Ha ma már elcsendesedtél az Úr előtt, oszd meg velünk, amit kaptál....ha még nem volt lehetőséged, épülj abból, amit mi kaptunk:











MIVEL BÍZ MEG AZ ELHÍVÁSBAN?


Most örülök az érettetek hordozott szenvedéseimnek és betöltöm az én testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az Ő Testéért...� (Kol 1,24).

Saját szellemi odaszentelésünket elhívásnak tekintjük, de amikor rendbe jövünk Istennel, Ő mindezt félresöpri; félelmetes fájdalommal jár át minket, és aztán odafordít valamihez, amiről nem is álmodtunk soha, majd egy pillanat alatt felvillan előttünk, mit is akar Ő és ezt mondjuk: Itt vagyok, küldj el engemet!Ézsaiás 6:8 Ez az elhívás nem személyes megszentelődésünkért van, hanem azért, hogy megtört kenyérré és kitöltött borrá legyünk. Isten sohasem sajtolhat bort belőlünk, ha tiltakozunk azok ellen az ujjak ellen, amelyekkel szét akar zúzni. Ha legalább Isten csak a saját ujjait használná és valami különös módon tenne minket megtört kenyérré és kitöltött borrá! De mikor olyan valakit használ fel, akit nem kedvelünk, vagy olyan körülmények közé helyez, amelyekbe nem tudunk beletörődni, és ezek közt sajtol, akkor tiltakozunk. Vértanúságunk színhelyét soha sem nekünk kell magunknak kiválasztanunk. Hogy valaha is borrá lehessünk, szét kell morzsolódnunk; a szőlőt nem lehet meginni. A szőlőből csak akkor lesz bor, amikor kipréselik. Vajon miféle ujjakat és hüvelykszorítót használt fel Isten arra, hogy téged szétzúzzon? Vagy te, mint a sima játékgolyó kicsúsztál a kezéből? Nem vagy még érett, és ha Isten prés alá tett volna, nagyon keserű bor lett volna belőled. Odaszentelt személyiségnek lenni azt jelenti, hogy természetes életed elemeit Isten jelenléte hatja át és gondviselésszerűen megtöri a maga szolgálatában. Istennek igazítania kell rajtunk, mielőtt megtört kenyérré lehetünk a kezében. Maradj kapcsolatban Istennel, engedd, hadd tegye, amit akar! Akkor Ő olyan bort és kenyeret készít belőled, amely áldására lesz többi gyermekének.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett

EMELKEDETT LÉGKÖRBEN


„Jézus... felvitte őket, csupán magukat egy magas hegyre” (Mk 9,2).

Mindannyian átéltünk már olyan időket a hegyen, amikor Isten szemszögéből láttuk a dolgokat. Szívesen ott fent maradtunk volna, de Isten soha nem engedi meg, hogy ott megálljunk. Szellemi életünket az próbálja meg, hogy van-e erőnk a leszállásra. Ha csak a felemelkedésre van erőnk, akkor valami baj van. Nagyszerű Istennel együtt lenni a hegyen, és csak azért megyünk fel oda, hogy utána lejöjjünk az ördögtől megszállottak közé és őket is felemeljük. Nem a hegycsúcsok és napfelkelte, vagy a szép utáni vonzódás számára vagyunk teremtve; ezek csak az ihletés pillanatára valók. Völgylakóknak vagyunk teremtve, magunkfajta anyagból valók közé. Itt kell megbizonyítanunk buzgóságunkat. A szellemi önzés mindig szeretné megismételni a hegyen átélt pillanatokat. Úgy érezzük, ha fenn maradhatnánk a hegyen, angyalok módjára élnénk és beszélnénk. A felemelkedés ideje kivételes, megvan a jelentősége Istennel való életünkben; de vigyáznunk kell, hogy szellemi önzésünk ne csak az ilyen időket kívánja. Hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy mindent, ami történik, hasznos tanítássá kell változtatnunk, pedig ennél jobbnak kell belőle kiformálódnia: a jellemünknek. A hegy nem azért van ott, hogy tanítson valamire, hanem hogy tegyen minket valamivé. Csapdába esünk, ha azt gondoljuk: mi haszna ennek? Szellemi dolgokban nem számolhatunk így. Pillanataink a látások hegyén csak ritka alkalmak, de Isten terveibe illeszkedve fontos szerepük van.


Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett

A MEGALÁZTATÁS VÖLGYÉBEN


„..ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülvén rajtunk.” Márk 9. 22.

