ANNYIRA szívesen megspóroltam volna én is, hogy csalódjak benne...
a gyülekezet "eggyel idősebb ifjúsága" ahogy emlegette: "Bandi-a-Balczó"... a filmjének mélysége... ez az interjú is... nagyon felnéztem rá...

most nem tudok rágondolni anélkül, hogy el ne szomorodjak... egyszerűen NEM ÉRTEM... nem értem, hogy MILYEN ÚT vezetett ide...

Kubik Anna:
"Sokan vannak, akik nagy törés után tértek meg. Én nem tudok ilyenről beszámolni. Beleszülettem a hitbe, s ezt ajándéknak tartom. A szüleim mutatták meg a hit útját, amit én először öntudatlanul, majd pedig tudatosan követtem. Minden kudarc és öröm arról szól, hogy ide vissza kell találni, mert e nélkül senkik vagyunk. Ha az ember keresi az alázatot és kéri bűnei bocsánatát, különös kegyelemben van része..."
(Híd magazin 2008./IV.)

Köves József Tibor:
KÉTSOROS
Isten ha fentről egyet int
Rügyek fakadnak idekint
___________________________
(internetről - virtus)

Leleszi Balázs Károly:
CSODÁK ÉS MEGLÁTOGATÁSOK IDEJE

Mert vannak olyan napok,
amikor felhős az ég, szemerkél az eső,
erejét fitogtatva tombol az orkán,
hirtelen rád tör a bánat, a könny, a szomorúság,
megrohan a fojtó rémület, mint ahogy a fagy
tördeli télidőn a rengetegben az ágakat -
s nem is érted az okát, hogy miért.

Máskor meg kék az ég,
aranyparipán táncot lejt fejed felett a Nap,
a madarak csivitelnek és énekelnek,
az örömtől a légtér uraként szárnyra kelnél,
ugrándozni, fickándozni szeretnél a boldogságtól,
minden mézzé lesz a kezedben,
és csak úgy magától
hirtelen soha nem sejtett drága kincsekre lelsz
magadban és a környezetedben -
s az egész lényed imádsággá, zsoltárrá válik.

Miért van ez így?

Mert az idő a gyökereit mélyíti benned,
az ember életét a természet örök körforgása kíséri,
tavasz, nyár, ősz és tél,
hideg és meleg, nappalok és éjszakák,
szárba szökkenés és virágüdeség,
hervadás és elmúlás,
mert az ember élete olyan, mint az árapály,
a holdciklusok ritmusát, a tenger
váltakozó mozgását követi, s ha megérted,
ami benned és veled történik, akkor mindezek
égre nyíló templomablakokká válhatnak.

Tárd ki a szívedet az ég felé!… Az Isten felé…
Templomodat lelked köveiből magadnak
kell felépítened…
-----------------------------------------------------------------
(internetről - GothArt)

IQ teszt

Miután a tudósok kidolgozták az IQ tesztet, világszerte elkezdtek felméréseket végezni, hogy ki hogyan teljesít. A tesztet elvégezték gyerekeken, felnőtteken, szegényeken, gazdagokon, városiakon, vidékieken, stb.

Volt olyan eset, amikor kifejezetten annak érdekében töltették ki a tesztet, hogy majd az összegzésnél megállapítsák, hogy a különböző embercsoportok hogyan teljesítenek.

Amikor egy már-már kihalófélben lévő szűk indiáncsoportra került a sor, különös dolog történt. Ahogy kézhez kapták a tesztet, elkezdték egymást közt megbeszélni. Ekkor a felügyelő azonnal közbelépett: „A tesztet nem szabad egymással megbeszélni és senki nem segíthet a másiknak. Mindenki csak magára számíthat!” – harsogta fennhangon.

Erre az indiánok nagyon dühösek lettek, és az egyikőjük felkiáltott:
– Nem az a fontos, hogy én vagyok az okosabb vagy a testvérem! Csak az számít, hogy együtt mire vagyunk képesek!

