Itt vagyok!
Bocsánat, hogy így hanyagollak Titeket, de ez a sok tanulás és tanulás..
Boglárka meg azt hitte, hogy megsértődtem rá és azért nem írok..
![Embarassed :oops:](./images/smilies/icon_redface.gif)
Egyébként jól esik, hogy többen hiányoltak
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
!
Hívő pszihiáter van Szegeden, kb. 1 percnyire innét, ahonnan most netezek..
Neten biztos tudnánk találni mást is, hogyha megmondanád, kedves Semi, hol lakik a lány.
Én most a problémámmal kineziológushoz járok, az tény, hogy eddig csak ez a módszer tudott rajtam segíteni, nem tudom, nem-e érdemes lenne kipróbálniuk??? És amennyire én látom, nincs benne semmi Isten-ellenes.
Cillának meg azt mondhatnám: Én megmondtam
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
!
Örülök.
Más: van egy nagy problémám!
Albérletben élek 3 lánnyal, közülük kettő nem viszi le a szemetet soha és nem pakolja le az asztalt, miután ettek!
A másik lánnyal a következő cselhez folyamodtunk: direkt nem vittük le a szemetet pár napig, már három zsák ott állt a lakásban, de nem jutott el az agyukig, hogy mi lenne a megoldás.
Szóltunk egyiküknek, hogy ugyan vigye már le, le is akarta vinni, de a lejáró ajtaja épp' zárva volt. Az a poén, hogy részéről ennyivel el is volt intézve a dolog, nem próbálkozott többször, végén én vittem le. Mégegyszer csináltunk egy tesztet: ugyanígy nem vitték le, pedig idejük lett volna rá.
Engem meg majd szétvet a düh, és nem tudom, hogy oldjuk meg ezt a problémát úgy, hogy ne legyen belőle harag, mert annak meg nem lett eredménye, hogy szóvá tettük a problémákat. Így is alig beszélünk a másik két lánnyal, érezhetően utálnak minket, az a poén, hogy mindkettő református keresztény. Bementem egyszer az egyikükhöz, amikor Ő nem volt itt, hogy bevigyem neki az asztalon hagyott fülbevalóját. Milyen felíratot látok az asztalán???? Azt, hogy SEMMI KERESNIVALÓD ITT!
Hát rég bántódtam már meg ennyire!! Amikor Ők nap, mint nap bejárnak hozzánk, mert nálunk van a TV... Az persze természetes!!
Egyszerűen nem tudom, mit kellene tennem. Abban bízom mindig, hogy majd belátják a hibáikat, hogy majd valamiféle belső igény támad a rendre, vagy egy kicsit kedvesebbek lesznek.. Hova tűnik ilyenkor a keresztényi szeretet fogalma?? És az az igazság, hogy magammal is kűzdenem kell, hogy nehogy durván kiosszam őket, küzdenem kell a haragom ellen. Tudom, hogy ez egy külső szemlélőnek talán nem tűnik akkora bajnak, de engem keményen próbára tesz! Próbálok szeretetet sugározni feléjük, de falakba ütközöm!
Segítsetek!