None

Lekció: Luk. 1, 5-22
Textus: Luk. 1, 5-7

A félbemaradt áldás
(Zakariás története)

Amikor a láthatatlan válik láthatóvá, amikor eljön a hihetetlen, valahogy eláll az ember szava. Az ember, legyen akár pap, soha nem magabiztos, soha nem profi az Isten előtt. Az ember - egy igaz és feddhetetlen pap, Zakariás is - csak pőre önmagát nyújthatja Isten előtt. Minden szerep lehull róla. A legértékesebb tulajdonságok, amelyek joggal tiszteltté, elismertté tehetnek, Isten előtt valahogy jelentőségüket vesztik. Ez legyen az első foglalata annak az érzésnek, amit Zakariás történetének első része kelt bennünk. Egy pap, akinek a munkaeszköze a beszéd, elveszti a szóképességét, eszköztelenné válik Isten előtt. Az ember, akiről azt tanultuk, hogy a beszédképessége által lett valakivé, semmivé lesz az Isten előtt: némává. De mennyire lenne igazi Isten az Isten, ha az ember győzné érvekkel vele szemben, ha az ember ledumálhatná őt a pályáról? Jó, hogy az Isten igazán Isten, és az embernek olykor nem marad más lehetősége, mint némává lenni, mint hogy elakadjon a szava, amikor imádkozik, amikor Istenről gondolkodik, amikor ő szíven üti egy-egy üzenetével! Az lenne a jó, ha istentisztelet után természetesen egymással szót tudnánk váltani, de mégis úgy mennénk innen haza, hogy Istenem, elállt a szavam, úgy szíven ütöttél!

Az egyházi év - ahogy ezt tudjuk - nem az újévvel, hanem a megszületendő, érkező Krisztusnak az ünnepi várásával, az "adventnek-, az "eljövetelnek- az első vasárnapjával kezdődik. Ilyenkor kerülnek előtérbe azok az események a Szentírásból, amelyek Jézus születését közvetlenül megelőzték. Az Igében szereplő esemény középpontjában Zakariás, a 24 izraeli papi nemzetség közel ötvenéves tagja áll. Előrehaladott korú, de még szolgálhat a templomban - a templomi szolgálat felső korhatára ötven év volt. Az első, ami szíven ütött engem ebből a történetből, az, hogy a Biblia mennyire kritikus a papokkal szemben! Valaha az iskolában, az én gyerekkoromban, külön cél volt a papokat a lehető legrosszabb színben feltüntetni és ez a törekvés ma is előfordul. Nos, nézzük meg, a Szentírás hogyan is nyilatkozik róluk! Áron, Mózesnek, az Egyiptomból való szabadítás vezetőjének testvére, társa bálványt, aranyborjút készít. Az öreg Éli pap fiai megzsarolják és becsapják az áldozatot hozó népet. Az udvari papság gyakran esküdt ellensége volt Isten elhívott prófétáinak, még akkor is, ha Isten a saját soraikból hívott el prófétát, pl. Jeremiást. Jézus Krisztus halálos ítélettel végződő perét egy hallatlanul képzett, zseniális logikával gondolkodó főpap vezeti le, akinek Kajafás melléknevét a leghűségesebben így lehetne visszaadni: Inkvizítor. És a halálos ítéletet egyenkénti, névszerinti szavazással az a Nagytanács hozza meg, amelynek jó része papokból áll. S hallottunk-e már ehhez hasonló kritikát papokról: "Most azért nektek szól ez a figyelmeztetés, ti papok! Ha nem hallgattok rám és nem szívlelitek meg, ha nem dicsőítitek nevemet - mondja a Seregek Ura -, akkor átkot bocsátok rátok! Átokká változtatom a nektek adott áldásokat. Megátkozom áldó karotokat, szemetet szórok arcotokba, ünnepeitek szemetjét, és kihordanak benneteket a szemétre.- (Mal 2,1-3) Elhangzott-e akár szóban, akár írásban ennél keményebb ítélet?! Mindezek ismeretében teljesen érthető, hogy az evangélium terjedésének koráról ezt írja Lukács a másik könyvében, az Apostolok Cselekedeteiben, egy félmondatos megjegyzésben: Az Isten igéje terjedt, nagyon megnövekedett a tanítványok száma, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek. (ApCsel. 