A mai önző világunkban már gyerekkorunktól kezdve arra vagyunk nevelve, hogy csak az egyéni teljesítmény számít. Az iskolában, a sportban, a munkában csak az számít, hogy egyénileg hogyan teljesítünk! Pedig ez helytelen látásmód. Az valóban fontos, hogy tisztában legyünk egyéni képességeinkkel, de Isten minket társas lénynek teremtett. Szükségünk van egymásra, mert csak csapatban tudunk eredményesek lenni. Ehhez pedig olyan erények szükségesek, melyek már nem divatosak pl. alázat, önfegyelem stb.

A versengés kapzsiságot, büszkeséget és szeretetlenséget okoz. Lássuk be, hogy szükségünk van egymásra, és az ehhez szükséges erények alapja a szeretet.

(internetről - igeforum - ismeretlen szerző)

-Nagyon megkapó és megható ! - Tanulhatnánk tőlük!
Köszi!

Üdv
L.

ha van egy kis időtök a www.biblia.hu oldalon a "Bibliák/Keresés a Bibliában" oldalon írjátok be ezt a szót: "versengés"

Érdemes megnézni, hogy az Ószövetségben és az Újszövetségben mit gondol Isten a versengésről!

Szép napot nektek, tegyetek ma is az Úr dicsőségére.

-Igen,- szakítottam rá egy kis időt, nagyon érdekes és elgondolkodtató.
Ugyanis ez a kifejezés 'versengés' a Károli fordításban és kifejezetten az Ószövetségben igen sokszor előfordul. - Az alkalmazott "események" kapcsán nekem úgy tűnik, sokkal emberibb, talán azt is mondhatni "szelídebb" lelkületet takar, mint a Bibliatanács új fordítása.- Ott ui. a versengés helyett "viszálykodás"
szerepel,- és ezt a kifejezést a Károli Biblia egyetlen helyen alkalmazza. Az idézet szerint:



-Érezhetően ez inkább mai szellemiséget takar. Kifejezetten gonosz tartalmú, míg pld.1.Móz 13,7-ben Ábrahám és Lót pásztorainak versengése a vízért folyt, az életlehetőségért...

Habár elég nehéz különbséget tenni,... de mégis érezhető, mert a régebbi Károlival szemben az új -1975 évi fordítás az ószövetségi helyeken is mindenütt viszálykodásként fordítja...

L.

Csak azért, mert a versenyszférában élek és a versengés ALAPJA a mai társadalmaknak.

HOLNAP VISSZAJÖN (internetről)

Egy este félálomban a következő gondolatok játszódtak le bennem. Mintha az utcán jártam volna, és az volt az érzésem, hogy valamit éppen most hirdettek ki, és az egész város titokzatos suttogással erről beszél. Embercsoportok álldogáltak az utcasarkokon, és áhítattól elhaló hangon beszélgettek erről az eseményről. Hallottam, amint az egyik így szólt: „Igazán eljön? És holnap?” Mire a másik így felel: „Igen, holnap eljön."

Éjszaka volt. A csillagok ragyogtak, de ugyanaz a fojtott várakozás hatott át mindent. Mintha senkinek semmi dolga nem lett volna, csak az, hogy várakozással teljesen nézzen embertársaira, és azt kérdezze tőlük: „Ti is hallottátok?”

Ahogyan mentem, hirtelen angyali jelenség szegődött mellém. Arca komoly és szelíd volt, homloka földöntúli fénnyel ragyogott. Félő tisztelettel és mégis bizalommal szóltam hozzá: „Mondd, igaz? Krisztus visszajön?"
„Igen” – felelte az angyal. „Holnap visszajön.”
„Micsoda öröm!” – kiáltottam.
„Öröm? – mondta ő – Sajnos e városban sokak számára borzadály. Gyere velem!”

