A pszichológia határai
Balavány György riportja - Magyar Nemzet, 2001 október 6.
Napjainkban hallatlanul felértékelődött a pszichológia: a lélektani fogalmak
beszűrődtek a köznyelvbe, a könyvesboltokból elkapkodják a
szakkönyveket. Már kutyapszichológusok is tevékenykednek.
– Nem hinném, hogy a tudomány értékelődött fel. Lehet szakmaként űzni a pszichológiát anélkül,
hogy tudományos forrásokból merítene valaki. A tudomány feladata az, hogy feltárja a
természetben rejlő funkcionális összefüggéseket, a technika pedig a tudomány felismeréseit
alkalmazza. Még az orvosok tevékenysége sem alapul mindig tudományos eredményeken. A
kamillatea kitűnő gyulladáscsökkentő volt már azelőtt is, hogy rájöttek, hogyan hat. A pszichológia
tudományának gyakorlati alkalmazása a pszichoterápia, amelynek ugyanúgy nincs mindig
tudományos alapja, mint az orvoslásnak. Jó esetben tapasztalatok állnak mögötte.
– Rossz esetben?
– Foghíjas elméletek. Az a jelenségvilág, amelyet a pszichológia tudománya kutat, sokkal
összetettebb és bonyolultabb, mint a biológia világa. Ezért ezen a téren az ismereteink is
bizonytalanabbak. Freud, a pszichoanalízis atyja egyetlen hisztériás nőbeteg megfigyelésére
alapozta az elméletét. Később az elméletet továbbfejlesztették, és kialakult egy fogalmi rendszer a
magyarázó elvekkel együtt. Ennek van tapasztalati bázisa, ahol pedig nincs, ott az elmélet alapján
kiegészíthető. Mára egyfajta valláspótlékká vált a terápiás elmélet, amely, hangsúlyozom, nem
azonos a tudományos ismerettel. A modern európai ember szekularizálódott, azaz elszakadt a
keresztény vallástól. A mai kort ezért kereszténység utáni korszaknak nevezik. De
bizonytalanságban élni nehéz. Hinni kell valamiben. És sokkal meggyőzőbben hangzik az, ha valaki
pszichológiai fogalmakra és ismeretekre hivatkozik, nem pedig vallási fogalmakra.
– A közelmúltban jelent meg a híres pszichoanalitikus, Eric Berne könyve, amelyben kifejti, hogy
az ember sorsa a pszichéjében rejlik. Ez a gondolat nem új, már a görög misztikusok is ismerték.
Ellentmond azonban a keresztény hitnek, amely szerint az ember sorsa Isten kezében van.
– Berne írt egy jól használható könyvet is az emberi játszmákról. Freudnak is rengeteg valós
megfigyelésen alapuló megállapítása van, például a tudattalan felfedezése az ő nevéhez fűződik.
Az úgynevezett elhárító mechanizmus, amellyel a kellemetlen tudattartalmakat igyekszünk
kiszorítani és feloldani, szintén fontos freudi megfigyelés. De amint az elmélet kibomlik, egyszerre
életfilozófiává alakul. Ez történik Berne esetében is: többet kínál a tudománynál, s végül mégis
kevesebbet ad. Jung műve újabb lépés kifelé a tudományosság világából. Jung kifejezetten
misztikus, elmélete ezért alkalmas arra, hogy rajongói egyeztessék a pszichológiát a vallással.
Véleményem szerint tudományos szempontból leginkább a típustana értékelhető, amely szerint az
emberek két alaptípusra oszthatók: extrovertált (kifelé forduló) és introvertált (befelé forduló)
típusra. Ez a világ legegyszerűbb típustana. De én tudok egy még egyszerűbbet: férfi és nő. Itt az
átmeneti típus is kevesebb.
– A hívő pszichológus számára melyik tudományos irányzat vállalható? Ad-e a Biblia támpontokat
a pszichológiának?
– A tudománnyal semmi baja a hitnek, a probléma akkor kezdődik, ha elindul az elméletgyártás: ha
rövid a tudomány, toldd meg egy elmélettel. Legyen alkatilag bármilyen egy tudós, kutatóként
racionálisnak kell lennie. Ami a kérdés másik részét illeti: a Biblia nem természettudományos
könyv, és nem pszichológia-tankönyv, hanem isteni kijelentés, amelyen a keresztény hit nyugszik.
Azt tanítja, ami a pszichológiából eleve hiányzik. A pszichológia ugyanis önmagában nem
tartalmazhat etikai iránymutatást. A jó pszichológia segít megérteni az embert, megtalálni a
segítségnyújtás módját, de az etikai elvek az ember értékrendjéből származnak. S ezekhez
legfeljebb hozzászólhat a pszichológus.
– A mindennapi gyakorlatban nyilván mégis együtt kell alkalmaznia a tudományos ismereteket a
világnézetéből fakadó elvekkel.