6,7) Az Isten kijelentése, véleménye megvesztegethetetlenül őszinte, tökéletesen elfogulatlan és befolyásolhatatlan! Nincs olyan pozíció, olyan hivatás, amely őt a legkisebb mértékben is elfogulttá tenné. - Nos, ehhez az igazsághoz két gondolat tartozik. Az egyik, hogy amikor Isten ilyen leplezetlenül szól szolgáiról, akkor nemcsak róluk szól, hanem általában az emberről is. Számos olyan helyet is olvashatnánk a Bibliából, ahol Isten az egész népet feddi, a napszámostól a városi ficsúrokon keresztül a törvényhozókig. Senki nem kivétel, nincs protekció. A feddés mértéke azonban nem egyforma. Minél nagyobb a felelőssége valakinek, annál szigorúbb mérlegelés alá esik, mert felelős azért, ami rá bízatott. Gazdag vagy? Szigorúbb mérlegelés alá esel, mert vagyonoddal felelős vagy a szegényekért! Jó kis részeket lehetne felolvasni ehhez is a Szentírásból. Törvényhozó vagy? Szigorúbb megítélés alá esel, mert döntésed emberéletek százait, vagy tízezreit emelheti föl, vagy teheti tönkre. Pap vagy? Szigorúbb mérlegelés alá esel, mert - így folytatja az idézett részben Isten - "a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek Urának követe ő (Mal 2,7). Emberileg nézve általában nem rosszabbak a gazdagok, a papok vagy a törvényhozók az átlagnál. Emberek. De ha valami módon gazdasági, anyagi, politikai, közigazgatási, vallási vagy egyéb hatalom adatott nekik, szigorúbb a mérce! A másik gondolat az, hogyha Isten ennyire szimpatikus módon elfogulatlan, igazságos mérlegelés alapján mond véleményt, akkor biztosan az is igaz és megbízható, ha valakiről azt mondja Igéjében, amit itt olvasunk Lukács Evangéliumában: mind a ketten, Zakariás és felesége, igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata szerint. Igazak voltak, azaz szeretet, hűség, odaadás volt bennük egymás és Isten iránt; feddhetetlenek voltak, azaz kívülről tekintve is becsületes, tisztes életet éltek. Mert nemcsak negatív példák vannak, mindig vannak igaz, pozitív, nemes példák is: Abiátár pap, Jeremiás, Ezékiel, Cádok, Esdrás és Zakariás hivatásuk igaz példaképei! Mindig vannak, Isten valahogy nem hagyja kihalni ezt az emberfajtát, akikre fel lehet nézni, akik által hiteles lesz a hit! Nagyon észre kellene venni őket közöttünk, a családban, szomszédságban, munkahelyen, elsősorban pedig éppen a gyülekezetben!

De miben is áll Zakariás igaz volta és feddhetetlensége, mi derül ki ebből a leírásból? Az előbb felsorolt, korábban élt kollegái, paptársai mögött vagy valami rendkívüli tett áll, vagy egy egész életmű. De mi áll Zakariás mögött? Zakariás mögött egy átlagos vidéki városkában eltöltött élet áll. Egy csendes fájdalommal leélt élet, hogy nincs gyermek, ugyanakkor föl nem adott reménnyel végigimádkozott élet, hogy adjon az Isten! Hiszen a váratlan látomásban Isten követe azt mondja: Meghallgatásra talált a Te könyörgésed, fiad lesz. Zakariás nem egészen ötven éves, bár előrehaladott korúnak mondja magát, de szolgálhat a templomban. Előrehaladott korú azonban Erzsébet is. S tudjuk, hogy mást jelent ez egy féri és mást egy nő esetében, ha gyermekről van szó. Figyeljünk: a válólevelek korában élünk, amikor teljes érvényű jogi aktusnak számított, ha egy férfi egy darab papírral, egy ún. válólevéllel elküldte az asszonyt a háztól! Jézus az egyik legmegrendítőbb, legemlékezetesebb és leghosszabb beszélgetése egy válólevéllel ötször elküldött asszonnyal folyt. Igaz, ez az asszony samáriai, de a samáriaiak hitüket, jogrendjükkel együtt, a zsidóktól vették át. A férfiak válójogát hevesen vitatták és védték Zakariás korában is, s mintegy 30 évvel később Jézust is megkérdezik erről. Ekkor mondja Jézus az egyik legtöbbet idézett mondatát: "Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza!- (Mt 19,6) De, vetik Jézus ellen a vitában, Mózes a törvényben megengedte a válást! S ezen a ponton lesz érdekes Jézus felelete: Mózes azért engedett az Isten parancsával szemben, hogy "napvilágra kerüljön szívetek keménysége.- (Mt 19,8) Ez a szó szerinti fordítása Jézus válaszának. S mit szólnak erre a tanítványok? A tanítványok! Hát, ha így van, akkor nincs jó dolga férfinak, az asszonnyal! Szeretném közbevetni, hogy nem érzéketlenül kívánunk erről itt beszélni. Az én szüleim is elváltak, édesanyám itt ül a templomban. Hogy egy váláshoz milyen keserű utak vezetnek, s hogy egyik, másik, vagy mindkét félnek mennyiben lepleződik le eközben szíve keménysége, külön igehirdetést igényelne. Mégis példa ez a kérdés arra, hogy lássuk, miben adventi példakép előttünk Zakariás. Mitől olyan nagy Zakariás, ez a csöndes, gyermektelen, vidéki pap? Attól, hogy ő Isten eredeti gondolatához tartja magát akkor is, amikor jogilag, a törvény betűje szerint, megoldhatná az élete legégetőbb gondját, érthetően legfájóbb emberi vágyát, hogy gyermeke legyen! Nem olyan nagy ügy: törvény szerint joga van elválni és más asszonyt venni. Tiszta lelkiismerettel állhat az emberek előtt. Az emberek előtt! - Tegyük szívünkre a kezünket: hány olyan helyzet van, amikor a szokásjog szerint vagy a törvény betűje szerint, vagy az elfogadott normák, az általános gyakorlat szerint elérhetnénk, amit akarunk és tiszta lelkiismerettel állhatunk tovább is az emberek előtt. Az emberek előtt! Mit teszünk mi? Hogy van ez? Miért igaz és feddhetetlen ez a csendes fájdalmat és reményt hordozó vidéki pap? Mert érti azt, amit sokkal később Jézus tanítványai sem értenek, hisz ugye így beszélnek: hát, ha ilyen a férfi dolga az asszonnyal, akkor nem jó ez! Zakariásnak nem a szíve keménysége kerül napvilágra! De a tanítványainak hányszor mondja Jézus, hányszor kérdezi tőlük: Miért olyan kemény a szívetek? (Mk 8,17; 16,14) Miért olyan fontos alak ez az aktív korának vége felé járó, de hűségesen imádkozó Zakariás? Mert - és ez most nagyon fontos - elődjének, ősatyjának példájából a jó tanulságát szívlelte meg és nem a botlásában keresett felmentést! Hogy is volt annak idején Ábrahámmal? Idősek voltak ők is Sárával és gyermektelenek. Mennyire ismétli magát sokszor az élet! Isten gyermeket ígért nekik, de a beteljesedésre sokat kellett várni. Ekkor Ábrahám belement egy jó, a szokások, az általános gyakorlat, normák szerint teljesen korrekt megoldásba, hogy egy szolgáló szüljön neki fiút, akit Sára majd saját fiaként nevel fel. Pedig Ábrahám nem akárki! Az egész nép előtt példa, az első, az ősatya, aki századokon keresztül a hitnek és az engedelmességnek emlegetett példája! S ha ő megtette... Úgy vélem, hogy az igaz és feddhetetlen élet ott kezdődik, amikor kívülről, emberileg nem lehetne belekötni valamibe, hisz nemcsak jó érveket lehetne felhozni mellette, hanem még egy nagy ember, netán még egy vallási vezető példáját is fel lehet hozni igazolásul. És mégsem engedünk ennek a csábításnak, mert hogyan is mondja Isten egy helyen: "megtántorodnak még a legkülönbek is- (Ézs 40,30). A legkülönbeket pedig nem a megtántorodásukban kell követnünk! Ez a második gondolatkör, ami sok magabiztos döntésünket, szavunkat elnémíthatja Isten előtt. Egy igaz ember életének mércéje, aki annyira belülről értette Istent, hogy sem a jog engedékenysége, sem valami álszent, vallásos hivatkozás nem nyitott számára kiskaput Isten eredeti, szent, tökéletes gondolata elől.

