Azért követem Jézust, mert... egyedül ő tudja, merre van a biztos talaj, ahol bátran megállhatok
Ugye hallott már Tunbridge Wellsről? A konzervativizmus szimbólumaként ismert, ami alatt általános hozzáállást és pártszimpátiát kell érteni. Népszerű nézet szerint ez a város az otthona annak az illetőnek, aki gyakran ír dühös leveleket a Times napilapba "Undorodó Tunbridge Wellsből" aláírással. Ami a látványt illeti, elég szép hely, gyönyörű George- és Victoria-korabeli épületei egy völgyben bújnak meg, amely egy csodálatos községi legelő lábánál terül el, ahol ma is olyan pihentető kószálni, mint 200 évvel ezelőtt lehetett. Mielőtt azt kezdik gyanítani, hogy ezt a fejezetet a Tunbridge Wells-i Turisztikai Hivatal támogatja, hadd mondjak még el valamit az óriási babaházaknak erről az elbűvölő gyűjteményéről, amely Sussex és Kent megye határán áll. Itt nőttem fel. Erről a tényről kevés szó esik a reklámanyagaiban - ami azt illeti, egy szó sem -, de az a 18 év, amit ott töltöttem, nagyon fontos volt számomra. Egész tinédzserkorom alatt nap nap után órákon keresztül fáradhatatlanul róttam Tunbridge Wells utcáit, keresve valamit vagy semmit, valakit vagy senkit. Nyomasztó időszak volt, de volt benne egyfajta rothadt gazdagság is, mint az avarban. Eléggé megkönnyebbültem, amikor eljöttem onnan. Kezdtem azt hinni, hogy ez a lehangoló hanyatlási folyamat visszafordíthatatlan, és soha nem fogok elszakadni ettől a helytől és a negatív énképemtől, ami hozzá kapcsolódott. Körülbelül 18 hónappal ezelőtt felfedeztem magamban a vágyat, hogy újra ott lehessek. Vajon miért? Két okot sikerült beazonosítanom. Először is, nagyon úgy nézett ki, hogy költözni fogunk. 16 éve egy East Sussex-i háromszintes viktoriánus házban laktunk. Akkor költöztünk oda, amikor Matthew, a legidősebb fiunk 9 éves volt, Joe pedig, aki sorban utána következett, majdnem négy. Ebben a házban nőttek fel a gyerekeink. Látott mély bánatot, nagy örömöt, és hatalmas mennyiségű szokványos mindennapi életet. Sok szoba volt benne, de nem túl tágasak, kivéve a konyhát, amiről tudtuk, hogy nagyon fog hiányozni, mivel feleségem, jómagam és a legtöbb barátunk is világéletében konyhalakó volt. A ház, amibe költözendők voltunk, nagyobb volt, és közelebb a zöld területekhez, ezért már vártuk a cserét. Bridget és én alaptermészetünket tekintve meglehetősen nomádok vagyunk, és általában egyikünk sem bánja a felfordulást. Ennek a tervnek eredményeképp azonban, amely változást készült hozni az életünkbe, váratlanul úgy éreztem, hogy valami sötétség kezd megnyílni alattam. Olyan volt, mintha a föld nagyon enyhén remegne a lábam alatt, ami azt az irracionális félelmet keltette bennem, hogy valami meghatározhatatlan szakadék fog megnyílni, és elnyel engem. Időről időre jól ismert Tunbridge-i utcák képe villant fel a fejemben, és ott akartam lenni - boldogtalanul talán, de a helyzet uraként.
|