A magányosságról én is tudnék beszélgetni... magányosság a családban... magányosság a kortársaid között, mert esetleg mélyebben gondolkozol és nem a bulizás és pasizás/csajozás a fő gondolati témád... vagy magányosság a gyülekezetben, ezt is átéltem...
Azért vannak helyek, ahol van jó ifi vagy valamilyen közösségféle... Az esetek bizonyos százalékában ez nem feltétlenül a gyülekezetben van (sajnos)
Ilyenek például:
Rézkígyó kávézó a Deák téren (nem tudok pontos címet csak hogy Paulay Ede utca)
A Golgota fiataloknak szóló programjai (koncert, házi csoport, teaház egy téma körül) www.golgota.hu
Református berkekben ilyen hiányt pótolna a REFISZ (Református Fiatalok Szövetsége) www.refisz.hu
És van még egy szervezet, ami több cél közül pont a hívő/nem hívő fiatalok elmagányosodását/elzüllését kívánná többszinten megelőzni. Ez a FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén) Keresztény diákszervezet... Róluk többet itt: www.feknyom.hu www.fek.hu (utóbbi inkább fiatalokért aggódoknak, velük foglalkozóknak) Nekem ők a szívügyem, mert Isten ide vezetett
Egyetlen öröm az ürömben, hogy amikor a legmagányosabbak vagyunk, Jézus akkor is közel van hozzánk és tapasztalhatjuk az Ő szeretetét.

Most, hogy Amanda hozzászólását elolvastam, no meg láttam, hogy írtam bele korábban is, és láttam Net, és Endi reagálását rá, no meg azt, hogy szó nélkül hagytam azokat, gondoltam megnézem ki is indította a topic-ot. Antira tippeltem. Meglepődtem, hogy én indítottam.

Szóval, mint topic gazda nem éppen a leggondosabb módon teszem a teendőmet úgy látom. Ezt pótlandó még hozzáteszem, hogy a helyzet a fentieknél is rosszabbnak látszik a számomra.

Lehetnek a gyerekeink magányosak, de a legrosszabb az, amikor nem ép, kerek, biztonságot adó családból kapják az eligazítást az életre, hanem javarészt elvált szülők lelkileg sérült csemetéiről van szó. Ők sajnos nagyon megsinylik a szülők válását, és a gyerekek érdekeit nem néző, önző gyerekkisajátítást, a gyerek egymás ellen hangolását. A gyerek teljes lelki elbizonytalanodásként éli meg ezeket a dolgokat.

Én a munkahelyemen rengeteg helyes, harmincas fiatalt látok, és szerencsére nem nagyon látni rajtuk, hogy lelkileg problémásak lennének. Ugyanakkor a párválasztás, a párkapcsolatok kiépítése, a családalapítás borzasztóan esetleges náluk, az érési, felnőtté válási idő kezd a harmincon túlra nyúlni. Sok ismerősömnek már nem lesz családja, mert kiöregszik a korból.

Én a topic indító cikket korrektnek tartom, sőt ennek van egy rosszabb folytatása is, amit most leírtam...

Halihó!
Egy ideje kering a fejemben valami. Remélem, több, mint agyvíz. Szóval magányosság egyedüllét. És egy problémás, megfoghatatlan korosztály. Az én korosztályom. Az én kohorszom, hogy dobáljak itt némi szociológiai kifejezést. Hogy belőjem, ez kb. a 60-as évek végétől a 80-as elejéig születetteket jelenti nagyjából. Nos, én a 70-es években születtem. Igaz csak a végén. Keresztyén vagyok. De a korosztályom második generációs ateista. Hogy miért találtam ki ezt a kifejezést? Mert a szüleim korosztálya volt az első generáció, akiknek a keresztyéni nevelését büntették, így sokak félelemből és féltésből elhagyták ezt. (Vajon mi lett a 40-es évek végi hatalmas ébredési mozgalommal? Hol vannak a leszármazottak, ) Szüleim korosztálya már nem tudott mit átadni a gyerekeiknek. Ők talán még láthattak valamit nagyszüleink Istenhez kötődéséből, mi megfosztattunk ettől. (Tisztelet a kivételnek.)
Ez az a kimaradó két generáció. A mi gyülekezetünkben is van egy óriási lyuk 30 - 60 közötti korosztályban.

