A helyzet a következő 24 órában sem javult, de másnap némi elégtételt kaptam, amikor egy japán étteremben bédeltünk Christian Rendell-lel, ezzel a nagyszerű fickóval, aki könyveim német fordítója, és németországi szerepléseim tolmácsa. Az a fajta japán étterem volt ez, ahol az étkezőasztal közepe egy fém főzőlap, amin az ételt készítik. Rendeltünk, és üldögélve vártuk, hogy a szakács befejezzemunkáját az étterem másik oldalán levő asztalnál, és a mienkhez jöjjön. Mondanom sem kell, Crawford már leellenőrizte, szabad-e filmezni, és engedélyt is kapott az intézmény vezetőnőjétől, de valamilyen oknál fogva ez az információ nem jutott el a szakácsig. Amikor megérkezett, Crawfordnak történetesen nem volt a kezében kamera - valahogy meztelennek hatott, de egyszer az életben végre meglehetősen normálisnak is. Szakácsunk elég látványos figura volt: nem kifejezetten magas, de szertartásos modorú, ősi fehér öltözéket viselt, s egy szokatlanul magas szakácssapka koronázta, amely komoly méltóságot kölcsönzött vékony alakjának. Derekán bőröv lógott, amelyet ravaszul úgy alakítottak ki, hogy egy egész sereg különböző méretű és alakú, halálosan eszlyesnek tűnő konyhai fém eszköz tárolóhelyéül szolgáljon. A keleti művészetek eme mestere nagy sistergés közepette fürge ujjaival elkezdett szeletelni, forgatni, keverni és ízesíteni egy rizsből , csirkehúsból és garnélából álló keveréket, amiből hamarosan az ebédünk fog előállni. Christian és én éhesen koncentráltunk e konyhaművészeti folyamatra, de szemem sarkából észrevettem, hogy - amint az várható volt - Crawford keze lassan a földön mellette heverő kameráért nyúl. Pár másodperccel később már talpon volt, a kamera mintha szeméhez ragadt volna, s kezdte hátulról becserkésznia szakácsot, míg végül hosszú lencséje az apró ember válla fölött, az arca mellett meredt a készülő ételre. Meg nem mondom, mit gondolhatott a szakács arról, hogy mi ez az izé, ami váratlanul megjelent a válla fölött, de a reakcióját soha nem fogom elfelejteni. A legnagyobb szamurájokat megszégyenítő módon ugrott hátra védekező testállásba, és döbbenetének egy hangos, agresszív torokhang formájában adott kifejezést. Felemelte az éppen kezében levő konyhaeszközt, és úgy tűnt, eltökélt szándéka Crawfordot felnyársalni vele.
|