Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de mindenkit biztatok az elolvasásával, mert sok építő dolog van benne szerintem. 
Anyuszihoz hasonlóan nekem is nyáron volt az esküvőm. Történetünk hasonló.
Mi férjemmel 7 éve ismerkedtünk meg egy középiskolai kutató táborban. Ott felajánlotta, hogy náluk is lehetne egy sátortábor féleség. Nekem nagyon beindult ekkor a fantáziám, mert Ő Szlovákiában lakik, és én nagyon szerettem, és még szeretem is a növényeket, és arra gondoltam, hogy milyen növénykülönlegességek lehetnek arra.
Ezért elkezdtünk levelezni. Néhány levelet váltottunk csak. Rákövetkező évben ismét mindketten ott voltunk ebben a kutató táborban. Attilának a tábor után szüksége volt szállásra pesten, én meg mondtam neki, hogy jöjjön hozzánk, öcsém szobájában elfér. Ez után már többet járt hozzánk, és nagyon jó barátok lettünk. Egyikünknek sem fordult meg a fejében, hogy ez több is lehetne, mert Attilának volt barátnője, én meg akkor még abban voltam, hogy én nem akarok családot, férjet, inkább a kutatásnak akarok élni. Szerintem pont ennek köszönhető, hogy ilyen jó barátság alakult ki köztünk. Ha nálunk volt, elhívtam a gyülekeztünkbe. Bár még nem volt hívő, de nagyon szeretett ifibe járni. Egyszer, amikor Attila már szakított a barátnőjével, meghívtam hozzánk szilveszterezni a gyülekezetbe. Szilveszter után barátnőm (aki a tanúm volt most az esküvőn) azt mondta, hogy ez szerinte már több köztünk, mint barátság. Mondtam neki, hogy ez nem így van. Aztán egy hétvégén elmentem Attilához. És mai napig nem tudunk megegyezni, hogy mi történt akkor. Szerinte én kezdeményeztem, szerintem meg ő.
Szóval az biztos, hogy valami "Deus ex machina" volt, és Isten irányított minket, mert hogy, hogy nem elkezdtünk járni.
Három hónapig bírtam, utána szakítottunk. Az egyik problémám az volt, Attila nem volt hívő, és nem tudtunk együtt imádkozni, pedig nagyon igényeltem volna. A másik ok, meg természetesen én voltam. Nem tudtam elfogadni a helyzetet, hogy én házasságra készüljek, mikor nem is akarok családot. (Az számomra evidens volt, hogy nem játszadozok fiúkkal, csak akkor járok velük, ha el tudom képzelni, hogy ő férjem legyen egyszer.)
Azon a nyáron, amikor szakítottunk, Pesten dolgozott. Egy igen kedves családnál kapott szállást a gyülekezetből. (Azóta a férfi már gyülekezetünk gondnoka.) Én eközben ifitáborban voltam, és az imaesten imádkoztam Attiláért, hogy térjen meg. Elképzeltem, hogy mikor olyan 50 éves lesz, és már semmit nem tudok róla, megtér. Mikor visszaérkeztem a táborból, felhívott, hogy szeretne velem beszélni. Én először nem akartam, és ő ezt elfogadta, de aztán felhívtam, hogy jó, inkább beszéljünk mégis. Ekkor elmondta nekem, hogy megtért.
Utána nem sokkal ismét elkezdtünk járni.
De részemről még mindig nem volt teljesen tiszta a dolog, mert nem voltam benne biztos, hogy nekem férj, és család kell. Ezel még jó hosszú ideig megszenvedtem, vagy jó 1,5 év harcom volt, mikor Isten világossá tett előttem mindent. Egy kis "életfát" készítettem, és akkor szólt hozzám Isten, hogy ide figyelj gyermekem! Én épp így készítem neked Attilát. Én is rád gondoltam, miközben készítettem, mint ahogy most te is arra gondolsz, akinek készíted. Én is úgy készítem neked, hogy számodra a legszebb, és legjobb legyen, hogy örülj neki. Persze, hogy hibái is vannak, lesznek, de azok is értetek vannak, hogy sok-sok mindenre megtaníthassalak benneteket.
Na ettől kezdve semmi kétségem nem volt. Erre a bizonyosságra kb. egy évre, születésnapjaink közelében megtartottuk az eljegyzést, és most, az eljegyzésre egy évre megtartottuk az esküvőt.
Problémánk nekünk is akad. Nekünk sincs saját lakásunk. Egy faluban lakunk, a falu egyetlen panelházában anyósomékkal, és férjem két testvérével, és a huga barátjával. Szóval van egy 3 m * 5 m-es, otthonosan berendezett szobánk
. Munkánk még nincs, most keresünk, de hisszük hogy hamarosan megkapjuk a legjobb munkát. Isten mindent olyan jól intézett, ezt is biztosan így fogja tenni. Megtaláltuk a faluhoz legközelebbi református gyülekezetet, ahol az első pillanattól otthon érezzük magunkat. Pont most indul (eddig nem volt) októbertől egy ifi, aminek reméljük, hogy tudunk, lelkes tagjai lenni, és nem fog meggátolni benne a munka, de biztos, hogy menni fog, mert Isten mindent olyan szépen intézett és intéz. Mindezért nagyon hálásak vagyunk neki!
)
És ez nem kifogás. Sajnos ez van. A helyzet ugyanis az, hogy különköltözni nem tudunk, a szülőkkel való együttélés pedig szóba sem jöhet. Nem csupán azért, mert szerintem rengeteg konfliktus forrása lehet a szülőkkel való együttélésnek - pláne egy panelben -, hanem azért is, mert egész egyszerűen nem megoldható. De ha külön is tudnánk költözni - mert mondjuk egy "varázsütésre" lenne egy lakásunk 
