None

Lekció: Filippi 2,1-11
Textus: Róma 6,4-7

Az újjászületés örömének vasárnapja!

A mai vasárnapnak az evangélikus egyházban nagyon szép neve van: az újjászületés örömének vasárnapja. Azt jelenti, hogy arra gondolnak, hogy a feltámadás nem fejeződött be, nem egyszeri történés volt Krisztus életében, nem egyszer egy nagyon szép reménysége az életünknek, ami halálunk környékén aktuális lesz (nem tudjuk mikor lesz ez az aktualitás, de mégis úgy gondolunk rá, mint jövőre, ami csak ezután következik), a feltámadás azonban nem ennyi pusztán. A feltámadás jelen idejű történés is. Krisztus a maga bűnfölötti győzelmét megosztja mivelünk, bevon ebbe minket. Részesülés a feltámadottal való közösségből. Húsvét után lehetőségünk részesülni Krisztus közelségéből, az élet Urának jelenlétéből élni. Krisztus feltámadt a halálból, hogy mi is új életre keljünk. Van haszna és folytatása a feltámadásnak, mindahányunk életére nézve. Van következménye. Nem egyszer történt valami és majd egyszer aktuális lesz, minden nap folytatódhat az ünneplésünk, a Krisztusra figyelésünk, hiszen a feltámadott Úr az élet halál ura önmagát kínálja nekünk is győzelemül, esély és lehetőség a Krisztuskövetésre. Azt gondolom ezt jól be is véssük minden Húsvét ünnepen, hogy a feltámadás a zálog, a pecsét a mi feltámadásunkra nézve is. Ez minden úrvacsorában el is hangzik, megkérdezzük a gyülekezetet és a gyülekezet azt válaszolja, hogy igen, ezt hisszük és valljuk. Ezért ünnepeljük Krisztust és ezért figyelünk rá. Így Húsvét után had kérdezzem magunktól: élő reménységünk lett e Jézus feltámadása? Ha elmúlásra, búcsúzásokra, küzdelmeinkre, fájdalmainkra, bánatainkra gondolunk, akkor élő reménység lett e a feltámadás? Hogy övé minden hatalom mennyen és földön, vigasztalásunk, békességünk, reménységünk lett e az ünnep ténye és az ünnepelt közelsége?
A feltámadás jelen idejű történés is. Azt olvassuk ebben az igében, hogy a feltámadásnak az a következménye, hogy többé nem szolgálunk a bűnnek, nem vagyunk a bűn rabszolgái. Ebben a megfogalmazásban kétféle állítás fogalmazódik meg. Egyfelől, hogy a mi Krisztus nélküli életünk rabszolgaság. Kiszolgáltatottak vagyunk, rabszolgái a bűnnek. Amit Pál a Római levélben így fogalmaz: Krisztusnak szolgálok, de azt látom, hogy az én testem rabul ad engem a bűnnek. Mert nem azt teszem, amit akarok, amire odaadtam az életem, hanem valami rosszat, amit nem akarok. Számtalanszor átéljük, hogy nem akarok rosszat gondolni, és rosszat gondolok, nem akarok szeretetlen lenni és kegyetlen, szeretetlen vagyok, nem akarok rosszindulatú és gyanakvó lenni, és ez tör ki belőlem. Számtalanszor azt éljük át, hogy uralkodni akarok a vágyaimon, kívánságaimon, terelgetni őket és nem megy. Miért van az, hogy újra és újra elbukom, pedig nem akarom? “Minden pillanat ezer kísértést tartogat-, tavaly nyáron a nyári táborban énekelték a gyerekeink ezt az éneket. Kínlódunk, gyötrődünk ettől, szégyelljük ezt, és olykor nem merjük felemelni a fejünket, hogy Uram, én a te gyermeked vagyok. A szégyentől, az összeroppanástól dermedtek vagyunk, és sokszor megbénít bennünket ez.