A fölemeltetés minden időszaka után hirtelen rohanással levitetünk a valóság világába, ahol nincs sem szép, sem költőies, sem izgató. A hegytető magassága a völgy piszkos vesződségeivel mérhető; de éppen a völgy az, ahol élnünk kell Isten dicsőségére. Mi látjuk az Ő dicsőségét a hegyen, de sohasem élünk ott az Ő dicsőségére. A megaláztatás völgye az, ahol Isten számára igazán értékessé válunk, azaz ahol hűségünk nyilvánvalóvá lesz. Legtöbben közülünk csak akkor tudnak nagy dolgokat cselekedni, amikor hősi magaslatokon járnak. Ez a szív természetes önzése miatt van. Isten azonban azt akarja, hogy a mindennapok szennyes világában legyünk, és ott a Völgyben a Vele való személyes viszonyunk szerint éljünk. Péter azt gondolta, hogy nagyszerű dolog volna számunkra, ha a hegyen maradnánk, de Jézus levezette a tanítványokat a hegyről a völgybe, arra a helyre, ahol a látomás értelme magyarázatot lel.
„Ha valamit tehetsz . . .” A megaláztatás völgyére van szükségünk, hogy kipusztuljon belőlünk a kételkedésnek még a gyökere is. Tekints vissza tapasztalataidra, és látni fogod, hogy mindaddig, míg megtanultad, hogy kicsoda Jézus, agyafúrt kételkedő voltál az Ő hatalmát illetőleg. Mikor a hegyen voltál, tudtál hinni mindent, de mi történt akkor, amikor a völgyben lent tényekkel állottál szemben? Lehet, hogy bizonyságát tudod adni megszentelődésednek, de mi lesz azzal a dologgal, ami megaláztatást jelent számodra éppen most? Amikor legutoljára a hegyen voltál Istennel, láttad, hogy mennyen és földön minden hatalom Jézusé: vajon lent, a megaláztatás völgyében kételkedni akarsz-e?


Oswald Chambers-Minden tőlem telhetőt az Ő uralmáért

-a My Utmost for His Highest 1938 -ban megjelent 1.kiadása. A 2. kiadás Krisztus mindenek felett címen ismert

A SZOLGÁLAT VÖLGYÉBEN


„Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel.” Márk. 9, 29.


„Mi miért nem űzhettük ki azt?” A felelet a Jézus Krisztushoz való személyes viszonyban van. Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csak a Jézusban való sokszoros, erős összpontosítás által. Mi éppen úgy erőtlenek maradunk, mint a tanítványok, ha Isten munkáját nem az Ő erejére való összpontosítással, hanem a magunk gondolataiból vett eszmékkel próbáljuk végrehajtani. Meggyalázzuk Istent azzal, hogy irtózatos buzgósággal munkálkodunk Érte anélkül, hogy ismernők Őt.
Szemben állsz valami nehéz üggyel és külsőleg semmi sem történik, és mégis tudod, hogy megérkezik a szabadítás, mert te összpontosítva vagy Jézus Krisztusra. A te szolgálatodnak ez az értelme: meglátni, hogy semmi sincs Jézus és közted. Vagy van valami? Ha van, keresztül kell hatolnod rajta, nem úgy hogy izgatottságodban észre sem veszed, vagy hogy áthágsz rajta, hanem úgy, hogy szembe nézel vele, és rajta keresztül jutsz el Jézus Krisztus jelenlétébe. Akkor azután az egész dolog és minden, amin azzal kapcsolatban keresztül hatoltál, dicsőíteni fogja Jézus Krisztust olyan módon, amelyet nem ismersz meg mindaddig, míg meg nem látod Őt színről- színre.
Tudnunk kell magasra emelkednünk, mint a sasoknak: de azt is tudnunk kell, hogyan kell leszállanunk. A szent ereje a lefelé jövetelben és a völgybenélésben van. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Filippi 4, 13.), mondta Pál és azok a dolgok, melyekre hivatkozott, többnyire megalázóak voltak. Hatalmunkban áll visszautasítani a megaláztatást, és azt mondani: ,Nem, köszönöm, én jobban szeretek a hegytetőn lenni Istennel.’ Vajon szembe tudok-e nézni a dolgokkal úgy, amint Jézus Krisztus valóságának világában előttem állanak, vagy pedig a rideg valóság tényei kioltják a Benne való hitemet és kétségbeesésbe sodornak?

Oswald Chambers: Minden tőlem telhetőt az Ő uralmáért

Október 3.

„Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek” (Zsolt 17:15)

…
Ha reggel felébredünk, eszméljünk rá, hogy Urunk szépségeit kell visszatükröznünk. Ha hittel tekintünk Istenre, annak átalakító hatása lesz önmagunkra nézve is. Jézus Krisztus ábrázata mélyen belevésődik a szívünkbe, és az Ő lénye átformálja szívünket. Ez a legnagyobb öröm: meglátni Istent és Hozzá hasonlóvá válni.
Dávid vallástétele a Szent Szellem által itt ígéretté válik a számunkra. Hiszek benne és várom beteljesülését.
Uram, teljesítsd be azt rajtam is! Ámen

/Spurgeon : Isten ígéreteinek tárháza/

LÁTOMÁS ÉS VALÓSÁG

„Elhívott szenteknek”… I. Kor. 1, 2.

Adj hálát Istennek, hogy mindazt megmutatja néked, amivé egyszer még lenned kell. Volt látomásod róla, de mégsem érted el semmiképpen azt, amit láttál. Mikor a völgyben vagyunk, ahol be kell bizonyítanunk, vajon mi is kiválasztottak vagyunk-e, a legtöbben közülünk visszafordulnak. Nem vagyunk egészen felkészülve azoknak a csapásoknak az elviselésére, amelyeknek jönniük kell, ha a látomás hasonlatossága szerint át akarunk formálódni. Láttuk, hogy mik nem vagyunk, és hogy mivé akar minket tenni Isten, de hajlandóak vagyunk-e, hogy látomásunkat „valóságos formájára és használatra alkalmassá” (Browning) összetöressük Istennel? Az összetörés mindig valami közönséges úton-módon és közönséges emberek által következik be.
Vannak idők, amikor tudjuk, mi Isten célja. De tőlünk függ, nem Istentől, vajon engedjük-e, hogy a látomás valósággá változzék. Ha jobban szeretünk henyélni a hegyen, és a látomások emlékéből élni, semmi hasznunk sem lesz a valóságban annak a közönséges anyagnak a szempontjából, amiből az emberi élet áll. Meg kell tanulnunk abban bízva élni, amit a látomásban láttunk, nem rajongásokban és Isten tudatos szemlélésében, hanem élni az élet valóságaiban a látomás világánál, míg eljutunk az igazi valósághoz. Készülésünk minden részlete ebbe az irányba vezet. Tanulj meg hálás lenni Isten iránt azért, hogy megismerteti velünk követelményeit.
A kicsiny ,ki vagyok’ mindig méltatlankodik, amikor Isten azt mondja: „cselekedj!” Hadd semmisüljön meg az ember kicsiny ,ki vagyok’ igénye Istennek bennem megszólaló méltóságteljes szavára: a „VAGYOK, AKI VAGYOK . . . küldött téged” (II. Móz. 3, 14). Neki kell uralkodnia. Nem megrázó dolog tudni, hogy Isten tudja, hol élünk és még a rejtekhelyeket is tudja, amelyekben bujkálunk? Meg fog keresni minket, mint egy világító fénycsóva. Egy emberi lény sem ismeri úgy az embert, mint ahogy Isten ismeri.

Oswald Chambers: Minden tőlem telhetőt az ő uralmáért

oké, értelek

írok egy személyeset (most pénteken fog várhatóan "teritékre kerülni" ):

a LEGNAGYOBB gáz az Isten-ember kommunikációban, ha SIKERÜL ISTENT MEGGYŐZNÜNK, hogy fogadja már el, amit mi szeretnénk...

mondjak példákat?

Ismael, Salamon, templom, pál és a négy fogadalmat tett férfi...

vagy itt egy döbbenetes MAI példa:

"Én 31 éves vagyok, és Jézus jól tudta, hogy mennyire fontos nekem, hogy gyerekem legyen, és férjem, különben nem érzem nőnek magam.És elhitette velem-már többedszer-hogy nekem ez a srác lesz a férjem, ettől lesz gyerekem.Ebből nekem már ****a elegem van!Nem tudom, miért szórakozik velem:folyton elhiteti velem, hogy van feladatom, lesz srácom-az, aki éppen aktuális-,és lesz gyerekem.Tényleg azt akarja, hogy beálljak apácának?Vagy hogy férjtelen, gyerektelen, cél nélküli ember legyek?Én ezek után akkor sem fogom, és nem is akarom észrevenni az "igazit"-aki nem is létezik-mégha kiszúrja vele a szememet, akkor sem.Mert úgyis minegyik ilyen "belső hangos-képes"kapcsolatnak ugyanaz lesz a vége, kiderül, hogy mégsem ő az.Tehát, nem tudom, mit akar tőlem, ezért nem maradok az úton, és így nem megyek a menybe.Talán az ördögnek jobban kellek, bár lehet, hogy olyan szerencsétlen vagyok, hogy annak sem kellek, mert ahhoz meg nem vagyok elég gonosz."

