Megtanultam, miképp kell elkerülni a várható reakciókat. És végül, mint hasonló helyzetekben mindig, a gyomrom görcsbe rándult, függetlenül attól, mennyire voltam biztos a végkifejlet felől. A válaszom előtti szünetet valószínűleg nem vette észre Meryl. Amikor megszólaltam, a másodperc töredékére sem néztem fel az újságból. - Egy pillanat. Ez persze csak nehezen volt válasznak nevezhető. Rövid szünet következett. Meryl valószínűleg úgy vélte, nem hallottam, amit mondott. Sokkal hangosabban ismételte meg fenyegetését. - Azt mondtam, hogy ezen a kicseszett ablakon keresztül kidobom ezt a kicseszett dákót. Továbbra sem néztem fel, és megpróbáltam szavaimba egyfajta enyhe, szórakozott ingerültséget belevinni, ahogy valaki egy kellemetlen, de triviális zargatásra reagál. - Figyelj, Meryl, előbb hadd fejezzem be, amit éppen olvasok, és utána rendelkezésedre állok! Rendben? A hasábok összefolytak a szemem előtt, amint reakciójára vártam. Egy újabb, hosszabb csend következett. Mire Meryl végre megszólalt, azt az ő szenvedélyes, zavart reménytelenségével tette. Nem tartottam be a szabályokat! - Oké, de azt mondta, hogy ezt a kicseszett dákót... Felemelt karom félbeszakította. Összehajtottam az újságot, gondosan a kávézóasztal alatti magazinokra raktam, határozottan felé fordítottam a fotelt, lábaimat keresztbe tettem, karomat összekulcsoltam és kifejeztem, hogy kész vagyok foglalkozni vele.
|