A kobrini Móse rabbi azt tanította: - Ha egyetlen szóval fordulsz Istenhez, abban a szóban minden porcikáddal benne légy. Az egyik hallgató megkérdezte: - Hogyan lehetséges az, hogy az a nagy embet egy kicsi szóba belefér? A rabbi így felelt: - Aki nagyobbnak képzeli magát, mint a szó, arról mi nem beszélünk. Úgy tűnik, súlyos és kiszolgáltató különbség van az íge és a "te ígéd", az igazság és a "te igazságod" között: "Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te ígéd igazság" (Jn 17,17). Az igazság különállóan és megközelíthetetlenül létezik, a "te igazságod" a viszonyban. A kijelentésnek, miszerint a tied, az a belátás áll a hátterében, hogy nem tartható a kijelentőnél, emberi mérték szerint legalábbis. Ha alanyivá válik, úgy ebben a mozzanatban a második személy megjelenése - a Te ígéd - esszenciális esemény. Az ígére való puszta hivatkozás, amennyiben a kijelentő és a hallgató nem ugyanúgy vélekedik tekintélye felől, nem több retorikai leleménynél. A "te ígéd" ehhez képest a Te eljövetelét, közöttünk való megjelenését munkálja. A különbség tehát - a textus szerint...! (2 Kir 22,13) - a megszentelődés titkában van. A "te ígéd" és a "te igazságod" megszentel, olyannyira kisajátít - vö. "félretesz" -, hogy immár lehetetlenné teszi a bárminek való kisajátítást vagy fölhasználást. A megszentelt ember - gondoljunk csak a szentek olyannyira problematikus intézményesítésére, a procedúra esetenként való humorára - mindenek előtt szabad. Amint "betölti a törvényt" (Mt. 5,17), máris "felette áll." Hiszen a betöltött törvény a szükségtelen törvény. Jézus törvényhez való viszonya nem azért traumatikus, mert lépten-nyomon megtöri -ez egyszerű eset volna -, hanem mert teljesség szerint tölti be. Semminek nem sajátítja ki, még a római hódoltság kemény helyzetében levő népnek, a nép vezetőinek sem engedi meg, hogy üdvtörténeti dimenzió híján értelmezzék. Az üdvtörténeti dimenzió híján értelmezett törvény ugyanis megszűnik egyszersmind lét-törvény lenni.
A második mérföld krisztusi törvény-értelmezése erről szól. Hiszen mindaddig, amíg a megszállóhoz az a viszony köt, amelyet az ő törvénye szabályoz, addig nincs mód megszálló és meghódolt, erős és megalázott stb. közti emberi viszonyra. Ez nyilván csak a második mérföld elkezdésekor válik lehetségessé, amikor a római katona terhét már nem a törvény kényszere alatt cipelem tovább, jóllehet immáron jogom volna levetni. A második mérföld idején tiszta viszony jön létre, ember megy ember mellett, a félelem, a düh, a "jogos" gyűlölet elrekesztő érzése mnélkül. Ember ember mellett a kiszolgáltatottság közösségében. A megszentelődés semmi esetre sem valamiféle távoli, elérhetetlen tisztaság, nem a megszokottból kiemelkedő másság. Semmi esetre sem "abnormális" állapot, melyet magunk fölé emelve egyszersmind elszigetelünk, távol tartunk mindennapi életünktől. A "te igaszágod" és a "te ígéd" viszonylatából sokkal inkább az derül ki, hogy Jézus erre az útra mintegy helyezi a tanítványait. A viszony nem az elérendő állapot, hanem az elinduló. Hogyan is folytatódik a főpapi ima? Rettenetesen, lássuk be. "Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra. És én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban."
|