Kedves Jenny!

Semmi akadálya.Ami személyesen megszólított a napokban, betettem egy hozzászólásba, van ami forog bennem, de nem tudom kiírni magamból.
Aztán még azon is lehet gondolkodni, h. elindítani egy közös Igeolvasást, mint volt az Ifi online...kitartó, lelkes topicnyitók előtt a lehetőség nyitva áll.

Ez egy régebbi csendességben adatott nekem. Helyenként kicsit szűkszavúak a mondatok, de továbbgondolásra talán nem rossz...

Olvasandó: Márk 5,1-20
"Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. Mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem!” Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek ebből az emberből!” És megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így felelt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És nagyon kérte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott a hegyoldalban volt egy nagy legelésző disznónyáj, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!” Megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek; mire a nyáj, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a vízbe. Akik pedig legeltették, elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környező településekre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe értek és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik látták, elmondták nekik: hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból. Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy mellette maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki ezt, hanem így szólt hozzá: „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad.” Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus, amin azután mindenki csodálkozott."

Az akkor nép semmiben nem különbözött a maitól, ha a Jézushoz való viszonyulását nézzük. Volt egy megszállott, akitől rettegtek a környéken, és nem tudták féken tartani. Aztán jön Jézus, és csodálatos módon meggyógyítja. A környék lakosságának ujjongani és hozsannázni kéne, hogy aki beteg volt, most újra egészséges. De nem ez történik. Azon sírnak, hogy elvesztették a disznóikat. Megdöglött 2000 tisztátalan állat, és azt siratják, nem az 1 megtisztult embernek örülnek. Pedig az volt a legjobb, amit a disznók tehettek, hogy a szakadékba ugarottak. Mert milyen káosz lett volna, ha 2000 őrült disznó rohangál a környéken
Ha Jézus megjelenik valahol, akkor ma is két féle képpen viselkednek az emberek. Vannak, akik a veszteségeiket siratják, a tisztátalan dolgokat, amiket Jézus a szakadékba vet. És hiába tesz csodát sok ember szeme láttára, mégis elküldik Őt. Vagy lehet a csodát átélve Jézus mellett maradni, és annak az 1 megtisztultnak (magamnak) örülni. És lehet elmenni széles e világra, és hirdetni: mekkora csodát tett (velem) az ÚR!

Kedves Net2rist
Ezt minden fiatal át éli és át élte én is.
Később meg már nagyon könnyű nekünk tanácsot adni így nekem is.
Szóval türelem.
Megtalálod az igazit én is 30 évesen találtam meg.

Annyit azért hozzá tennék hogy első Jézus keresése és az Ő személyének a legelső helyre tétele ha elolvasod írásod neked ez bizony nem elég így ( nekem is volt ilyen időszak)
De hidd el ha valóban rábízod magad és a nehézségek közt is Őt választod már meg is tanultad a leckét, és megkaphatod párodat.

Persze el is kótyavetyél heted az Úr Jézussal való kapcsolatodat ideglenes kapcsolatokra vagy saját kívánság, gerjedelem beállítása mintha az Ő akarata lenne. (ezt is csináltam már)
De ez önbecsapás Őt nem csapod be átlát rajtad.
Az első lecke (bocs ha netán sértő a lecke szó) Isten országának keresése, és cserében minden oda adása. Minden! (és nem a ráadásért hanem Jézus szeretetéért)
Bizony ha ez nem elég akkor még nem tartasz ott hogy meg kapd a rá adást.

Ez bizony meg az bizonyítja hogy te is benne vagy a suliba különben nem ebbe a padba ülnél.

JennyT!

igen

köszi

ebben a sztoriban nekem AZ a személyes, hogy "nem maradhat ott a megdicsőülés hegyén" a megszabadult: el "kell" mennie... és HIRDETNI...

fantasztikus szabadulásaink PILLANATÁT konzerválni igyekszünk....

pedig NEM LEHET!!! inkább el kell indulni HIRDETNI

Tiv! pssszt... a levél IDÉZŐJELEK között van: nem én írtam

köszönöm kedves soraidat, részünkről idén voltunk 20 éves házasok, de 25 éve ismerjük közelről egymást
van négy gyerekünk, és ha probléma volt is köztünk, az legtöbbször éppen a szolgálatból és ennek időrabló mivoltából adódott...

szóval... köszi a tanácsokat
továbbítom ...

Kedves Net2rist
Bocsi az idéző jelet félre értettem, hogy miért ez nagy titok?':oops:'

jobb 3 beismert félreértés, mint egy mellre szívott sértés