A következő pillanatban ott termettünk a város egyik fényes palotájának társalgójában. A papírokkal borított asztal mellett kopaszodó, testes férfi ült. Idegesen rendezgette a papírokat, és közben magában motyogott. A heverőn sápadt, törékeny asszony összekulcsolt kézzel egy kis könyv fölé hajolt. Az egész szoba mérhetetlen gazdagságról tanúskodott. Arany, ezüst, műtárgyak, külföldi bútorzat, értékes képek – amit csak pénzen meg lehetett vásárolni – mindez együtt volt egy rakáson. A férfi ideges volt és zavart. Megtörölte homlokát és megszólalt:
„Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem örülök ezeknek a híreknek. Nem értem. Ha igazat beszélnek, akkor vége mindannak, amiért idáig küzdöttem.”
„De János – felelte az asszony, sápadt arcát férje felé fordítva, és kezét tördelve – hogy beszélhetsz így?” Miközben szólt, feje fölött ugyanazt a fényt láttam, amit az angyal homlokán.
„Nos, Mary, ez az igazság, nem félek kimondani. Nem akarok találkozni Vele – és kívánom, kívánom, hogy halassza el a jövetelét. Mit akar tőlem? Hajlandó vagyok – mondjuk – hárommilliót áldozni egy kórház létesítésére, ha ezzel beéri, és hagyja folytatni az üzletet. Igen, hárommillióért szívesen megváltom a holnapi napot.”
„De Ő a legjobb barátom!”
„Legjobb barát?” – felelte az ember haragosan. „Mary, te nem tudod, mit beszélsz. Tudod, hogy mindig is utáltam ezeket a dolgokat. Semmi hasznom nincs belőlük!”
Az asszony szánakozva nézte a férjét: „Talán bővebben felvilágosíthatnálak?” - mondta.
„Nem, ennek semmi értelme. Nézd ezeket a papírokat, milliós értéket képviselnek. Most hogyan örüljek nekik. Az egészet nem, de a felét odaadnám, ha elhalasztaná jövetelét száz évvel.”
Az asszony kinyújtotta a kezét férje felé, de az eltaszította.

„Látod? – mondta komolyan az angyal – kettőjük között mélységes szakadék tátong, és ez hamarosan végleges lesz. Évek óta élnek ugyanabban az otthonban, miközben ilyen szakadék választja el őket. A nő holnap Krisztusnál lesz, magához vonzza őt, mint a nap a harmatcseppet. A férfi viszont kívánván kívánni fogja, hogy bár a sziklák esnének rá és takarnák el:”­

Változott a szín. Alacsony, nyomorúságos kis szobában voltunk, amelyet egyetlen lámpa pislákoló fénye világított meg. Egy törtlábú szék, rozoga asztal, egy ágyon a sarokban három kisgyerek kuporgott, egymást melengetve. A jéghideg szobában annyira szegényes volt minden, és a gyermekek lehelete meglátszott. A gyerekek beszélgettek: „Ha megjön a mama, hoz vacsorát” – mondta az egyik. „De én úgy fázom” – mondta a legkisebbik. „Gyere középre, majd megmelegítünk. Mama megígérte, hogyha megjön, tüzet rak, föltéve, ha az az ember kifizeti a munkadíját.” „Milyen gonosz ember – mondta az idősebb fiú – soha nem fizet a mamának, ha csak elkerülheti!
Ekkor megnyílt az ajtó, és sápadt, sovány asszony lépett a szobába, csomagokkal megrakva.
„Örüljetek gyermekeim! Örüljetek! Jézus Krisztus jön! Holnap itt lesz!”
Mint a fészekben a madárfiókák, úgy emelkedtek fel az ágyban az apróságok, és versengve ölelték anyjukat. Azonnal hittek a szavának. Sokat hallottak már az áldott Úr Jézusról, aki anyjuk Megváltója, és az övék is. Milyen jó barátjuk volt sok fázás és éhezés közepette. Egy pillanatra sem kételkedtek jövetelében.
„Édesanyám, vajon minket is magához vesz? Ugye igen?”
„Igen, kicsikéim” – mondta mosolyogva. „Karjára gyűjti a báránykáit, és ölében hordozza őket…”