– Persze. Ahhoz, hogy egy romokban heverő házasságon segíteni tudjunk, jó, ha ismerjük a
pszichés jelenségeknek azt a tartományát, amelyek az emberi kapcsolatokban működnek. E téren
leginkább a kommunikáció zavaraival találjuk szemben magunkat, amelyeket kibogozni
pszichológiai feladat. Az viszont etikai kérdés, hogy mennyire tartjuk fontosnak egy tönkrement
házasság rendbe hozását. S ez a kérdés visszanyúlik odáig, hogy mit gondolunk önmagunkról. Ez
már nem pszichológiai, hanem filozófiai kérdés. A darwini gondolkodás, amelyből a freudizmus
fakadt, az embert a törzsfejlődés csúcsának, a legmagasabb rendű állatnak tartja. Életét ösztönei
irányítják, azokat kell szabályozni ahhoz, hogy társadalmilag elviselhető legyen. A nemi ösztön –
Freud ezzel foglalkozott a legtöbbet –, mint minden egyéb ösztöntörekvés, a kielégülés felé
igyekszik. Ehhez ösztöntárgy kell, ami egy érett férfi számára a nő. E szerint az elmélet szerint a
szerelem csupán a nemi ösztön szublimációja, átszellemítése: tehát nem a „vágyom egy nő után”
érvényesül, hanem az, hogy „reszket a bokor, mert madárka szállott rá”, de a lényeg ugyanaz.
Mármost, ha ez az elmélet igaz, akkor a hűség értelmetlen.
– Miért?
– Mert az ösztöntárgyat idővel lecseréli az ember. A rántott csirkecombot is megunja, ha
mindennap azt kap. A freudi elmélet tanítja azt is, hogy ha elfojtjuk alapvető ösztöneinket, például a
szexuális vágyat, neurotikusok leszünk. Ki akar neurotikus lenni? Senki. Ma az európai kultúrában,
és lassan az egész világon megfigyelhető az, amiről néhány évtizeddel ezelőtt még csak
beszéltünk: az emberek kiélik a szexuális ösztöneiket. Mert, úgymond, egy érett társadalom érett
tagjainak ehhez joguk van. Akinek pedig másfajták a szexuális késztetései – gondolok itt a
homoerotikus vonzalmakra vagy a pedofíliára –, az más területen érvényesíti jogait. Az emberek
kiélik az ösztöneiket, mégis egyre neurotikusabbak.
– Mit mond erről a Biblia?
– Az őstörténetben, Éva teremtésénél olvassuk ezt a gyönyörű allegóriát: az álomba merült Ádám
oldalbordáját Isten kivette, és abból alkotta a nőt. Előtte is kereste a társát, de nem volt neki jó
sem a cifra tollú madár, sem a simogatni való, doromboló kiscica, sem az igavonó barom. Ám mikor
meglátja Évát, boldogan fölkiált, egy ősi himnuszt mond: „Ez most már testemből való test,
csontomból való csont; asszonyember legyen a neve, mivelhogy férfiemberből vétetett!” Nagyon
modern fordításban így hangzana: ez végre emberi lény, egy másik ember, a testem része. És ez is
benne van az őstörténetben: „Elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és
lesznek ketten egy testté.” Ez nem csak a szexuális közösségre vonatkozik. Akivel egy test vagyok,
annak a fájdalmát vagy örömét is érzem. Ha bajom van a kezemmel, mert rávertem kalapáccsal és
megdagadt, akkor nem az az első gondolatom, hogy amputálni kell, hanem azon vagyok, hogy
meggyógyuljon. S hiába lenne önnek szebb keze, mint nekem, nem egyeznék bele abba, hogy
cseréljünk, mert ez az én kezem. Akkor is, ha ügyetlen, akkor is, ha beteg. Ez az etikai bázis
szükséges az emberi élethez, de például a házassággondozáshoz is. Más a bibliai
házassággondozás, mint a pszichológiai alapra épített házasságterápia.
– Mégis össze kell érnie a kettőnek, hiszen az etikai tartalmú fogalmak egyben valóságos lelki
tényezők is. A hűség mellett ilyen a lelkiismeret vagy a hit. Mit kezd ezekkel a pszichoterápia?
– A pszichoanalízisnek szinte mindenre megvan a magyarázata. Freud a felettes énnel azonosítja a
lelkiismeretet, Allport az énkép és a viselkedés közti diszszonanciával magyarázza a lelkiismeret-
furdalást. A pszichológiának azonban nincsenek olyan tapasztalatai, mint az élő hitű embernek. Ha
a vaknak a színekről mesélek, esetleg elhiszi, hogy léteznek, sőt ismertem egy vakot, aki olyan
színelméletet tudott, amelyről a legtöbb látó embernek fogalma sincs, ez azonban nem tette látóvá.
Hogy miképpen változott meg az életem attól, hogy Isten gyermekévé lettem, az pszichológiailag
csak bizonyos határig magyarázható. Az értékrend változik meg: pszichológiai megközelítésben ez
történik, amikor valaki igent mond az evangéliumra. Az értékrendem határozza meg a döntéseimet
és az életvezetésemet. Aki nem hajlandó föladni az értékeit, az nem is fog megtérni. Bibliai példa
erre a gazdag ifjú, aki vallásos érdeklődéssel megy Jézushoz, de a szíve közepén a vagyona van.