Szóval nyögjem már ki, hogy mi is a problémám? Hát az, hogy velünk keresztyén körökben se nagyon foglalkozik senki. Főleg az egyedülállókkal, egyedül maradókkal nem. (ugyebár elég sokan válnak is ebben a korosztályban, vagy csak vadházasodnak.) Ha el akarok hívni egy 30-as haveromat valamilyen ker. alkalomra hová viszem? Ifi hétvégére? Hagy hallgassa, hogy hogyan élheti meg a tanulással kapcsolatos problémákat? Mikor már rég dolgozik? Bocsánat, talán kicsit sarkítok...

És a keresztyén huszasok, harmincasok... Ne haragudjatok, de szörnyű a helyzet. Egy csomó emberrel beszéltem és ülnek otthon és keseregnek, hogy nincs hova menni. Csodaszép és hitben erős lányok lemondanak arról, hogy valaha párt találnak és belevetik magukat a gyülekezeti szolgálatba, sehova máshova nem mennek el. Otthon ülő fiúk, bújják a netet és reménykednek, hogy egyszer majd feléjük néz valaki.
Hogyan lehet ezt az egészet kirobbantani? Mivel lehetne felrázni ezt a nemzedéket?

A mi országos ébredési közösségünk sokféle alkalmakat szervez, de ez a korosztály valahogy kimarad, kicsúszik.

Engem tényleg aggaszt ez. Mondjuk mondhatjuk azt, hogy nem annyira számít, az úton még poroszkál rajtuk kívül néhány korosztály...
De ők, mi a következő nemzedék szülei. És kirívóan sokan vagyunk. A második generációs Ratkósok. (A Ratkó korszakban tilos volt az abortusz, így rengeteg gyerek született. A mi szüleink köztük vannak.) Jelen pillanatban a magyar korfán a 77-ben és a környező években születettek vannak a legtöbben. Ez rögtön hozza a következményt: a mi kezünkben van a magyar népességcsökkenés mérséklésének kulcsa. És még nem jelentkezik a korfán az, hogy több gyerek születne. És már harminc évesek vagyunk. Értitek? Érzitek a kétségbeesést? Érzitek a terheket egy mellőzött, kihasznált, bizonytalanságban élő, gyökértelen, egymást kihasználó, ateistaként nevelt korosztályon?
Az én korosztályom.
Segítsetek!
Vagy inkább: Krisztus segíts!

Kedves Baranka!

Köszönöm amit leírtál egy 67-es nevében is, aki inkább már negyvenes.

A házi Biblia körök segíthetnek ebben, amit a gyülekezeten belül élők alkothatnak, alkothatnának.
Isten ezekbe hívhat el új embereket (pl. a te 30-as barátod, aki viszont ne csak ide járjon, hanem a vasárnapi Igehirdetésre is).
Ami fontos, hogy ne szektásodjon a gyülekezet ezen kiscsoportok miatt, ezért a házi körök egymásért ne szünjenek meg imádkozni és a gyülekezet egészére nézve hozzanak döntéseket, a vasárnapi Istentiszteleteket ne hanyagolják el.

Nekem ennyi ötletem van, amit már előttem korábban is kigondoltak mások, de valamiért nem igazán működik. Talán ennyi időnk már nincs a keresztyén életünkre, testvéreinkre?
Passz...