Ismét fényűzően berendezett teremben voltunk. Három vagy négy asszony beszélgetett egymással panaszos hangon. Lakásuk telve volt drágakövekkel, csipkével, selyemmel-bársonnyal és az elegancia minden kellékével; ők maguk azonban szinte kétségbe voltak esve.
„Micsoda átkozott ügy – sóhajtott az egyik – és ami a legjobban bánt, teljesen tájékozatlan vagyok a dologban.”
„Igen – mondta a másik – és ezzel vége lesz mindennek.”
A sarokban egy szegény varrólány görnyed munkája fölé; az ezt suttogta:
"Mindörökké az Úrral leszek..."
„Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent – mondta az első beszélő megborzongva – de elég félelmetesnek látszik.”
„Nos – szólt a másik – az egész olyan hirtelen jött, soha nem álmodtunk róla, hogy bekövetkezik – egyik percről a másikra át kell mennünk ebből az életből a másikba.”
„Milyen áldás, hogy Vele lehetek – mennyire vágytam utána” – mondta a szegény varrónő.

„A nagy elválasztófal csakhamar végleges lesz” – szólt az angyal.

Amikor először jött a földre, azért tette, hogy felkínálja az üdvösséget mindenkinek, aki elfogadja. „Másodszor bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik őt várják, üdvösségükre.” (Zsid. 9.28)
-------------------------------------------
- internetről - igeforum.com -

A püspök dolgozik

Másnap hajnalban Bienvenu méltóságos úr a kertjében sétált, amikor nagyon izgatottan kiszaladt hozzá Magloire-né.

- Püspök úr, püspök úr - kiabált -, nem tudja nagyságod, hol van az ezüstneműs kosár?

- De igen, tudom - mondta a püspök.

- Jézus neve legyen áldott! - folytatta az asszony. - Nem tudtam elképzelni, hová lehetett.

A püspök az egyik virágágyból vette föl a kosarat. Most odaadta Magloire-nénak.

- Tessék, itt van.

- Hogyhogy? - hökkent meg Magloire-né. - De hiszen üres! Hát az ezüstnemű?

- Vagy úgy! Maga az ezüstneműt keresi? Arról nem tudok.

- Szentséges Atyaisten! Ellopták! Az a tegnap esti ember lopta el!

És ebben a szempillantásban, öregasszony létére meglepő fürgeséggel, a kápolnába futott, benézett az alkóvba, és visszament a püspökhöz. A püspök lehajolt, és sóhajtva nézett egy kalánfű-palántát, amelyet a virágágyra esett kosár összetört. Magloire-né kiáltására fölegyenesedett.

- Méltóságos úr, az ember eltűnt! Ellopta az ezüstöt!

Ahogy így jajveszékelt, pillantása a kert egyik sarkára tévedt, ahol látni lehetett a mászás nyomait. A fal párkánydísze letörött.

- Tessék nézni! Arra szökött. Átugrott a falon a Cochefilet utcába! Ó, a gyalázatos! Ellopta az ezüstünket!

A püspök egy pillanatig szótlanul állt, aztán komolyan ránézett Magloire-néra, és szelíden mondta:

- Először is, miénk volt az az ezüst?

Magloire-nénak elállt a szava a megdöbbenéstől.

Pillanatnyi csend lett, aztán megszólalt a püspök:

- Magloire-né, máris túl sokáig és jogtalanul tartottam magamnál ezt az ezüstholmit. A szegényeket illette. És ugyan ki volt az az ember? Nyilván szegény ember.

- Jézusom! - bizonykodott Magloire-né. - Nem magam miatt beszélek, nem is a kisasszony miatt. Nekünk igazán mindegy. Hanem méltóságod miatt. Mivel fog most már enni a méltóságos úr?

A püspök csodálkozva nézett rá.

- Ugyan! Hát nincs ónból való evőeszköz?

Magloire-né vállat vont.

- Az ónnak szaga van.

- Akkor hát bádogból.

Magloire-né sokatmondó fintort vágott.

- A bádognak íze van.

- Jó, majd eszünk fakanállal és favillával.

Néhány perc múlva leült reggelizni ugyanahhoz az asztalhoz, amelynél előző este Jean Valjeannal vacsorázott. Reggelizés közben a húga egy szót sem szólt, Magloire-né pedig magában dohogott. Bienvenu úr jókedvűen megjegyezte, hogy még fakanálra és favillára sincs szükség, ha az ember egy darab kenyeret akar tejbe mártogatni.