Amit a Biblia szívnek nevez, az nem érzelemközpont, hanem az értékrendünk centruma. „Ami
nekem nyereség volt, azt kárnak és szemétnek ítéltem – mondja Pál apostol – Krisztus
ismeretének páratlan nagyságáért.”
– Nem jöhet létre ilyen változás úgy, hogy pusztán emberi tényezők hatnak?
– Ismeretesek az érzelmi hatásokról, élményekről, átélésekről szóló beszámolók, lehet befolyásolni
valakinek az értékrendjét neveléssel vagy a közösség ráhatásával is. Ha bekerül egy csoportba,
akkor a csoportnyomás hatása alatt fehérnek mondja a feketét, amennyiben a többiek is annak
mondják. Tömegevangelizációkon előfordulhat ilyen hatás. De ez nem szokott tartós változást
eredményezni. Ugyanakkor látunk olyan példát, hogy a környezet tartósan negatív irányba
befolyásol valakit, mégis kap egy érintést – ezt most csak vallásos módon tudom megfogalmazni –
Isten igéjétől, akár úgy, hogy olvassa, akár úgy, hogy hallotta a szószékről vagy személyes
beszélgetésben. Egyszer csak megváltozik valami belül, és az ember elindul egy másik irányba. Ez
transzcendens, és nem immanens hatás. Túl van a pszichológia határain. Ennek ellenére a nem
hívő ember, aki nem is akar hinni, megtalálja rá a módot, hogy legalább önmagát meggyőzze.
– Szakmai berkekben nem jelent konfrontációt szemben úszni az árral?
– A saját tapasztalatom nem rossz. 1970-ben kerültem a főiskolára aspiránsként, amikor már
lazább volt a diktatúra. Illyés Gyuláné, a főnököm, nem volt hívő ember, de tisztelte a
meggyőződésemet. Azt tanítottam, amit akartam. Arra nem volt mód, hogy az ember nyíltan
megvallja a hitét, de a vájt fülű diákok azonnal kihallották az előadásaimból, és aztán jöttek
magánbeszélgetésre. Később egyre több lehetőség nyílt előttem. A legutolsó pedagógiai
tankönyvemet, amely a Pedagógiai kalauz címet viseli, fel lehet fogni alternatív tankönyvnek,
hiszen egymás mellett sorakoznak benne a különböző szemléletmódok, de ebben is nyilvánvaló a
hitbeli állásfoglalásom. A diáknak nem muszáj elfogadnia, de megismerheti ezt a szemléletet.
– A keresztény nevelésről az a kép él a köztudatban, hogy szigorú, pofonosztó pap tanárok
dogmákat vernek a gyerekek fejébe…
– Keresztény pedagógia ott van, ahol a pedagógus keresztény ember. Apáczai Csere János hívő
pedagógus volt, bár ezt az elmúlt évtizedekben nem tanították róla. Ugyanakkor mechanisztikus
gondolkodású, karteziánus volt. Maria Montessori, a híres olasz óvodapedagógus hívő katolikus,
de közelebb áll a humanista pedagógiához: engedjük kibontakozni a gyereket, hadd jöjjön elő, ami
benne rejlik. Bizonyos szintig ez is helyes. A humanista pedagógia túlzása abban áll, hogy minden
korlátot fölszed. Rousseau, a klasszikus humanista azt mondja, hogy az ember eleve jó, a
társadalom teszi tönkre. A keresztény ember azonban nem az ember jóságában, hanem Isten
jóságában hisz. Sokfélék lehetnek a keresztény pedagógusok, azonban közös jellemzőjük, hogy az
értékrendjük bibliai értékrend, és ha akarnak, ha nem, a személyiségükkel hatnak. Egy nem
keresztény, hanem humanista pszichoterapeuta, Rogers mondta: a terápia hatékonysága
elsősorban azon múlik, hogy milyen a terapeuta attitűdje. Más szavakkal: fontosabb, hogy ki vagy,
mint hogy hogyan csinálod. Ez érvényesül a pedagógiai szituációban is. Csak az lehet keresztény
pedagógus, aki úgy közvetíti a bibliai értékrendet, hogy közben elfogadja és megérti a gyereket,
nem játssza meg magát, hanem hiteles személyiség.
– Elegendő keresztény pedagógus van ma a katedrákon?
– Nincsen sok keresztény pedagógus. Én azt tartom fontosnak, hogy az a kevés keresztény ember
vállalja a hitét pedagógusként éppúgy, mint tudósként, újságíróként vagy autószerelőként. Jézus
egy bibliai példázatban a sóhoz hasonlítja a hívő munkásokat. A sóból, mint tudjuk, nem kell sok,
de fogyasztható lesz tőle az étel.
©
http://www.palhegyi-ferenc.com
.
