Azért követem Jézust, mert... megbocsátja azokat a bűneimet is, amiket észre sem veszek, és azt is, ha nagyon bután viselkedem, továbbá, hogy néha nagyon bosszantok másokat
Hát nem furcsa, hogy főleg csupán az igazán nagy kaliberű bűnökről beszélünk, pedig a legtöbbször olyan vétkeket követünk el, amelyeket észre sem veszünk, vagy olyan aprókat, amelyek aligha tűnnek elég magasztosnak a megvalláshoz. Hadd mondjak egy példát mindekettőre.
1. példa Először is, vegyük azkat a bűnöket vagy gyarlóságokat, amike nem veszünk észre magunkban. Például az önámítást. Volt már úgy, hogy nagyban beszélgetett valakivel, és az illető hirtelen mondott valamit, amitől elakadt a szava? Pár héten belül kétszer is megtörtént velem, és mindkét alkalommal nagyjából ugyanabból az okból. Az első egy ünnepi vacsorán történt, amikor egy férfi mellé ültettek, aki most hívjunk Ronaldnak. Ronald köreinkben arról híres - jobban mondva, hírhedt -, hogy hajlamos barátainak és ismerőseinek érzéketlenül bántó dolgokat mondani. Míg magamban áldottam a házigazdát, amiért egy ilyen élvezetes beszélgetőtárs mellé ültetett, és közben azon erőlködtem, hogy kellemesen eltársalogjunk, Ronald egyszer csak témát váltott, és elkezdett egy közös barátunkról, Jillről beszélni, aki szintén ott ült az asztalnál, csak kicsit távolabb. - Én persze nagyon kedvelem Jillt - mondta Ronald a fülemhez hajolva, olyan halkan, hogy senki se hallhassa -, de nem dühítő, ahogy néha az emberekkel beszél? Engem dühít, az biztos. Azon kaptam magam, hogy tátogok, mint egy partra vetett hal; próbáltam mondani valamit, de nem találtam szavakat. - Arról van szó - melegedett bele Ronald a témába -, hogy én mindig is úgy gondoltam, hogy egy kereszténynek borzasztóan kell vigyáznia arra, hogy ne bántson meg másokat azzal. amit mond. Én magam erre nagyon vigyázok.
|