Sajnálom, ha nem érted, de ebben a példázatban egyáltalán nem alázza meg magát az atya. Lényeges, hogy nem vagyont eltékozló fiút fogadta vissza, hanem a megtért fiút. Éppen ezért nem kellett megbüntetnie.

Nos hiába imádkoztál, ha ilyen téves következtetésre jutottál. Én nem tartom bűnnek a reformátusságot. Azt tartom bűnnek, amit az ige.
Nem a megtérésemkor hagytam el a református egyházat, hanem gyakorlatilag akkor, amikor kikerültem a REFI-ből. Kisebb hittel, mint amivel bekerültem oda.

Péter: "Az érdekelne, hogy voltak, vannak-e tényleges bűnök, amiket az Úr Jézus halála eltörölt az életedben és eltöröl."
Természetesen. Sok.

Ó, de szomorú képed van neked Istenről, ex!
Ezzel szemben Jézus Krisztus ezt mondja az Atyjáról: "ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas". (Lk 6., de lásd még Mk 12.)

Nem értem, hogy jön ide szomorú kép. És amit idézel az egyáltalán nem más mint amit én mondok. Itt a kegyelemről irgalmasságról a megtérő iránti megbocsátásról van szó. Ez sem nem szomorú, ellenkezőleg ez az örömhír lényege, sem nem az atya megázáskodása.

Laci, mi hozta haza a fiút?
Miért nem félt attól, hogy a TÖRVÉNY SZERINT az apja a szomszédokkal együtt megkövezi?

Ha láttad már, átélted már hit által Jézus Krisztus keresztre feszítését, akkor láttad meg te is, hogy az Atya milyen mélyen megalázta magát.

A lényeg, hogy a vagyont eltékozló, az apját halottnak tekintő fiút fogadott vissza az Atya. Persze a fia megérten ment haza, azaz nem akart éhen halni, elpusztulni és nem másokat hibáztatott a helyzete miatt. Ez igaz.

Ugyan akkor az apa félre tette - LÁTSZÓLAG - a törvényt, miszerint ezt a fiút meg kell kövezni 2.Mózes 21.17.
Ehelyett elé futott, a disznó trágyás ruháját, testét átölelte, megcsókolta, nem szolgának, hanem FIÚNAK nevezte.
Aki a "tisztessége, tisztelete" mellett maradt végig az események sorában az a fiú bátyja volt.

Ez a kegyelem pedig nincs ingyen. Mert a büntetés, a halálos ítélet nem maradhatott el a tékozló fiú bűnei miatt sem. Nem maradhatott büntetlenül az a sok szenny és mocsok, amit ez a fiú tett, mert akkor nincs igazság.

Ez a lényeg Laci! Az Atya szeretete a megtérő iránt, de a megtérést is az Atya szeretete kezdeményezi, az Ő "lehajlása" a Fiában.

Filippi 2.
6.-8.
A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

És igen, az apa a házán belül nem engedett kuplerájt nyitni, vagy sörcsapot kiépíteni és szerette annyira a fiát, hogy a tékozlásában nem küldött neki muníciókat még akkor sem, amikor esetleg hírt hallott róla, hogy már a moslékból sem kap enni. Szörnyű helyzet ez, nem kívánom senkinek átélni, mert ilyenkor éli át egy szülő, hogy a gyermekem meghalt a számomra, elérhetetlen, semmit sem tudok rajta segíteni...

Akkor alkalmazd az Igét önmagadra és a saját felekezetedre.

Vagyis?

Kedves Péter!
Felesleges folytanunk, ha folyamatosan mellébeszélsz és olyan igéket hozol ide, amik nem is a témánkhoz szólnak.
Én már tudom, hogy miken vitatkozunk itt össze rendre. Te még nem.

Hűha Ex!
A végén még kiderül: kötelességteljesítést vitt végbe az Atya.
Ha azt vesszük, az ÚR folyamatos megalázkodást jelenít meg az által, hogy szóba áll a hitvány emberrel. Kezdve Ádámmal, a választott népen át a sok Krisztusra hivatkozóig.
Ez az igazi alázat.
A beosztott, vagy egyéb módon függőségi viszonyban lévő "kicsi" a "nagy" iránt pozicionális alázatot gyakorol, hogy úgy mondjam: hivatalból

De Istennek az emberrel való "üzletelése" kész ráfizetés. A tökéletes szeretet tökéletes alázatot feltételez...

A Kötelességteljesítés Istennel kapcsolatban elég idétlen kifejezés.
Csak arról van szó, hogy Isten a saját természete szerint (ami a szeretet) cselekedett, és ennek semmiköze a a megalázkodáshoz.

Az alázatnak nincs köze a szeretethez? Tudom, a zsidóknak botránkozás, nekünk akik viszont megtartatunk az Isten ereje.....

