtök is egy üveg ricinusolajat csak azért, hogy utóbb saját tapasztalata alapján igazolhassa: hasmenést okoz?" A disznók körében ülő fiatalember ezért nem azt mondja: „Most már tapasztalt, érett, okos férfi vagyok!", hanem azt: „Bolond voltam, bocsáss meg nekem!"
Valóban muszáj-e előbb megválnunk Istentől, hogy szerethessük? Valóban a disznók között kell-e előbb kikötnünk, hogy megérezzük az Isten utáni vágyakozást? A bűn megnevezhetetlen mértékű nyomorúságot hozott erre a világra és Istenre is: Valóban szükség lett volna erre? Nem lehetett volna-e más útja is annak, hogy tudatos, érett, szerető kapcsolatba kerüljünk Istennel?
A kérdés értelmetlen. Más a helyzet. Ténylegesen ezt az utat jártuk.Talán hajótörést szenvedtünk közben, talán nem. Akárhogyan legyen is - minden azon múlik, magunkba szállunk-e, és a tékozló fiúhoz hasonlóan elhatározzuk-e: „ Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Uram, csinálj velem, amit akarsz, csak csinálj velem valamit!"


Vissza a tetejére
 Profil  
 

Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 27 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2

Időzóna: UTC + 1 óra


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Style by phpBB3 styles, zdrowe serce ziola
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség