kamilla írta:
Megbeszéljük, amit Pauler legutóbb beírt?
Zsidókhoz írt levél 13.
Kérdéseim:
- A 7. verset ki hogy érti? Én hallottam úgy értelmezni, hogy arról ismerszik meg az ember, hogy öreg korára morgós lesz-e vagy mosolygós, és úgy is, hogy nem szabad elfelejteni, hogy mindenkinek véget ér a földi élete, és addig kell az ilyenektől tanulni, amíg lehet. Hm?
erre már írtam, hogy itt a görög szó alapján az "életük végkimeneteléről" van szó. Ez a végkimenetel az előljárók esetében gyakorlatilag MINDEN esetben a "bizonyságtétel" volt (nem vicc: az újszövetség tanúságtétel/bizonyságtétel jelentéstartalommal a martyrion (=mártírság) szót használja!)
tehát ERRŐL a végkimenetelről lesznek szívesek a zsidó hívők megemlékezni...
valamint arról (köti át a folytatásra a szerző (aki szerintem Pál, de ezen most ne vitázzunk
), hogy Jézus Krisztus (személy és funkció, szándékosan kiírva) tegnap (saját mártírhalála, illetve a mártír apostolok halála idején), ma (amikor a hívek olvassák a levelet), és mindörökké (bármi jöjjön) UGYANAZ. Ezért aztán a kedves olvasók lesznek szívesek megmaradni a KEGYELEM mellett (példát vévén az előljárók "tanubizonyságáról"), és nem visszacsusszanni az (étkezési) előírások megtartása útján keresett megigazulásba.
kamilla írta:
- Hallottam prédikációt erről a 10-14 versről, és akkor értettem, és most is értem, de az még mindig nem világos, hogy ez hogy jön az első mondathoz? Mi itt az összefüggés? Lehet, hogy semmi, hanem egyszerűen érintve van több különböző téma egymás után? De akkor miért a szép keret az egybecsengő 7. és 17. verssel?
hogyne volna összefüggés! a 7-8-9 összefüggését már megmutattam, a 10-14 úgy következik mindezekből (és itt végig a "nehogymá visszamenjetek az Ószövetségbe" a fő üzenet), hogy levezeti: mennyire nem mindegy, hogy Ó- vagy Újszövetség szerint akarunk üdvözülni! Hiszen aki az "ószövetségi rendszer" szerint gondolkodik, annak - még ha "a sátorNAK szolgál is" - NINCS JOGA enni az áldozatból, részesedni abból, amiből (Akiből) mi, az Újszövetségben RÉSZESEDHETÜNK.
De csak ha KIMEGYÜNK (Jézushoz) a "táboron kívülre", ahol Isten jelenléte VALÓBAN van (2Móz 33:7-).
köszönöm még egyszer! nagyon élvezetes volt utánanézni
(ha még érdekel valakit, szívesen folytatom, a 15. versben is fantasztikus kincseket találtam, de... nem akarnám rátok erőltetni
)