George korábban már találkozott néhányszor Daviddel, számomra azonban elég furcsa volt egy távoli emlékkel szembesülni élőben. Egyáltalán nem volt kiábrándító. A kifejezésnek és a szabadságnak ugyanaz a tisztasága, a békének és bizonyosságnak azonban sokkal nagyobb mélysége jellemezte. Ismét elcsodálkoztam azon, mennyire mások azok az emberek, akik szorosan követik Istent. David önmaga volt, jóllehet sok dologban hasonlított más keresztényekre. Egyáltalán nem tűnt vagy viselkedett halálos betegként, és a harrietshami lakásban együtt töltött este alatt sem tűnt úgy, mintha híjával lenne az energiának. Amikor másnap reggel elhagytuk a lakást, feltűntek a főépületből a tulajdonosok, Lord és Lady Monckton, mire bemutattuk őket Davidnek, aki melegen kezet rázott velük. Amikor menni készültünk volna, Lord Monckton, aki katolikusként tért meg, és elragadóan lordszerű lord volt, elővett a zsebéből egy világos papírtasakot, és odaadta Davidnek. - Magának adhatom? - kérdezte rekedtes mosollyal. David a kis borítékra tekintett. Átsandítottam a válla fölött, és egy kis darab jellegtelen szövetdarabot láttam. - Pio atya relikviája - folytatta Lord Monckton. Már hallottam Pio atyáról, az egykori olasz papról és misztikusról, akiről azt mondják, testén viselte a keresztre feszítés stigmáit. E furcsa jelenség másoknál, Szent Pálnál, Assisi Szent Ferencnél, Dorothy Kerinnél és társaiknál is megfigyelhető volt. Ez a kis darbka ruha feltehetőleg az öreg pap öltözékének egy része lehetett. - Nagyon kedves Öntől - köszönte meg David -, igazán hálás vagyok érte. Lord MOnckton örömtelien elmosolyodott, lenyűgözve attól, ahogy David fogadta az ajándékot. - Tudja, nagyon aktív Kentben és Sussexben. Ez egy kicsit megdöbbentett. Az a római katolikus felfogás, miszerint a halottak jelentőséggel és hatással bírnak az élőkre is, teljesen távol állt tőlem. Egész biztos voltam, hogy David is hasonlóan golndolkodik. Nem tudom, miért, de ez a válasza Lord Monckton megjegyzésére jelentett számomra a legtöbbet és maradt meg bennem a leginkább Davidről. Nem a tartalom miatt, hanem ahogy mondta: - Tényleg? Milyen nagyszerű. Ilyen egyszerű szavakkal reagált ennek az embernek a véleményére, és nem toldotta meg azokkal a jól megszokott szavakkal, hogy "de", "azonban", "mindazonáltal", amelyek finoman a teljes egyet nem értés bevezetését szolgálják. Magától értetődőnek tűnhet, de valami teljesen újat tanultam meg abban a pillanatban. Megtanultam, mit kezdjek azokkal az emberekkel, akiknek megvan a saját szemléletük, és ne próbáljam őket a saját hitem arénájéba terelni, hogy ott aztán agyagba döngöljem az ő véleményüket.
|