Mint új tag, nézegettem a témákat, és nagyon érdekes dolgokról folyván szó, ehhez én is hozzátennék valamit.
Egyetemista vagyok, és ennyire még nem éreztem magányosságot mint ebben a félévben. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy kicsit változtam az utóbbi időben(jó irányba) és az is hogy idősebb vagyok az évfolyamtársaimnál, meg az is hogy "megnyílt" a szemem némely dolgokban. Azt vettem észre, és ezt saját bőrömön is tapasztaltam, hogy azért mert bejárok minden órára, nem megyek inni a többiekkel, minden órán jegyzetelek és arra buzdítom a népet, hogy érdemes órákra járni (+azokat a tanárokat szeretem, akiket a többség nem), kicsit mellőzve vagyok, legalábbis úgy érzem.
Az ember azt hinné, hogy a gyülekezetben akkor megtalálhatja a számításait, de ott is ért már csalódás. Az emberek figyelmetlenek, és csak a saját bajukkal foglalkoznak. Az egy dolog, hogy munkahelyen, suliba néha ezt érzi az ember, nade a saját gyülekezetében? A magány érzése sokmindenből adódhat (én sem írtam le mindet), és időszakos is lehet. A saját példámból kiindulva, a discókban, és a "vagány" életet élők között azt tapasztaltam, hogy egyáltalán nem tűnnek magányosnak a fiatalok. Van egy olyan érzésem, hogy a magányt, a szomorúságot, a csalódottságot, úgy próbálják enyhíteni, hogy sokszor hajnalig dáridóznak, és értelmetlen dolgokkal kötik le a figyelmüket, amivel nem lehet előre lépni.

Szia.
A diszkóban tényleg nem nagyon érezni a magányt. Nincs mit gondolkodni, dübög a zene, rázkódni kell. Feldob a pia, meg ami még lehet, pillanatnyi örömök, kapcsolatok.
De elmondanám, hogy soha de soha nem voltam olyan magányos, mint egy-egy diszkó utáni reggelen...
Ez egy olyan magány, ami bent létezik, és hiába van sok barátod. Én úgy fogalmaznám, nálam ez az ISten nélküliség üressége és magára hagyatottsága volt. Ezt persze akkor nem tudtam. Hatalmas fekete lyuk a lelkem közepén. Kínlódtam, zokogtam, és hetente kétszer háromszor mentem lerészegedve rázkódni, hogy ne érezzem.
Az öröm csak külső, a fájdalom belül mély és a testi önpusztítással együtt megy a lelki is.
Hála az Úrnak, hogy vége van, már rég... nem is tudom, hol tartanék, ha nem szül újjá.

({)

ANNYIRA pontos

nézd csak "mit találtam":

Fil 3,19. Kiknek végök veszedelem, kiknek Istenök az ő hasok, és a kiknek dicsőségök az ő gyalázatukban van, kik mindig a földiekkel törődnek.

ὧν ὁ θεὸς ἡ κοιλία

κοιλία = 1. hasüreg, has, gyomor; 2. (anya)méh; 3. (átv) az ember belseje 4. belső ŰR (saját vélemény, de másoknál is találkoztam ezzel az értelmezéssel)

szóval: KÉTSÉGBEESETTEN próbálják MEGTÖLTENI az ŰRt, amit EGYEDÜL ISTEN KÉPES

Megtapasztaltam az ellenkezőjét is: hogy milyen szerencsés vagyok, és akkor sem vagyok egyedül "amikor egyedül vagyok"..(jó lett ez a mondat). Semmi sincs véletlenül, Isten a magányt adhatja is egy bizonyos időre, célja lehet vele.
Amikor nagyon egyedül éreztem magam, mindenkit okoltam, hogy nem elég figyelmessek, trehányak, az életben nem a fontos dolgokra figyelnek, stb...aztán elgondolkoztam, hogy amikor nem voltam magányos, én hogyan bántam a többiekkel, és mit tettem meg értük...hát, tanulságos volt. Végül olyan érzésem lett, mitha Isten meg akarná tapasztaltatni velem, hogy milyen ha a körülötted lévők nem figyelmesek. Asszem tükröt tartott elém (én meg hajlandó voltam belenézni).

Kedves Edit, nekem a discozásról nagyon jó dolgok jutnak az eszembe. A kedves fiatalkori szórakozásom volt ez, és máig nagyon jó emlékezni rá. Persze szerencsés voltam, hiszen az akkori szerelmemmel jártunk el táncolni, aki egy végtelenül nagyszerű kislány volt. Végül is ez a jó értelembe vett táncos szórakozás nagyon hiányzik manapság a gyerekeknek.

