TCsaba írta:
Kedves Exrefis!
Én nem ismerek Isten ajándékai közül egyet sem, amely elmaszatolható lenne!
Taníthat bárki Isten nevében, prófétálhat is, meg verheti a mellét, hogy mekkora hívő, sőt a kezeit is dobálhatja másokra Krisztus nevében parancsolgatva, és bölcselkedhet reggeltől napestig, vagy akár ''kukorékolhat nyelveken'' egésznap. Isten ajándéka és az emberi erőlködés között nyilvánvaló a különbség, Istent meg senki sem tudja megfirkálni...
Kedves TCsaba!
Szerintem te pontosan tudod miről beszélek, csak valamiért megpróbálod az értetlen naiv üzemmódot a beszélgetésben.
Például a bölcsesség beszéde nagyon jól maszatolható dolog, már aki maszatolni akar, ugyanis, hogy valaki bölcsen beszél-e, annak a megítélése lehet nagyon szubjektív. Tehát nagytekintályű püspök úr beszédét a szószékről, sok egyszerű hívő bölcsességnek gondolhatja akkor is ha egy sor sületlenséget mond. Annak is nagyon relatív lehet a megítélése, ha egy adott politikai pártot bölcs dolog-e támogatni.
A tudomány beszédét esetleg lehet tanult tudásra érteni.
A prófétálás is lehet határeset, hiszen prófétálásnak lehet nevezni egyszerű bibliai ismereten alapuló tanítást, ha nem konkrét jövöbeli leellenőrizhető eseményről van szó.
A hit ugyancsak jól maszatolható, mert nem mérhető kívülről, hogy mennyire hisz valaki és további lehetőség, hogy miben hisz.
A csodatévő erőket, a gyógyítást a nyelveken szólást viszont nem lehet elmaszatolni.
Ami számomra nagyon valószerűtlen, hogy a utóbbiak csak karizmatikus jellegű gyüleketekben fordulnak elő, az antikarizmatikus gyülekezetekben meg csak elmaszatolható, "megteologizálható", elkommunikálható ajándékokat oszt a Szentszellem.