- Micsoda gondolat! - zsörtölődött Magloire-né, miközben ide-oda járt. - Szállást adni egy ilyen embernek! Méghozzá odafektetni saját szobája mellé! Még szerencse, hogy csak lopott! Szent Isten! Elgondolni is borzalom!

A püspök és húga épp föl akart kelni az asztaltól, amikor kopogtatás hallatszott.

- Szabad - mondta a püspök.

Kinyílt az ajtó. Különös és izgatott csoport jelent meg a küszöbön. Három férfi a gallérjánál tartott egy negyediket. Hárman csendőrök voltak. A negyedik Jean Valjean.

Egy csendőr őrmester, aki a csoport vezetőjének látszott, az ajtóból előrelépett, és katonás tisztelgéssel állt meg a püspök előtt.

- Méltóságos úr...

Jean Valjean, aki komoran és leverten állt, erre a szóra felkapta a fejét.

- Méltóságos úr! - mormogta. - Hát nem a plébános...

- Csönd! - szólt rá az egyik csendőr. - Ez itt a püspök úr őméltósága.

Eközben Bienvenu úr, oly élénken, ahogy magas korától kitelt, odalépett a csoporthoz.

- Á, ön az! - kiáltott fel, Jean Valjeanra tekintve. - Nagyon örülök, hogy látom. Igen ám, de én a gyertyatartókat is önnek adtam. Azok is ezüstből vannak, bizonyára megkaphat értük kétszáz frankot. Miért nem vitte el a gyertyatartókat az evőeszközökkel együtt?

Jean Valjean kerekre nyitotta a szemét, és ahogy a püspökre nézett, azt a kifejezést semmilyen emberi nyelv le nem írhatja.

- Így hát igaz, méltóságos úr - szólt a csendőr őrmester -, amit ez az ember állít? Találkoztunk vele. Úgy ment, mint aki eliszkol. Megállítottuk, kíváncsiak voltunk, mit visz. Ezeket az evőeszközöket...

- És azt mondta - vágott közbe mosolyogva a püspök -, hogy egy öreg pap bácsitól kapta, akinél éjszakára megszállt. Értem már. És önök visszahozták? Tévedés volt.

- Eszerint útjára bocsáthatjuk? - kérdezte az őrmester.

- Természetesen - válaszolt a püspök.

A csendőrök elengedték Jean Valjeant, aki hátratántorodott.

- Igazán szabadon eresztenek? - kérdezte csaknem artikulátlan hangon, mint aki álmában beszél.

- Igen, mehetsz az utadra, nem hallod? - szólt rá az egyik csendőr.

- Barátom, mielőtt távozik - szólt a püspök -, itt vannak a gyertyatartói. Fogja.

A kandallóhoz ment, levette a két ezüst gyertyatartót, és odaadta. A két nő szótlanul nézte, és egyetlen mozdulattal, egyetlen pillantással sem zavarta a püspököt.

Jean Valjean minden porcikája remegett. Gépiesen, révetegen vette át a két gyertyatartót.

- Most pedig - szólt a püspök - menjen békességben... Hogy el ne felejtsem, barátom, ha megint meglátogat, fölösleges, hogy a kert felé kerüljön. Jöhet-mehet bármikor az utcai ajtón. Éjjel-nappal csak kilincsre van csukva.

Aztán a csendőrökhöz fordult:

- Uraim, távozhatnak.

A csendőrök elmentek.

Jean Valjean olyan volt, mint akit ájulás környékez.

A püspök odalépett hozzá, és halkan mondta:

- Ne felejtse, sohase felejtse el, hogy megígérte: ezt a pénzt arra fogja felhasználni, hogy becsületes ember legyen magából.

Jean Valjean, aki nem emlékezett, hogy bármit is megígért volna, nem bírt megszólalni. A püspök erősen hangsúlyozva beszélt. Ünnepélyesen folytatta:

- Testvérem, Jean Valjean, nem vagy többé a gonoszé, hanem a jóé. Megvásárolom tőled a lelkedet; elveszem a sötét gondolatoktól, a romlás szellemétől, Istennek adom át.