Amikor a fiatalok keresik a nagy Ő-t, akkor nyilván meg kell ismerniük egymást, és ki kell tudniuk választani azt az embert a 6-7 milliárd közül. Ennek az ismerkedésnek, az együtt töltött időnek egy nagyon kellemes formája, amikor jó társaságban, este táncol egy jót az ember. Legalábbis ilyesmire emlékszem régről.

Azért emlegetem ezt a „jó értelembe vett” kitételt, mert némi belelátásom van a mai, party-nak nevezett összejövetelekre, és valahogy nem ezt látom ma. Van egy fiatal, zenekarban doboló kollégám, akinek kedvenc foglalatossága, hogy szabad idejében party képeket tölt le a net oldalakról, azokat nézegeti. Hétvégente zenél, emellett amikor teheti, efféle mai party-kon tölti az idejét, és mesél is ezekről a munkahelyen. Úgy látom, hogy ezek az alkalmak nem mindig nevezhetők „jó értelembe vett” szórakozásnak. A körülöttem lévő gyerekek, fiatalok sem érzik igazán jól magukat ezeken a party-nak nevezett összejöveteleken.

Lehet, hogy én öregedtem meg, de az én időmben a lányok, fiúk valahogy nem voltak ennyire kihívóak, rámenősek, és a táncos szórakozóhelyek valahogy meghittebbek voltak. Volt valami kellemes légköre annak a kornak. A fiatalok valahogy jobban odafigyeltek egymásra. A korombeli lányok természetesen szerették a divatot, de valahogy nem volt ekkora különbség közöttük. Nem volt ennyi pénzünk, mint most, nem volt ennyi lehetőségünk, de teremtettünk azért magunknak kellemes alkalmakat.

Persze valószínű, hogy ez afféle öreges dünnyögés, hiszen emlékszem, hogy az apámék milyen örömmel beszéltek az ő fiatalságukról, amely szerintük a lehető legszebb volt. És emlékszem, milyen szánakozva néztek ilyenkor ránk, hogy mi nem részesülhettünk azokból a legendás időkből. A társas élet annyi nagyszerű formájáról meséltek nagy örömmel, hogy mi is csak hallgattuk őket.

Végül is lehet, hogy mindenkinek a saját fiatalsága a legszebb…

Kedves mindenki!
Nemigazán találtam a helyet, hogy hova is tegyem ezt a hozzászólást.
Mostanában elég sok dolog történt az életemben, amit minél több embernek szeretnék elmondani tekikntet nélkül arra, hogy ismerem őket, vagy nem. Sokat köszönhetek az IStennek. Azáltal is, hogy sokat kellett egyedül lennem az utóbbi 6 hétben. Sokmindenre tanított közben.
Ezért elhatároztam, hogy elindítom a blogomat, amiben szeretnék beszámolni mindezekről, meg azokról a dolgokról amik az életemben történnek és az Istennek köszönhetőek, mert az Isten nem áll le a csodáival. Szeret, vezet, és mutatni akarja az utamat.

Nem tudom, lehet e itt ilyesmit hirdetni, mint a saját blogom, ha nem, nyugodtan vegyétek ki. De ha valaki szeretné követni, hogy mi is történt, történik mostanában egy nem nagyon ismert de Krisztusban mindenképpen testvérrel, akkor a következő oldalon nézhet utánnam:

