exrefis írta:
nemosinex írta:
exrefis írta:
Sajnálom, ha nem érted, de ebben a példázatban egyáltalán nem alázza meg magát az atya. Lényeges, hogy nem vagyont eltékozló fiút fogadta vissza, hanem a megtért fiút. Éppen ezért nem kellett megbüntetnie.
Ó, de szomorú képed van neked Istenről, ex!
Ezzel szemben Jézus Krisztus ezt mondja az Atyjáról: "ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas". (Lk 6., de lásd még Mk 12.)
Nem értem, hogy jön ide szomorú kép. És amit idézel az egyáltalán nem más mint amit én mondok. Itt a kegyelemről irgalmasságról a megtérő iránti megbocsátásról van szó. Ez sem nem szomorú, ellenkezőleg ez az örömhír lényege, sem nem az atya megázáskodása.
A vagyont eltékozló fiú lényegileg ugyanaz, mint a megtért fiú. A fiú gyakorlatilag "haszonlesésből" megy haza, a jobb élet reményében.
Ezért a történet nem arról az "evangéliumról" szól, amit sokan hirdetnek: hogy tudniillik az Atya a megtérésért mintegy jutalomból, úgymond a saját törvényének kiszolgáltatva, kényszerűségből megbocsát a bűnösnek (ha már belátta bűnét, és bocsánatot kért). Ez az ember, és ilyenek a földi apák.
Ez a történet a valódi evangéliumról szól: ti., hogy az atya (Atya) elé szalad a fiának, amikor még gőze sincs arról, hogy mit fog a fia mondani. Arról szól, hogy kimegy kérlelni a másik, konok fiát, nem azért, mert az megtért volna a gőgös, önigazult állapotából, hanem mert Ő maga a Szeretet. Nem azért megy eléjük, mert ők megtértek, hanem azért fognak megtérni, mert ő eléjük megy.
Tud-e a Szeretet nem szeretni? Amikor nem mozdul, akkor nem szeretet? Az Ószövetség Istene is a Szeretet, csak nem tudták/akarták annak látni. Csak nagyon kevesen.
Istennek Jézus Krisztus óta nincs más útja az ember felé, csak az alázat útja, és a szereteté. Ezt nem lehet semmi földihez hasonlítani. A szeretet olyan alázatos, hogy ha megölik a prófétáit, akkor, mint egy balek, elküldi a szeretett Fiát, hogy őt talán meg fogják becsülni. Megbecsülik ma ezt a szeretett Fiút? Már úgy értem, hogy a keresztyének megbecsülik-e? Jézus az Őt keresztre feszítőkért imádkozik - ez az evangélium. Megbecsüljük ezt, csináljuk ezt? Nem azt szeretjük inkább, hogy hozd el Uram a te büntetésedet a gonoszokra! Ha nem most azonnal, legalább az ítélet napján. Tudnánk-e úgy élni - mint Jézus vagy mint Pál később -, hogy inkább vesszem el én, legyek én elválasztva az Atyától, de lássam a többieket az Ő közelében. Vagy inkább csak az én üdvösségem, az én igazam, az én stb.-m fontos? Menteni, megőrizni, tisztán tartani magam? Ez a Krisztus útja? Milyen mennyország lesz az, ahol nem fog fájni, hogy a szeretteim nincsenek velem? ("a szeretet soha el nem fogy"?)
Vagy a másik "evangélium": térj meg, és akkor Isten elfogad. Hogyan tudna szegény megtérni, ha Isten nem téríti meg? Nagyobb evangélium ez, mint amit ésszel fel tudnánk fogni: "Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban,
aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak." Csak ennek fényében érthetjük a Jn 3:16 igazi mélységét, ti. hogy
úgy szerette Isten a világot , hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.