Nem sok. Ha lehet is találni érinkezési pontot, de semmiképpen sem azonos a kettő.
Ha csak egyetlen olyan esetet ismerünk, ahol az alázat nem kapcsolódik szeretethez, akkor már nem igaz a tételed, de a helyzet az, hogy rengeteg ilyen esetet ismerünk. Egyszerűen a szeretet, meg az alázat két különböző dolog.

"Ha csak egyetlen olyan esetet ismerünk, ahol az alázat nem kapcsolódik szeretethez, akkor már nem igaz a tételed, de a helyzet az, hogy rengeteg ilyen esetet ismerünk. Egyszerűen a szeretet, meg az alázat két különböző dolog."

Ez itt nem fizika, nem természettudomány, itt egyszerűen nem érvényesül a falszifikáció. Itt olyan kérdésekről van szó, mint vallás, hit, misztikus kérdések, mindenféle érzések, erkölcsi ügyek, több kimenettel, magyarázattal rendelkező példabeszédek stb.. Itt rengeteg esetben fordul elő, hogy például az alázat és szeretet, más viselkedések, érzések kérdésében teljesen másként fogalmaznak az emberek és mégsem dől össze a világ.

Azt senki sem állította, hogy a szeretet és alázat egy és ugyanaz. Nehéz lenne megalázkodni mondjuk az újszülött gyermekünk előtt, aki igényli a gondozásunkat. Viszont az őszinte, nem kikövetelt alázatot inkább a szeretet térfelén pattogó labdához lehetne hasonlítani szerintem, mintsem a gyűlölethez tartozónak.

Hogy visszatérjünk az élet apró örömeihez, ajánlok egy térképet, nyomtasd ki, hogyha itthon gondod lesz a GPS-el, legyen mihez nyúlni... :

Így utólag nemigazán tudom élvezni az "élet apró örömeit" a belinkelt térképet nézve. Valahogy ilyenkor reggel nem is vicces a poén. Gondolom az alábbi cikket olvastam és ennek árnyékában már nincs kedvem a mosolyra...

http://hetivalasz.hu/jegyzet/karpat-med ... aza-66930/

A vagyont eltékozló fiú lényegileg ugyanaz, mint a megtért fiú. A fiú gyakorlatilag "haszonlesésből" megy haza, a jobb élet reményében.
Ezért a történet nem arról az "evangéliumról" szól, amit sokan hirdetnek: hogy tudniillik az Atya a megtérésért mintegy jutalomból, úgymond a saját törvényének kiszolgáltatva, kényszerűségből megbocsát a bűnösnek (ha már belátta bűnét, és bocsánatot kért). Ez az ember, és ilyenek a földi apák.
Ez a történet a valódi evangéliumról szól: ti., hogy az atya (Atya) elé szalad a fiának, amikor még gőze sincs arról, hogy mit fog a fia mondani. Arról szól, hogy kimegy kérlelni a másik, konok fiát, nem azért, mert az megtért volna a gőgös, önigazult állapotából, hanem mert Ő maga a Szeretet. Nem azért megy eléjük, mert ők megtértek, hanem azért fognak megtérni, mert ő eléjük megy.
Tud-e a Szeretet nem szeretni? Amikor nem mozdul, akkor nem szeretet? Az Ószövetség Istene is a Szeretet, csak nem tudták/akarták annak látni. Csak nagyon kevesen.
Istennek Jézus Krisztus óta nincs más útja az ember felé, csak az alázat útja, és a szereteté. Ezt nem lehet semmi földihez hasonlítani. A szeretet olyan alázatos, hogy ha megölik a prófétáit, akkor, mint egy balek, elküldi a szeretett Fiát, hogy őt talán meg fogják becsülni. Megbecsülik ma ezt a szeretett Fiút? Már úgy értem, hogy a keresztyének megbecsülik-e? Jézus az Őt keresztre feszítőkért imádkozik - ez az evangélium. Megbecsüljük ezt, csináljuk ezt? Nem azt szeretjük inkább, hogy hozd el Uram a te büntetésedet a gonoszokra! Ha nem most azonnal, legalább az ítélet napján. Tudnánk-e úgy élni - mint Jézus vagy mint Pál később -, hogy inkább vesszem el én, legyek én elválasztva az Atyától, de lássam a többieket az Ő közelében. Vagy inkább csak az én üdvösségem, az én igazam, az én stb.-m fontos? Menteni, megőrizni, tisztán tartani magam? Ez a Krisztus útja? Milyen mennyország lesz az, ahol nem fog fájni, hogy a szeretteim nincsenek velem? ("a szeretet soha el nem fogy"?)
Vagy a másik "evangélium": térj meg, és akkor Isten elfogad. Hogyan tudna szegény megtérni, ha Isten nem téríti meg? Nagyobb evangélium ez, mint amit ésszel fel tudnánk fogni: "Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak." Csak ennek fényében érthetjük a Jn 3:16 igazi mélységét, ti. hogy úgy szerette Isten a világot , hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.