A Húsvét öröme azonban az, hogy lehet másképp! Azt üzeni ez az ige, hogy többé nem szolgálunk a bűnnek, az nem igaz, hogy képtelenek vagyunk minden jóra, hogy csak rosszat tudunk tenni, ha egyszer Krisztus győzött mibennünk. Ha Krisztus szül újjá bennünket, akkor lehet másképp élni. Lehet kikerülni ezeket a csapdákat, lehet nemet mondani a sötétség húzó erejére, lehet Krisztus felé fordulni. A halál, a pusztulás nem diadal az életünk fölött. Nem uralkodik rajtatok, súgja, mondja ez az ige, és nagyon jó lenne, ha bevésnénk, mindez nem uralkodik többet rajtunk. A Krisztusban nyert új élet soha nem volt az ember akaratából és soha nem az ember szándékán múlik. Újra és újra elbukom, már megint nem megy. Mindahányan olyan rövidlátóan látjuk a világunkat. Amikor ezen kesergünk, és ezen roppanunk össze, akkor csak önmagunkig látunk. A saját életszentségre szánt, ámde sokféle folttal tarkított életére, saját erőtlenségeinkig, botladozásainkig látunk. A Húsvét arról szól, hogy emeld fel a fejed, van tovább. Bízd Krisztusra az életed, akinek adatott minden hatalom a mennyen és a földön. Elhiszzük, hogy a mi lelkünk, gyöngeségeink, kísértéseink fölött is adatott hatalom? Jézus ezért hívatja a tanítványait, hogy megértesse velük.
A tanítványokat terheli a maguk szégyene, hogy hitetlenek, gyávák voltak, a feltámadás után visszamentek halászni. Értetlenkedik az egész csapat. Jézus pontosan ezt akarja elmondani, hogy lehet másképp, hogy nékem adatott minden hatalom, nem a te sötétségednek, elbukásaidnak. Aki éli ezt, annak ujjongás van a szívében, ezt Péter apostol fogalmazza így az 1 Péterben, újra meg újra ezt mondja: ujjongás a Krisztushoz tartozás, a feltámadásban való részesedés. Mert felszabadít arról, hogy a magam görcseire figyeljek, továbbvisz a Krisztushoz tartozásra. Az örök élet reménysége miatt is ujjongás, amit Húsvétkor énekeltünk: nincs már szívem félelmére, nézni sírom fenekére. Ha a búcsúzás pillanata jön, nem kell félelemmel elköszönnöm ettől a világtól, hiszen haza megyek, Krisztushoz, az én Uramhoz megyek. Vajon tényleg tudjuk?
Élni fogok ővele. Élni és megszabadulni. A feltámadás azt jelenti, hogy egy vadonatúj életet kaphatok az élő Istentől. Krisztus feltámadásából való részesedés egy új, egészen más szemlélete jelent, ahogy a Filippi levélben olvashattuk. Új élet, újféle rend szerint, Krisztushoz igazodva, egészen más szokásokkal. Mik ezek az újdonságok?
Ha végig nézzük a Filippi levelet, ezt olvashatjuk benne: semmit ne tegyetek önzésből. Tehát az elhatárolódás bizonyos dolgoktól ezzel kezdődik. Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, akit borzasztóan idegesítenek azok a reklámok, amelyek arról szólnak, hogy ez nekem jár. Hát akkor én vagyok a világ közepe, én ezt megérdemlem, én méltó vagyok, hogy minden gazdagság és minden jó ezen a földön az enyém legyen. Önzőnek lenni az ige szavai szerint azt jelenti, hogy zsákmányom, prédám ez a világ, minden tárgy, történés és ember engem kell hogy, szolgáljon. Én vagyok a császár, a király a magam világában. Semmit ne tegyetek önzésből! Ha egyszer Krisztus kelt ki a mi szívünkből, ha egyszer ő győzött, akkor bizony lehet másképp. Lehet ezt a centrumot megváltoztatni a mi szívünkben, amikor nem én vagyok a világ közepe. Újjászületett emberként megváltozik az életem. Nem én vagyok a világ közepe, hanem Ő, aki a szégyeneim, bezártságában megáll a középen. Hallottuk a húsvéti evangéliumot nap mint nap, megáll a középen. Az önzés azt jelenti, hogy minden az enyém. Nem egyszer szolgált közöttünk nagyon kedves lelkipásztor társam, Farkas Jóska bácsi. Ő nem egyszer elmondta nekünk a szemléletét: hogy jövök én ahhoz, hogy egészséges legyek, szerető családom legyen, testileg lelkileg jó karban legyek. Ez a más szemlélet. Amikor azt gondolom, hogy minden engem kell, hogy szolgáljon, vagy amikor azt gondolom, hogy jövök én ahhoz, hogy Isten ajándékaival bővölködővé legyen az életem.
