Potifár felesége:
/I. Móz. 39,1-23/ Akit nem hagyott el Isten című dr. P. Tóth Béla igehirdetése Szentendre,2004. szeptember 19.
" Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, te úgy teremtetted a világot, hogy abban elhelyezted törvényeidet. Köszönjük ezek állandóságát, hogy nem változtatod minduntalan a rendet, ami a dolgok mögött rejlik. Megvalljuk, nem látjuk mindig világosan, hol a helyünk és mi a teendőnk, és sokszor még afelől is kételyünk van, hogy érvényesek-e valami féle törvények egyáltalán, hiszen egy vakon kavargó világot látunk magunk körül és magunkban egyaránt. Köszönjük a kegyelem pillanatait, amikor megtetszenek a mélységek és kitágul a magasság annak mértéke szerint, ahogyan te megalkottad a valóságot. Kérünk, adj nekünk most ilyen pillanatokat, amikor igéd szava útmutatássá, sőt törvénnyé lehet számunkra, amiket örömmel és téged dicsőítve vallhatunk. Segíts most minket ebben, és legyen Szentlelked, a Krisztus Lelke mindnyájunk erejévé, szeretetévé és józanságává. Ámen
Igehirdetés
József életében hullámhegyek és hullámvölgyek gyakran váltották egymást. Egyszer édesapja kedvence, akire a legszebb ruhát adja az atyai szeretet, aztán a kiszáradt vízgyűjtő kút mélyén látjuk, amint azt kérdezheti magától, mikor jön el hozzá a halál. Nemsokára segítő kezek mégis csak kihúzzák, de nem sokáig örülhet a visszakapott életnek, mert a segítő kezek áruvá és haszonná teszik életét maguknak, és így lesz belőle rabszolga Egyiptomban. Innét hallottuk élete folytatását.
Rabszolgából a főember, Potifár házában első megbízottá válik, mert vele van az Úr. A ház asszonya azonban szemet vet rá, és mivel ő nem áll kötélnek, börtönbe kerül. Ott sem hagyja el azonban őt Isten, hanem azt olvassuk, eredményessé tette, amihez csak hozzáfogott.
I.
Nagy bíztatás rejlik ebben a történetben, mert arról van szó, hogy nem az a nagy kérdés, éppen veremben vergődik vagy előkelő házban dőzsölhet valaki, hanem az, hogy vele van- e az Úr vagy sem. A Bibliában sokszor látjuk ezt, de a mindennapok is erről beszélnek. Látunk királyokat a Szentírásban, akik lába előtt egy ország hever, megvan mindenük és a hatalmuk teljes, ám Isten elhagyta őket és aztán csak idő kérdése a romlásuk, mint Saul királyé. Aztán látunk embereket kisemmizettnek lenni, kirekesztve és kinevetve, vagy éppen halálra keresve, mint egy Illyés prófétát, akit azonban nem hagyott el az Úr és ha kell, a hollók táplálják, amint a patak partján ül, hogy elvégezhesse feladatát.
Mert nem a körülmények a fontosak és nem az emberek véleménye, nem is a történelmi fordulatok, az élet hullámhegyei és hullámvölgyei, hanem az, hogy valakit elhagyott-e az Úr vagy pedig vele van. Tehát valami olyasmi, amiben nekünk magunknak igenis nagyon nagy a részünk. Mert ha elhagyott volna is esetleg az Úr, mert rászolgáltunerre, azért még meg lehet fordulni és vissza lehet indulni ő hozzá, és ez egyedül rajtunk áll. Nem az a kérdés tehát, hogy egy főemberi házban kényelemben élünk-e éppen vagy pedig börtön mélyén sínylődünk, hanem az, hogy ott, ahol vagyunk Isten velünk van-e vagy sem. Ez az igazán fontos kérdés.
Tudvalévő, hogy Isten nem jön velünk minden úton. Néha olyan mértékben tagadjuk meg őt a döntéseinkkel, az életvitelünkkel, vagy éppen az eszközökkel, amiket megengedhetőknek tartunk céljaink eléréséhez, hogy ő egyszerűen magunkra hagy, és azt mondja, rendben van, ha nem figyelsz rám, akkor menj a magad útján egyedül, de nélkülem. Az ilyen útjainkon aztán nincs áldás, amit sok jel szokott mutatni.
József útján sokszor csendül fel a szentírónak ez a megjegyzése: De az Úr Józseffel volt! És tudjuk, mivel az Úr vele volt, vagy ami ugyanaz, József az Úrral járt, ezért aztán kihúzták a veremből, mielőtt éhen vagy szomjan veszett volna, ezért nem maradt névtelen rabszolga a Potifár házánál és ezért nem tudott ártani neki igazán a sértett hiúságú asszony sem, mert még a börtönben is – Józseffel volt az Úr.
Erről szól a mai igénk: Isten közelsége oly igen jó nékem. Amikor az ő közelében vagyunk, akkor valami végtelen nagy bizalom lakik az emberben. Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem? -így mondja ezt a zsoltáros egy másik helyen. Nem kell bizonytalanságban éljen az, aki az Úrral jár. Olyankor tudunk benne bízni, merünk ő benne hinni, amikor nem nélküle járunk. “Oly igen jó nékem” – milyen szép a Károli fordítás! Az ember életének van egy egészen pozitív alaphangja, ha Istennel jár. Ez tetszik ki a hangjából, amikor az emberekről vagy az élet dolgairól szól, ez sugárzik szét a mosolyából, ez hagy nyomot a döntéseiben ez a valaki Istennel jár. Nem félti magát, nem kell minduntalan védekeznie és önmagát igazolnia, mert vele van az Úr. Isten közelsége oly igen jó nékem.
Ez az élet igazi minősége. Mert az ilyen életen egyszerűen áldás van. Sikerülnek a dolgok, állapítja meg Józsefről még a börtönben is a szentíró, amihez hozzáfog, az sikerül neki. Pedig ott nem túl sok dologhoz lehetett hozzáfogni. Vannak helyzetek, amikor minden beszűkül, alig van lehetőség, az ember talán a kedvét is elvesztené, de arról az emberről, akivel vele volt az Úr, még ilyenkor is azt halljuk, hogy hozzáfog dolgokhoz és azok sikerülnek is neki. Az életünk igazi minőségét ez teszi: áldás van-e az igyekezeteinken, vagy legfeljebb sikereink vannak, mert a kettő egyáltalán nem azonos. A sikerek dicsőséget hoznak, ami aztán elszáll, de az áldás valami olyasmi, ami maradandó. Beleépül mások életébe is, felemeli őket, vigasztalást ad, élhetőbbé és értékesebbé teszi a világot maga körül.
Ezért jó az, ha valakiről elmondható, hogy az Úr vele van. Áldás lesz a munkáján, és ő maga is áldássá lesz mindenkinek. Erre a fajta életminőségre törekedjünk! "
_________________ „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:33)
|