Máté 5.
39. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.
40. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.
41. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.
42. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.
43. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
44. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
45. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
46. Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?
47. És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképen cselekesznek-é?
48. Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

http://www.harmat.hu/index.php?option=c ... Itemid=313

olvasta valaki?

Én ezt nem ismerem, de van egy kiadvány (Bibliai panoráma), amely a mi iratterjesztésünkben is kapható, és amely az üdvtörténeti korokat foglalja össze, ábrázolja elég áttekinthetően, igehelyekre hivatkozva.
Ebben olvasható, hogy az utolsó időkben, a Gyülekezet elragadtatása után a földön maradottak áldozatul esnek a tévelygésnek. Helyreáll Izrael állam, előbb hitetlenségben, szövetségben egy világhatalommal, és jelentős világpolitikai szerepet fog játszani. Ez Istenellenes hatalom lesz, amely hatalmát közvetlenül a Sátántól kapja. A földből (Izraelből) feljövő fenevad és a tengerből (a népek tengeréből) feljövő fenevad szövetségét a hazugság jelei és csodái, igazságtalansg és erőszak fogják jellemezni. Ilyen körülmények között kristályosodik ki a maradék Izraelből, amely igazi királyára, Istenére vár. Üldözés alatt (ld. fenevad bélyege) terjeszti el a népek között Isten királyságának a hírét és megszámlálhatatlan sereget nyer a népekből, amely vele együtt várja a Messiás eljövetelét hatalomban és dicsőségben. Nyomorúságon keresztül menekül és tisztul meg a zsidó nép és azok, akik velük együtt várják a Messiás eljövetelét.
És amikor Jézus visszatér, hogy elválassza a juhokat a kecskéktől, Izráel maradékával szemben tanúsított magatartásuk alapján ítéli meg őket.
Ezután következik Jézus ezeréves földi királysága, amely a földi Jeruzsálemből indul ki. Izráel áldás lesz a földnek, és hozzá jönnek a népek minden évben, hogy az Istent és az Ő Krisztusát imádják.
Ezután rövid időre eloldoztatik a Sátán, hatalmas embertömegeket gyűjt össze, és elindítja őket a szent város és a földi szentek ellen. Azonban az égből Istentől tűz száll alá és megemészti őket.
Az ördög kénköves, tüzes tóba vettetik. Ezután eltűnik a föld és az ég.
Ezután megítéltetnek a halottak az élet könyvébe írottak alapján. Aki nincs benne, megy az örök tűzre.
Ezután új föld és új ég jelenik meg, és a mennyből, Istentől száll alá az új Jeruzsálem.

Ebből úgy tűnik, hogy a zsidóknak nagy üdvtörténeti szerepe lesz a végső időkben. Ezzel szemben van egy másik elképzelés, amit szintén most olvastam, amely szerint a zsidók mint teljes nép üdvözül, megtérés nélkül, az Ábrahámnak adott ígéret alapján - és ebben sokan reménykednek a zsidók közül -, amit én hamis reménységnek tartok.

ami alapján a panoráma készült, az a úgynevezett "pre-tribulációs elmélet", ami szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság ELŐTT történik. a Left Behind bestseller-sorozat (és film) is ezt az elméletet dolgozza fel.

ettől még - ugyanúgy a Bibliára alapozva - létezik MID-tribulációs és POSZT-tribulációs elmélet is, sőt...

manapság népszerűvé kezd válni az a levezetés is, ami az egész elragadtatást kérdőjelezi meg...


ami a zsidókat illeti:
az általad említett teóriától a helyettesítési teológiáig szintén "teljes a spektrum" (vagy ha úgy tetszik, teljes a káosz)

Isten nem ezen elméletek elfogadásáért/el-nem-fogadásáért fog minket számon kérni....

mit is mondott Péternek, mikor azt a "végidők pontos menetrendje" érdekelte?

íme:

Jó.