És végül - hát igen, megtántorodnak a legkülönbek is. Zakariás is, aki korábban évtizedekig nem botlott meg Ábrahám módjára. Megbotlott, megtántorodott akkor, éppen akkor, amikor az angyal, a küldött azt mondja, hogy meghallgattatott a te imádságod! Hisz’ ugyanúgy érvel, mint egykor Ábrahám: öreg vagyok én is, a feleségem is! Egy váratlan helyezetben az embernek nincs lehetősége önkontrollra, fontolgatásra, nincs idő belső harcot vívni és úgy dönteni helyesen. Teljességgel lelepleződik. Erről hallottunk a bevezetőben, hogy az ember Isten előtt - váratlan helyzet nélkül is - puszta, pőre önmaga lehet csak. Érdekes, hogy a Biblia lélektanilag is mennyire hiteles, a legkülönlegesebb események között is. Például itt, amikor egy látomásról van szó, mert bár jónéhány látomás és csoda van a Szentírásban, de 2000 éves időtávot fog össze, és így látjuk, hogy nem menetrendszerűek benne a látomások és csodák. Amikor azonban adatnak, ezekre az eseményekre az emberek mindig úgy reagálnak, hogy az lélektanilag teljesen érthető, logikus, hiteles. Zakariás, akármilyen igaz, feddhetetlen és kegyes, egy ilyen rendkívüli pillanatban pontosan úgy viselkedik, mint bárki, aki valami szinte lehetetlen dologra vágyik és hirtelen teljesül! Így van ez velünk is egy vágyott szerelemmel, egy jó munkahellyel és így voltak ezzel már a tanítványok is, különösen Tamás Jézus feltámadásával: nem igaz, nem hiszem! Nem tudom, lélektanilag mi ennek az oka, de nem is az a fontos, hogy itt most ezt megértsük. Isten azonban biztos érti, és a követe így válaszol: "Amiért nem hittél szavamnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, egészen addig nem tudsz megszólalni, míg mindezek végbe nem mennek.- Igen, hát itt állsz előttem ember, a te tehetetlen hitetlenségedben. Nem tehetsz róla, de ez hitetlenség. Jelet kapsz hát: egyfelől intő jelet, másfelől azonban hitetlenségedet gyógyító jelet: hiszen ha az egyik ígéretem igaz - nem tudsz megszólalni -, igaz kell legyen a másik is. Ez a némaság a legbeszédesebb jel, ami adható. Egyfelől intő, másfelől hitet erősítő jel. Ám ebben a jelben több van, mint ami szorosan Zakariásnak szól: ez a jel isteni ígéret bizonyítéka - mégis az esti istentisztelet félbemarad, befejezetlen marad ott a templomban! Az imameghallgatás bizonyítéka ez a jel - gyönyörű az a szimbólum, ahogy Isten alkalmazkodik az ember megértéséhez: a füstölő áldozat ugyanis, amit Zakariás bemutatott, az imádság áldozata volt, s az üzenet éppen az, hogy meghallgatta Isten az imádságát -, mégis az imameghallgatásnak ez a jele lehetetlenné teszi a további imádkozást, az istentisztelet folytatását. A hangosan imádkozás korában járunk. Furcsa jel ez, mert 20 évet várt Zakariás arra, hogy a szokás szerint végzett sorsvetés végre egyszer rá essen, és amikor bemutathatná az imaáldozatot egy egész héten keresztül, minden reggel és minden este - íme, csak egyszer tehette meg. Furcsa jel ez, mert az imaáldozat végén a másfél ezer éves áldást: "Istennek népe, áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged- - éppen emiatt az isteni jel miatt egyszer sem mondhatta el! Félbemaradt az áldás. Lukács evangéliuma egy félbemaradt áldással kezdődik, de egy páratlan áldással fejeződik be: Jézus mennybemenetelének a leírásával. "Ezután kivitte Jézus Betániáig a tanítványokat, felemelte a kezét és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.- (24,52) Annyira fontosnak tartja ezt Lukács, hogy a másik könyvében, az Apostolok Cselekedeteiben is ír erről: "Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, felhő takarta el Őt szemük elől-. Rögtön ezután üzenetet kapnak a tanítványok: "Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogy láttátok őt felmenni a mennybe.- (1,9.11) Úgy, ahogy felemeltetett, úgy jön el - az ember felfogóképességéhez alkalmazkodva beszélnek Isten követei, hogy Jézus az ég felhőin, azaz Isten királyi uralmát hozva jön el, s azok számára, akik az övéi, áldást hozón. Így ez a félbemaradt áldás Jézus földi életének a végén folytatódik, és a második eljövetelekor, a visszajövetelkor, a világtörténet végén fejeződik be. Ez a félbemaradt áldás Zakariás történetében az advent szó értelmére - eljövetel - figyelmeztet minket újra: Jézus második eljövetelére, amelyet többnyire éppoly hitetlenségről árulkodó beszédes némáság vesz körül egyházunkban, mint amilyen beszédes volt Zakariás némasága. Pedig a Biblia szerint Jézus második eljövetele a teremtett anyagi világ vajúdásának vége, újjáteremtése, vigasztalása! Pedig Jézus második eljövetele, ahogy Pál nagyon szép képben megfogalmazza, az első zsenge, Jézus feltámadása után az "aratásnak-, minden test, minden elhunyt test feltámadásának eseménye! Ekkor következik az a világkorszak, amikor Isten letöröl minden könnyet, nem lesz halál, gyász, fájdalom többé. Zakariás félbe maradt áldása ezen az adventi vasárnapon bennünket erre az evangéliumra hív, tanít: a szenvedő világtörténetnek vége lesz és az első karácsonyra emlékezés mellett egy új, örök élet kezdetére is várunk. Ámen.