http://violin.blogozz.com

Dear Baranka (& Mindenféle Magányosok...)!
Való igaz - annak ellenére mondom, hogy a lábtörés nekem még sose jött össze (max. többszöri öregujj-körömlevétel, ami nem igényelt csak műtétidőnyi kórházi tartózkodást...) -, hogy az ilyen ügyeknek komoly jellemformáló hatásuk...lehet.
És ez azért különbség. Mert Te is kellettél hozzá: Baranka, a saját sajátos hozzáállásoddal (bocs, ha lábtöröttet bosszantó szóviccet látsz benne, nem annak szántam) - sőt, kellett hozzá a nagybetűs(!) Valaki - Aki ezt a felfogást-látásmódot neked "ajándékozta".
És a Magányosok Klubja többi Tagjának is igazából ez az "ajándék" adhatja csak meg azt a segítséget, hogy saját ketrecükből kitörhessenek. (Merem ezt mondani ama tapasztalat birtokában, hogy magam sem kapcsolatorientáltan szocializálódtam - na jó, bocsi: nem úgy nőttem föl, hogy megtanuljam a normális kapcsolatteremtést <egyke gyerek, tesó nélkül - nincs kin otthon gyakorolni; ráadásul papfi - akitől a többiek hol enyhébben, hold durvábban, távol érzik magukat> - és igazából megtérésemet követően lett lehetőségem ebben a tekintetben is változni...ráadásul ez a folyamat még most is folyik életem folyamán, és még most is nagyokat tudok botlani benne...) Nem egyszerű dolog magányosnak lenni (ez persze nekik inkább közhely... a nem-magányosokat pedig, akik lenézik őket: hát még társat sem volt képes találni... - egyszerűen bosszantó...) de ennél sokkal "különösebb" az egyetlen, igazi Társ-ra: az új életet ajándékozó Társ-ra rátalálni.
Örülök, Baranka, hogy neked már sikerült...

Kedves Mijószéf

Nem volt minden verőfényes és csodálatos az elmúlt hét hétben, de ez majd folyamatosan ki fog derülni, ahogy lesz időm tovább mesélni a történetet a blogomon.
Köszönöm a bíztatást, egy dolog megütötte picit a fülemet és ez az, amikor azt mondod, hogy a nem magányosok lenézik a magányosokat. Sajnálom, hogy ilyen tapasztalataid vannak.
Lehet nagyon jó gyülekezetem van, de én ilyesmit nem tapasztaltam. A már "földi" társra talált barátaim inkább féltenek és vigyáznak rá, hogy ne bántsanak meg ilyen téren.

Isten áldjon!

Ifjúság.
Töréspontok. Beszélgetés Ablonczy Áronnal:

https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/m ... ores-utan/

*

Másfél év után:

https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/o ... i-osztaly/

"... Valaki, aki pezsgő haveri életet él kamaszként, magánbeszélgetésben megvallotta nekem, mennyire magányos abban a népes társaságban, amelynek ő a középpontja, holott kívülről úgy tűnik, lubickol benne..."

Sz.Zs.F., lelkipásztor (internetről - reformatus hu)

Kevin T. Jones, amerikai ev. püspök:

"... (kutatás szetint) sok az olyan fiatal, akik hisz Jézusban, de nem hisz az egyházban. A kérdés az, hogyan változtathatunk ezen. A városunkban néhányan éppen ezen dolgoznak, teret nyitnak a közös gondolkodásnak: hogyan érjük el az embereket? Mit tegyünk, ha nem szívesen jönnek be a templomba?
Van például egy gyülekezetünk Iowa északkeleti részén, amelynek elkerülhetetlen a megszűnése – a legfiatalabb tagja is éppen most ment nyugdíjba. A lelkész megkérdezte a legidősebb gyermekét, hogy ő mit kezdene egy üres gyülekezeti épülettel. A gyerek azt válaszolta: „Kivinném az összes padot és mindent, amitől templomnak látszik, asztalokat tennék bele, meghívnám az embereket vacsorára, és beszélgetnénk a hitről.” Elkezdték ezt csinálni, és a hely megtelt. Olyan embereket hívtak meg, akik nem szívesen mennek vasárnap reggel templomba. Aztán egyre több asztal és szék kellett. Szerda esténként tartalmas beszélgetéseket folytatnak a hitről a művészet, az irodalom és a Szentírás segítségével..."

"... Ha valami nem működik, akkor nem azt mondjuk, hogy ezért kár volt, hanem azt, hogy megtanultuk: nem ez volt a helyes út.
Amikor Thomas Edison a villanykörte kifejlesztésén dolgozott, vagy száz próbálkozása eredménytelen volt, mielőtt sikerült megalkotnia azt a villanykörtét, amely valóban működik.
Ez tetszik nekem. Megtanulod. Összeszeded magad. Újrakezdheted..."

internetről, evangelikus hu