A másik nem így hangzik az igében: semmit ne tegyetek hiú dicsőségvágyból. Azt jelenti, ha Krisztus feltámadásában élünk, ha Ő ragyogott fel az életünkben, ha Ő alkotott minket újjá, akkor nem az a kérdés, hogy én ragyogjak, hanem hogy Ő ragyogjon. Ne nekem hódoljon a világ, hanem hódoljunk együtt a mi Urunknak. Mi meghaltunk és megfeszíttettünk vele együtt. Mi azt gondoljuk, hogy engedjük a mi bűnös életünket halálba zuhanni, Krisztussal együtt megfeszíttetni. Azt gondoljuk, amit Pál apostol fogalmaz: “Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem (Gal2,20)-. Azt az életet, amelyet most élek, az Isten fiában élem. Tehát nem én, hanem Ő.
A harmadik nem így hangzik ebben az igében: senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az a dolgom, hogy mindazzal, amim van, úgy élni, mint Krisztus. Azaz nem csak a magam hasznát keresni. Az újjászületés középpontcsere, amelyben Krisztus láttatik. Igyekezzetek megvalósítani magatokban, ami Krisztusban is megvolt, fogalmazza Pál a Filippi levélben. Mi volt meg Krisztusban, mire kéne törekednünk? Alázat. “Nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát,- Így lett hozzánk hasonlóvá, Isten előtti alázatban élt. Ezt törekedjünk megvalósítani. Alázat Isten előtt, félünk ettől a szótól, ritkán gondolkodunk az alázatról. Mindig azt hisszük, hogy azt jelenti: hagyom magam megalázni. Szó nincs róla. Az alázat Isten előtti fejhajtás, amibe belefér az is, hogy éppen mert ragaszkodom az én Uramhoz, élek másként, akár tetszik ez embereknek, akár nem. Úgy ahogy ezt Krisztus tette. Nem hajtott fejet elvtelenül bárki előtt, az alázat nem ezt jelentette. Megadja magát az ember, egyedül Istennek és ebből nagyon logikus lépések következnek. Engedelmesség Istennek, azaz az Ő akarata a legfőbb tekintély számomra, mert Ő mindent adott nekem. meghalt értem, úgy szeretett. Letette az életét értünk és győzött értünk. Utat adott a mennyeknek országába, a szabadságra, az örömre, ezért figyelek rá. Ezért a szava előttem tekintély. Így van e Húsvét után, Krisztus kereszthalálának ünneplésében? A másik javának keresése, úgy ahogy Krisztus tette. Nehéz dolog, hiszen a Krisztusi haszonkeresés azt jelent, hogy lemondok. Félreteszem a magam érdekét, a mgam anyagi javát, azért, hogy mást segítsek. Ki képes így élni, alázattal, engedelmességgel, a másik hasznát is keresve? 1Péter 1-ben ezt olvassuk: Isten hatalma őriz az üdvösségre. Részesülni a feltámadásból, ebben járni nem magánvállalkozás, mint ahogy a születés sem az a gyermek számára. Nem magától indul el. A gyermek dolga, hogy ott van és megtörténik vele a születés. A maga módján besegít, de ajándékba kapja az életét. Így van az ember újjászületésével is. Isten hatalma őriz és Isten ajándéka ez. Lehetőségünk részesülni a feltámadás erejéből, a feltámadott győzelméből, minden nap, valóságosan. Odaengedjük e önmagunkat a hozzánk lépő Krisztusnak, ott vagyunk e, ha Ő akar találkozni velünk, hogy újjászüljön, átformáljon, megújítson, megerősítsen bennünket? Találkozni akarunk e vele, és a többi az Ő dolga.
Ámen

dr.Vassné Baki Ilona
Érd-Parkváros
2002. április 7.