„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” (Példabeszédek 16:9)Emlékszel még, amikor autós atlaszra volt szükséged egy utazáshoz? Most csak beírod a tervezett célállomást a GPS-be*, az pedig megmondja, mikor merre fordulj, milyen messze van a legközelebbi töltőállomás, és azt is, hogy mikor fogsz megérkezni. Nincs találgatás, tanácstalanság, nincsenek rossz döntések; csak válaszd ki a legrövidebb vagy leggyorsabb útvonalat, és a navigációs készülék eljuttat oda. Krisztus követőjeként a te isteni GPS-ed a Szentlélek. Ő kiválasztja az útvonalat és az időzítést, és garantálja, hogy el fogsz jutni célodba. Ha rá hallgatsz, négy fontos leckét tanulhatsz meg. Nézzük most meg őket. Először: megtanulod rábízni magad Istenre, ahelyett, hogy a saját fejed után mennél. Ha azt feltételezed, hogy az élet összes kanyarját ismered, akkor anélkül cselekszel, hogy tanácsot kérnél Istentől. Sámson azt hitte, hogy tudja, hogy működik a rendszer.
Amikor Delila elárulta a filiszteusoknak, és azok megkötözték őt, ő még mindig azt hitte, hogy elintézi az ügyet, mint bármikor addig: „Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! – mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr” (Bírák 16:20). A győzelmes élet teljes Istentől való függést jelent, nem önmagunkra támaszkodást! Jézus azt mondta: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (János 15:5). Másodszor: megváltozik a nézőpontod. Lehet, hogy nem mindig figyelsz arra, hová tartasz, de mindig oda fogsz érkezni, ahová nézel! A nézőpontod meghatározza, milyen döntéseket hozol, milyen irányt választasz az életben. Miután drágán megfizetett azért, hogy alantas ösztöneit követte, Dávid változtatott nézőpontján, és így imádkozott: „De én rád tekintek, én Uram…” (Zsoltárok 141:8). Neked is így kellene imádkoznod.
*GPS: mozaikszó a Global Positioning System kifejezésből, jelentése: globális helymeghatározó rendszer
www.maiige.hu